2024. május 12. Pongrác

Gazdaság

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. november 30. 21:21
A hónap végén bezárt a Nokia Komárom Kft. telefongyára - mondta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője vasárnap az MTI érdeklődésére, hozzátéve, a gyár utolsó 24 dolgozójának leépítését pénteken jelentették be a megyei munkaügyi központban.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. november 30. 17:41
Wáberer György, a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg az év üzletemberének Magyarországon, az EY által díjazottak névsorát szombaton este hirdették ki - közölte a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég az MTI-vel.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. november 30. 12:22
Magyarország azon négy uniós tagország (Lettország, Dánia, Ausztria) közé tartozik, ahol 2011-től évről-évre folyamatosan csökken az államadósság, a magyar gazdaság teljesítményét a nemzetközi befektetők és hitelminősítő intézetek is elismerik.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. december 01. 18:42
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) ünnepi küldöttgyűlésén a „BOKIK Kiemelkedő Gazdálkodó Szervezete” díjat vehette át a Miskolci Geotermia Zrt.
Miskolc Televízió
Utoljára módosítva: 
2014. december 01. 08:25
Alapításának 20. évfordulóját ünnepelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a kamara napjáról pedig küldöttgyűléssel emlékeztek meg. A sajóbábonyi rendezvényen kitüntetéseket, díjakat és elismeréseket adtak át.

Oldalak

Ajánlat