2024. május 08. Mihály

Kanyaró – Mit mondanak a miskolci szakemberek a betegségről?

Lead: 
Vesztegzárat rendeltek el a kanyaró megbetegedések miatt a makói kórházban. A járvány Romániában tört ki az oltásellenesség miatt. Ez érte el Csongrád-megyét. A szakemberek szerint Miskolcon nem kell tartani a kanyarójárványtól, mert az ellene adott oltás megvéd. A 47 év felettiek és a csecsemők azonban még nem kaptak, illetve még nem kaphattak védőoltást.
Törzs: 

kanyarojarvany.jpg

A legtöbb szoba üres most a MISEK Infectológiai osztályán. Az ott fekvőket sem komoly fertőző betegség miatt kezelik. A Romániában megjelenő kanyarójárványtól Miskolcon nem kell tartani, kivéve, ha valaki az érintett területre utazik. Ilyen például Makó környéke. Ott már megjelent a kanyaró, ami influenzaszerű tünetekkel kezdődik. Ezután jelennek meg a jellegzetes foltok. A betegségnek komoly szövődményei is lehetnek.

- A legsúlyosabb maga a kanyaróvírus okozta óriássejtes tüdőgyulladás, amely a légzőfelület gyors csökkenése következtében halálhoz vezethet, illetve ritkán agyvelőgyulladást is okozhat – nyilatkozta Horváth Éva, a MISEK infectológus főorvosa.

A legnagyobb veszélyben a 47 év felettiek vannak. Magyarországon 1969 óta  kötelező a kanyaró elleni védőoltás, előtte csak kampányoltások voltak. A maximális biztonságot adó két oltást 1989-től vezették be. Az első oltást a kanyaró ellen tizenöt hónapos korban kapják a csecsemők, így a romániai oltásellenesség miatt az újszülöttek is veszélyben lehetnek.

- Abszolút veszélyeztetett helyzetben vannak, ez körülbelül 120 csecsemőt, kisdedet jelent ma Magyarországon. Ők nem kaptak, nem kaphattak védőoltást, ezért teljesen kitettek ennek a kórságnak. Tizenöt hónapos korban oltjuk először őket, és 11 éves korban a második védőoltásrészletet kapják meg nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Török Lajos házi gyerekorvos.

A gyerekorvos elmondta, hogy a csecsemőket akár már 9 hónapos kortól is beoltják, ha kanyaróval fertőzött területen élnek, vagy oda utaznak. A szakemberek szerint a kanyaró folyamatosan jelen van Európában. Veszélyt és járványt azonban csak akkor és ott okoz, ahol a védőoltásokat megtagadják.  

 

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Kanyaró – Mit mondanak a miskolci szakemberek a betegségről?
Címlap lead: 
Vesztegzárat rendeltek el a kanyaró megbetegedések miatt a makói kórházban. A járvány Romániában tört ki az oltásellenesség miatt. Ez érte el Csongrád-megyét. A szakemberek szerint Miskolcon nem kell tartani a kanyarójárványtól, mert az ellene adott oltás megvéd.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Érzelmek és betegség – rendhagyó fotókiállítás a méhnyakrákról

Lead: 
Az idejében felismert méhnyakrák gyógyítható. Erre hívja fel a figyelmet az a kiállítás, amelyet az egyik miskolci bevásárlóközpontban nyitottak meg. Tizenkét fotón olyan méhnyakrákban szenvedő nők láthatóak, akiket érzelmeik segítettek, vagy épp megállítottak a gyógyulás hosszadalmas útján.
Törzs: 

mehnyakrak_fotokiallitas_megnyito20170307_bl_10_web.jpg

Fotó: Beregi László

Hit, boldogság, hála, felszabadultság, eltökéltség, kiegyensúlyozottság, félelem, szomorúság, kétség, nyugalom, büszkeség és bezárkózás. Balogh Alex fotókon örökítette meg azokat az érzelmeket, amelyeken szinte minden méhnyakrákos nő átesik. Tímeánál 35 éves korában diagnosztizálták a betegséget, azóta meggyógyult. Azért állt modellt a fotón, hogy példát mutasson és felhívja a figyelmet a betegség korai felismerésére.

mehnyakrak_fotokiallitas_megnyito20170307_bl_8_web.jpg

- Ezen a kiállításon minden nő azt az érzelmét mutatja be, ami a legmeghatározóbb volt az ő betegsége illetve a gyógyulása során. Én a bezárkózást választottam, és pontosan azért, mert én nem akartam lenni a rákos gyermek, a rákos barátnő, a rákos kolléga, én nem igazán szerettem volna, ha erről először tudnak, szerettem volna, hogy hagyják hogy ezt az utat én járjam végig – mondta Pál Tímea.

mehnyakrak_fotokiallitas_megnyito20170307_bl_5_web.jpg

A 2017-es Európai Méhnyakrák megelőzési héthez a Mályva tükör fotókiállítással csatlakozott a Mályvavirág Alapítvány. Ezt a virágot az érett nő virágaként választották az alapítvány szimbólumának, amely szívós, kitartó és olyan, mint a női lélek. Az alapítvány idén különös hangsúlyt fektet a nők érzelmeire.

mehnyakrak_fotokiallitas_megnyito20170307_bl_18_web.jpg

-  Az lenne a célunk hogy bemutassuk azt, hogy aki átesik a méhnyakrákon, az egy nagyon nehéz úton megy keresztül és hisszük, hogyha a nők tudják és megismerik azt, hogy ezek a méhnyakrákos nők min mennek keresztül,  akkor nem fognak gondolkozni azon, hogy egy megelőzhető rákos megbetegedés prevenciós eszközeivel éljenek – nyilatkozta Tóth Icó, a  Mályvavirág Alapítvány elnöke.

mehnyakrak_fotokiallitas_megnyito20170307_bl_2_web.jpg

A kiállítás a bevásárlóközpont emeleti aulájában látható március 24-éig.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Érzelmek és betegség – rendhagyó fotókiállítás a méhnyakrákról
Címlap lead: 
Az idejében felismert méhnyakrák gyógyítható. Erre hívja fel a figyelmet az a kiállítás, amelyet az egyik miskolci bevásárlóközpontban nyitottak meg. Tizenkét fotón olyan méhnyakrákban szenvedő nők láthatóak, akiket érzelmeik segítettek, vagy épp megállítottak a gyógyulás hosszadalmas útján.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Világszínvonalú víztisztítás – tanulmányút a MIVÍZ-nél egyetemistáknak

Lead: 
Tanulmányút keretében a MIVÍZ ultraszűrős víztisztítóját is megtekinthették a Miskolci Egyetem MsC-s hidrogeológus-mérnökgeológus hallgatói. A fiatalok egy világszínvonalú, ma még világszerte ritka technológiával ismerkedtek működés közben.
Törzs: 

miviz_latogato_egyetemistak_170308_ja_11.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A víz tisztításának folyamatát is megismerhették külföldi fiatalok a MIVÍZ Kft. telepén. A Miskolci Egyetem angol nyelvű képzésében részt vevő hallgatóknak megmutatták a víztermelőt, a miskolctapolcai Új-kutat és Olasz kutat, de megkóstolhatták a miskolci vizet is.

miviz_latogato_egyetemistak_170308_ja_17.jpg

– Számomra ez nagyon tanulságos, mert én a BsC-t nem itt, Miskolcon végeztem, ezért úgymond a gyakorlati része a szakmának eddig kiesett. Nagyon tetszik, hogy itt végre megnézhetem a terepen is, hogy hogyan is van az, hogyha megnyitjuk a csapot, akkor hogy kapunk vizet ezekből a hegyekből – mondta Nádassy János, a Miskolci Egyetem hallgatója.

miviz_latogato_egyetemistak_170308_ja_14.jpg

A tanulmányút abban segített, hogy elméleti- és gyakorlati tudást is szerezhessenek a fiatalok. Egy világviszonylatban is csúcstechnikának számító ultraszűrő rendszert is megmutattak nekik a szakemberek.

– Napjainkban a víz nagyon fontos az egész világon. Mi is eljöhettünk ide, hogy megnézzük azt a rendszert, ami tisztítja a vizet. Ez egy nagyon új technológia még, nagyon kevés van a világon. Megkóstoltuk a tisztított vizet, és nagyon jó íze volt. A többi országban más íze van a víznek. Sok ötletet kaptunk itt most – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Sarkel Mohammed, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának hallgatója.

miviz_latogato_egyetemistak_170308_ja_1.jpg

A Miskolcon használt technológia a legmodernebb most a világon. Vegyszer nélkül tisztítja a vizet. A környékbeli források is biztosítják a vízellátást a városban – ezekről is hallhattak a fiatalok.

miviz_latogato_egyetemistak_170308_ja_12.jpg

– A Miskolci Egyetem és a vízmű közötti kapcsolat nagyon régi. Én is itt végeztem egykor hidrogeológusként az egyetemen. Ennek kapcsán, amikor alkalom nyílik, hogy idehozhatunk diákokat, mi ezzel mindig élünk. Az egyetemi kirándulások során a miskolci vízmű egy kiemelt helyszín, a nyolc forrásunk, a vízüzemeltetőnk, ezek mind külön látványosságok a maguk módján – nyilatkozta Üszögh Lajos, a MIVÍZ Kft ügyvezetője.

miviz_latogato_egyetemistak_170308_ja_3.jpg

Az egyetem és a MIVÍZ közötti kapcsolatot tovább erősíti az is, hogy a friss diplomás hidrogeológushallgatók nagy százalékban végül a MIVÍZ-nél állnak munkába.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Világszínvonalú víztisztítás – tanulmányút a MIVÍZ-nél egyetemistáknak
Címlap lead: 
Tanulmányút keretében a MIVÍZ ultraszűrős víztisztítóját is megtekinthették a Miskolci Egyetem MsC-s hidrogeológus-mérnökgeológus hallgatói. A fiatalok egy világszínvonalú, ma még világszerte ritka technológiával ismerkedtek működés közben.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kinyíltak a Bükkben a hóvirágok! Szedni nem, de nézni lehet – Megmutatjuk!

Lead: 
Lillafüred környékén is kinyíltak a tavasz első virágai, de senki se induljon el kosárral a kezében. Egy szál letépett hóvirág ugyanis tízezer forint. A tavasz hírnökét 2005 óta védik, előtte ugyanis annyit leszedtek belőlük, hogy veszélybe kerültek.
Törzs: 

hovirag5.jpg

Védett természeti területen vagyunk, a Szinva-forrás mellett és rögtön itt láthatók már március elsején a virító hóvirágok – mondja Ézsöl Tibor, a Kelet-bükki tájegység őrkerület-vezetője.

hovirag4.jpg

A hosszú tél után sokaknak az első útjuk a természetbe vezet. A Bükkben már igazán szép látvány fogadja a túrázókat, hiszen kinyílt a tavasz első virága.  A hóvirágokban azonban csak gyönyörködni lehet, haza vinni nem. Aki letépi őket, bírságra számíthat. Az eszmei értéke tízezer forint.

- Kis mennyiség gyűjtése esetén, összeszedése, csokorba gyűjtése esetén egy természetvédelmi szabálysértési bírságra lehet számítani. Nagyobb mennyiség esetén, attól függően, hogy mekkora ez a mennyiség, akár bűncselekmény is lehet ebből és akár börtönbüntetéssel is járhat – nyilatkozta Ézsöl Tibor, a Bükki Nemzeti Park Kelet-bükki tájegység őrkerület-vezetője.

hovirag01.jpg

A hóvirágok időben jelezték a tél végét. Március elseje ugyanis a meteorológiai tavasz kezdete A dátum viszont nem jelenti azt, hogy gyökeresen megváltozik az időjárás.

Az, hogy lesz még nagyobb lehűlés, ez azért még benne van ilyenkor, tehát azért még áprilisban is előfordul olyan, hogy még hó is esik és egy-egy hideg betörés, egy-egy sarkvidéki léghullám azért még el szokta érni akkor is a térségünket – nyilatkozta Kovács Attila meteorológus, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

Egyelőre viszont marad a tavasz. A hét hátralévő részében enyhe időre lehet számítani, hétvégén pedig jelentősebb felmelegedés várható, akár 15 fok fölé is emelkedhetnek a hőmérséklet.

 

 

 

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Kinyíltak a Bükkben a hóvirágok! Szedni nem, de nézni lehet – Megmutatjuk!
Címlap lead: 
Lillafüred környékén is kinyíltak a tavasz első virágai, de senki se induljon el kosárral a kezében. Egy szál letépett hóvirág ugyanis tízezer forint. A tavasz hírnökét 2005 óta védik, előtte ugyanis annyit leszedtek belőlük, hogy veszélybe kerültek.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Diákszínjátszók versenyeztek a színházban

Lead: 
Rap, ének, szleng, humor és Az ember tragédiája. Filozofikus alkotást állítottak színre miskolci középiskolások. Idén erős mezőnyből választotta ki a legjobbat a szakmai zsűri.
Törzs: 

diakszinj2.jpg

Az ember tragédiája  reppelve - a nehéz, filozofikus darabot a fiatalok a maguk nyelvére fordították.

- Jó volt a hangulat, mi is hozzátettünk egyébként a darabhoz, elég sokat, a rappelés az nekem személyesen a kedvencem – mondta Dobiász Vendel.

diakszinj3.jpg

A Diósgyőri Gimnázium előadásában a mai fiatalok nyelvezete mellett természetesen az eredeti szöveg is hangsúlyt kapott. Ebben a gimnáziumban a tanulók mintegy 20 százaléka tagja a diákszínjátszó körnek. Többen színészek szeretnének lenni. A színpadi  légkörhöz már most hozzászokhatnak a Miskolci Nemzetiben.  

diakszinj4.jpg

- Általában úgy szoktunk dolgozni, hogy én készítek egy alapot, és utána jönnek a gyerekek ötletei. Tehát ahogy most mondtuk, Madách Imre és én írtam az alapot, a gyerekek pedig hozzárakták a maguk ötleteit, a vicceit, poénjait – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Székely Gabriella, tanár.

diakszinj5.jpg

A versenyen a diósgyőri gimnazisták mellett bemutatkoztak  a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Zrínyi Ilona Gimnázium is tanulói is. A zrínyisek zenés játékban mesélték el Az ember tragédiájának történetét. A szakmai zsűri  leginkább az összképet figyelte.

diakszinj6.jpg

- Nem színészeket kell keresni, és nem arra kell figyelmet fordítani, hogy itt színészek nevelődjenek egy-egy ilyen közösségben.  A leginkább nekem az izgalmas egy ilyen játékban, ha egy húron pendülnek, tudnak közösen játszani – mondta Nádassy Erika, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze.

A Miskolci Nemzeti Színház idei évadában mutatta be a Nagyszínház közönségének Az ember tragédiáját. A húsz év után bemutatott előadásban ezúttal Ádámot Simon Zoltán, Évát Prohászka Fanni alakította, Lucifert pedig Görög László keltette életre.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Diákszínjátszók versenyeztek a színházban
Címlap lead: 
Rap, ének, szleng, humor és Az ember tragédiája. Filozofikus alkotást állítottak színre miskolci középiskolások. Idén erős mezőnyből választotta ki a legjobbat a szakmai zsűri.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bírósági álláslehetőségekről az egyetemen

Felcím: 
Lead: 
A bírói, titkári, fogalmazói hivatást népszerűsítették az egyetemen. Az ország egyik legmagasabb színvonalú jogászképzése a Miskolci Egyetemen van. Az itt tanulók nagy többsége ezen a pályán helyezkedik el a diploma megszerzése után.
Törzs: 

jogi_kerekasztal_170228ml.jpg

Fotó: Mocsári László

- Már egész kicsi korom óta nagyon tetszett nekem az ügyvédi szakma, és nagyon sok filmet láttam ezzel kapcsolatban, és végig úgy végeztem a tanulmányaimat is, végig az motivált, hogy én elsődlegesen jogász szerettem volna lenni  - mondja Certicky Mário.

jogi_kerekasztal_170228ml_8.jpg

Egy előadás és kerekasztal-beszélgetés viszont most a bíróság felé fordíthatja a fiatalokat. A Miskolci Egyetemen a Miskolci Törvényszék vezetői tartottak előadást. A két intézmény között régóta folyamatos szakmai kapcsolat van.

jogi_kerekasztal_170228ml_9.jpg

- Lehetőség van arra, hogy hallgatóink szakmai gyakorlaton vegyenek részt a bíróság kötelékén belül, és az a fajta szakmai tapasztalat, tudás, amit az ott dolgozó bíráktól megtanulhatnak, az semmilyen más módon, értelemszerűen nem pótolható – nyilatkozta Csemáné Váradi Erika, a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának dékánhelyettese.

A bírósági munka, mint életpályamodell pedig sokak számára válhatott vonzóvá az előadásoknak köszönhetően. A hallgatók nem csupán a munkáról és a lehetőségekről tudhattak meg többet.

jogi_kerekasztal_170228ml_6.jpg

- Én alapvetően két dologra szeretném, ha most fókuszálnánk. Az egyik, a bíróságot úgy szeretném bemutatni, mint munkahelyet, hogy milyen munkahely is a bíróság, a másik viszont a mi alaptevékenységünk, a főtevékenységünk, az ítélkezést szeretném megmutatni a jogászoknak, mert azért ez egy hivatás, ez egy nemes hivatás, mint az orvosi – mondta Répássy Árpád, Miskolci Törvényszék elnöke.

jogi_kerekasztal_170228ml_4.jpg

A szakma álláslehetőségeket is kínál. A Miskolci Törvényszék idén például  fogalmazókat vár.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Bírósági álláslehetőségekről az egyetemen
Címlap lead: 
A bírói, titkári, fogalmazói hivatást népszerűsítették az egyetemen. Az ország egyik legmagasabb színvonalú jogászképzése a Miskolci Egyetemen van. Az itt tanulók nagy többsége ezen a pályán helyezkedik el a diploma megszerzése után.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hamvazószerda – kezdődik a nagyböjt

Lead: 
Hamvazószerda a farsangi időszak utáni első nap, a 40 napos nagyböjt kezdete. Mostantól a keresztények a húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére készülnek. Holnap torkos csütörtök, amikor még a hívek is büntetlenül elfogyaszthatják a farsangi időszak maradék ételeit.
Törzs: 

hamvazoszerda.jpg

A templomban a mise után a pap a szentelt barka hamujával rajzol keresztet a hívek homlokára. Ez a hamvazás. A 8. század óta egyes helyeken a hamut a hívek fejére szórják.

Amikor a hamut a hívek fejére szórjuk akkor a pap azt mondja hogy emlékezz ember, hogy porból lettél, és porrá leszel. Ez a halálunkra emlékeztet, hogy mi halandók vagyunk a fizikai halál egy emlékeztető a számunkra hogy az élet rövid és mi azért vagyunk itt hogy megismerjük és szeressük az Istent – nyilatkozta Skublics Máté lelkipásztor

A nagyböjti időszakban az oltárt nem díszítik virággal. A visszafogottság a bűnbánat jele.

- A húsvéti böjti időszakban mind az étkezésben, mind a magatartási szokásokban is egy szoros önmegtartóztatás, a húsvétra való fölkészülés időszaka következik. Ez azt jelenti, hogy a pénteki napokon kifejezetten böjtösen étkeztek, tartózkodtak a hústól, de a szerdai, hétfői napokat is vannak hívek, akik megtartották – mondta Viszoczki Ilona, a Herman Ottó Múzeum etnográfusa.

Hamvazószerdán a nagyböjt első napján a böjti szokásokat nem volt egyszerű betartatni elődeinknek sem, ezért kaptak még egy napot, a torkos csütörtököt. A farsangi időszakból megmaradt ételeket ilyenkor még büntetlenül el lehet fogyasztani.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Hamvazószerda – kezdődik a nagyböjt
Címlap lead: 
Hamvazószerda a farsangi időszak utáni első nap, a 40 napos nagyböjt kezdete. Mostantól a keresztények a húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére készülnek. Holnap torkos csütörtök, amikor még a hívek is büntetlenül elfogyaszthatják a farsangi időszak maradék ételeit.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A kisboltok a túlélésért küzdenek

Lead: 
Míg a multi cégek béreket emelnek, addig a kisboltok a túlélésért küzdenek. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség ezért pályázati úton segítené a kisboltok túlélését. Szerintük a kisvállalkozóknak is meg kell tanulniuk azokat a módszereket, amivel meg tudják tartani a dolgozóikat, például béren kívüli juttatásokkal.
Törzs: 

kisboltok_01.jpg

A friss zöldség és gyümölcs mindennap a nagybaniról érkezik. Ennél az avasi zöldségesnél a minőségre helyezik a hangsúlyt, de a nagyboltokkal így is nehezen tudják tartani a versenyt.

kisboltok_02.jpg

- Mi nagyon szép áruval dolgozunk – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Tóthné Ibolya, LM-PM Kft. eladója. Hozzátette: a multikkal  azért nem nagyon lehet versenyezni, mert náluk olyan akciók is vannak, amiket mi nem tudunk megengedni.

kisbolt_05.jpg

Akciós mikuláscsomag, szaloncukor és virgács. A feliratok is arról árulkodnak, hogy ez a bolt már jó ideje zárva van. Az Avasnak csak ebben a részében egy év alatt három kisbolt húzta le a rolót.

kisbolt_03.jpg

A tulajdonos azt mondja, a járulékokat szinte lehetetlen kitermelniük, a multik akcióival pedig nem tudnak versenyezni.

- Mi minden vásárolónak az igényét feljegyezzük, mindenkinek hozunk kérése szerint, de sajnos ez kevés, úgyhogy minden egyes nap idegeskedünk azon, hogy holnap le kell húzni a rolót – mondja  Miskolcziné Bobb Sibill, az Ász ABC tulajdonosa.

Több nagy nemzetközi áruházlánc a kötelező emelésen túl is magasabb fizetésre törekszik.   Az egyik hazai multi   13 ezer munkavállalójából csaknem négyezren a 15 százalékkal megemelt minimálbért, illetve 25 százalékkal magasabb garantált bérminimumot kapják. Ehhez jönnek a pluszjuttatások.

- A Spar valamennyi munkavállalója, mintegy 13 ezer dolgozó 2017-ben évi százezer forintnyi kézpénzes, béren kívüli juttatásban részesül. A vállalatnál több mint 5 éve dolgozó munkatársak további, éves szinten negyvenezer forintnyi béren kívüli juttatást kapnak, mégpedig Szép kártyán. Mindezeken felül pedig megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban – nyilatkozta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője.

A béren kívüli juttatások a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint is fontosak. Tavaly egy pályázati tervezetet nyújtottak be a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Ennek lényege, hogy a kisvállalkozókat is megtanítsák arra, hogyan tudják dolgozóikat megtartani.

- Ma megnézünk egy magyar vállalkozást, ott a munkabér gyakorlatilag az egyetlen része a végkiáramlásnak és a nagyvállalatoknál pedig tapasztalható, hogy a béren kívüli juttatások bizony nagy mértékben befolyásolják az ő munkakedvüket, az ő motiváltságukat és ez feltétlen fontos lenne, hogy a magyar vállalkozások is ebben fel tudjanak zárkózni – mondta Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A főtitkár szerint fontos a kisboltok túlélése. Az országban ugyanis hárommillió ember él háromezer fő alatti településeken, ahol csak ilyen boltok működnek. De a főtitkár reményét fejezte ki, miszerint a járulékok hasonló mértékű csökkenése is tovább folytatódik.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
A kisboltok a túlélésért küzdenek
Címlap lead: 
Míg a multi cégek béreket emelnek, addig a kisboltok a túlélésért küzdenek. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség ezért pályázati úton segítené a kisboltok túlélését. Szerintük a kisvállalkozóknak is meg kell tanulniuk azokat a módszereket, amivel meg tudják tartani a dolgozóikat, például béren kívüli juttatásokkal.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hegesztő szakmérnök képzés a Miskolci Egyetemen

Lead: 
25. alkalommal indult hegesztő szakmérnök képzés a Miskolci Egyetemen. Idén 22-en jelentkeztek a Gépészmérnöki és Informatikai kar akkreditált képzésére. Magyarországon elsőként 1961-ben az intézmény gépészmérnöki karán kezdődött az akkor még diploma utáni képzés. Ma már nemzetközi hegesztőmérnöki oklevelet kapnak a hallgatók a másféléves képzés végén.
Törzs: 

A védőgázas hegesztést magyarázza diákjainak az Anyagszerkezettani és Anyagtechnológiai Intézet adjunktusa.

hegeszto_miskolci_egyetem_170220_ja_10.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A modern technológiák iránti érdeklődés egyre nagyobb, és egyre magasabban képzett szakemberekre van szükség az iparban is. Idén 22-en jelentkeztek a Miskolci Egyetem hegesztő szakmérnök képzésére.

- A hegesztési technológiák iránt egyre nagyobb az igény, egyre nagyobb területet fed le ez a technológia, és a munkáltatóm is úgy gondolta, hogy szeretne olyan embereket képezni akik jobban átlátják a folyamatokat, képesek fejleszteni a céget és ezért felvetettem nekik, hogy lenne egy ilyen képzés a Miskolci Egyetemen, amelyet elindítanak nagyjából kétévente és ők jelezték, hogy támogatnának engem – nyilatkozta Venczel Tamás.

hegeszto_miskolci_egyetem_170220_ja_4.jpg

Ez a képzés immáron 56 éves múltra tekint vissza. Azóta számos változtatást megért a képzés. Eddig csaknem 360 hallgató vette át oklevelét a Miskolci Egyetemen.

-  Bizonyos beosztások csak olyan végzettséggel tölthetők be, amelyeket posztgraduális képzés keretében lehet megszerezni. A kezdeti időszakban ez a hegesztő szakmérnöki képzés volt posztgraduális formában. Napjainkra ez átalakult nemzetközi és európai diplomát adó hegesztő szakmérnök képzéssé – nyilatkozta Lukács János, a Miskolci Egyetem Anyagszerkezettani és Anyagtechnológiai Intézetének igazgatója.

hegeszto_miskolci_egyetem_170220_ja_5.jpg

A képzés elméleti és gyakorlati tárgyakra épül. Ez utóbbit az egyetem hegesztő laborjában és az ipari partnereknél sajátíthatják el a hallgatók. 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Hegesztő szakmérnök képzés a Miskolci Egyetemen
Címlap lead: 
25. alkalommal indult hegesztő szakmérnök képzés a Miskolci Egyetemen. Idén 22-en jelentkeztek a Gépészmérnöki és Informatikai kar akkreditált képzésére.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Útfelújítás az Avason

Lead: 
Városrészek közül az egyik legnagyobb összeg, csaknem 150 millió forint jut a Szabadságharc utca és a Csabai kapu közti útszakasz felújítására. 700 méteren kicserélik az aszfaltot, a szegélyeket, és mindkét oldalon új járda is épül. Miskolc egymilliárd forintot kapott utak építésére és felújítására.
Törzs: 

ut_jarda_felujitasok_170214ml_6.jpg

Fotó: Mocsári László

A járda tele van repedésekkel, ami nemcsak hogy nem szép látvány, de néhol balesetveszélyes is.

Kisgyerekesek, iskolások és idősek által sűrűn lakott terület a Szabadságharc utca és a Csabai kapu közti szakasz. Így sokan örülnek neki, hogy hamarosan az utat és a járdákat is felújítják.

- Én örülök neki, hogyha felújítják, mert ráfér már 42 év után, hogy felújítsák kicsit a járdát, úgyhogy én örülök neki – nyilatkozta Hernádi Béláné.

ut_jarda_felujitasok_170214ml_7.jpg

Városrészek közül az egyik legnagyobb összeg, csaknem 150 millió forint jut erre a területre. 700 méteren új aszfaltréteget kap az út, kicserélik a szegélyeket és a gyalogos forgalmat is megkönnyítik.

- Nyilván forgalmas területről beszélünk és a különböző közműfelújítások miatta járdák állapota is olyan állapotban van, ami megérett a cserére – nyilatkozta Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő (Jobbik).

ut_jarda_felujitasok_170214ml_4.jpg

Miskolc összesen egymilliárd forint állami támogatásból teheti rendbe a város útjait. Ebből az összegből kilenc utat és egy hidat újítanak fel, de épül két új út is.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Útfelújítás az Avason
Címlap lead: 
Városrészek közül az egyik legnagyobb összeg, csaknem 150 millió forint jut a Szabadságharc utca és a Csabai kapu közti útszakasz felújítására. 700 méteren kicserélik az aszfaltot, a szegélyeket, és mindkét oldalon új járda is épül. Miskolc egymilliárd forintot kapott utak építésére és felújítására.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak