Önkormányzati választás - elkezdődött a kampány
A polgármester jelöltséghez Miskolcon 500 aláírást kell összegyűjteni. Az egyéni képviselőjelölteknek pedig az adott körzetben a választók legalább 1 százalékénak támogatását kell megszerezni az induláshoz. Ez 60-70 aláírást jelent. Az önkormányzati választáson is lehetőség van több jelölt támogatására.
Az ajánlóívek kiosztása hétfőn kezdődik. Az aláírásokat pedig a helyi választási irodában gyűjtik és ellenőrzik majd, ha minden ajánlás érvényes, a jelöltet nyilvántartásba veszi a választási bizottság. A jelöltállítás szeptember 8-án, délután négy óráig tart. Ez után elkészítik majd a szavazólapokat. Sokan már a napokban megkapták az értesítést arról, hogy melyik szavazókörben szerepelnek a választási névjegyzékben.
Aggódniuk viszont még azoknak sem kell, akik nem kaptak ilyen levelet. A választási értesítőket ugyanis augusztus 25-ig kézbesíti a posta. Az országban több, mint 8 millióan kapnak értesítést arról, hogy hol voksolhatnak október 12-én, ebből 130 ezren Miskolcon. Ők nem csak az elmarad értesítők után érdeklődhetnek a Választási Irodánál. A Polgármesteri Hivatalok ügyfélszolgálatán intézik az átjelentkezéseket is, ha valaki a lakóhelyétől távol szeretne voksolni, de mozgóurnát is itt lehet kérni. Arról is adnak felvilágosítást, hogy hol vannak akadálymenetes szavazófülkék.
A pártok hétfőtől kezdhetik gyűjteni a jelöltállításhoz szükséges ajánlásokat. – A jelöltállítás azzal kezdődik, hogy nyilvántartásba vetetik magukat a jelöltek. Kivéve a független jelöltet. Ezt követően ajánlóívet igényelnek a választási irodától. A választási iroda a hétfői naptól fogja kiadni a jelöltek számára az ajánlóívet. Az ajánlóíven aláírások gyűjtenek a választóktól a jelöltek – mondta el a Miskolc Televíziónak Csiszár Miklós, Miskolc város jegyzője.
Borsodból is sokan kérik a diákhitelt
A szabad felhasználású diákhitelt képzési formától függetlenül felvehetik a hallgatók, a kötöttet viszont csak az önköltséges képzésben résztvevők kérhetik képzési díjuk kiegyenlítésére. A felvehető hitelösszegek változatlanok: a szabad felhasználású diákhitel esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forint igényelhető, a kötött felhasználású diákhitel 2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege.
Eddig összesen 349 ezer hallgató igényelt diákhitelt országszerte. A legtöbb igénylés Pest, Szabolcs-Szatmár Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezik.
- A diákhitel 1 esetében a havonta fölvehető összegek változatlanok, tehát 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forint kérhető. A diákhitel 2-nél nincsen maximuma a felvehető hitelösszegnek, ez az igénylő képzési költségének az összege – mondta el a Miskolc Televíziónak Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója.
Tankönyvek: pótcsekken is lehet fizetni
Folyamatosan érkeznek a tankönyvek a miskolci iskolákba is. A szülők szeptember elsejétől vehetik át a névre szóló csomagokat. A könyvek idén olcsóbbak, mint tavaly. Vannak olyan tankönyvek, amiknek az ára 350 és 500 forint között mozog.
- Ez azt jelenti, hogy korábbi hasonló című vagy hasonló tantárgyi tartalmú tankönyvekhez, munkafüzetekhez viszonyítva, egyes kiadványok harmad- vagy negyedáron is megvásárolhatók. Úgy gondolom, ezzel a beavatkozással komoly terheket sikerült levenni a magyar családok válláról, hiszen jelentős, akár húsz százalékos megtakarítás is jelentkezhet a tankönyvek áránál – mondta el Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár.
A szülőknek tavaly óta csekkeken kell befizetniük a tankönyvek árát, a legtöbben ezt már meg is tették, a hivatalos határidő ugyanis augusztus 15-e, péntek volt. Akik esetleg nem kaptak csekket, és emiatt nem tudták befizetni a könyvek árát, azok utólag is pótolhatják ennek rendezését. A diákok több mint fele viszont idén ingyen kapja a tankönyveket.
- A diákok hatvan százaléka nem is kellett, hogy csekket kapjon, tekintettel arra, hogy térítésmentesen kapja a tankönyveket. Ez az elsősökre, másodikosokra, illetve a szociálisan rászorulókra vonatkozik. Akiknek mégis kellene fizetnie a tankönyvekért, és nem kaptak csekket, ők az iskolában tudnak jelentkezni pótcsekkért - nyilatkozta Arany László Tamás, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A szülők a Széchenyi utca 51. szám alatt található KELLO Ponton is kérhetnek pótcsekket, amit a helyszínen be is lehet fizetni. A tankönyvek legkésőbb augusztus 30-ig megérkeznek az iskolákba. Eddig kell pótolni a befizetéseket is.
Költözik a sebészet, az urológia és a belgyógyászat
Több mint 150 ággyal és mintegy 300 dolgozóval költözik a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház sebészete, az urológia, a belgyógyászati részleg és a sürgősségi osztály szeptemberben. A költözés oka az épületszárny teljes felújítása, ami várhatóan jövő októberre készül el. A sebészet és az urológia a Diósgyőri Kórházba költözik. A belgyógyászat marad a Semmelweisben, csak másik épületbe kerül. A sürgősségi osztály pedig a megyei kórházban működik tovább.
– Jogutódlással az osztály átkerül a megyei kórházba. Az itt dolgozó csapat is a másik kórházba kerül, sok minden nem fog változni, a szakmai munkát lehetőleg még ennél is jobban kell, hogy végezzük – mondta el Csollák István, megbízott osztályvezető főorvos. Szeptembertől tehát azoknak a betegeknek is a megyei kórház sürgősségi osztályára kell majd menniük, akik területileg a MISEK-hez tartoznak.
– Mindenkinek a megyei kórházba kell először menni, ott végzik el a sürgősségi vizsgálatot, és ha az ottani szakemberek úgy döntenek, hogy olyan fekvőbeteg-ellátásra van szükség, ami itt a kórházunk területén van, akkor ide fogják irányítani a betegeket. Tehát a fekvőbeteg ellátása a hozzánk tartozó lakosságnak továbbra is itt fog történni – nyilatkozta a részletekről Tiba Sándor, a MISEK főigazgatója.
A Semmelweis kórház épületszárnyát pályázati pénzből, mintegy kétmilliárd forintból újítják fel. A felújításon túl új műszereket és bútorokat is vásárolnak majd.
Ma este PMFC-DVTK: a nyeretlen a veretlen ellen!
Mint ismeretes, a DVTK remekül kezdte a szezont. Hazai környezetben 2-1-re legyőzték a Puskás Akadémiát, majd az Újpest otthonában 1-1-es döntetlenre végeztek - kettős emberhátrányban. A harmadik és negyedik fordulóban szintén otthon, előbb a Szombathelyi Haladást (3-0), míg legutóbb a KTE-t (2-1) verték meg. Ezzel Szivics Tomiszlávék a tabella 3. helyéről várhatják a vasárnap esti megmérettetést.
Ezzel szemben a PMFC még nem tudott egyszerre három pontot szerezni a soros szezonban. A nyitófordulóban 0-4 arányban nyert az MTK a Stadion utcában, azután némi balszerencsével, de 2-2-es döntetlent játszott a Pamacs a felcsúti Pancho Arénában. Az Újpest elleni 1-1 után pedig Szombathelyen is hasonló eredmény született. A Véber György irányította csapat így négy forduló után három döntetlennel, egy vereséggel, három megszerzett ponttal áll jelenleg.
- Folytatnunk kell a sorozatunkat, mert az szép és jó, de a duplán oda kell figyelnünk, mert a Pécs játszani szerető csapat. Ez egyébként nagyon jó, mert szeretek olyan csapat ellen meccselni, amelyik szereti játszani a focit. Érdekes mérkőzésre van kilátás, sok jó futballista van ellenfelünknél, a Haladás ellen is közel álltak a győzelemhez legutóbb, de mi a három pontért utazunk – nyilatkozta előzetesen Szivics Tomiszláv.
OTP Bank Liga, 5. forduló
PMFC-DVTK Pécs, 18.30
Játékvezető: Szabó Zsolt (Kispál Róbert, Becséri Gergely)
A várható összeállítások
PMFC: Gőcze – Nagy, Romic, Balogh, Uzoma – Horváth, Mohl – Szatmári, Márkvárt, Heffler – Pölöskey.
DVTK: Rados - Okuka, Alves, Kádár, Husic - Bori, Bognár I., Egerszegi, Gosztonyi - Grumic, Bacsa
Új helyen a háziorvosok
Augusztus 25-étől felújítják Miskolcon az Andrássy utcai háziorvosi rendelő épületét. A rekonstrukciós munkák befejezéséig a háziorvosok és házi gyermekorvosok az Őszi Napsugár Otthon telephelyén, az Aranykor Idősek Otthonában (3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 32.) fogadják a betegeket.
Rendelési idők:
67. számú háziorvosi körzet - Dr. Fekete Gálfy József
H, SZ, P: 16.30-19.30
K, CS: 07.30-10.30
64. számú háziorvosi körzet - Dr. Tóth Klára
H, SZ, P: 10.30-13.30
K, CS: 16.30-19.30
65. számú házi gyermekorvosi körzet - Dr. Lukács Patrícia
H, SZ, P: 13.30-16.30
K, CS: 10.30-13.30
37. számú házi gyermekorvosi körzet - Dr. Zahuczky Katalin
H, SZ, P: 07.30-10.30
K, CS: 13.30-16.30
Elrajtolt a Formula Student Hungary
A versenyző csapatok a világ minden pontjáról érkező, felsőoktatásban tanuló diákokból állnak. A Formula Student Hungary kapcsolatot teremt a jövő szakemberei és a magyar autóipari vállalatok között, segítve ezzel mindkét felet a munkaerőpiacon. A szponzorok értékes kapcsolatot építhetnek ki potenciális munkavállalóikkal, ezzel együtt mélyrehatóan megismerhetik a versenyzők szakmai képességeit és emberi tulajdonságait is.
Az első megmérettetés 1981-ben az USA-ban került megrendezésre. Jelenleg számos kontinensen rendeznek versenyeket. Minden erőpróba versenyszámok sorozatából áll, melyek több nap alatt bonyolódnak le. Európában több helyszínen rendeznek versenyeket, Magyarországon, a Győr-Gönyűi Kikötőben. Mindegyik esemény egy-egy állomása az összetett világbajnokságnak.
A Formula Student alapvetően konstruktőri megmérettetés. A hangsúly elsősorban az alkalmazott módszereken, a felhasznált technikákon, a csapatmunkán, s a statikus versenyszámok során az előadásmódon van. A gyorsaság, a fej-fej melletti versenyzés némileg háttérbe szorul, a végeredmény összetett pontszámítási szisztéma alapján alakul ki.
A versenysorozat célja, hogy a résztvevő csapatok megtervezzenek és létrehozzanak egy autót, majd versenyezzenek vele. Hogy sikert érjenek el, úgy kell szervezniük a gyártási folyamatot, mintha egy valódi cég alkalmazottai lennének.
A Győr-gönyüi kikötőben tartották a rendezvény sajtótájékoztatóját is, ahol Csütörtöki Tamás, a verseny igazgatója, majd Palkovics László, az EMMI államtitkára köszöntötte a megjelenteket.
A győri egyetem rektora, Földesi Péter ismertette a gyakorlati képzést, benne az öntevékeny csapatokkal, majd Kriza Ákos vetítéssel kísért előadása következett.
Befektetési hullám indult el Miskolcon, az iparűzési adó bevételek 15 százalékkal nőttek tavaly, mondta Miskolc polgármestere. Arról is beszélt, hogy a jövőben tovább nőhet Miskolc gazdasági szerepe. Példaként említve azt az októberre elkészülő japán autóipari beszállító üzemet, amely 1000 főt foglalkoztat majd. Kriza Ákos elmondta, folyamatosan egyeztetnek a befektetőkkel és a Miskolci Egyetemmel, hogy a szakképzést a cégek igényeihez igazítsák. Miskolcon volt az elmúlt kormányzati ciklus legnagyobb zöldmezős beruházása. Oda költözött egy nagy autóipari beszállító a Takata cég, amelyik a harmadik a világon.
Éppen ezért ezek az egyeztetések azt eredményezték, hogy egyre inkább megfelelő humán és épített infrastruktúrát tudnak biztosítani Miskolcon azoknak, akik ide érkeznek.
Beszélt Miskolcról, bemutatva a régióközpontot, megemlítve, hogy a következő EU-s tervezési időszakban a második legnagyobb forrás áll majd itt rendelkezésre a megyeszékhelyek között, összesen 33 milliárd forint. Bemutatta az oktatási intézményeket, a műszaki szakképzést, a környezetbarát fejlesztéseket és a jelen lévő külföldi cégeket is. Külön kitért a Takata mellett a Bosch, és a Shinwa jelenlétére.
Miskolc polgármesterének előadását követően Az Audi, a Continental konszern, illetve az NI Hungary is bemutatkozott, majd a tájékoztató résztvevői látogatást tettek a boxba. A versenyen idén is részt vesz egy miskolci csapat is, akik természetesen bíznak a minél jobb szereplésben.
Vándortárlat és zenei ritkaságok a kamarazenei nyáron
„Ragyognak tettei Arany gyümölcs gyanánt” címmel rendezték meg a Miskolci Kamarazenei Nyarat megnyitó zenei kalandozást hétfőn, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A nagy múltra visszatekintő kamarazenei nyár idén a verbunkost és a 200 évvel ezelőtt született Egressy Bénit helyezi fókuszba.
Megannyi nap, megannyi igazi ritkaság, olyan zenei csemegék, melyek méltók az emlékezéshez, Miskolchoz, s a kamarazenei nyár hangversenysorozatához.
Az első kalandozásra a könyvtárban került sor a hét elején. Élőzenével és zenei ritkaságokkal illusztrált előadásokat láthattak, és hallhattak az érdeklődők az Egressy- és Lavotta-évfordulók jegyében, emellett bemutatták az Egressy-vándorkiállítást is.
Kiss Gábor alpolgármester elmondta, több éves hagyomány már Miskolcon a kamarazenei nyár, amely tökéletesen illeszkedik a városi kulturális programok közé.
– Érdekes nyárzáró színfoltja a miskolci kulturális életnek a Miskolci Kamarazenei Nyár. A városban egész évben vannak kulturális programok, minden műfajban, minden közönségréteg megtalálhatja a neki leginkább tetszőt – tette hozzá.
A programot Szabó Márta és Dombóvári János zenei különlegessége nyitotta, majd a Lavotta-kutató Dombóvári János tartott előadást. A verbunkos történelmi háttere is szóba került épp úgy, ahogyan a muzsika jelentősége, hiszen mint elhangzott, „egy nép talált magára a muzsikában.”
Sziklavári Károly zenetörténész Egressyről tartott előadást, majd megnyitotta a különleges vándor-kamaratárlatot, amelyet remélhetőleg a közeljövőben iskolákban, s más könyvtárakban is láthatnak az érdeklődők.
A zenei ritkaságok között felcsendültek olyan Egressy-remekek, mint az Ablak alatt, a Mi füstöl ott a síkon a távolba, a Ne menj rózsám a tarlóra, Népdalok, a Csajkadal, Petőfi versére az Ereszkedik le a felhő. hallhatta emellett a közönség a Hozzá című szerzemény a Figaro lánya című francia színműből, vagy éppen a Románcot Az ördög naplója című francia színműből és elhangzott a Kocsmárosné, eszem adta bort ide című mű a Két Sobriból.
Amatőrök versengtek párosban
A tapasztaltabb játékosok az úgynevezett „fényes”, a kevésbé gyakorlott teniszezők pedig a „fakó” csoportba kerültek. A párosok véletlenszerűen kerültek kisorsolásra, oly módon, hogy minden párosban legyen egy „fényes” és egy „fakó” játékos.
Az egész napos rendezvényen a mérkőzések jó hangulatban, családias környezetben zajlottak, megmutatva a tenisz mint játék számos szépségét. A mérkőzések egy nyert játszmáig tartottak. A győzelmek számát összesítve alakult ki a csoportokon belüli végső sorrend, ahol is azonos számú győzelmek estén „tie break” döntött a végeredményről.
A verseny fővédnöke Kriza Ákos, Miskolc polgármestere volt, hiszen Miskolc vezetése, önkormányzata támogatja a sportot.
A viadal eredménye: a „fényesek” kategóriában az első helyen végzett ifj. Tóth László, a második Nagy Iván, míg a harmadik Pados Zoltán lett. A „fakók”-nál az élen Orosz Petra, mögötte Menyhárt Szabolcs, a harmadik helyen pedig Szűcs Mária végzett az összesítésben.
Új arttér évad
A szezon első találkozója témája szeptember 10-én 17 órától a bükki borvidék becsülete – feléleszthető a régi hagyomány? A kérdésre keressük a választ arttérben - ennek mikéntje, lehetséges módozatai, a célok összehangolása a témája a beszélgetésnek, mely a bükki boroknak, mint a város, a vidék hagyományos termékeinek és ehhez kapcsolódó kultúrájának, gasztronómiai értékeinek megismertetésére is alapoz. Az eszmecsere kóstolóval zárul, ahol nemcsak a helyi termékek ízlelésére kínálkozik lehetőség, hanem kötetlen beszélgetésekre is terített asztal mellett.