A Lévay Gimnázium tornatermének építéséhez korábban telepített toronydarut elbontják, ezért lezárják a Papszer Kálvin és Rákóczi utca közötti szakaszát 2019. március 4-én, hétfőn 06.00 és 18:00 óra között - tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala.
Mintegy nyolcszázmillió forint kárt okozott a költségvetésnek az a műtrágyával kereskedő, áfacsaló bűnszervezet, amit a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod megyében.
Gyermekzsivajtól volt hangos a Szent István tér csütörtök este: mindenki a Mikulásra várt. Csillogó szemek, izgő-mozgó alakok, a Mikulás nevét ismétlő gyerkőcök lepték el az Advent Miskolc terét – mindenki a közkedvelt Nagyszakállút várta.
Nem mindennapi élményben volt részük azoknak, akik csütörtök reggel az adventi villamossal közlekedtek Miskolcon: a Mikulás is ott volt az ünnepi díszbe öltöztetett járművön, és vele utazott pimasz krampusza is.
Bertolt Brecht zenés példázatát mutatják be a Miskolci Nemzeti Színházban december 7-én. A Jóembert keresünk tanmese jóságról, erkölcsről, szerelemről, barátságról, ami a kételkedőket megerősíti, az erőseket pedig igazzá teszi.