Az ünnepi megemlékezés a kamarához kötődő kiemelkedő személyek sírjának koszorúzásával kezdődött. Ezután Sajóbábonyban tartották meg a küldöttgyűlést.
- A Kamara előtt számos olyan feladat halmaz tornyosul, aminek a megoldásában mind a kormány mind a helyi döntéshozók és mindenek előtt a vállalkozók számítanak a kamarára. Ezek közül a gazdaságfejlesztés pozícióját szeretném kiemelni Borsod Abaúj Zemplén megye is túl van a válságon, megindult egyfajta növekedés a beruházási teljesítményekben, a foglalkoztatás bővítésében - mondta Bihall Tamás, a BOKIK elnöke a Miskolc Televíziónak.
- A duális képzésnek a felsőoktatási törvénybe való beiktatása révén új és új szereplők kapcsolódnak a Miskolci Egyetemhez. Ha mondhatok néhány nevet a Miskolc környéki cégekből a Bosch a Lean akadémia segítségével duális képzés fog indulni szeptembertől - fogalmazott Torma András, a Miskolci Egyetem rektora.
Török Dezső a megyei közgyűlés elnöke a 2014-2020as megyei fejlesztési program irányairól beszélt.
- Borsod Abaúj Zemplén Megye önkormányzatának két forrásra lesz lehetősége erre az időszakra, egy 49 és félmilliárdos forrásra gazdaságfejlesztésre fordítódik és egy 22,3 milliárd forint ami pedig a település és területfejlesztésre. Igyekszünk a gazdaságfejlesztésen belül mindenféleképpen a foglalkoztatás bővítést előidézni - mondta a megyei közgyűlés elnöke.
Az ünnepi küldöttgyűlésen átadták a BOKIK díjakat és a Szentpáli ösztöndíjakat. Kiemelkedő gazdálkodó szervezet díjat négyen és a gazdaság szolgálatáért kategória elismerést is négyen vehették át.