2024. május 06. Ivett, Frida

Közélet

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
Farkas I.
Utoljára módosítva: 
2014. december 17. 13:14
Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen a Gyermekváros lakóinak rendezett karácsonyi ünnepséget a Miskolci Egyetem. Hétfő délután csaknem 100 gyermekvárosi fiatalt ajándékoztak meg.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. december 17. 11:28
Hatodik alkalommal rendezi meg a betlehemi lángot fogadó ünnepséget a Miskolci Gráciák Egyesület. Advent negyedik vasárnapján, a Hősök terén nemcsak a Születés templomából érkezik meg a láng, Betlehemet is állítanak.
Kereki Gergely
Utoljára módosítva: 
2014. december 17. 09:55
Az utolsó osztály is költözik a Semmelweis Kórház sebészeti tömbjéből. Az urológiai fekvőbeteg-ellátást még két napig a Megyei Kórház látja el. Csütörtöktől már Diósgyőrben fogadják a betegeket.
K. G. / Cs. M.
Utoljára módosítva: 
2014. december 16. 14:16
Miskolcon is tüntetnek a Liga Szakszervezetek. A reggeli csúcsban leginkább a keletről, a zsolcai úton érkezők érezték meg a félpályás útlezárás hatását. Ma délután 4-ig maradnak helyükön a demonstrálók, de ha nem érnek el eredményt, újabb megmozdulások várhatók
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. december 15. 10:09
Másfél tucat tüntető zárta el hétfő reggel a parlamenti mélygarázs bejáratát. A demonstrálók „Nem a kirekesztésre!”, illetve „Nem a megszorításokra!” feliratú transzparenseket feszítettek ki. A demonstrálók egyelőre akadályozzák, hogy az ülésre érkező képviselők leparkolhassanak.

Oldalak

Ajánlat