Az 1956. október 23-i megemlékezés a Zsolcai kapui emléktáblánál kezdődött. Az utat az ünnepség idejére lezárták – erre az időre minden a forradalom és szabadságharc mártírjairól szólt. Koszorúkkal és főhajtással tisztelegtek az október 26-i ÁVH-s sortűz áldozatai előtt.Volt olyan a megemlékezők között, aki fel tudta idézni azt a napot.
- Követelték, hogy az egyetemistákat, akiket elfogtak Hatvannál, hogy azokat engedjék ki. Ők azt mondták, hogy náluk már nincs egyetlen fogvatartott sem és minden átmenet nélkül elkezdtek lőni az ablakból, onnan a második emeletről – mondta Horváth János, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének megyei elnöke.
Ilyen mélyen csak azokban élhet október 23. emléke, akik részt vettek az eseményekben. De a legfiatalabbak is próbálják átérezni miért olyan fontos ez a nap. A Romek emlékoszlopnál általános iskolások adtak műsort. A harc egyik legfiatalabb áldozata előtt tisztelegtek.
- A lengyel nép, ugye ők is a szabadságukért küzdöttek és sajnos, vér is folyt és egy 13 éves kisfiú is áldozatává vált és neki állítottak emléket itt Miskolcon – mondja Tamás Orsolya
Ő volt az egyik legfiatalabb '56-os áldozat, mindössze 13 évesen halt meg Poznanban, és ezzel ö lett az egyik legismertebb jelképe az antikommunista ellenállásnak Lengyelországban.
De nem Romek volt az egyetlen fiatal, aki életét adta a szabadságért. A miskolci Misley Emese az általános iskolából sétált haza, amikor eltalálta egy golyó. A Deszkatemplom temetőjében helyezték örök nyugalomra. Az ő emkléktáblája előtt is tisztelegtek a pártok és a civil szervezetk képviselői.
A délelőtti megemlékezés a Nagy Imre, mártír miniszterelnök emléktáblájánál ért véget.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején néhány hónapig Széchenyi István nevét vette fel a Földes Ferenc Gimnázium. Az iskola falán állított emléktáblánál koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak.
56-ban a diákság és a tanári kar egységes akaratából viselte mintegy félévig Széchenyi István nevét a Földes Ferenc Gimnázium. 10 éve az iskola falán állított emléktábla tiszteleg, a nem mindennapi bátorságot jelentő névváltoztatás előtt.
Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a mai demokrácia, a szabadság gyökerei 56 napjaiban gyökereznek, Az iskola vezetője azt is hozzátette, mennyire fontos és jó, hogy az 56-osok közül sokan köztünk vannak még és továbbadhatják a fiatalabbaknak az akkori történéseket.
Nagy Attila, egykori miskolci színész 56-ban a Miskolci Egyetemen szervezett felkelést és együtt énekelte a Nemzeti Dalt az egyetemistákkal. Megtorlásként bebörtönözték, ellehetetlenítették, munkát, szerepet nem kapott a színészóriás. Az 1992-ben elhunyt színész emléke előtt a Miskolci Nemzeti Színház Színészbejárója előtti téren felállított mellszobránál tisztelegtek
A Szabó Lőrinc emlékét őrző táblánál és a Megyeházánál folytatódott a koszorúzással egybekötött megemlékezés koradélután. A Kossuth utcán annál a háznál elevenítették fel az ’56-os eseményeket, ahol már Illyés Gyula is tartott előadást, a forradalom emlékezve.
A Szabó Lőrinc Általános Iskola diákjai korabeli ruhákban elevenítették fel az 1956. október 23-ai eseményeket a Kossuth utcán, Szabó Lőrinc emléktáblájánál.
Annál a háznál, ahol a költő tiszteletére, ezen a napon irodalmi estet adott a város. A jeles eseményen Illyés Gyula, Szabó Lőrinc barátja tartotta a bevezetőt. A diákok a forradalom kitörésének miskolci eseményeit mutatták be. Az árulásokat és azt, hogyan csatlakoztak az emberek, akkor az egyetemi ifjúsághoz. Az ünnepi műsort követően az önkormányzat, a Fidesz frakció és az iskola képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
A városi ünnepség ezután a Megyeházánál folytatódott. Abban az épületben dolgoztak a forradalom idején a Megyei Munkástanácsok. A résztvevők néma főhajtással és a koszorúk elhelyezésével tisztelegtek a forradalom résztvevői előtt.