2024. április 18. Andrea, Ilma

Gazdaság

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 20. 06:13
Királynék, méhecskék, tigrisek és boszorkányok kínálták áruikat a farsangi termelői vásáron. Megtelt az Erzsébet tér a februári Miskolci Termelői Napon.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 18. 13:10
A HELL ENERGY Magyarország Kft. az alábbi tájékoztatást adta ki a 2019. február 15-én az mfor.hu portálon Bírósági végrehajtás indult a Hell energiaital gyártója ellen címen megjelent, majd más médiumok által is átvételre került hírekkel kapcsolatban.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 18. 11:09
Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot - közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 17. 09:05
A magyar fiatal felnőttek közel fele szerint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) növeli az építési kedvet, azonban csupán a megkérdezettek 15 százaléka vágna bele az otthonteremtésbe a következő öt évben - derül ki a Berger Házak Zrt. és a Pulzus közvéleménykutató közös felméréséből.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 17. 08:33
Magyarországon a biztosítók 2010 és 2017 között közel 40 milliárd forint kártérítést fizettek ki a vizsgált időszakban bekövetkezett több mint 50 ezer tűzeset után - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.

Oldalak

Ajánlat