2024. május 06. Ivett, Frida

Közélet

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
M1
Utoljára módosítva: 
2017. március 02. 15:13
Magyarország bevándorlás politikája volt terítéken hétfőn az Európai Parlamentben. Az ülést az európai szocialisták frakciója kezdeményezte és több civil szervezet is meghívást kapott. Többségük a magyar menekültügyi rendszert és a tervezett szigorításokat kritizálta, Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a bírálók a magyar ellenzéket képviselték. Megerősítette, ahogy Magyarország eddig is, ezután is mindent megtesz azért, hogy ne lehessen illegálisan Európába lépni.
BFM/minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. március 02. 15:13
Lövést adott le egy francia csendőr - a hivatalos verzió szerint tévedésből - kedden Francois Hollande francia államfő közelében, amikor az elnök egy új vasúti pálya avatóján beszédet mondott a délnyugat-franciaországi Villognon településen.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. március 02. 20:54
Állománygyűlés keretében értékelte kedden a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség tavalyi évben végzett munkáját Dócs Róbert tűzoltó ezredes, kirendeltség-vezető. Az eseményen elismeréseket is átadtak.
Mike György
Utoljára módosítva: 
2017. március 01. 18:26
Az 5. francia köztársaság történetében első alkalommal tett látogatást hivatalban lévő köztársasági elnök a szabadkőműveseknél. Amióta bejelentette, hogy nem indul a 2017-es elnökválasztáson Francois Hollande, furcsábbnál furcsább döntéseket hoz.
honvedelem.hu
Utoljára módosítva: 
2017. március 01. 10:21
Szép számú amerikai katona és amerikai harckocsi érkezett a hétvégén Tatára, s úgy tűnik, ott is fognak maradni. Mivel előzetesen nem vitték túlzásba az ezzel kapcsolatos kommunikációt, nyomban beindultak a szóbeszédek és a találgatások. A hétfői tájékoztatás szerint az amerikai katonák gyakorlatokra és kiképzésekre készülnek fel Magyarországon.

Oldalak

Ajánlat