A Hold száguldó árnyéka közép-európai idő szerint 19 óra 15 perc 51 másodperckor, Oregon államnál érte el az Egyesült Államok partjait. Ezzel megkezdődött a teljes napfogyatkozás az USA szárazföldi területén.

Felmérések és idegenforgalmi előrejelzések szerint az emberiség története során eddig látható valamennyi teljes napfogyatkozás közül ennek az eseménynek volt a legnagyobb helyszíni nézőközönsége. Ráadásul a modern technika segítségével számos helyről nyomon lehetett követn, a megfelelő helyekre telepített kamerák interneten át élőben közvetített képén.

Legközelebb, 2024. április 8-án ismét az Egyesült Államok szárazföldi területeit szeli át egy teljes napfogyatkozás sávja, majd hozzánk sokkal közelebbi térségben következik be ilyen esemény: 2026. augusztus 12-én Izlandtól Spanyolországig lesz látható teljes napfogyatkozás, röviddel utána pedig Gibraltárra vagy Észak-Afrikába kell utazni annak, aki nem akar lemaradni a 2027. augusztus 2-án bekövetkező látványos jelenség megfigyeléséről. Az utóbbi eseménykor a teljességi fázis ráadásul 6 perc 23 másodperc hosszúságú lesz, ami nem sokkal marad el a totalitás elméletileg lehetséges leghosszabb időtartamától (7 perc 32 másodperc).

Magyarország területéről még hosszú ideig nem látszik teljes napfogyatkozás. Legközelebb 2075. július 13-án gyűrűs napfogyatkozást lehet majd észlelni, hat évvel később pedig, a 2081. szeptember 3-i teljes napfogyatkozás idején a ma még fiatal generáció tagjai lehetnek szemtanúi annak, hogy a Hold árnyéksávja átszáguld Magyarországon.

A tudósok áprilisban és májusban rögzítették a Ross 128 és további hat vörös törpe megfigyeléséből származó adatokat, ekkor észlelték, hogy a Szűz csillagképbe tartozó Ross 128 különös rádiójeleket küldött. Abel Méndez, a Puerto Ricó-i Egyetem lakható bolygókat kutató laboratóriumának igazgatója egy blogbejegyzésben közölte, hogy a rádiójelek eredete ismeretlen. Mint írta: a Ross 128 megfigyelésekor észlelték a különös, tízperces dinamikus spektrumban érkező jeleket. A jelek leírása szerint "szélessávú, kváziperiodikus, nem polarizált impulzusok, amelyek nagyon erős diszperziós jellegűek". Hozzátette: úgy vélik, hogy a jelek nem a helyi rádiók okozta interferenciából származnak, ugyanis a közvetlenül a Ross 128 előtt és után megfigyelt vörös törpék esetében nem fogtak fel hasonló jeleket.

A tudósok három elméletet állítottak fel a jelekkel kapcsolatban. Eszerint a jeleket napkitöréshez hasonló jelenség okozhatja, vagy egy másik objektum bocsáthatja ki őket, amely a csillag látómezejében van, vagy egy távol keringő műholdtól származhatnak.

Méndez szerint azonban mindhárom feltételezésnek vannak buktatói. A napkitörés sokkal kisebb frekvencián jelentkezik, és a szóródás alapján a jelnek távolabbi forrásból kellene érkeznie, esetleg sűrű elektronmező lehet jelen. Emellett a Ross 128 látómezejében nincs túl sok közeli objektum, és még sohasem észleltek műholdtól hasonló jelet. 

A tudós megjegyezte, hogy a földönkívüliekkel kapcsolatos hipotézis mégis számos, annál sokkal valószínűbb magyarázat legvégén szerepel. 

 A jelek forrásának megállapítására a hétvégén további megfigyeléseket végez az Arecibo Obszervatórium csillagászcsoportja, és más obszervatóriumok, a földönkívüli életet kutató SETI csillagászai is bekapcsolódnak a munkába. Méndez a Newsweeknek elmondta: azt reméli, hogy a jövő héten már magyarázattal tudnak szolgálni a különös jelenségre.

"Már bekészítettem egy Pina Coladát, ha kiderülne, hogy csillagászati jelekről van szó" - árulta el a tudós.

A Földtől való legcsekélyebb távolságát (amerikai idő szerint) csütörtök reggel 6 óra 4 perckor érte el.

Idén már nem ez volt az első ilyen jellegű “találkozás”, ám az asztrológusok állítják, hogy a 2017 EA az elkövetkező legalább 100 évben bizonyosan nem tér vissza – a NASA által alapított arizonai Catalina Sky Survey intézet munkatársai mindössze 6 órával annak közelkerülése előtt észlelték az aszteroidát. Mihelyst az elhaladt bolygónk mellett, kisvártatva el is tűnt a földi teleszkópok lencséi elől – a szakértők szerint keringési pályája “egész pontosan” meghatározható volt.

Néhány héttel ezelőtt egy jóval testesebb, úgy 11 és 25 méteres terjedelem közé tehető űrszikla, a 2017 BS32 is tiszteletét tette exoszféránkban, mely a Föld-Hold távolság felére, azaz 161,280 kilométerre közelített meg minket; azt megelőzően, január 24-én pedig a cirka 27.000 kilométer per órával hasító 2017 BX tűnt fel a csillagközi horizonton, méghozzá 30 százalékkal közelebb kerülve hozzánk, mint a Hold – mérete ráadásul egy iskolabuszéval vetekedett.

Az égbe törő csúcs mintegy 3337 méteres, a Mithrim Montes névre keresztelt hegylánctrióban fedezték fel. A kutatók azt is kiderítették, hogy a hold összes magas hegycsúcsa körülbelül 3000 méteres.

A vizsgálathoz a Cassini radarkészülékének felvételeit és egyéb adatait használták fel. Ez a műszer át tud pillantani a Titán atmoszféráján, hogy felfedje a felszíni részleteket. Az eredményeket a 47. Hold- és Bolygótudományi Konferencián ismertették, Texasban.
 

A Titán legmagasabb hegyeinek nagy része a jelek szerint az egyenlítő közelében terpeszkedik. A szakemberek további, hasonló magasságú csúcsot azonosítottak a Mithrim Montes területén, valamint a Xanadu néven ismert, viharvert régióban. Ezenkívül az Európai Űrügynökség (ESA) Huygens szondájának landolási helyszíne közelében is felleltek elszigeteltebb csúcsokat.

A vizsgálatot eredetileg azért kezdték meg, hogy megkeressék a Titán kérgében az aktív zónákat, azokat a helyszíneket, ahol dinamikus erők formálták a terepet, talán a nem is olyan távoli múltban.

A Földön a hegyeket és szirteket általában olyan helyszíneken lehet megtalálni, ahol a természeti erők a felszínt felfelé nyomják. Az erózió erői – beleértve a szelet, esőt és vízlefolyásokat – lassan elkoptatják őket. A Himalája és az Andok olyan helyszínek, ahol a belső erők máig ügyködnek. Az Appalache-hegység sokkal ősibb aktivitást reprezentál, amely valamikor hasonlóan gigantikus csúcsokat hozott létre, ezek azóta elkoptak.

A Cassini azt is feltárta, hogy a Titánon is jelen van eső, illetve folyamok, amelyek koptatják felszínét. A kutatók szerint ez a folyamat azonban sokkal lassabb, mint bolygónkon, mivel tízszeres Föld-távolságra fekszik a Naptól, ezáltal kevesebb energia áll a koptató folyamatok rendelkezésére.
 

A Titán jeges kérge folyékony víz mély óceánjának tetején ül, ami valószínűleg úgy viselkedik, mint bolygónk felső köpenye. Amint a hegyépítő folyamat véget ér, ezek a folyékony rétegek – a Föld a felső köpenye és a Titán folyékony óceánja – lehetővé teszik a kéreg megnyugvását. Emellett, a Titánon a mélyben nyugvó vízjég alkotta alapkőzet lágyabb, mint a földi. Eme jellegzetességek miatt a kutatók nem hiszik, hogy a holdon kialakuló hegyek olyan magasságokba törhetnének, mint földi analógiáik, amelyek elérhetik a közel 9 kilométert is.

A Titán magas hegyei azt sugallják, hogy bizonyos aktív tektonikai erők - például a hold forgásával, a Szaturnusz árapály-erőivel, vagy a kéreg lehűlésével kapcsolatosak - befolyásolhatják a felszínt. A kutatók következő feladata felderíteni, milyen folyamat hozhat létre ilyen magas csúcsokat a jeges óceáni világon.

A Cassini-Huygens-misszió a NASA, az ESA és az Olasz Űrügynökség közös projektje.