2024. szeptember 14. Szeréna, Roxána

Miskolc

minap.hu
Utoljára módosítva: 
2019. március 01. 11:37
A Lévay Gimnázium tornatermének építéséhez korábban telepített toronydarut elbontják, ezért lezárják a Papszer Kálvin és Rákóczi utca közötti szakaszát 2019. március 4-én, hétfőn 06.00 és 18:00 óra között - tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. november 27. 10:00
Az Európai Szakképzési Hét keretein belül, nyílt napot rendeztek pénteken az Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában. Készült vasból rózsa, voltak fizikai kísérletek, munkára fogták a levegőt, és természetesen a képzési kínálattal is megismerkedhettek a diákok.
Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. november 25. 18:40
December 1-jén délután megnyitják az Adventi vásárt Miskolcon. A Szent István téren egy teljesen új látvány fogadja majd a látogatókat, a fantasztikus fények nemcsak este, de nappal is segítik az ünnepre hangolódást.
mnsz.hu
Utoljára módosítva: 
2017. november 27. 08:46
Életének 79-ik évében elhunyt Komáromy Éva a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. A művésznőt a Miskolci Nemzeti Színház saját halottjának tekinti, temetésről később történik intézkedés. Emlékét szeretettel őrzi a színház.
Kujan István
Utoljára módosítva: 
2017. november 27. 15:34
Emléktábla és életfa hirdeti mától a Megyei Központi Kórházban, hogy a rák legyőzhető, s hogy segítői, gyógyítói, testi-lelki támogatói lehetünk egymásnak. A faültetés és emléktábla-avatás ötlete a Regionális Egészségügyért Alapítványtól származik – így is szerették volna megköszönni a Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrum munkatársainak lelkiismeretes munkájukat és helytállásukat.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. november 26. 17:44
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik helyi villamoson történt lopás elkövetőjének azonosításához.

Oldalak

Ajánlat