2024. október 07. Amália

Közélet

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 16. 11:11
Hétfőn kezdik kézbesíteni az érintett több mint nyolcmillió választópolgárnak az október 12-i önkormányzati választásról szóló értesítőt.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 16. 09:49
Hatórás várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhely belépőoldalán szombat délelőttre a szabadságuk leteltével Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 16. 08:52
Időkapszula elhelyezésével ünneplik a bátaszéki hívek vasárnap a település templomtornyának jelenleg is zajló és októberig tartó újjáépítését – közölte a Magyar Katolikus Egyház Pécsi Egyházmegyéje az MTI-vel.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 14:55
Az MVK Zrt. korábbi tájékoztatásával ellentétben, augusztus 16-17-én továbbra is él a villamos-vágányzár, mivel péntek délután egy előre nem látott műszaki probléma lépett fel. A szakemberek már dolgoznak a hiba feltárásán és megoldásán – közölte a miskolci közlekedési vállalat.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 16. 08:11
Több mint háromszázmillió forintot fordíthat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger önkormányzata a kisváros központjának fejlesztésére.

Oldalak

Ajánlat