Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
„ÉSZAKERDŐ Kupa 2014” elnevezéssel rendezte meg az II. Országos Tűzoltó Favágóversenyt a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az ÉSZAKERDŐ Zrt. A program helyszíne az erdészeti társaság Fónagysági Oktatási Központja volt.
Helybenhagyta a Debreceni Ítélőtábla a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei területi választási bizottság (tvb) pénteki döntését, így meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte az összesített csapatversenyt és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal különdíját is a fekvenyomó versenyen.
Megtartotta alakuló ülését szerdán a megyei közgyűlés, és átadták a képviselői megbízóleveket, megválasztották a közgyűlés új elnökét is. Török Dezső a megye gazdaságának élénkítését és a foglalkoztatás bővítését nevezte meg kiemelt feladatként elnöki székfoglalójában.
Másodosztályú asztalitenisz-versenyt rendeznek Ózdon. Az Ózdi Sportszervező Iroda Asztalitenisz Szakbizottsága október 25-én, szombaton bonyolítja le a Korpai Ferenc-emlékversenyt, amelyre az északi régióból hívják és várják a sportolókat.