2024. május 07. Gizella

Nem sikerült a címvédés

Lead: 
Ezzel a fehérvári elleni vereséggel nem sikerült a Magyar Kupa címvédés, de elmondható, hogy a csapatunk felvette a kesztyűt a komoly erőket felvonultató székesfehérvári együttessel. DVTK Jegesmedvék-Fehérvár AV19 1-4.
Törzs: 

 

jegesmedvek_fehervarral2.jpg

Fotó: Koszticsák Szilárd / mti.hu

Keményen egymásnak estek a csapatok a mérkőzés elején. A fehérvári együttes szerzett vezetést az 5. percen Orban révén, aki Bodó okos passzából lőtte Gyenes kapujába a korongot. Egy perccel később Somogyi egyenlített egy kapu előtti kavarodást követően. Nem sokkal később Manavian bottal akasztásért került a büntetőpadra. Az emberelőny folyamán egy kapura lövést követően Tóth és Martinelli akaszkodtak össze, amiért 2-2 percre küldte ki őket a játékvezető. A harmad felénél Popovics kapott 10 perces fegyelmi büntetést. Nem sokkal később Nagy szúrta meg Clarkeot a DVTK Jegesmedvék kapuja mögött, majd Martinelli ütközte szabálytalanul Dansereaut. Két perccel később Clarke-ot állították ki színészkedésért. Gyenes hatalmas bravúrokat mutatott be az emberhátrány alatt.

A második harmad kezdetén Leppanen kényszerült leülni a kispadra akadályozásért. A 26. percben a bal szélről élesen beforduló Francis növelte a Fehérvár előnyét. Ezt követően Booras volt szabálytalan, majd a mérkőzés felénél Manavian mehetett kétperces kényszerpihenőre. A 37. percben ismét a kék mezesek 4-ese került a büntetőpadra bottal akasztásért. 25 másodperccel a játékrész vége előtt Becze vágta a pakkot a fehér mezes kapus lábai között a kapuba.

A 44. percben Nagy ment be a jobb szélen, és a középen érkező Bartalis ütőjére lőtte a korongot, amely a csapatunk hálójába pattant. Néhány perccel később emberelőnybe kerültünk Wehrs szabálytalanságát követően. Az 56. percben Clarke és Sikorcin verekedtek össze a miskolci kapu mögött, ahol a kanadai hátvéd diadalmaskodott. Két kiváló csapat mérkőzését láthatta a közönség a Tüskecsarnokban. A Fehérvár AV19 csapata a Magyar Kupa 2016-os kiírásának győztese.

Jason Morgan (a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője): „Húsz-harminc percig képesek voltunk sok helyzetet kailakítani, de a magyar válogatott első számú kapusa állt velünk szemben. Volt öt-hat emberelőnyünk is, de nem tudtuk khasználni azokat, pedig 1-1-nél azt gondoltam, így lehetne esélyünk. Dudas és Galanisz nélkül sok pont hiányzott a támadójátékunkból, ami nem jött jól, de ettől még nagyobb forgalmat kellett volna csinálnunk a kapu előtt. A Fehérvár nem véletlenül játszik az EBEL-ben, mély a kerete és sok az ügyes játékosa. Ám büszke vagyok a fiúkra. Fegyelmezettnek kellett lennünk a rivális emberelőnyös játéka miatt, és azok is voltunk, és nem adtuk fel, küzdöttünk a lefújásig. Most nyilvánvalóan egy meccs döntött és valakinek veszítenie kellett...”

Hannu Järvenpää (a Fehérvár AV 19 vezetőedzője): „Két nagyon jó csapat játszott ebben a döntőben. Egyáltalán nem csoda, hogy a DVTK megnyerte a MOL Ligát, mert ezúttal is nagyon keményen harcolt. Ám a miénk a jobb csapat.”

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Nem sikerült a címvédés
Címlap lead: 
Ezzel a fehérvári elleni vereséggel nem sikerült a Magyar Kupa címvédés, de elmondható, hogy a csapatunk felvette a kesztyűt a komoly erőket felvonultató székesfehérvári együttessel. DVTK Jegesmedvék-Fehérvár AV19 1-4.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hosszabbítás után győzött a DVTK Fehérváron

Felcím: 
Fehérvár AV19 - DVTK Jegesmedvék 1:2
Lead: 
A Debrecen elleni fiaskó után idegenben sikerült győznie a DVTK Jegesmedvéknek. A Fehérvár második csapatát hosszabbításban győzték le a Macik.
Törzs: 

      A Jegesmedvéknél egy teljes sor hiányzott, így csak 15 mezőnyjátékossal és két kapussal tudtak kiállni. Az első harmadban a Fehérvár volt veszélyesebb, és az 5. percben megszerezték a vezetést. Emberelőnyben játszhattak a hazaiak, amikor egy szépen kipasszolt támadás végén Shupe lőtt a miskolci kapuba (1-0). Ezután is a Fehérvár támadott többet, és veszélyesebben, de a harmadban több gól már nem esett.

Gól nélkül

A második harmadban alacsony színvonalú játékot láthattak a nézők, köztük a több, mint húsz miskolci szurkoló. A csapatok játékában kevés volt az elképzelés, annál több a hiba, így nem sok helyzetet alakítottak ki a felek. Akadt egy vitatott helyzet, amikor a hazaiak – látszólag – gólt lőttek, de a videózás után a bírók végül nem adták meg. A harmad végén négy percig játszhattak emberelőnyben a Jegesmedvék, ám igazán veszélyes akciót nem tudtak vezetni, így persze elszalasztották ezt az alkalmat.

Somogyi egyenlített

A harmadik harmadot nagyobb lendülettel kezdték a Jegesmedvék, és ennek meg is lett az eredménye, ugyanis sikerült kiegyenílteni. A 6. percben egy kipattanót Somogyi vágott be közelről (1-1). A harmad további részében a kiállítások domináltak, a Fehérvár két percet is játszott kettős előnyben, ám nem tudtak gólt lőni. Mivel újabb találat nem esett, jöhetett a hosszabbítás. Ennek elején másfél percig előnyben játszhatott a Fehérvár, ismét volt egy videózás, de ebből sem ítéltek nekik gólt. A túlórában végül a Jegesmedvék jártak sikerrel, mert a 64. percben Sagert lövése kijött a kapusról, és a korongot Hajós közelről bekotorta (1-2).

Eredmény:

Fehérvár AV19 - DVTK Jegesmedvék 1-2 hu. (1-0, 0-0, 0-1, 0-1)

Székesfehérvári jégcsarnok 650 néző

V: Varjú, Haszonits, Kis-Király, Váczi

Gól: Shupe ill., Somogyi, Hajós

Kiállítás: 8 perc illetve 18 perc

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Gőz, Sagert, Hajós, Galanisz, Somogyi, Popovics, Pavuk, Fekti, Ritó, Dansereau, Leppanen, Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Cseter, Kiss(k). Edző: Jason Morgan.

Fehérvár AV19: Scola – Reisz, Krogh, Kocsis, Szabó P., Arany, Holmberg, Korbuly, Becze, Tóth, Pillók, Reiter A., Szabó D., Hamvai, Vokla, Hegyi, Szabó B., Lengyel, Reiter R., Shupe, Grieve, Kalnins(k). Edző: Tyler Dietrich.

Jason Morgan: - Gyengén kezdtük a meccset megint, ez nagyon bosszantó. Nem küzdöttünk eléggé, a Fehérvár jobb volt ebben, és lőttek is egy gólt. A szünetben sokkal keményebb munkát kértem a csapattól, és a második harmadban már jobbak voltunk, de kihasználatlanul hagytunk egy hosszú emberelőnyt. A harmadik játékrészben sikerült gyorsan egyenlítenünk, de utána nagyon sok kiállítást kaptunk. Ekkor viszont nagyon önfeláldozóan játszottunk, sok lövést blokkoltak a srácok bevetődéssel vagy egyéb módon. Ekkor tényleg igazi csapatmunkát láttam, ahogy a hosszabbítás elején az emberhátrányunkban is. Nagyon örülök, hogy végül mi ütöttük a győztes gólt.

Tyler Dietrich: – A játékosok nagy elánnal dolgoztak, olyan volt az egész mintha egy rájátszás–mérkőzést játszottunk volna. Sok helyzetet alakítottunk ki, sok időt töltöttünk a támadó harmadban, de sajnos nem találtuk meg az utat a kapuba, még kettős emberelőnyben sem. A szerencse ma nem a mi oldalunkon volt, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Hosszabbítás után győztek a Macik Fehérváron
Címlap lead: 
A Debrecen elleni fiaskó után idegenben sikerült győznie a DVTK Jegesmedvéknek. A Fehérvár második csapatát hosszabbításban győzték le a Macik.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Egy órával hamarabb kezdenek a Macik pénteken

Lead: 
Az utolsó hétköznapon fél 7 helyett fél 6-tól lépnek jégre a Miskolci Jegesmedvék a Debrecen ellen.
Törzs: 

Az időpontváltozás a Városi Sportcsarnokban lévő kosárlabdameccs miatt van. Az Aluinvent DVTK ugyanis pénteken este fél 7-kor kezd a Valosun KP Brno ellen.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Egy órával hamarabb kezdenek a Macik pénteken
Címlap lead: 
Az utolsó hétköznapon fél 7 helyett fél 6-tól lépnek jégre a Miskolci Jegesmedvék a Debrecen ellen.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hatalmas csata, remek győzelem

Lead: 
Szombaton este a DVTK Jegesmedvék csapat óriási küzdelemben verte meg a szlovén bajnokot, és így megmaradt az esélye a továbbjutásra a Kontinentális Kupában. A mérkőzést vasárnap délután 3 órától nézhetik újra a Miskolc TV-n.
Törzs: 

jegesmedvek.jpg

Fotó: Bán Olivér

A Jegesmedvék láthatóan úgy kezdték a mérkőzést, hogy gyorsan megszerezzék az első gólt, amely megadja a játék alaphangját. Nagy tempót diktáltak, be is szorították a Jesenicét, sorra jöttek is a helyzetek, a gól azonban nem. Előbb a vendégek, majd a Macik tékozoltak el egy emberelőnyt. A 10. percben a semmiből talált egy gólt a szlovén csapat: Zidan lapos, nem túl erős lövése csúszott be valahogy a miskolci kapuba (0-1). Továbbra is a Jegesmedvék domináltak, három perc múlva Hajós a kapunak háttal, fonákkal lőtt, a korong centikkel ment el a vas mellett. A nagy nyomás 17. percben érett góllá: Hajós lövése még kijött a szlovén kapusról, ám az érkező Dansereau már kegyetlenül bevágta a pakkot a hálóba (1-1).

Rengeteg helyzet, egy gól

A második harmadban szinte döntő fölényt alakítottak a Jegesmedvék. A Jesenice egyszerűen nem tudott kijönni a harmadából, és egyedül kapusának köszönhette, hogy nem kaptak 3-4 gólt. A vendégek jóformán csak akkor tudtak huzamosabb ideig a miskolci térfélen játszani, amikor emberelőnyben voltak, igaz, ekkor lőttek egy kapuvasat. Az volt a kérdés, hogy a Jesenice meddig bírja ezt a nyomást, és erre a játékrész végén jött a válasz. A 19. percben egy remek passzt Hajós közelről vágott a kapuba (2-1).

Pedig kettő is volt közte

A harmadik harmad 2. percében Galanisz több védőt is átcselezett, ám végül az egyik hátvéd szorításában a kapuvasat találta el. Ezután kiegyenlítettebb lett a játék, és a 6. percben a szlovénok újabb találatot értek el. Négy a négy ellen játszottak a csapatok, amikor egy kipattanót Zidan lőtt a kapuba (2-2). Ezután nagy offenzívába kezdett a Miskolc, nem sokkal később Booras már az üres szlovén kapura lőtte a korongot, ám egy bevetődő hátvéd a botjával az útját állta. Nagy volt a feszültség a pályán, egyre több lett a kakaskodás. A 13. percben egy lövés kijött a vendégkapusról, támadt egy kis tumultus, amelyben Gőz volt a legszemfülesebb, és közelről a hálóba emelt (3-2). A 17. percben Galanisz léphetett ki egyedül, és szólóját magabiztosan értékesítette (4-2). Alig telt el 14 másodperc, amikor egy lecsorgó korongot Pesjak terelt a miskolci kapuba (4-3).

A Jegesmedvéknek így megmaradt az esélye a továbbjutásra, ugyanis ha a Jesenice egy góllal legyőzi a Rigát a vasárnap délutáni mérkőzésen, és a Macik megverik a spanyol bajnokot, akkor a miskolci csapat örülhet a végén.

A nap első mérkőzésén a Mogo Riga 6-3-ra legyőzte a CH Jacát.

DVTK Jegesmedvék – Acroni Jesenice

4-3 (1-1, 1-0, 2-2)

Miskolci jégcsarnok 1200 néző

V: Garbay, Somos, Soós

Gól: Dansereau, Hajós, Gőz, Galanisz ill., Zidan(2), Pesjak

Kiállítás: 12 perc illetve 16 perc

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Gőz, Sagert, Hajós, Galanisz, Somogyi, Popovics, Pavuk, Láda B., Ritó, Tóth, Laczkó, Dansereau, Leppanen, Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Booras, Cseter, Kiss(k). Edző: Mayer Péter.

Acroni Jesenice: Us – Kraigher, Glavic, Rakovic, Brus, Presjak, Manfreda, Ejup, Dolinsek, Sodja, Jeklic, Cerkovnik, Remar, Erman, Lahajnar, Tosic, Zidan, Rajsar, Cimzar, Pavlic(k). Edző: Dejan Varl.

Mayer Péter: - Összességében nagyon meggyőző fölényben voltunk, a játék minden elemében jobbak voltunk, végig domináltunk. Ez azért nagy szó, mert egy jó csapattal játszottunk. Amit lehetett, megtettünk, sajnálom, hogy a végén csak egy gólkülönbséggel győztünk. Izgalmas vasárnap elé nézünk, hiszen számos variáció lehetséges.

Dejan Varl: - Nagyon kemény, jó meccs volt. Nem vagyok boldog, hogy kikaptunk, de a csapatom teljesítményével elégedett vagyok. Most még minden nyitott, holnap a továbbjutásért léphetünk jégre. A Riga ellen okosan kell játszanunk, és akkor bármi lehet.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Hatalmas csata, remek győzelem
Címlap lead: 
Szombaton este a DVTK Jegesmedvék csapat óriási küzdelemben verte meg a szlovén bajnokot, és így megmaradt az esélye a továbbjutásra a Kontinentális Kupában. A mérkőzést vasárnap délután 3 órától nézhetik újra a Miskolc TV-n.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Súlyos vereséget szenvedtek a jegesmacik Újpesten

Lead: 
Pénteken este az Újpest vendége volt a DVTK Jegesmedvék csapata és súlyos vereséget szenvedtek.
Törzs: 

jegesmacik.jpg

Forrás: miskolcijegesmedve.hu, Fotó: Jezoviczki Máté

A mérkőzés mintegy 40 perces kényszerszünettel kezdődött, mert a hazai kapu előtt találtak egy lyukat a jégben, és addig kellett várni, amíg ezt ki nem javították. Nagy fölényt egyik csapat sem tudott kialakítani, de inkább az Újpest támadott többet. Ez az erőfeszítésük a 13. percben járt eredménnyel, amikor Pance második kísérletre betalált Adorján kapujába (1-0).

A második harmad rosszul sikerült, hiszen az Újpest zsinórban három gólt lőtt az 5. és a 15. perc között. A miskolci játékosok hiába mentek előre, sokáig nem jött össze semmi. A 17. percben aztán Galanisz lőtt szép gólt (4-1).

A harmadik harmadban nem sikerült közelebb kerülni a vendéglátókhoz, sőt a játékrész végén két újabb gólt kaptak a Jegesmedvék.

UTE - DVTK Jegesmedvék

6-1 (1-0, 3-1, 2-0)

Újpesti jégcsarnok 400 néző

V: Halassy, Haszonits, Pálkövi, Berger

Gól: Pance(2), Csanyi, Garbacz, Mihalik, Gröschl ill., Galanisz

Kiállítás: 4 perc illetve 10 perc

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Gőz, Sagert, Hajós, Galanisz, Somogyi, Popovics, Pavuk, Szilágyi, Láda B., Ritó, Tóth, Laczkó, Dansereau, Leppanen, Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Booras, Cseter, Kiss(k). Edző: Mayer Péter.

UTE: Sila – Huba, Feil, Nemes, Lindgren, Gröschl, Mihalik, Zalavári, Dömötör, Dósa, Pance, Hegyi, Virág, Pichler, Kiss, Garbacz, Hodos, Csanyi, Turbucz, Sommer, Kiss, Pleszkán(k). Edző: Szilassy Zoltán.

Mayer Péter: - Ma csak 20 percig hokiztunk, különösen a kapuk előtt voltunk gyengék. Amíg a saját kapunk előtt hagytuk az Újpestet, hogy „munkás” gólokat lőjön, addig mi nem tudtuk begyötörni a korongot a gólvonal mögé a másik oldalon. A mérkőzés döntő részében átengedtük az irányítást az ellenfélnek, és ők éltek is ezzel.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Jeges zuhany Újpesten
Címlap lead: 
Pénteken este az Újpest vendége volt a DVTK Jegesmedvék csapata és súlyos vereséget szenvedtek.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Debrecent is bevették a Jegesmedvék

Lead: 
A második helyezett Debrecen otthonába látogatott hétfőn este a DVTK Jegesmedvék csapata, amely a civísvárost is bevette, és növelte előnyét a táblázat élén. A mérkőzést szerdán láthatják a Miskolc TV-n este fél nyolctól.
Törzs: 

Mayer Péter a mérkőzés után: - Négy napon belül három győzelmet arattunk, és legyőztük a dobogó másik két fokán álló ellenfelünket, így mindenféleképpen elégedett vagyok. Ám annak külön örülök, ahogyan ma a Debrecen fölé kerekedtünk: végig domináltunk, okosan, összeszedetten, a feladatra koncentrálva játszottunk. Az, hogy ma csak két gólt ütöttünk, leginkább a Debrecen kapusának volt köszönhető, aki tényleg jól védett. Mindent összevetve a csapatmunka kiváló volt, a srácok ismét markáns teljesítményt nyújtottak, és így megszilárdíthattuk helyünket a tabella élén.

Az első harmad eleje miskolci fölényben telt, ám a kidolgozott helyzeteket nem sikerült gólra váltani. A játékrész második felében kiegyenlítettebb lett a játék, ekkor már mindkét oldalon akadtak lehetőségek, ám a kapusok állták a sarat. A második harmadban maradt a miskolci fölény, ám a debreceni kapusban sokáig minden elakadt. A nyomás a 9. percben érett végül góllá: egy szépen kijátszott helyzet végén Galanisz mattolta Vay kapust (0-1). Ezután is többet támadtak a Jegesmedvék, ám újabb gól már nem esett.

A harmadik harmadot egy áthúzódó emberelőnyben kezdhette a Debrecen, ám a vendégek ezt kivédekezték. Sőt! Alig telt el egy perc, miután kiegészültek, máris növelték előnyüket: Somogyi volt eredményes (0-2). A 14. percben Milan és Pavuk akaszkodott össze, és a bunyó végén mindketten mehettek zuhanyozni. A 17. percben szépített a Debrecen Troshin révén (1-2). A hátralévő időben a Macik megtartották előnyüket, és fontos győzelmet arattak.

Debreceni HK - DVTK Jegesmedvék

1-2 (0-0, 0-1, 1-1)

Debreceni jégcsarnok 400 néző

V: Kincses, Halassy, Muzsik, Váczi

Gól: Troshin ill., Galanisz, Somogyi

Kiállítás: 13 perc (+20 perc Milan) illetve 13 perc (+20 perc Pavuk)

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Gőz, Sagert, Hajós, Galanisz, Somogyi, Popovics, Pavuk, Szilágyi, Láda B., Ritó, Tóth, Laczkó, Dansereau, Leppanen, Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Booras, Cseter, Kiss(k). Edző: Mayer Péter.

Debreceni HK: Vay – Hetényi, Kunaev, Csíki, Hári, Könczei, Saluga, Vincze, Wéber, Dancsfalvi, Godó, Milan, Berta, Kovács, Barabás, Vaszjunyin, Kaskov, Troshin, Emanuelsson, László(k). Edző: Dmitrij Romanov.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Debrecent is bevették a Jegesmedvék
Címlap lead: 
A második helyezett Debrecen otthonába látogatott hétfőn este a DVTK Jegesmedvék csapata, amely a civísvárost is bevette, és növelte előnyét a táblázat élén. A mérkőzést szerdán láthatják a Miskolc TV-n este fél nyolctól.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Győztek a DVTK Macik - felkészülési mérkőzés sok góllal

Lead: 
A lengyel KH Sanok volt a DVTK Jegesmedvék ellenfele a pénteki, szezonbeli első felkészülési mérkőzésen és a Macik végig fölényben játszva, magabiztos győzelmet arattak.
Törzs: 

maci2.jpg

Fotó: Bán Olivér

A Jegesmedvék alaposan belekezdtek az elején, rögtön letámadták a lengyel csapatot és gyorsan fölényt harcoltak ki. A 6. percben - emberelőnyben - Booras a kapu mögül tette középre a korongot és az érkező Cseter közelről nem hibázott (1-0). A 8. percben növelte előnyét a hazai csapat. Hajós remek passzát Dudas vágta kapásból a lengyel kapuba (2-0). A 11. percben kisebb dulakodás alakult ki, de végül komoly bunyó nem lett a dologból. A 12. percben Breault találta el a botjával Dansereau arcát, aki vérző sérüléssel hagyta el a jeget, emiatt az elkövető 2+2 perces pihenőt kapott a büntetőpadon. A 15. percben emberhátrányban szépített a Sanok. Strzyzowski léphetett ki egyedül és szólóját góllal zárta (2-1). Gyorsan jött a válasz: egy perc múlva Booras oldalról egy gyönyörű csuklómozdulattal lőtte ki a hosszú sarkot (3-1). Újabb egy perc elteltével a vendégek örülhettek: emberelőnyben Lipsbergs lőtt a kék vonalról a bal alsó sarokba (3-2).

macik.jpg

A második harmad elején is főként a vendég harmadban folyt a játék. A 3. percben Somogyi vezethette egyedül a kapusra a korongot, de lövését védte Skrabalak. Az 5. percben emberelőnybe kerültek a vendégek, de a Macik remekül védekeztek és a fiatal kapus, Adorján is – élete első felnőtt mérkőzésén - bemutatott pár szép védést. A harmad közepén kiegyenlített lett a játék, a Sanok is kidolgozott több helyzetet, de azokat nem tudták gólra váltani. A 10. percben Dansereau közeli lövését elképesztő bravúrral védte a lengyel kapus. A 13. percben újabb hazai gólnak örülhettek a szurkolók: Dansereau húzta meg a bal oldalt, a védők között visszapasszolt és Tóth kilőtte a bal felső sarkot (4-2). Alig telt el egy perc, amikor emberhátrányban találtak be a Macik: egy megszerzett korongot Galanisz vágott a kapuba (5-3). Nem sokkal ezután Breault szépített közelről (5-3). A 15. percben – még mindig emberhátrányban - két miskolci támadó ment egy védőre és Somogyi passzából Pavuk remekül kipókhálózta a felső sarkot (6-3).

Újabb Dudas bomba

A harmadik harmadból alig telt el egy perc, amikor Tuominen kék vonalas lövése utat talált a miskolci kapuba (6-4). Az 5. percben erre egy miskolci védő válaszolt: Vojtkó távoli lövése a sarokban akadt meg (7-4). A 11. percben Somogyi adta fel a korongot a kék vonalra Dudasnak, aki a szokásos elemi erejű bombával szaggatta szét a hálót (8-4). A végén Mielniczek tett egy szépségtapaszt az eredményre (8-5).

Jegyzőkönyv

Miskolci Jegesmedvék – KH Sanok 8-5 (3-2, 3-1, 2-2)

Miskolci jégcsarnok 600 néző

V: Mayer, Juhász, Kormos Sipos

Gól: Cseter, Dudas(2), Booras, Tóth, Galanisz, Pavuk, Vojtkó, ill., Strzyzowski, Lipsbergs, Breault, Tuominen, Mielniczek

Miskolci Jegesmedvék: Adorján – Tóth, Sagert, Dudas, Láda B., Dansereau, Gőz, Vojtkó, Popovics, Hajós, Ritó, Szilágyi, Miskolczi, Booras, Cseter, Galanisz, Somogyi, Pavuk, Győrffy, Laczkó, Kiss(k). Edző: Mayer Péter.

KH Sanok: Skrabalak – Lipsbergs, Tuominen, Sliwinski, Ouellette, Strzyzowski, Demkowicz, Rapala, Bialy, Breault, Naparlo, Skokan, Olearczyk, Bielec, Wilusz, Kosteckzi, Cwikla, Mielniczek, Siuty, Hucko(k). Edző: Kari Rauhanen.

Mayer Péter: - Érdekes mérkőzést láthattunk, amelyből kiderült, hogy a taktika és csapatszerkezet terén nem vagyunk még kész. Ez nem is csoda, hiszen csak négy napja vagyunk jégen. Mégis nagyon hasznos volt a meccs, sok új játékos meglőtte első gólját, leadta első gólpasszát és győzni mindig jó. A nyolc lőtt góllal elégedett vagyok, az öt kapottal nem. Első lépésnek megfelelt ez a találkozó.

Kari Rauhanen: - Igazi augusztusi hokimeccs volt, sokféle góllal, a közönség biztosan jól szórakozott. Messzemenő következkeztetések nem vonunk le a mérkőzésből, de a hibáinkból tanulni fogunk.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Győztek a DVTK Macik - felkészülés sok góllal
Címlap lead: 
A lengyel KH Sanok volt a DVTK Jegesmedvék ellenfele a pénteki, szezonbeli első felkészülési mérkőzésen és a Macik végig fölényben játszva, magabiztos győzelmet arattak.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Négy felkészülési meccs vár a Macikra, akik mostantól DVTK-Jegesmedvék néven lépnek jégre

Lead: 
A Macik négy felkészülési mérkőzést játszanak a MOL Liga rajtjáig. Hamarosan megkezdik a jeges edzéseket, és edzőmérkőzéseken csiszolgatják majd a játékot.
Törzs: 

Szeptember 11-én, a Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg menetelését a DVTK-Jegesmedvék csapata a MOL Liga idei szezonjában. A közös felkészülés augusztus 3-án, hétfőn kezdődik, először szárazedzésekkel, majd következik egy egyhetes csapat- és erőnlétépítő tréning a Tiszán. A csapat a hónap közepén kezdi meg a jeges edzéseket, és a rajtig edzőmérkőzéseken csiszolgatják majd a játékot. 

jegk2.png

Eddig négy meccset kötöttek le, amelyek időpontjai a következők:

DVTK-Jegesmedvék - KH Sanok aug. 21. péntek 19.00 (Miskolci jégcsarnok)
DVTK-Jegesmedvék - HC 46 Bardejov aug. 28. péntek 19.00 (Miskolci jégcsarnok)
KH Sanok - DVTK-Jegesmedvék szept. 3. csütörtök (Sanok)
HC 46 Bardejov - DVTK-Jegesmedvék szept. 4. péntek (Bártfa)

A két idegenbeli mérkőzés kezdési időpontja még egyeztetés alatt áll. A hazai felkészülési mérkőzésekre az addig megváltott bérletek már érvényesek lesznek.

 

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Négy felkészülési meccs a DVTK-Jegesmedvéknél
Címlap lead: 
A Macik négy felkészülési mérkőzést játszanak a MOL Liga rajtjáig. Hamarosan megkezdik a jeges edzéseket, és edzőmérkőzéseken csiszolgatják majd a játékot.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Két hét múlva már NHL-játékos edzi a Macikat Miskolcon

Lead: 
Korábbi NHL-játékos veszi át a Jegesmedvék U18-as csapatának szakmai irányítását. Jason Morgan augusztus 8-án kezdi meg a munkát Miskolcon.
Törzs: 

jasonmorgan.jpg

Nem akármilyen szakembert igazoltak a DVTK-Jegesmedvék az EBEL U18-as bajnokságában, az EBJL-ben induló csapatuk élére. A fiatal gárda vezetőedzője ugyanis a 38 éves, kanadai Jason Morgan lesz, aki fantasztikus hokis pályafutást tudhat maga mögött. Karrierje során – különböző csapatokban – összesen 44 NHL-mérkőzésen lépett jégre, az AHL-ben bajnok lett, és itt összesen 584 meccset jegyeztek fel a neve mellé. Az EBEL légköre nem lesz ismeretlen számára, hiszen a 2009-10-es szezonban a Klagenfurtban játszott.

-Nem árulok el nagy titkot, hogy minden Kanadában felnövő fiatal hokis arról álmodik: egyszer az NHL-ben fog játszani. Sok-sok évnyi kemény munka és könyörtelen elkötelezettség révén, én szerencsére képes voltam elérni az álmom, és játszhattam az NHL-ben – nyilatkozta a Jegesmedvék honlapján.

Az összesen 18 évnyi profi karrierje alatt öt NHL csapatban léphetett jégre: a világ legjobb hokisaival játszhatott, mint például Wayne Gretzky, Luc Robitaille, Jarome Iginla, Shane Doan, Marian Gaborik, Mikko Koivu, Pavel Demitra, Jozef Stümpel, Rob Blake, Duncan Keith, Brent Seabrook, Brent Burns, Dustin Byfuglien, Kimmo Timonen, Marek Zidlicky, Petteri Nummelin, Miikka Kiprusoff, Tomas Vokoun, Nikolai Khabibulin, Corey Crawford, és Niklas Backstrom.

Ugyancsak büszke arra is, hogy a játékrendszerek, a technika, a fegyelem és erős mentalitás titkait olyan top edzőktől sajátíthatta el az NHL-ben, mint Larry Robinson, Darryl Sutter, Barry Trotz, és Jacques Lemaire. Nagyon sokat tanult ezektől a sztárjátékosoktól és edzőktől. Megtanították neki, hogy csak a mindennapi elkötelezettség és a kőkemény munka révén lehet magasabb szintre lépni. Bármelyik játékosnak megvan a lehetősége, hogy elérje a célját, ha hajlandó a kellő mentalitással és fanatizmussal dolgozni, szárazon és jégen egyaránt - nyilatkozta.

Morgan augusztus 8-án kezdi meg a munkát a Jegesmedvéknél.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
NHL-játékos edzi a Macikat Miskolcon
Címlap lead: 
Korábbi NHL-játékos veszi át a Jegesmedvék U18-as csapatának szakmai irányítását. Jason Morgan augusztus 8-án kezdi meg a munkát Miskolcon.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Dab-veréssel a kupadöntőben a Macik

Lead: 
A Jegesmedvék a Magyar Kupa elődöntőjében magabiztosan verték a Dunaújvárost, így bekerültek a szombat esti döntőbe. Ellenfelük a Fehérvár AV19 lesz.
Törzs: 

A mérkőzésből 34 másodperc telt el, és máris vezetett a Miskolc. Kapu előtti kavarodás végén Láda Balázs volt a leggyorsabb, és közelről a hálóba lőtt (1-0). Egy perccel később Somogyi lövését védte Bálizs. Ezt követően hullámzó játék alakult ki, helyzetekkel mindkét oldalon. A 6. percben a fiatalok sora hozta össze a második Maci-gólt: agresszív korongszerzés után Roczanov vezethette a korongot Sevelára, és magabiztosan fejezte be szólóját (2-0). A harmad felétől a játékvezetők szórni kezdték a büntetéseket, sőt a 13. percben a dunaújvárosiak kettős előnybe is kerültek. Ezt még nem, az utána következő szimpla fórt azonban már kihasználták: Hüffner kék vonalas lövése vágódott a felső sarokba (2-1). A csapatok játékán érződött a hosszú kihagyás, a 16. percben Croteau az üres kapuba sem tudta bepöckölni a korongot. A 17. percben Becze kemény lövését védte Sevela. Egy perccel később óriási kavarodás alakult ki a miskolci kapu előtt, de végül Bálizs rátenyerelt a korongra.

Pillanatok alatt két miskolci gól

A második harmadban első két percében három nagy miskolci lehetőség maradt ki, a 4. percben pedig Dansereau a jobb kapuvasat találta telibe. Pár másodperc múlva azonban Becze lövése kijött Seveláról, és Cohen egy lépésről a kapuba emelt (3-1). Az 5. percben egy szélről beadott korongot Croteau ütött a hálóba (3-2). A Dab.Docler percei következtek ezután, több komoly lehetőségük is volt, de gólt nem tudtak lőni. A harmad felénél a Jegesmedvék ragadták magukhoz a kezdeményezést, de ők is csak helyzetekig jutottak. A 16. percben O’Donnell ugorhatott ki egyedül, és két szép csel után mattolta Sevelát (4-2). Tizennyolc másodperc múlva újabb gólnak örülhettek a sárga-fekete szurkolók: Boyle a kapunak félig háttal állva, fonákkal lőtt kapura, Sevela csak belekapni tudott, a korong azonban a hálóba hullott (5-2). Robert Spisak azonnal időtt kért, hiszen csapata összezuhanni látszott. A 19. percben Sagert bombája csaknem kettétörte a felső kapuvasat, majd Hajóst vágták szájba bottal – vérző sérülést okozva neki –, de a bírók szerint a kipattanó korong találta el, így nem adtak kiállítást.

Dudás is beköszönt

A harmadik harmad eleje csendesen pörgött le, a Dab nem tudott felpörögni, a Miskolc pedig könnyedén tartotta a háromgólos különbséget. Az 5. percben Roczanovot lökték nagyon durván a palánkra, a játékvezetők ezúttal sem láttak szabálytalanságot. A 7. percben – Dab emberelőnyben – Bálizs fejjel védett egy lövést. A 12. percben a dunaújvárosi kapu előtt pattogott a korong, a védők nem tudtak felszabadítani, és végül Dudas nagy gólt lőtt oldalról (6-2). A 15. percben Szepessy két közeli próbálkozását hárította Bálizs. A 18. percben Hüffner lövése talált utak a kapuba (6-3).

A Jegesmedvék kicsit rozsdásan játszva is magabiztosan győzték le a Dab.Doclert, így bekerültek a Magyar Kupa döntőjébe.

Miskolci Jegesmedvék - Dab.Docler

6-3 (2-1, 3-1, 1-1)

Székesfehérvári jégcsarnok 500 néző

V: Haszonits, Halassy, Soós, Muzsik

Gól: Láda B., Roczanov, Cohen, O’Donnell, Boyle, Dudas, ill., Hüffner(2), Croteau

Kiállítás: 10 perc illetve 10 perc (+10 perc fegyelmi Martine)

Miskolci Jegesmedvék: Bálizs – Boyle, Gőz, Sagert, Hajós, Popovics, Metcalfe, Roczanov, Nagy, Láda B., Cohen, Ritó, Becze, Tóth, Dansereau, Láda P., O’Donnell, Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Dósa, Duschek(k). Edző: Majoross Gergely.

Dab.Docler: Sevela – Croteau, Eskelinen, Kovács, Somogyi, Pavuk, Pozsgai, Hruby, Martine, Szepessy, Hüffner, Magosi, Nagy, Léránt, Gröschl, Mestyán, Erdélyi, Peterdi, Galanisz, Azari, Szappanos, Hajek(k). Edző: Robert Spisak.

Majoross Gergely: - Sok kihívás volt ebben a mérkőzésben, hiszen az elmúlt időszakban immár harmadszor kellett hosszabb szünet után tétmeccset játszanunk. Jól kezdtünk, utána furcsa hangulatban folyt a találkozó. Arra gondolok, hogy egy csalódott és egy eufórikus hangulatból érkező csapat mérte össze az erejét, és ez látszott is a játék képén. Senki sem játszott igazán jól, és mi voltunk a kevésbé rosszak, de ma ez is elég volt a győzelemhez.

Robert Spisak: - Elaludtunk az elején, és hamar kétgólos hátrányba kerültünk. Utána fel tudtunk pörögni, de a második harmadban három góllal ellépett a Miskolc, és ott vége volt a meccsnek. A játékosaim próbáltak küzdeni, de a Miskolc ma minden tekintetben jobb volt. Gratulálok a döntőbe jutásukhoz.

Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Nincs meglepetés : Miskolci Jegesmedvék - Fehérvár AV19 döntő lesz
Címlap cím: 
Dab-veréssel a kupadöntőben a Macik
Címlap lead: 
A Jegesmedvék a Magyar Kupa elődöntőjében magabiztosan verték a Dunaújvárost, így bekerültek a szombat esti döntőbe. Ellenfelük a Fehérvár AV19 lesz.
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak