2024. május 08. Mihály

Száz család, száz csomag - jótékonysági koncert Miskolcon

Lead: 
Rászoruló miskolci és kárpátaljai családokhoz kerül annak a jótékonysági koncertnek a bevétele, amit Szabó Balázs Príma-díjas orgonaművész adott a Kossuth utcai templomban. A hangversenyen többek között Bach, Reger és Liszt Ferenc zeneművei hangzottak el.
Törzs: 
Nem

reform04.jpg

Gyülekeznek az emberek a Kossuth utcai református templomban. Szabó Balázs koncertjére érkeztek, nemcsak kikapcsolódni, hanem jótékonykodni is.

- Olyan nagyon nagy összeggel nem tudok segíteni, de valamennyit a perselybe tettem. Nagyon sokat számít úgy itthon, mint külhonban az embereknek a segítség - mondja Kovács Mária, a koncert egyik résztvevője.

reform03.jpg

A 100 család 100 csomag elnevezésű jótékonysági adománygyűjtés már hetekkel ezelőtt elkezdődött. Ruhák és tartós élelmiszerek mellett már jelentős pénz is összegyűlt a rászoruló családoknak. Az akció záróeseményeként rendezték meg a hangversenyt. A felkérést nagy örömmel fogadta az orgonaművész.

- Nagyon fontosnak tartom azt, hogy karácsonykor ne feledkezzünk meg azokról, akikkel nem állunk közeli kapcsolatban. Mert természetesen rokonainkat, barátainkat köszöntjük, viszont sokan vannak, akiknek nincs aki felköszöntse őket. Ezekre az emberekre gondolunk ma együtt ennek a hangversenynek a bevételével – mondja Szabó Balázs orgonaművész.

A jótékonysági adománygyűjtést minden karácsonykor megszervezi a református közösség. Ilyenkor az összegyűlt pénzből 100 csomagot juttatnak el rászoruló miskolci családokhoz. Most azonban csak 50 marad a városban. A többit Kárpátaljára küldik.

reform01.jpg

- Ily módon szeretnénk segíteni azokon a nyugdíjas lelkészeken és lelkészözvegyeken, akik nyugdíjat nem kapnak és azokon a családokon, ahonnan éppen a családfő hiányzik – mondja Szabó Sándor református lelkipásztor.

Igaz, száz csomag nem oldja meg az éhezést vagy a szegénységet, de ennek a száz családnak mégis boldogabb lehet idén a karácsonya.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Száz család, száz csomag - jótékonysági koncert
Címlap lead: 
Rászoruló miskolci és kárpátaljai családokhoz kerül annak a jótékonysági koncertnek a bevétele, amit Szabó Balázs Príma-díjas orgonaművész adott a Kossuth utcai templomban. A hangversenyen többek között Bach, Reger és Liszt Ferenc zeneművei hangzottak el.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Fiatal szépírók verseiből idősek ajándéka lesz

Lead: 
Idén is verseket vetettek papírra a karácsonyi szépíró verseny résztvevői. 400 általános iskolás ragadott tollat, hogy megmutassa, milyen szépen tud írni, immár nyolcadik alkalommal.
Törzs: 

05.jpg

A díjátadót az Avasi Gimnázium színháztermében tartották meg, ahol a gyerekek egy filmet is megnézhettek.

A legszebben írók az oklevelek mellé mozijegyet és kalandpark-belépőt is kaptak.

04.jpg

A verseny ötletgazdája Csöbör Katalin országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), aki elmondta, hogy a gyöngybetűkkel írt versek karácsonyi ajándékok lesznek olyan idősek számára, akik magányosan töltik az ünnepet.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Fiatal szépírók verseiből idősek ajándéka lesz
Címlap lead: 
Idén is verseket vetettek papírra a karácsonyi szépíró verseny résztvevői. 400 általános iskolás ragadott tollat, hogy megmutassa, milyen szépen tud írni, immár nyolcadik alkalommal.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Pontgyűjtésben a Jegesmedvék – pénteken és vasárnap is koptatják a jeget Miskolcon

Lead: 
A Kontinentális Kupa lezárulta után a DVTK Jegesmedvék csapata ismét a MOL Ligára koncentrál . Pénteken a tabella jelenleg hatodik helyén álló Dunaújvárosi Acélbikák csapatát fogadják a Macik, míg vasárnap a MAC ellen küzdenek meg a miskolciak a népkerti Jégcsarnokban.
Törzs: 

chjaca_dvtkjegesmedvek_151025_ja_1.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A csapat kudarcként éli meg a kontinentális kupán elért második helyet, ám sokat nem hezitálnak rajta - mondta Mayer Péter vezetőedző a soron következő bajnoki mérkőzéseket beharangozó tájékoztatón. Pénteken és vasárnap is játszani kell, a cél pedig nem lehet más, mint a 6 pont begyűjtése.

A pénteki az inkább egy, hogy is mondjam kellemetlen, érzelmes hokit játszó ellenfélről szó, amit inkább úgy kell kezelnünk, hogy a saját értékeinket tartjuk és azokat okosan használva úgymond uraljuk a pályát, a vasárnapi ott egy képzettebb ellenféllel biztos, hogy egy szorosabb meccs lesz – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Mayer Péter, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője.

Galanisz Nikandrosz számára- nem véletlenül - különösen fontos a pénteki Dunaújváros elleni mérkőzés. - Én nyolc éven keresztül ott játszottam, nekem ez pluszt jelent erre a meccsre de mindenképpen 6 pontért játszunk a hétvégén  - mondja Galanisz Nikandrosz.

Kiélezett csata lesz a MAC elleni is. A fővárosi alakulat egy kitűnő erőkből álló csapat, amelyben a légiósok fontos szerepet játszanak, rájuk nagyon oda kell figyelni – hangzott el a tájékoztatón. Fontos, hogy olyan legyen a tempó, mint a Kontinentális Kupán.

- Meg kell nyernünk ezt a meccset, vasárnap pedig a MAC jön, ahol már egy jobban összeszokott csapat jön. Az elmúlt két meccsüket ellenük is megnyertük, úgyhogy ugyanaz a terv vasárnap is – nyilatkozta Tóth Adrián.

A DVTK Jegesmedvék-Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés pénteken 18 óra 30 perckor kezdődik a népkerti Jégcsarnokban, vasárnap pedig a MAC az ellenfél 18 órakor.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Pontgyűjtésben a Jegesmedvék – pénteken és vasárnap is koptatják a jeget Miskolcon
Címlap lead: 
A Kontinentális Kupa lezárulta után a DVTK Jegesmedvék csapata ismét a MOL Ligára koncentrál . Pénteken a tabella jelenleg hatodik helyén álló Dunaújvárosi Acélbikák csapatát fogadják a Macik, míg vasárnap a MAC ellen küzdenek meg a miskolciak a népkerti Jégcsarnokban.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Egy ünnep majd száz képpel - koszorúztak és emlékeztek

Felcím: 
Három fotógalériával, három videóval!
Lead: 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulóján városszerte megemlékeztek azokról a hősökről, akik októberben életüket vesztették. Az önkormányzat, a pártok, a társadalmi szervezetek képviselői és diákok koszorúkkal tisztelegtek a szabadságharc mártírjai előtt. Délelőtt a Zsolcai kapui emléktáblánál, a Romek emlékoszlopnál, a Misley Emese és a Nagy Imre emléktáblánál tartottak megemlékezést.
Törzs: 

56_zsolcai_kapu_151023ml_20.jpg

Fotó: Mocsári László

Az 1956. október 23-i megemlékezés a Zsolcai kapui emléktáblánál kezdődött. Az utat az ünnepség idejére lezárták – erre az időre minden a forradalom és szabadságharc mártírjairól szólt. Koszorúkkal és főhajtással tisztelegtek az október 26-i ÁVH-s sortűz áldozatai előtt.Volt olyan a megemlékezők között, aki fel tudta idézni azt a napot.

- Követelték, hogy az egyetemistákat, akiket elfogtak Hatvannál, hogy azokat engedjék ki. Ők azt mondták, hogy náluk már nincs egyetlen fogvatartott sem és minden átmenet nélkül elkezdtek lőni az ablakból, onnan a második emeletről – mondta Horváth János, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének megyei elnöke.

oktober23_151023_fkcs_24.jpg

Ilyen mélyen csak azokban élhet október 23. emléke, akik részt vettek az eseményekben. De a legfiatalabbak is próbálják átérezni miért olyan fontos ez a nap. A Romek emlékoszlopnál általános iskolások adtak műsort. A harc egyik legfiatalabb áldozata előtt tisztelegtek.

- A lengyel nép, ugye ők is a szabadságukért küzdöttek és sajnos, vér is folyt és egy 13 éves kisfiú is áldozatává vált és neki állítottak emléket itt Miskolcon – mondja Tamás Orsolya

Ő volt az egyik legfiatalabb '56-os áldozat, mindössze 13 évesen halt meg Poznanban, és ezzel ö lett az egyik legismertebb jelképe az antikommunista ellenállásnak Lengyelországban.

oktober23_151023_fkcs_28.jpg

De nem Romek volt az egyetlen fiatal, aki életét adta a szabadságért. A miskolci Misley Emese az általános iskolából sétált haza, amikor eltalálta egy golyó. A Deszkatemplom temetőjében helyezték örök nyugalomra. Az ő emkléktáblája előtt is tisztelegtek a pártok és a civil szervezetk képviselői. 

A délelőtti megemlékezés a Nagy Imre, mártír miniszterelnök emléktáblájánál ért véget. 

oktober23_151023_fkcs_44.jpg

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején néhány hónapig Széchenyi István nevét vette fel a Földes Ferenc Gimnázium. Az iskola falán állított emléktáblánál koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak.

oktober23_151023_fkcs_55.jpg

56-ban a diákság és a tanári kar egységes akaratából viselte mintegy félévig Széchenyi István nevét a Földes Ferenc Gimnázium. 10 éve az iskola falán állított emléktábla tiszteleg, a nem mindennapi bátorságot jelentő névváltoztatás előtt.

oktober23_151023_fkcs_51.jpg

Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a mai demokrácia, a szabadság gyökerei 56 napjaiban gyökereznek, Az iskola vezetője azt is hozzátette, mennyire fontos és jó, hogy az 56-osok közül sokan köztünk vannak még és továbbadhatják a fiatalabbaknak az akkori történéseket.

oktober23_151023_fkcs_61.jpg

Nagy Attila, egykori miskolci színész 56-ban a Miskolci Egyetemen szervezett felkelést és együtt énekelte a Nemzeti Dalt az egyetemistákkal. Megtorlásként bebörtönözték, ellehetetlenítették, munkát, szerepet nem kapott a színészóriás. Az 1992-ben elhunyt színész emléke előtt a Miskolci Nemzeti Színház Színészbejárója előtti téren felállított mellszobránál tisztelegtek

A Szabó Lőrinc emlékét őrző táblánál és a Megyeházánál folytatódott a koszorúzással egybekötött megemlékezés koradélután. A Kossuth utcán annál a háznál elevenítették fel az ’56-os eseményeket, ahol már Illyés Gyula is tartott előadást, a forradalom emlékezve.

oktober23_151023_fkcs_81.jpg

A Szabó Lőrinc Általános Iskola diákjai korabeli ruhákban elevenítették fel az 1956. október 23-ai eseményeket a Kossuth utcán, Szabó Lőrinc emléktáblájánál.

Annál a háznál, ahol a költő tiszteletére, ezen a napon irodalmi estet adott a város. A jeles eseményen Illyés Gyula, Szabó Lőrinc barátja tartotta a bevezetőt. A diákok a forradalom kitörésének miskolci eseményeit mutatták be. Az árulásokat és azt, hogyan csatlakoztak az emberek, akkor az egyetemi ifjúsághoz. Az ünnepi műsort követően az önkormányzat, a Fidesz frakció és az iskola képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

oktober23_151023_fkcs_88.jpg

A városi ünnepség ezután a Megyeházánál folytatódott. Abban az épületben dolgoztak a forradalom idején a Megyei Munkástanácsok. A résztvevők néma főhajtással és a koszorúk elhelyezésével tisztelegtek a forradalom résztvevői előtt.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Egy ünnep majd száz képpel - koszorúztak és emlékeztek
Címlap lead: 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulóján városszerte megemlékeztek azokról a hősökről, akik októberben életüket vesztették. Az önkormányzat, a pártok, a társadalmi szervezetek képviselői és diákok koszorúkkal tisztelegtek a szabadságharc mártírjai előtt.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Közelebb került Miskolc Brüsszelhez és az uniós pénzekhez

Lead: 
Miskolc csatlakozott a Polgármesterek Szövetségéhez. Az egyedülálló európai mozgalomban a helyi és regionális önkormányzatok kötelezettséget vállalnak az energiahatékonyság javítására és a megújuló energiaforrások fokozott hasznosítására.
Törzs: 

brusszel.jpg

Az önkormányzatok döntő szerepet játszanak a klímaváltozás hatásainak enyhítésében, hiszen az energiafogyasztás és a széndioxid-kibocsátás nyolcvan százaléka városi tevékenységhez kapcsolódik. A Polgármesterek Szövetsége több mint hatezer tagot számlál és hozzávetőleg 220 millió európai polgárt képvisel. Ezt a szervezetet az egyik legmeghatározóbb érdekszövetségnek tekintik ma. Ehhez csatlakozott most Miskolc is. 

brusszel2.jpg

- Ebben az érdekszövetségben olyan partnereket találhatunk, akiknek Brüsszelben is van már képviseletük és akikkel egyszerűbbé válhatnak a közös projektek kialakítása – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Pfliegler Péter alpolgármester, aki jelenleg is Brüsszelben, az Európai Parlamentben képviseli Miskolcot. Az alpolgármester megerősítette: ez könnyebben elérhetővé teheti számunkra a brüsszeli forrásokat.

- Emelt fővel járhatok, járhatunk itt Brüsszelben, mert az a hatalmas mennyiségű földgáz, -  évi 20 millió köbméter  - amelyet kiváltunk például a geotermális fűtéssel, azzal mi jó példákat tudunk mutatni a nagyobb európai városoknak. Folytathatom a sort a Zöld Nyíl projekttel, a hamarosan megérkező környezetbarát buszokkal, a széndioxid kibocsátásának csökkentésével, amit többek között a fűtés- és a közlekedés korszerűsítése révén ért el Miskolc – nyilatkozta Pfliegler Péter.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Brüsszelben is képviselik Miskolcot
Címlap lead: 
Miskolc csatlakozott a Polgármesterek Szövetségéhez.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Demeter Ervin: bizalmi elvre kell áthelyezni a közigazgatást

Lead: 
Az ügyintézés egyszerűsítéséről is beszélt Demeter Ervin, a megyei kormánymegbízott a Miskolci Napló műsorában. A hétfőn este adásba kerülő beszélgetésben tájékoztatott, hogy több ügyintézési díj is megszűnik a közeljövőben.
Törzs: 

demeter_ervin_151009_vcs_5.jpg

Fotó: Végh Csaba

A jövő abba az irányba mutat, hogy minél több ügyet lehessen egy helyen elintézni, ez az egyik főirány a járási kormányablakok létrehozásával – mondta Demeter Ervin, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal vezetője a Miskolci Napló műsorában. A kormánymegbízott az ügyfélbarát közigazgatás megteremtéséről is beszélt a Miskolc Televízió műsorában.

demeter_ervin_151009_vcs_4.jpg

Demeter Ervin a Miskolc Televízió stúdiójában Molnár Péterrel beszélget

- A másik fontos lépés, az ügyintézés egyszerűsítése. Ez azt jelenti, hogy az eljárásnak az idejétmúlt, fölösleges vagy túlbiztosított részét kiszűrjük – mondta Demeter Ervin. Egy bizalmi elvre kell áthelyezni a közigazgatást, tehát nem azt kell feltételezni minden vállalkozóról, hogy csalni fog, meg mindenkiről, hogy nem mond igazat, amikor az építési engedélyt kéri, hanem igenis felnőtt, komoly állampolgárokkal folyik az ügyintézés. Azt kell feltételezni, hogy tudja, hogy mi a kötelezettsége, tehát egy bizalom kell, hogy megnyilvánuljon az állam részéről az állampolgárok felé. Ki lehet szűrni azt, ami túligazolt, túlbiztosított eleme a közigazgatásnak.  

- A parlament megkezdte ennek a tárgyalását, ezen belül lesznek olyan ügyek, ahol az eljárási díjak mérséklődnek vagy csökkenek – hangsúlyozta a megyei kormánymegbízott.  - A következő évi, vagyis a 2016-os költségvetésben országosan tízmilliárd forint van arra, hogy ezeket az eljárási díjakat csökkentsük - mondta. - Meg fog szűnni, illetve csökkenni fog több olyan díj is, mint például a diákigazolvány és a felsőoktatási felvételiknek az eljárási díja, az ellopott iratok pótlásának a díja, de a vállalkozók is az adóhatósági igazolást díjtalanul fogják kapni, mint a céges iratokat vagy az erkölcsi bizonyítványt. Ez egy jelentős könnyítés lesz – tette hozzá Demeter Ervin.   

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Demeter Ervin: bizalmi elv a közigazgatásban
Címlap lead: 
Az ügyintézés egyszerűsítéséről is beszélt Demeter Ervin, a megyei kormánymegbízott a Miskolci Napló műsorában. A hétfőn este adásba kerülő beszélgetésben tájékoztatott, hogy több ügyintézési díj is megszűnik a közeljövőben.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Rekord negyedévet zárt a belföldi turizmus

Lead: 
Miskolctapolca már biztos, hogy nyertes. Korábban arról számoltunk be, hogy hatodik, illetve harmadik helyezést ért el a Miskolctapolcai Barlangfürdő és a Miskolctapolcai Strandfürdő az Év Fürdője közönségszavazáson. A szállás. hu előfoglalási adatai alapján is előkelő helyen van Miskolctapolca. Az év hátralévő részében a wellness-szolgáltatásokat kínáló szálláshelyek örülhetnek leginkább. A legtöbb vendégre Budapest, Eger, Gyula, Miskolctapolca, illetve Hajdúszoboszló számíthat majd.
Törzs: 

Varga Zoltán, a szallas.hu ügyvezető igazgatója a közleményben ismertette: a vendégéjszakák száma alapján az egyéjszakás kiruccanások népszerűbbek lettek, 4 százalékkal bővültek, így az elmúlt három hónapra is igaz volt a korábbi évek tapasztalata: inkább többször megyünk rövidebb időre. Az összes foglalás kétharmada 1-3 éjszakás kikapcsolódásra szólt.

Az év hátralévő részében a wellness-szolgáltatásokat kínáló szálláshelyek örülhetnek leginkább, és ehhez kapcsolódóan azok a települések, melyek neves termálfürdőt üzemeltetnek. Az előfoglalási adatok alapján így sorrendben Budapest, Eger, Gyula, Miskolctapolca, illetve Hajdúszoboszló számíthat majd a legtöbb vendégre.

A portál adatai szerint a legnépszerűbb települések rangsorában nem történt változás 2014-hez képest: Siófok, Budapest, illetve Hajdúszoboszló volt a leggyakoribb választás. A megyék közül a nyári szezont egyértelműen Somogy zárta a legjobban, a dobogós helyezések sorában Pest, illetve a Balaton északi partjáig érő Veszprém megye következett. Az elmúlt negyedévben ez a három régió a belföldi turizmus 37 százalékát adta, a legtöbb nyaraló egyébként Budapestről, Debrecenből, illetve Szegedről érkezett.

Egy alkalommal a magyarok átlagosan 53 005 forintot költöttek szálláshelyre, habár a foglalási értékek nagy eltéréseket mutatnak: a legnagyobb foglalás értéke meghaladta az 1,7 milliót, és volt, aki talált szállást mindössze 1000 forintért.
 

Az elmúlt negyedévben ugyanakkor a legnagyobb, 9 százalékos növekedést a 4-5 csillagos hotelek érték el, míg a 2 csillagos szállodák népszerűsége csökkent leginkább - mondta Varga Zoltán. A szakember hozzátette, hogy a SZÉP-kártyák népszerűsége töretlen: csaknem minden 7. esetben ezzel egyenlítik ki a vendégek a számlát, melyek átlagosan 48 049 forintról szólnak.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Wellness vendégek jönnek Miskolctapolcára
Címlap lead: 
Miskolctapolca már biztos, hogy nyertes. Korábban arról számoltunk be, hogy hatodik, illetve harmadik helyezést ért el a Miskolctapolcai Barlangfürdő és a Miskolctapolcai Strandfürdő az Év Fürdője közönségszavazáson. A szállás. hu előfoglalási adatai alapján is előkelő helyen van Miskolctapolca. Az év hátralévő részében a wellness-szolgáltatásokat kínáló szálláshelyek örülhetnek leginkább. A legtöbb vendégre Budapest, Eger, Gyula, Miskolctapolca, illetve Hajdúszoboszló számíthat majd.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Adnak és vesznek Miskolcon – filmvásár a CineFesten

Lead: 
Negyedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi filmvásárt a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A magyar filmek népszerűsítése mellett a fesztiválon megjelenő filmek piacra kerülését is segíti a rendezvény.
Törzs: 

film_vasar_150916ml_7.jpg

Fotó: Mocsári László

- A filmvásárok eddigi tapasztalatai azt tükrözi, hogy érdemes volt ezt a projektet elindítani, hiszen évről-évre nő az érdeklődés iránta és üzletek is köttetnek – mondja Bíró Tibor fesztiváligazgató.  Ezzel elsősorban a kisjátékfilmeknek és a dokumentumfilmeknek a piacát szeretnénk erősíteni, hogy a fesztiválon megjelenő filmek piacra kerülhessenek – teszi hozzá. Ezeke a filmek elsősorban a környező országok és európai televíziós társaságok programjaiban jelenhetnek meg.

film_vasar_150916ml_4.jpg

A környező országos vezető közszolgálati és kereskedelmi televíziós társaságai közül egyre többen jönnek, hogy megismerjék egymás kínálatát. A nagy filmfesztiválokon a világ filmtermését lehet megismerni, és ezekbe a válogatásokba csak ritkán kerülnek bele ezek a filmek. - Ezt a hiányt próbáljuk pótolni ezzel az eseménnyel - mondja Bíró Tibor.

film_vasar_150916ml.jpg

A magyar televíziózás és filmkészítés nagyjátékfilmekkel, mozifilmekkel,  dokumentumfilmekkel és többek között gyerekeknek szóló tartalmakkal, animációkkal is képviseltette magát a filmvásáron.  

film_vasar_150916ml_5.jpg

Sok országba adtunk el magyar filmeket – mondja Pető Reni, az MTVA egyik szekciójának képviseletében. Olaszországot, Szlovéniát, Hollandiát említi a vevők között, emellett pedig az Egyesült Államokba is értékesítettek néhány magyar filmet.  - Azt tapasztaljuk, hogy most ez egy feljövő ágazat, egyre többet adunk el nemzetközi színtéren, népszerűek a játékfilmek és a dokumentumfilmek is – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Adnak és vesznek Miskolcon – filmvásár a CineFesten
Címlap lead: 
Negyedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi filmvásárt a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A magyar filmek népszerűsítése mellett a fesztiválon megjelenő filmek piacra kerülését is segíti a rendezvény.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Rekord időn belül újult meg az egykori Hunyadi Mátyás Általános Iskola környéke

Lead: 
Több mint 10 millió forintból, alig egy hét alatt újult meg a Vologda városrészben működő oktatási intézmény előtti terület. A beruházást Kovácsné Budai Mária önkormányzati képviselő finanszírozta képviselői keretéből.
Törzs: 

gyarmati_dezso_iskola_150909_ja.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Az iskola előtti területet mostantól a diákok is használhatják majd a testnevelés órákon, az itt lakók pedig egy biztonságosabb, akadálymentesített téren keresztül közelíthetik meg otthonaikat.

kovacsne_marika_gyarmati_dezso_iskola_ter_150909_ja_2.jpg

Úgy gondoltam, hogy ennek a térnek is meg kell újulni - mondta a  terület önkormányzati képcviselője. Nagyon tönkre volt menve, töredezett volt, a csapadékvíz-elvezető el volt dugulva. A képviselői keretemből több mint 10 millió forintot fordítottam erre – nyilatkozta Kovácsné Budai Mária (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.

A fejlesztésnek köszönhetően nem csak új térköveket raktak le, de megoldották a csapadékvíz elvezetését is, ami ezt megelőzően sok gondot okozott a környéken élőknek.

 

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Új iskola, új tér
Címlap lead: 
Több mint 10 millió forintból, alig egy hét alatt újult meg a Vologda városrészben működő oktatási intézmény előtti terület. A beruházást Kovácsné Budai Mária önkormányzati képviselő finanszírozta képviselői keretéből.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak