Ákos kontra liberálisok - "Tipikus sztereó!"
A dolog egyik része, hogy Ákos régóta szálka a magukat liberálisnak mondó véleményformálók szemében. Nincsenek drog-, alkohol- és szex-botrányai, nem idétlenkedik valóság-showkban és hasonlókban, nem reklámoz devianciákat. Ákos egy tipikus „Na ugye!”-sztár. (Na ugye, hogy így is lehet sztár valaki?) Tisztességes családi életet él, négy gyermeket nevelnek, karrierje évtizedek óta töretlen.
Politikailag korrekt körökben viszont nyilván tűrhetetlen, hogy egy fiatalok tömegeihez szóló előadó nyíltan vállalja konzervatív nézeteit, és jó példát mutat, az önpusztítással szemben.
Régóta próbálnak fogást találni Ákoson, de eddig csak annyira futotta, hogy „kormányközeli”-nek titulálják. Pedig Ákos sikerei nem éppen most kezdődtek (óh azok a legendás Bonanzás évek!) s a kormány tízezres közönségeket sem tud csinálni egy előadónak, ha a fiatalok nem szeretik a zenéjét.
Kapóra jött hát ez a mostani műbalhé, de ők is tudják, mi is tudjuk, hogy ez a dolog igazából egyáltalán nem arról szól, kinek milyen, többé-kevésbé általános véleménye van a női-férfi szerepekről.
Ez a dolog igazából az ENSZ legutóbbi, demográfiai előrejelzéséről szól, amelyet az Origo olyan címmel közölt, hogy „Így tűnnek el a magyarok Magyarországról”, a HVG meg olyannal, hogy „Ha így folytatjuk, 2100-ra tíz magyarból négy marad”. Az ENSZ előrejelzése szerint ugyanis 2050-re 7,45 millióan, 2075-ben 5,48 millióan, míg 2100-ban mindössze 3,94 millióan élnek majd Magyarországon.
A Föld összlakossága viszont a jelenlegi 7,3 milliárdról 2100-ra elérheti a 11,2 milliárdot. A legnagyobb népességnövekedés az ENSZ-felmérés szerint a fejlődő térségekben, különösen az afrikai kontinensen várható. Ezen területek eltartó-képessége viszont nemigen fejlődik ezzel egyenes arányban, milliók, tízmilliók kelnek majd útra a jobb élet, vagy egyszerűen csak a túlélés reményében. Márpedig ha Afrika megindul Európa felé, ahhoz képest a mostani népvándorlás legfeljebb vicces főpróbának számít.
S ha Európa lakossága ilyen ütemben csökken tovább, akkor már az ürügy is meglesz rá, miért kell őket befogadni. A letelepített migránsok tömegei pedig vélhetően itt is jóval termékenyebbek lesznek majd, mint az őslakosok, így a fehér ember szép lassan el fog tűnni a földrészről, a kultúrájával együtt.
Hát erről van itt igazán szó. Hogy hajlandók vagyunk-e szépen, engedelmesen kihalni, ahogy azt valahol, valakik már nagyon régen előirányozták, vagy megpróbálunk tenni valamit. Magukat liberálisnak nevező, jól szervezett, finanszírozott körök tetszetős emberjogi frázisok mögé bújva reklámozzák Európa-szerte a drogot, önpusztítást, homoszexualitást, a terméketlen kapcsolatokat, a női „önmegvalósítást” – természetesen a gyermekszülés rovására – mindent, ami a normális családi élet, a természetes népszaporulat ellen hat. (Mint fentebb látszik, kiváló eredménnyel).
Minden kiterjedt külföldi hálózattal rendelkező titkosszolgálatnál tanítják, milyen módokon lehet manipulálni egy-egy célország közvéleményét. Hogyan kell bedobni egy-egy fals-témát a köztudatba, majd erre ráépülve, a tömegkommunikáció különféle csatornáihoz telepített, fedett ügynökökön keresztül ál-vitákat generálni, mesterséges, irányított indulatokat kelteni.
Ákos véleményéből valakik – irányított mechanizmusokkal – belpolitikai ügyet csináltak. Amikor pedig a nyomaték kedvéért még egy multinacionális vállalat is beszállt a játékba – megvonta a támogatást Ákostól – az már a gazdasági háttérhatalom nyílt figyelmeztetése volt. Előre el kívánják venni a kedvét a szintén sok fiatalra befolyással lévő sztároknak, előadóknak a hasonló kijelentésektől, kiállástól a tradicionális értékek mellett. Mindentől, ami kicsit is veszélyeztetheti kitűzött, globális céljaikat. S ekkor mondta azt a nemzeti, keresztény, európai értékek iránt elkötelezett magyar kormány, hogy eddig, és ne tovább!
Azokkal az agymosott liberálisokkal, akik Ákostól féltik a női jogokat, ugyanakkor tombolva követelik a muszlim migránsok tömegeinek befogadását, nyilván nincs miről tárgyalni. (Akinek esetleg hiányosak az ismeretei, hogy bánnak a nőkkel az iszlám világban, s hogy mi várható ezen a téren Európában, ha ne adj’ Isten itt-ott többségbe kerülnek, forduljon hozzám bizalommal szakirodalomért).
Mindegy, liberáliséknál a muszlim bevándorlókat szeretni kell. Náluk nyilván nem a józan ész diktál, mint ahogy azoknál az ellenzéki politikusoknál sem, akik feltételezhetően nem akarják az ország vesztét, de a rövid távú érdekek, a külföldi támogatás reményében beállnak a sorba, köszörülik a semmit. Ahogy Ákos énekli: "Politikus agitál/ Szájkarate szamuráj/ Itt folyton áll a bál
Tipikus sztereó”.
Vélemény: Magvetők
Sajnos, az ünnepi beszédek nagy részében szinte lehetetlen megúszni ilyenkor a „nemzet napszámosai” utalást – a pedagógusokra vonatkoztatva – ami hatásos lehet bizonyos irodalmi művekben, megközelítésekben, közhelyszerű, fellengzős emlegetése viszont egyenesen a tanári hivatás lényegét cáfolja.
A „napszámos” jelző a magyar nyelvben mindig az egyik napról a másikra tengődő ember szinonimája volt. Általában azok mennek el napszámba – kapálni, maltert hordani, s más átmeneti munkákra – akiknek nincs állandó jövedelmük, s napi bérük a napi létfenntartást szolgálja. Ebben a kényszer szülte tevékenységben nem nagyon lehet hosszú távú koncepciót, különösebb perspektívát felfedezni – márpedig ha létezik hivatás, amelynek a művelése hosszú távra kell, hogy szóljon, és egész generációk későbbi életét határozza meg, akkor az éppen a pedagógusoké.
Amelyik tanár napszámosnak érzi magát, abból soha nem lesz igazán jó tanár. A nemzet és a napszámos fogalmát pedig főleg nem lehet együtt említeni – a nemzetét senki nem szolgálhatja napszámosként, egyik napról a másikra szóló, kényszer szülte megoldásként.
Számtalan ifjú tanár rokonom, ismerősöm van, s látom rajtuk, mennyit küszködnek az önmeghatározással. Sok új kihívással kell szembesülniük, elmondásuk szerint főleg a szegényebb területeken tapasztalják, hogy egyre több olyan feladat hárul az iskolára a gyerekekkel kapcsolatban, amelyeket egyébként a családnak kellene megoldania.
Egy tanintézmény nyilván soha nem veheti át a család szerepét, az viszont a jelenlegi oktatáspolitikának is fontos célkitűzése, hogy az iskola ne csupán tanítson, hanem neveljen is.
A pedagógus pedig ne napszámos legyen, hanem nevelő, a tudás, a tisztesség, a szorgalom magvetője – amint annyi szép példát találhatunk erre, akár a magyar irodalomban is.
Együtt a város!
Természetesen az is nagyon fontos, hogy egy-egy rendezvény mennyire viszi el a város hírét országban, világban, mennyi turistát sikerül velük, általuk idecsalogatni. Mindannyian tudjuk, hogy Miskolc – és egész Észak-Magyarország – speciális helyzetben van, nekünk állandóan bizonyítanunk kell, sokszor még önmagunk előtt is. Ezek a fesztiválok alkalmat adnak rá, hogy (szórakozás közben) azok is felfedezzék városuk értékeit, tradícióit – tulajdonképpen önmaguk identitását, saját miskolciságuk mibenlétét – akiknek másként nemigen van rá módjuk, talán nem is nagyon törődnek vele.
Az, hogy egy-egy miskolci rendezvény kapcsán ennyi ember kimegy a város tereire – mint például legutóbb, augusztus 20-án - már önmagában lokálpatrióta közösséget épít, s ez a fajta közösségépítés nagyon fontos. Ez fogalmazódik meg a DVTK indulójában is – „Együtt vagyunk, győzni fogunk…!” – amit itt, az északkeleti végeken akár úgy is módosíthatnánk: csakis együtt tudunk győzni!
Az Operafesztivál előadásai kulturális élettel töltik meg Miskolc tereit, olyanokat is kicsalogatnak egyes helyszínekre, akik talán évek, évtizedek óta nem jártak arra. Az Avasi Borangolás újra behozta a köztudatba az UNESCO világörökségi listájára méltó, avasi bor- és pincekultúrát, a CineFest filmfesztivál pedig tényleg egy egészen másféle Miskolcot mutat meg a külvilágnak, mint amilyennek sokszor látni szeretnének minket. A sort szerencsére nagyon sokáig lehetne folytatni.
Ez mind egy-egy fontos kis (illetve nem is olyan kicsi) mozaikdarab Miskolc valódi imázsának megteremtésében, a vonzó városkép kialakításában, melynek a hozadéka aztán az élet számtalan területén jelentkezhet.
Miénk a vár!
Ahányan vagyunk, annyiféleképp keressük a kikapcsolódást ilyenkor, a nyári szabadságok, üdülések idején is. Nagyon sokan az egzotikus helyekre, vízpartokra vágynak, ezeket rohamozzák meg, ha tehetik. Én mindig a történelmi emlékhelyek pártján voltam ilyen szempontból (is). Nem kell messze menni, múltunk csodái, emlékeztetői szűkebb és tágabb pátriákban egyaránt százszámra, ezerszámra kínálják magukat. Miskolcon például elég akár egy ebédszünetben felsétálni mondjuk az avasi református temetőbe, vagy hétvégén kilátogatni a felújított Diósgyőri várba, hogy megérezzünk valamit az elmúlt századok üzeneteiből.
A kövek ugyanis nem hazudnak. Az írott történelem lapjait lehet így-úgy forgatni, és mint tudjuk, forgatják is, kurzusoktól, széljárástól függően. Napóleon egyik ismert mondása volt, hogy „a történelmet mindig a győztesek írják” – s hát ha valaki, ő már csak tudta. Mint ahogy mi is tudjuk, saját keserves, trianoni tapasztalataink okán.
Elég viszont egy igazi utazást tenni az elrabolt felvidéki, erdélyi, kárpátaljai területeken, hogy érezzük: ott még a levegő is magyar! Akik gyakran járnak arrafelé, pontosan tudják, hogy ez egyáltalán nem túlzás, szerintem mindenki tudna ezzel kapcsolatban jellemző kis epizódokat említeni. Bennem az maradt meg, amikor a rendszerváltozás környékén csereutazáson voltunk Erdélyben, s Máréfalván az egyik ismerősöm kisfia hirtelen odaszaladt egy székelykapuhoz, hogy megölelje. Nem derült ki miért tette, szerintem nem is nagyon látott olyat addig, egyszerűen annyit mondott: „Apu, ez olyan szép!”
A helyszínen láthatjuk, illetve érezzük meg igazából, hogy a magyarság történelmi emlékhelyeit nem lehet románnak, szlováknak hazudni akkor sem, ha egy igazságtalan diktátummal más országokhoz csatolták őket. Írott történelmet bármely nép csinálhat magának – ha nem szégyelli, és elbírja a papír – építettet, kőből faragottat, karddal, vérrel szerzettet már nem. Ezeknek az emlékhelyeknek rendkívül jelentős szerepük van magyar identitásunk őrzésében, megőrzésében kül- és belföldön egyaránt. Nagyon fontos hogy kellően megismerjük, felfedezzük őket, akár egy-egy nyári utazás alkalmával is.
A hozzánk különösen közelálló Diósgyőri vár is számtalan titkot, érdekességet rejteget még, örvendetes, hogy felújításának köszönhetően, a legmodernebb technikákon, attrakciókon keresztül nyerhetünk majd bepillantást történetének részleteibe.