2024. március 28. Gedeon, Johanna

Közélet

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 14:40
Először, de a tervek szerint nem utoljára rendeznek játszónapot a Diósgyőri Kézműves Alkotóházban most szombaton, július 5-én. A bőséges programra elsősorban a gyermekeket várják, de garantáltan a felnőttek sem fognak unatkozni – a rendezvény végén pedig akár át is sétálhatnak a várba, a Fonóba.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 15:02
A miskolci MSZP teljes szétesését, kapkodását mutatja, hogy néhány hónapja még, nagy „dérrel-dúrral” beharangozva, Simon Gábort akarták polgármester-jelöltjüknek. Ám mostanra, a hírek szerint, az egykor négy országgyűlési képviselőt és két minisztert is adó helyi szocialisták a teljes szétesés állapotába jutottak – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Soós Attila, a Fidesz-KDNP miskolci frakciójának szóvivője.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 04. 11:11
A Miskolcról bevonult, vagy a közelből behívott, s frontra küldött katonák pontos számát már nem lehet megállapítani. A 10. honvéd gyalogezredből – a hadiújságok szerint – a háború alatt 40 000 embert küldtek a frontra. A másik, 65. számot viselő császári és királyi közös ezred veszteségeiről még ennyit sem tudunk. Az viszont minden feljegyzett, dicsőséges ütközet és csata ellenére megállapítható, hogy a galíciai front veszteségeit soha nem sikerült kiheverni. A román, majd az olasz frontról a fegyverletétel után visszatértek száma 1918 szeptemberében 300 fő körül volt. Az utolsó hadifogoly csoport 1928-ban érkezett vissza Miskolcra, a táborokban meghaltak száma ismeretlen.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 04. 11:11
A Miskolczi Napló 1914. július 1-jei száma szinte teljes terjedelmében Ferenc Ferdinánd és neje szarajevói meggyilkolásával foglalkozott. Június 28-án történt a merénylet, s egy hónap múlva, július 28-án a monarchia hadat üzent Szerbiának. Kitört a Nagy Háború. (Az I. világháború elnevezés, vagy megjelölés csak 30 év múlva került a köztudatba) Az általános mozgósítás híre és a plakátjai augusztus 1-jén általános lelkesedést keltettek Miskolcon. A tömeg az utcára vonult, Tarnay Gyula főispán és alkalmi szónokok lelkesítő beszédeket tartottak.

Oldalak

Ajánlat