2024. július 29. Márta, Flóra
Közel volt, későn vették észre - veszélyes lehetett volna az aszteroida
NASA
|
2017. március 04. 22:20
|
frissítve: 2017. március 06. 11:17
A NASA közlése szerint egy aszteroida tegnap olyan közel került a Földhöz, hogy belépett a műholdak keringési pályájára, be azonban nem csapódott. A 2017 EA névre hallgató kisbolygó, illetve aszteroida – vagyis egy, a törpebolygónál kisebb, szabálytalan alakú, szilárd anyagú égitest – csupán 14.500 kilométerrel a Csendes-óceán keleti oldala felett haladt el.

A Földtől való legcsekélyebb távolságát (amerikai idő szerint) csütörtök reggel 6 óra 4 perckor érte el.

bolygo1.jpg

Idén már nem ez volt az első ilyen jellegű “találkozás”, ám az asztrológusok állítják, hogy a 2017 EA az elkövetkező legalább 100 évben bizonyosan nem tér vissza – a NASA által alapított arizonai Catalina Sky Survey intézet munkatársai mindössze 6 órával annak közelkerülése előtt észlelték az aszteroidát. Mihelyst az elhaladt bolygónk mellett, kisvártatva el is tűnt a földi teleszkópok lencséi elől – a szakértők szerint keringési pályája “egész pontosan” meghatározható volt.

Néhány héttel ezelőtt egy jóval testesebb, úgy 11 és 25 méteres terjedelem közé tehető űrszikla, a 2017 BS32 is tiszteletét tette exoszféránkban, mely a Föld-Hold távolság felére, azaz 161,280 kilométerre közelített meg minket; azt megelőzően, január 24-én pedig a cirka 27.000 kilométer per órával hasító 2017 BX tűnt fel a csillagközi horizonton, méghozzá 30 százalékkal közelebb kerülve hozzánk, mint a Hold – mérete ráadásul egy iskolabuszéval vetekedett.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat