2024. május 08. Mihály

Tudomány

mti.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 28. 11:09
Folyékony fém használatával szénné alakították vissza a szén-dioxidot ausztrál kutatók, akiknek a világon először sikerült ilyen áttörést elérniük, ami hatással lehet a légkörben lévő szén-dioxod befogásására, tárolására.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2018. október 15. 11:22
Második világháborúban elesett magyar katona maradványai kerültek elő Debrecenben – közölte a Honvédelem pénteken.
Kujan István
Utoljára módosítva: 
2018. október 13. 14:10
Ötéves a Miskolci Egyetemen alapított Konfuciusz Intézet, mely az eltelt időszakban a felsőoktatási intézmény szerves részévé vált, de aktívan részt vesz a kínai nyelv iránt érdeklődő közép- és általános iskolások, valamint a régió munkavállalóinak képzésében is. Mint a csütörtöki ünnepségen is elhangzott, az intézet hidat képez a kínai és a magyar kultúra, a tudományos és a gazdasági kapcsolatok erősítésében is.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2018. október 13. 10:07
Miskolc idén 13 kiállítóval képviselteti magát az október 17-19 között Budapesten, a Hungexpo területén 5. alkalommal megrendezendő Automotive Hungary kiállításon. Az autóipari seregszemlén Miskolc a kezdetektől részt vesz. A várost a kiállításon közösen képviseli az önkormányzat és a Miskolci Egyetem, a járműalkatrész-gyártó vállalatok mellett. Az idei Automotive Hungary részleteiről Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere és Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja tartott sajtótájékoztatót.
femina.hu
Utoljára módosítva: 
2018. október 08. 12:42
A NASA űrszondája hihetetlen mozzanatokat örökített meg a vörös bolygón.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2018. október 05. 15:50
Mégsem a fekete lyukak adják az univerzum hiányzó sötét anyagát. Bár korábban úgy tűnt, megfejtették a csillagászat egyik nagy rejtélyét, a Kaliforniai Egyetem kutatói cáfolták az elméletet.

Oldalak

Ajánlat