2024. május 08. Mihály

Közélet

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. május 10. 12:08
Drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását Áder János köztársasági elnök, ezért az 1867-es kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként az újraválasztását követő ünnepélyes eskütétele alkalmából elmondott beszédében az Országgyűlésben.
Kujan István
Utoljára módosítva: 
2017. május 10. 09:14
Ismét itt a május – és itt a Könyvtári Majális! A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár színvonalas programokkal várja a család minden tagját szombaton, a központi épületében és az előtte lévő téren. A szabadtéri könyv(társas) fesztivál részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők hétfőn a Gyermekkönyvtárban.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. május 10. 20:16
Egyedülálló bravúrt hajtott végre a miskolci Herman Ottó Múzeum. Most először neveztek az Amerikából indult Museum Dance Off versenyre, és rögtön meg is nyerték azt! A miskolci videó az összes leadott szavazat (181.617) 56 százalékát, egészen pontosan 100.815 voksot szerzett meg. Ezzel sikerült túlszárnyi a tavalyi győztes, a melbourne-i Victoria Museum teljesítményét, akik egy évvel ezelőtt 79 ezer szavazattal szerezték meg az első helyet.
Kujan István
Utoljára módosítva: 
2017. május 08. 20:09
Állítsuk meg Brüsszelt! – ezzel a címmel tartottak lakossági fórumot a nemzeti konzultációról pénteken az ITC székházban. Az esemény házigazdája, Kriza Ákos polgármester úgy fogalmazott: elért eredményeinket elvehetik tőlünk, ha nem védjük meg azokat. A meghívott előadó, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő egyebek mellett arról szólt: Európának védenie kell a határait, mert a korábbinál is komolyabb bevándorlási hullám jöhet.
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. május 07. 20:39
Az egészségügyi ágazatnak, így a védőnőknek és a mentősöknek juttatandó jövő évi többletforrásokról adott tájékoztatást a szakszervezetek képviselőinek a nemzetgazdasági tárca képviselője az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

Oldalak

Ajánlat