Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A megye rendőri szervei október 19-én három személyt vettek szabálysértési őrizetbe – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kitüntetés-átadással egybekötött ünnepséget rendezett október 17-én, pénteken, a Stefánia-palota nagytermében az Országos Polgárőr Szövetség. A megye számos polgárőre is elismerést kapott.
„Első feladatunk megérteni az új működési környezetet, amely alapvetően különbözik a korábbitól”– hangsúlyozta a napokban, Miskolcon megrendezett gazdaságfejlesztési konferencián az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője. Fukker Gabriella 11 tematikus célt fogalmazott meg, amelyek meghatározzák a Magyarország számára 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós források felhasználásának tervezési stratégiáját.
Utazótáskába, bőröndbe dugott el 1730 doboz fehérorosz cigarettát egy férfi. Az M3-ason lekapcsolták a pénzügyőrök, akiknek azt mondta, hogy találta a dohányt.