Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Nem akart a fogházba menni, ezért lefejelt egy rendőrt egy ózdi férfi. A Miskolci Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt rendelt el nyomozást.
Kényszermunka és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ózdi rendőrkapitányság négy csernelyi lakossal szemben, akik két helyi nőt, azok kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rabszolgasorban tartottak és kényszermunkára kényszerítettek – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Engedély nélkül tartott lőfegyverekkel, lőszerekkel, lőfegyverre szerelhető hangtompítókkal is rendelkeztek azok az indiaikender-termesztők, akiket már korábban gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.