2024. május 09. Gergely

Pénteken elkezdődik a 13. Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

Lead: 
Már takarítanak a Művészetek Háza előtt, és épül az esti bulik helyszíne is. Hamarosan az óriási rendezői szék is kikerül a ház elé.
Törzs: 

A Cinefest idén még változatosabb lesz. A főszerepben továbbra is a filmek lesznek, de több újdonsággal is készülnek a szervezők. A filmünnep minőségét jól példázza, hogy a megnyitó díszvendégeként Juliette Binoche érkezik Miskolcra pénteken.

A miskolci filmfesztiválra a világ minden részén figyelnek.

"A fesztivál pozíciója, az nemcsak itt, Magyarországon, hanem európai szinten is stabil. Én a nagy, A-kategóriás fesztiválok után helyezném közvetlenül a mi fesztiválunkat, hiszen azok a filmek, amik megjelennek az idei Cannes-i, berlini, velencei, vagy locarnói filmfesztiválon, azok egy második körben bennünket is megtisztelnek” – mondta Bíró Tibor, a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója.

A-kategóriás filmfesztivált azonban nem egyszerű, sőt hazánkban szinte lehetetlen megszervezni. Ott ugyanis csak világpremiereket lehet bemutatni, és a költségvetése is sokszorosa a Cinefestének. A minőség azonban még így is garantált már az első perctől.

„Juliette Binoche fog részt venni a megnyitón, ahol egy különdíjat is át fog venni mint az európai film nagykövete, és ezt követően azonnal megkezdődnek a fesztivál filmjeinek a vetítései is, több teremben. Innentől kezdve nyilvánosak a fesztivál eseményei, ingyenesen látogathatók” – mondta Bíró Tibor

A Cinefest, ahogy eddig is, most is az első filmesekre koncentrál, és minden filmje magyarországi premier. A fesztiválon nagyjáték, kisjáték, animációs és dokumentumfilm kategóriában versengenek majd a filmek, és egy új kategória is lesz. A Cine New Vawe a magyar alkotókra összpontosít. A filmek mellett pedig szakmai, gasztronómiai és kulturális kísérőrendezvényekből sem lesz hiány.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Pénteken kezdődik a Cinefest
Címlap lead: 
Már takarítanak a Művészetek Háza előtt, és épül az esti bulik helyszíne is. Hamarosan az óriási rendezői szék is kikerül a ház elé.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bemutatók a bábszínházban

Lead: 
Mazsola és Tádé, Süsü a sárkány, A só, A három kismalac és A kis herceg is várja a gyerekeket a Kossuth utcai mesebirodalomba. A Csodamalom bábszínház öt új bemutató előadást és régi kedvenceket is műsorra tűz az idei évadban. A társulat három frissen végzett bábszínésszel is bővült.
Törzs: 

babszinhaz_evadnyito_160901ml_18.jpg

Fotó: Mocsári László

Az öreg király a legkisebbik lányát kitagadta, mert kérdésére azt válaszolta, hogy úgy szereti az apját, ahogy az emberek a sót. Benedek Elek meséjének történetét szinte mindenki ismeri. A népmese feldolgozását az idei évadban a bábszínház közönsége is megismerheti. A színpadon már bábokkal próbálják az előadást. Tóbiás királyt Lukács Gábor személyesíti meg.

- A próbáknak nagyon az elején tartunk, főleg zenéket és dalokat tanulunk és a ismerkedünk a bábokkal magukkal és a mozgásukkal – Lukács Gábor,  a Miskolci Csodamalom Bábszínház bábszínésze.

babszinhaz_evadnyito_160901ml_16.jpg

Hajdú Imelda, Tóth Fanni és Erdős Teréz - a társulat új tagjai

5 új bemutató előadás és a régi kedvencek is várják a családokat.

- Az évadunknak a törzs anyagát az eddigi előadásaink fogják továbbra is képezni. Azok az előadások, amelyek kiállták az idő próbáját, mintegy 18 címet tudunk vasárnapi közönségünknek bemutatni. Emellett az új bemutatókkal és természetesen a felújított előadásokkal gazdagodik az évad kínálata – nyilatkozta Szabó Attila, a Miskolci Csodamalom Bábszínház ügyvezetője.

A bábszínház egy műfaj és nem jelent korosztályi besorolást. Idén is lesz csecsemőszínházi előadás a legkisebbeknek, Süsü, Mazsola, Aladdin, Pom Pom óvodásoknak, és Kis Herceg a tinédzsereknek.

babszinhaz_evadnyito_160901ml_5.jpg

-  Nagyon fontos, hogy nézőket neveljen minden intézmény, és a beavató művészeti produkciók is nagyon fontos szerepet kap abban, hogy egy cseperedő értelem, egy kisiskolás gyerek milyen módon válik kultúra fogyasztóvá – mondta Kiss Gábor  alpolgármester.

babszinhaz_evadnyito_160901ml_2.jpg

Szeptember 3-án a Kipp-Kopp csecsemőszínházi előadással kezd a társulat, 11-én vasárnap a Csipkerózsika, 14-én a Ludas Matyi, 25-én pedig a Só bemutatójára hívják a közönséget a Csodamalom bábszínházba. 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Bemutatók a bábszínházban
Címlap lead: 
Mazsola és Tádé, Süsü a sárkány, A só, A három kismalac és A kis herceg is várja a gyerekeket a Kossuth utcai mesebirodalomba. A Csodamalom bábszínház öt új bemutató előadást és régi kedvenceket is műsorra tűz az idei évadban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Tetszik vagy sem: vége a nyári szünetnek

Lead: 
Országszerte több mint egymillió diák kezdte meg az új tanévet. Az iskolakezdéssel – főleg reggelente – sok intézménynél óriási a gyalogos és autós forgalom. A balesetek elkerülése érdekében ilyenkor a rendőrök is jelen vannak az iskolák környékén. Segítik a közlekedést figyelnek a zebrán átkelő gyerekekre. Sok sofőr ugyanis a nyári szünetben elszokott diákoktól.
Törzs: 

iskolarendor1.png

Rendőr a zebránál, az iskolák körül ismét nagy a forgalom. A megyében 215 iskola előtt lesznek ott a rendőrök és polgárőrök reggelente és délutánonként, segítve a biztonságos közlekedést, ami viszont nemcsak az autósokon múlik. 

- Először, ha van lámpa, akkor meg kell nézni, hogy zöld. Akkor lehet csak átmenni, vagy ha nem, akkor először balra aztán jobbra kel nézni – mondja Balajti Márk, akinek szintén elkezdődött az iskola.

Az egyenruhások egészen október közepéig, ott lesznek a forgalmasabb szakaszokon. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben az utóbbi években sem szeptemberben, sem pedig októberben nem volt gyermekbaleset.

iskola_kezdes_160901ml_4.jpg

Fotó: Mocsári László

- Egész Borsod megye területén a reggeli illetve délutáni órákban a rendőrök és polgárőrök közösen látnak el szolgálatot, ahol a rendőrök nem tudnak ott lenni, ott természetesen a polgárőrök önállóan látják el a feladatukat. Vigyáznak, hogy az iskolába érkező és iskolából távozó gyerekek az úttesten balesetmentesen tudjanak átkelni – nyilatkozta Pitkó László, B.-A.-Z. Megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője.

A közlekedés segítése mellett, az iskolakezdéssel a megyében folytatódik a már 8 éve működő iskolarendőr program is.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Tetszik vagy sem: vége a nyári szünetnek
Címlap lead: 
Országszerte több mint egymillió diák kezdte meg az új tanévet. A balesetek elkerülése érdekében ilyenkor a rendőrök is jelen vannak az iskolák környékén.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kínai kórházakkal működne együtt a megyei kórház

Lead: 
Akupunktúra, diagnosztikai eljárások, természetes alapanyagú gyógyszerhatású készítmények és közös fejlesztések. Többek között ezt várja a megyei kórház attól a szövetségtől, ami a keleti orvoslást hozza közelebb a nyugati világhoz.
Törzs: 

csillag_pont_20160829_vcs_2.jpg

Fotó: Végh Csaba

A közelmúltban megalakult Kínai-Közép-Európai Kórházszövetségnek negyvenhét tagja volt. Tizenegy kínai, három magyar és kelet-közép-európai intézmények. Ehhez a társuláshoz csatlakozott a B.A.Z. Megyei Kórház is.

A szövetség célja, hogy a keleti és nyugati orvoslás előnyeit összekapcsolja. A megyei kórház még szorosabb együttműködésre keresi a lehetőséget.

csiba_gabor_20160829_vcs_1.jpg

Csiba Gábor, a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója szerint ez egy kétoldalú kapcsolat kialakításáról szól.

- Együttműködnénk kínai intézményekkel, és létre tudnánk hozni a kórház területén egy olyan alternatív gyógyászati központot, amelyben együttműködik a hagyományos, általunk hagyományosnak nevezett gyógyító módszerekkel a gyógyítás – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Csiba Gábor.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Kínai kórházakkal működne együtt a megyei kórház
Címlap lead: 
Akupunktúra, diagnosztikai eljárások, természetes alapanyagú gyógyszerhatású készítmények és közös fejlesztések. Többek között ezt várja a megyei kórház attól a szövetségtől, ami a keleti orvoslást hozza közelebb a nyugati világhoz.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Koncz Ferenc lett az év polgármestere

Lead: 
Az elismerést a városi polgármesterek randevúján adták át. Az eseményt 22. alkalommal rendezték meg idén. A díjat internetes szavazás alapján ítélik oda.
Törzs: 

koncz1.png

Annak a városvezetőnek adják ezt a kitüntető címet, aki a legtöbb voksot kapja az emberektől. Kiérdemelve ezzel bizalmukat, megbecsülésüket. Szerencs polgármestere azt mondta, ez a város sikere, az itt élők közös erőfeszítésének, a nehéz helyzetből való kitörésnek az elismerése.

Koncz Ferenc köszönetet mondott azért is, hogy a szavazók észre vették egy kis város fejlődését.

- Nagyon remélem, hogy azok az erőfeszítések, amelyeket a szerencsiek, és amelyeket a polgármester és a testület tesz, előbb utóbb a munkahelyteremtésben is megjelenik majd. Mert ez a legfontosabb dolgunk. Ez Kelet-Magyarországnak a legnagyobb problémája. A kormányzat sok mindenben segített az elmúlt időszakban is minket. A városunk rendben van. Szépek vagyunk. Most már az a feladatunk, hogy a jövőt munkahelyeken keresztül is tudjuk biztosítani az itt élőknek – nyilatkozta Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Koncz Ferenc lett az év polgármestere
Címlap lead: 
Az elismerést a városi polgármesterek randevúján adták át. Az eseményt 22. alkalommal rendezték meg idén. A díjat internetes szavazás alapján ítélik oda.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elektromos töltőállomások pályázatból

Lead: 
Új elektromos töltőállomásokat telepítene a környezetvédelem és a gazdaságfejlesztés érdekében a kormány. A Nemzetgazdasági Minisztérium egy olyan pályázatot írt ki, aminek köszönhetően legalább ezer elektromos töltőpont épülhetne országszerte.
Törzs: 

villanyauto_tolto_160816_ja_21.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Miskolcon és környékén eddig összesen négy töltőállomás van. A pályázattal a kormány azt szeretné elérni, hogy minél többen hozzájuthassanak a töltési lehetőséghez, ezáltal pedig nőjön az elektromos autók népszerűsége.

avalon_elektromos_gokart_160816_ja.jpg

Száguldás és versenyzés a természetben – mindezt mégis környezetbarát módon. Az Avalon Park gokart pályája az országban a legmodernebb. Az összes gokart árammal működik.

avalon_elektromos_gokart_160816_ja_4.jpg

-  Általában 40-50 perc alatt feltölti és körülbelül 1 óra,  1 óra 10 percet lehet egy töltéssel használni. – mondja Szabó Bence, az  Avalon Park gokart pályavezetője.  

Egy rendes elektromos autónak ennél több időre van szüksége, de az Avalon Parkban ez is megoldható. A mélygarázsban két töltőállomást telepítettek.

villanyauto_tolto_160816_ja_5.jpg

-  Ha valaki ilyen autóval érkezik, ez egy plusz extra szolgáltatás, hogy akár eljön vacsorázni, azalatt fel tudja tölteni az autóját, vagy ha tényleg itt száll meg nálunk, akkor gyakorlatilag erre minden nap van lehetősége. Erről Tóth Eszter Anna, az Avalon Park marketingigazgatója nyilatkozott.

Elektromos töltőállomásból a belvárosban is van egy, a környéken pedig Bükkaranyoson lehet még ilyennel találkozni. Ma még egy elektromos autó drágább, mint egy ugyanolyan kategóriájú benzines vagy dízeles kocsi, de hosszútávon jobban megéri.

villanyauto_tolto_160816_ja_24.jpg

- A villamosenergiának, ha a mai számítások alapján tekintjük, akkor azt lehet mondani, hogy száz kilométert néhány száz forintból meg lehet úszni egy villamos autóval - mondja Boros Norbert, az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. kommunikációs igazgatója.  

Magyarországon, egyelőre néhány száz darab elektromos autó van, ahhoz viszont, hogy a számuk nőhessen, töltőállomásokra van szükség. A kormány támogatni szeretné az elektromos töltőállomások létesítését, ezért egy pályázatot írtak ki. Azt szeretnék elérni, hogy minél többen hozzájuthassanak a töltési lehetőséghez, ezáltal pedig nőjön az elektromos autók népszerűsége. Az önkormányzatok részére 100 százalékos, vissza nem térítendő állami támogatásra lehet pályázni, elektromos töltőállomások létrehozására. Erre a célja a Nemzetgazdasági Minisztérium forrásaiból 1 milliárd 250 millió forintot különítettek el.

Pályázni szeptember 15-től a támogatási keret kimerüléséig, de legfeljebb december 31-ig lehet. 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Elektromos töltőállomások pályázatból
Címlap lead: 
Új elektromos töltőállomásokat telepítene a környezetvédelem és a gazdaságfejlesztés érdekében a kormány. Olyan pályázatot írtak ki, aminek köszönhetően legalább ezer elektromos töltőpont épülhetne országszerte.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Felújítják a járdát a Vasgyárban

Lead: 
Mintegy százméteres szakaszon felújítják a járdát a Vasgyárban a Pléh Sándor utcában.
Törzs: 

jarda_epites_gazdusne_160816ml_7.jpg

Fotó: Mocsári László

Az egykori széttöredezett és baleset veszélyessé vált kockakövek helyét aszfaltborítás váltja fel.

jarda_epites_gazdusne_160816ml_4.jpg

A beruházás 2 millió forintos költségét a város költségvetéséből állják. A munkát a múlt héten kezdték el és augusztus 20-ig várhatóan elkészülnek a terep rendezésével is.

jarda_epites_gazdusne_160816ml_1.jpg

- Nagyon rosszak az utak is, ezért ebben az évben már elkezdtük az utak és a járdák felújítását, hiszen tavaly már a Kabar utcában egy mintegy 100 méteres szakaszt újítottunk fel.  A Mester utcában közel 200 méteres útszakaszt aszfaltoztunk, itt szintén egy 100 méteres útszakaszt illetve járdaszakaszt újítunk fel és jövőre ezt folytatjuk – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP). 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Felújítják a járdát a Vasgyárban
Címlap lead: 
Mintegy százméteres szakaszon felújítják a járdát a Vasgyárban a Pléh Sándor utcában.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Sokan mellé álltak – ő az, akinek leszakította az alkarját a gép

Lead: 
Összefogtak Richárdért a miskolciak. A fiatalember június végén, munkahelyi balesetben vesztette el jobb alkarját. Az önkormányzat bérlakást ajánlott fel neki és munkahelye is lesz a két kisgyermekes családapának. Kedvenc focicsapata, a DVTK is segített.
Törzs: 

A tragikus balesetről elsőként a minap,hu cikkében olvashattak. 

koscso_richard_160811_ja_8.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Richárd és párja hamarosan beköltözhetnek új otthonukba a gyerekekkel, a város ingatlankezelő cége, a MIK ugyanis segítségükre sietett. Albérletüket ugyanis felmondta a főbérlő. Tulajdonosa eladja a lakást. Richárd a munkáját is elvesztette. A tragédia után munkáltatója nem hosszabbított szerződést vele, így jelenleg egyetlen keresetből élnek négyen. Több ezren fogtak össze a szerencsétlenül járt családapáért. A családnak az önkormányzat is segített. A Klapka és a Szentgyörgy utcában kétszobás bérlakások közül választhatnak.

- Az önkormányzat által most kapunk egy lakást, egy bérelt lakást. Majd holnap megyünk be személyesen és megcsináljuk a hivatalos papírokat és előreláthatólag szeptember elején tudunk beköltözni az általunk kiválasztott lakásba - mondja Koscsó Richárd, az egykori  munkahelyén bealesetet szenvedett családapa.

Koscsó Rihárd karját egy tésztakészítő gép szakította le abban a miskolci üzemben, ahol dolgozott. Három éve dolgozott a cégnél, szerződését háromhavonta hosszabbították. A Miskolc Televízió úgy tudja, hogy munkáltatója szerint nem üzemi baleset történt és a megegyezéstől is elzárkóznak. A fiatalember ezért pert indított a cég ellen. Jogi képviselője azt mondja, információik szerint felelősségbiztosítása sincs a cégnek. A rendőrség pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz. A baleset ugyanis maradandó fogyatékosságot okoz. Ha bebizonyosodik, hogy a cég megszegte a munkavédelmi szabályokat, akkor bűnügyi felelősség is terheli és a bíróság döntése után Koscsó Richárd kártérítésre is számíthat.

lichy_jozsef_ja.jpg

- Elveszítette a fél karját. Természetes az, hogy az ő életvitelének és a személyi körülményeinek az összevetése határozza meg a sérelemdíj összegét. Régebben ezt nem vagyoni kárnak nevezték. Ezt én úgy gondolom, hogy jelen esetben 15 és 30 millió forint közé lehet tenni - mondja ügyvédje, Lichy József.

A fiatalember élete rendeződni látszik. A napokban telefonon keresték meg és munkát ajánlottak neki. Portásként dolgozhat majd. Richárd lelkes DVTK szurkoló. Elek Ákos csapatkapitány mikor meghallotta, hogy mi történt vele gyűjtést szervezett neki az öltözőben. A játékosok valamivel több, mint 100 ezer forintot gyűjtöttek a karját elvesztő fiatalembernek. A piros fehérek szombati Budapesti Honvéd ellen játszott mérkőzésén a második félidőben pedig a kezdőrúgását adták ajándékba Richárdnak. 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Sokan mellé álltak – ő az, akinek leszakította az alkarját a gép
Címlap lead: 
Összefogtak Richárdért a miskolciak. A fiatalember június végén, munkahelyi balesetben vesztette el jobb alkarját. Az önkormányzat bérlakást ajánlott fel neki és munkahelye is lesz a két kisgyermekes családapának. Kedvenc focicsapata, a DVTK is segített.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Itt élnek köztünk. Mókusok be a városba!

Lead: 
Egyre több mókust látni Miskolcon. Nem csak az üdülőövezetekben, például Miskolctapolcán van belőlük sok, de egyre több a mókus a belvárosi parkokban, lakóövezetekben is. A barátságos rágcsálóknak mindenhol örülnek. Igazi turistalátványosság.
Törzs: 

mokus00.jpg

Önfeledten kergetőznek a mókusok Miskolctapolcán. Az Egyetemváros parkja mellett évek óta ott van a legtöbb mókus. A turisták és a helybeliek is nagyon szeretik őket, sokan etetik az állatokat, habár a mókusok megtalálják tavasztól őszig a táplálékukat. A kedves kisállatokkal viszont nem csak Miskolctapolcán, hanem már a városban is lehet találkozni. A Petneházy bérházaknál is otthonra leltek a mókusok a helybeliek nagy örömére.

- Esténként biztos, hogy szaladoznak, meg nap közben is látjuk őket – mondja Farszky Lászlóné.

A mókusok ugyan nem barátkoznak, de megszokták már a városi környezetet. Ahol fa van, ott otthonra lelnek. Tapolca mellett a Népkert is kedvelt helyük. Magyarországon vörös mókusok élnek, akik védettek. Köszönhetően annak, hogy az emberek nem bántják őket, egyre többen vannak.

- A városi parkokban éppen úgy otthon érzi magát, ahogy a legeldugottabb erdőkben, hiszen neki igazából az a lényeg, hogy legyenek magas, öreg fák, amelynek a termését fogyasztani tudja. Ezen kívül a városok környékén gyakran megfigyelhető itt a miskolci parkokban is, hogy akár a szemetesek környékén is turkálnak, és mindenféle elfogyasztható növényi táplálékot keresnek maguknak. Erről Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője beszélt.

mokus.jpg

A szakember szerint jobb, ha nem etetjük a mókusokat, mert a természet az ember nélkül is tökéletesen működik, de ha mégis megkínáljuk őket, akkor az csak dió, vagy mogyoró legyen.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Itt élnek köztünk. Mókusok be a városba!
Címlap lead: 
Egyre több mókust látni Miskolcon. Nem csak az üdülőövezetekben, például Miskolctapolcán van belőlük sok, de egyre több a mókus a belvárosi parkokban, lakóövezetekben is. A barátságos rágcsálóknak mindenhol örülnek. Igazi turistalátványosság.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Tavasszal kétszer két sáv kezd épülni – Arnót zajvédő falat is szeretne

Lead: 
Zajvédőt falat szeretnének az arnótiak az épülő m30-as autópálya miatt – erről is szó volt azon a közmeghallgatáson, amit a Miskolcot Tornyosnémetivel összekötő új autópálya kapcsán tartottak a városházán.
Törzs: 

kozmeghallgatas_gyorsforgalmi_ut_160803ml.jpg

Fotó: Mocsári László

A kétsávos régi 3-as úton naponta több ezer kamion lépi át az országhatárt, ezzel sokszor elviselhetetlenné teszik az út mentén élők mindennapjait, ezen segíthet az új autópálya.

A korábban gyorsforgalmi útként emlegetett szakasz, gyakorlatilag autópálya lesz, annak megfelelő szélességgel és sebességhatárral. Az M30-as meghosszabbítása a 3-as főúttal párhuzamosan fut majd Miskolctól, egészen a szlovák határig, Kassa irányába. A beruházásról közmeghallgatást tartottak.

kozmeghallgatas_gyorsforgalmi_ut_160803ml_1.jpg

-  Itt feltehetik a kéréseket, itt azonnal tudjuk orvosolni a problémákat és igényeket, hisz nagyon szűkös az időnk - mondta Csöbör Katalin – országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP).

Az egyik ilyen igény az arnótiak részéről érkezett. A tervek szerint a települést is érinti az új m30-as, a várható forgalomnövekedés miatt aggódnak a helyiek.

- Amikor hírét vettük a nyomvonal konkrét helyének, akkor máris fölmerült képviselőtestületünkben annak az igénye, hogy településünket egy zajvédő fallal védjük meg. A szakmai számítások szerint, a szabványok alapján ez nem kötelező, ennek ellenére mi ezt kérjük, indítványozzuk. Testületünk hozott is egy ezzel kapcsolatos döntést és bízunk benne hogy sikerrel fogunk járni – mondta Üveges István, Arnót polgármestere.

kozmeghallgatas_gyorsforgalmi_ut_160803ml_7.jpg

Az új, kétszer két sávos autópálya mentén több pihenő és csomópont is épül, de lesz benzinkút, tengelysúly mérő állomás és pályamérnökség is. A beruházás jelenleg a környezetvédelmi engedélyre vár, ha ez meglesz, utána az építési engedély következik majd, aztán pedig a szükséges területeket kell majd megszerezni.

- Akkor megindulnak a területszerzéshez és munkaterülethez szükséges területek megvásárlása, amiben első körben megkeressük a tulajdonosokat, amennyiben nem jön lére megegyezés, kisajátításban fogjuk megszerezni a beruházáshoz szükséges ingatlanrészeket – nyilatkozta Tüske Tamás, a  NIF Zrt. projektvezetője.

A kétszer két sávos autópálya megépítésére a támogatási keret csaknem 148 milliárd forint. A tervek szerint az építkezés jövő tavasszal kezdődhet, 2018-ban pedig már járható szakasza lehet a kibővített M30-asnak.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Tavasszal kétszer két sáv kezd épülni
Címlap lead: 
Zajvédőt falat szeretnének az arnótiak az épülő m30-as autópálya miatt – erről is szó volt azon a közmeghallgatáson, amit a Miskolcot Tornyosnémetivel összekötő új autópálya kapcsán tartottak a városházán.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak