2024. május 06. Ivett, Frida

„Élményekkel, szép zenével feltöltve” – A Miskolci Nemzeti Színház zenekara Plácido Domingót kísérhette dániai koncertjén

Lead: 
A Miskolci Nemzeti Színház Zenekara 2018 decemberében kapott felkérést, hogy Plácido Domingo január 14-i koncertjén a dániai Aarhus-ban kísérje a művészt. Domingo elmondta a koncerten, nagyon köszöni a miskolci zenekarnak a fantasztikus munkát, és hogy elvállalta a beugrást a MÁV Szimfonikus Zenekar helyett.
Törzs: 

dsc_5301.jpg

Fotók: Varga-Andrási Gábor

A koncertnek Domingón kívül két énekes szólistája volt, Camila Titinger és Rost Andrea, valamint a Virtuózok című műsorból ismert három fiatal is velünk együtt muzsikált: Teo Gertler és az Abouzahra testvérpáros.

dsc_4965.jpg

Szakács Sára zenekari ügyvezető úgy fogalmazott: a karmester, Eugene Kohn úr nagyon hálás volt és boldog, hogy ilyen profi zenekarral dolgozhatott.

dsc_4900.jpg

– Zenekarunk életében ez fantasztikus kihívás volt és egy életre szóló élmény, nagyon köszönjük mindenkinek, aki ezt lehetővé tette, és azoknak is, akik segítettek nekünk – hangsúlyozza a zenekari ügyvezető. Mint mondja, remélik, hogy lesz folytatás. – Ígéreteink vannak, de én azt szoktam mondani, akkor van vége egy turnénak, ha hazaértünk….  most is így van, már itthon vagyunk, élményekkel és szép zenével feltöltve, Plácido Domingo csodálatos hangjával a lelkünkben – tette hozzá Szakács Sára.

dsc_4929.jpg

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Plácido Domingót kísérte a Miskolci Nemzeti Színház zenekara
Címlap lead: 
A Miskolci Nemzeti Színház Zenekara 2018 decemberében kapott felkérést, hogy Plácido Domingo január 14-i koncertjén a dániai Aarhus-ban kísérje a művészt. Domingo elmondta a koncerten, nagyon köszöni a miskolci zenekarnak a fantasztikus munkát, és hogy elvállalta a beugrást a MÁV Szimfonikus Zenekar helyett.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Külvárosi legenda szerelemről, elfogadásról, megbocsátásról – Liliom bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban

Lead: 
A magyar irodalom egyik legszebb szerelmes történetét, Molnár Ferenc: Liliom című külvárosi legendáját állítja színpadra a Miskolci Nemzeti Színházban Szabó Máté rendező. Molnár Ferenc hatalmas életművének egyik leghíresebb, legsikeresebb drámája a Liliom, a melegszívű hintáslegény és az egyszerű, de a hintáslegénybe egy életre szerelmes cselédlány megható története, amely február 26-án újra megelevenedik a miskolci színpadon.
Törzs: 

liliom_sajtaj_szinhaz_160219_ja_4.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Szabó Máté elmondta, bár sokféle dramaturgiában előadták már ezt a történetet, ő Molnár Ferenc eredeti dramaturgiája mellett döntött.  

– A leginkább annak a kontrasztja izgatott ebben a történetben, hogy kívülről milyennek tűnik egy kapcsolat, és belül milyen titkai vannak. Sohasem szándékosan lépünk a helytelen útra. Mindannyian tévelygünk és ha valaki képes elnézni a tévelygésünket, akkor valóban megszűnhetnek a hibáink. 

– Színészként ez egy hatalmas kaland és nagy utazás – mondta Simon Zoltán, akit a Liliom címszerepében láthat majd a közönség. – Liliom ennek a világnak a keretei között nem tud élni, túlságosan szabad lélek a hétköznapok gondjainak kötöttségéhez. Amikor találkozik szerelmével, a két lélek szárnyal egymás mellett, de a testük elszenvedi a mindennapok gyötrelmeit – tette hozzá a színművész.

liliom_sajtaj_szinhaz_160219_ja_2.jpg

Juli szerepét Czakó Julianna alakítja, aki elárulta, bár ez nem egy könnyű feladat, boldog, hogy ezt a szerepet eljátszhatja, mert számára ez a világirodalom legszebb szerelmes története.

– Julika élete a Liliom iránt érzett szerelme miatt vesz 180 fokos fordulatot. Szerintem az a csodálatos ebben, hogy ez a két nyomorult ember hogyan tudja szeretni egymást. Ez egy igazi, őszinte, a síron túl is tartó szerelem. Egyszerre csodálatos és borzasztó – mondta el a színésznő.

A szerelmi háromszög harmadik tagja, a Julikára féltékeny Muskátné szerepében Szirbik Bernadettet láthatjuk. A színésznő elárulta, már játszott Molnár Ferenc darabban korábban.

– A nyelvezet, a stílus, a ruházat, minden nagyon közel áll hozzám, el tudnám képzelni magam abban a korban. Ha lehetne, szívesen visszamennék. Nagyon vágytam Muskátné szerepére, bár azt gondoltam, hogy majd később talál meg – tette hozzá a művésznő.

A Liliom bemutatója február 26-án, pénteken este 7 órától lesz a Nagyszínházban.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Külvárosi legenda szerelemről – Liliom bemutató a színházban
Címlap lead: 
A magyar irodalom egyik legszebb szerelmes történetét, Molnár Ferenc: Liliom című külvárosi legendáját állítja színpadra a Miskolci Nemzeti Színházban Szabó Máté rendező.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Sokan szirtakiztak a Szinva teraszon

Lead: 
A Miskolci Nemzeti Színház óriás szirtakit szervezett a Szinva teraszon szombaton. A program már a Zorba, a görög című előadásra készítette fel a jelenlévőket. A bemutató január 15-én, pénteken lesz a Nagyszínházban.
Törzs: 

Összekapaszkodtak, először lassú lépések követték egymást, aztán begyorsult a zene, és szinte olyan gyorsan járt a láb, hogy nem is lehet követni. Ez volt a szirtaki szombaton a Szinva teraszon. Minden jelenlévő visszaemlékezhetett egy korábbi nyári élményére. Éppen ez volt a cél, hogy a résztvevőket rabul ejtse egy hamisítatlan görög hangulat.

Volt, aki Nyíregyházáról utazott Miskolcra, hogy részt vegyen a közös táncon. Az előadás címszerepét, Alexisz Zorbát megformáló Szegedi Dezső és Gáspár Tibor az ismert slágerekből adtak ízelítőt a Peristeri nevű görög zenekar kíséretével. Az óriás szirtaki eljárásában pedig a Görög Kisebbségi Önkormányzat, a Miskolci Musical és Dalszínház, a Miskolci Musical Műhely, a T-dance Tánc Centrum és a Dance elite Tánciskola tagjai voltak a résztvevők segítségére.

A tánc után kocsmatúrára indult a tömeg miskolci szórakozóhelyekre. A produkció minden helyszínen hatalmas sikert aratott, voltak, akik táncra perdültek az asztalok között, voltak, akik együtt énekeltek a művészekkel, egy helyen pedig egy születésnapi partiba csöppentek a színészek, így az ünnepeltnek ajánlották rövid műsorukat. Sokan egész este követték a kis csapatot, így a program végére egész kis tömeg gyűlt a zenekar és a „Zorbák” köré.

szirtaki_zorba_160109ml_3.jpg

A szombati  programot a teátrum szervezte, hogy beharangozza a pénteki bemutatót.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Pozitív gondolkodás és optimizmus – Zorba, a görög hamarosan Miskolcon
Címlap cím: 
Sokan szirtakiztak a Szinva teraszon
Címlap lead: 
A Miskolci Nemzeti Színház óriás szirtakit szervezett a Szinva teraszon szombaton. A program már a Zorba, a görög című előadásra készítette fel a jelenlévőket. A bemutató január 15-én, pénteken lesz a Nagyszínházban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Különleges karácsonyi ajándékkal lepték meg Seres Ildikót

Lead: 
Hatalmas meglepetés várta Seres Ildikót, a Miskolci Nemzeti Színház színművészét a napokban. Egy színházrajongó, aki nagy tisztelője a művésznőnek, különleges karácsonyi ajándékkal lepte meg őt. De nem ez volt az egyetlen ajándék, amit a napokban kapott…
Törzs: 

     A karácsonyi csomagban, amelyet a portán hagyott a néző, századforduló környéki táskák voltak, amelyeket a színésznőnek szánt az évtizedek óta színházba járó hölgy. Seres Ildikó saját bevallása szerint nagyon meghatódott a csodálatos karácsonyi ajándékon.

ajandek_seres_ildiko.jpg

– Többször is előfordult már, hogy a nézők régi kalapokat, szőrméket, ruhákat, bútorokat, vagy a lakást kinőtt cserepes virágokat ajándékoztak a színháznak. De az a meglepetés, ami ez alkalommal várt a művészbejáró portáján, mélyen megrendített, és meghatott. Egy kedves, hűséges nézőnk saját nagyszüleinek eddig féltve őrzött, gyönyörű, antik színházi táskáit ajándékozta nekem azzal, hogy talán én még hasznát veszem, ezeknek a színpadon, és a régi kincsek új életre kelhetnek itt a színházban. Ez úton is nagyon köszönöm a különleges ajándékot, és meghitt ünnepeket kívánok neki, és minden kedves nézőnek! – mondta a színművész.

ajandek_seres_ildiko1.jpg

Nem ez volt az egyetlen meglepetés, ami Seres Ildikót várta a héten. A Miskolci Nemzeti Színházba látogatott december 1-jén Joulupukki, az igazi finn Mikulás, akitől a művésznő is kapott egy mikulás csomagot.

– Tudtam, hogy a 011-es öltözőben öltözik majd a finn Mikulás, úgyhogy gondoltam, próba-szerencse: kitettem a csizmámat az ablakba. Mire végeztem a Zorba próbával, várt benne egy mikulás csomag!” – mesélte a Miskolci Nemzeti Színház színésznője.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Különleges karácsonyi ajándékkal lepték meg Seres Ildikót
Címlap lead: 
Hatalmas meglepetés várta Seres Ildikót, a Miskolci Nemzeti Színház színművészét a napokban. Egy színházrajongó, aki nagy tisztelője a művésznőnek, különleges karácsonyi ajándékkal lepte meg őt. De nem ez volt az egyetlen ajándék, amit a napokban kapott…
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Szerelemtől szabadon – Dénes Viktor rendezőként debütált

Lead: 
Dénes Viktor, a Miskolci Nemzeti Színház színésze nemrég rendezőként is kipróbálta magát, méghozzá nagy sikerrel. Horányi Juli énekesnő legújabb számának nemrég megjelent videoklipjét eddig több mint 14 ezren látták, a kommentek alapján pedig egyöntetű sikert aratott. Dénes Viktor, a Szerelemtől szabadon klipjének rendezője árult el néhány kulisszatitkot a koncepcióról és a forgatásról.
Törzs: 

horanyi_juli.jpg

Fotó: Szabó Júlia

A fiatal színművész először próbálkozott videoklip rendezéssel.

– Tulajdonképpen ez a harmadik rendezésem. Még a Színművészeti Egyetemen csináltam egy websorozatot, amit soha nem fejeztem be – meséli Dénes Viktor. – Leforgattuk, megvágtuk, már csak az utolsó simítások voltak hátra, de az élet úgy hozta, hogy a fiókban maradt. Aztán, amikor jelentkeztem a filmrendező szakra, akkor készítettem egy rövidfilmet. A mostani klip tehát mondhatjuk, hogy a harmadik rendezésem. Amikor először hallottam a Szerelemtől szabadon című számot, azonnal megfogott, tudtam, hogy ebből klipnek kell készülnie. Egy operatőr barátommal mentünk el Juli koncertjére, ahol előadta az új számait. Mindkettőnknek ez a szám tetszett a legjobban, így felvetettük az ötletet Julinak: mi lenne, ha forgatnánk egy klipet hozzá? Természetesen nagyon örült neki.

horanyi_juli2.jpg

Dénes Viktor elárulta, rengeteg ötlete volt elsőre, de nem volt lehetőség nagy költségvetésű koncepcióban gondolkodni.

– A szám kapcsán az volt bennem a kérdés, hogy hogyan lehet megszabadulni a szerelmi kötöttségektől. Az jutott eszembe, hogy talán a házasság a legnagyobb kötöttség egy viszonyban, ez pedig hozta magával a helyszín kiválasztását. Zsámbékon van egy gyönyörű romtemplom, itt találtuk meg végül a tökéletes helyszínt. Eleve fekete-fehér klipben gondolkoztam, mert szerintem ez a legizgalmasabb. Rengeteg árnyalata van, és gyönyörűen mutat a képernyőn. Néha használunk inverz képeket, amikor dramaturgiailag valaminek az ellentéte dominál, és csak a legvégén színesedik ki a film, amit egy inverz kocka tör meg. Azt gondolom, hogy képi világában is izgalmas lett a videó – teszi hozzá.

horanyi_juli3.jpg

Hogy lesz-e még közös munkájuk, az a jövő titka, de valószínűleg nem utoljára látjuk Dénes Viktort rendezőként. Elmondta, nagyon érdekli a filmrendezés, így lépésről lépésre halad e cél felé.

– Nekem a színészet mellett ez az, amivel a jövőben foglalkozni szeretnék. Képzettség nélkül azonban kicsit lassabban megy, mint ha egy iskolarendszerben sajátítottam volna el a szakmát. De ez nem egy hobbi. Édesapám szokta mondani, hogy hobbija azoknak van, akik nem azzal foglalkoznak, amit szeretnek csinálni.

horanyi_juli4.jpg

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Klipet rendezett egy miskolci színész – mesél is róla
Címlap lead: 
Dénes Viktor, a Miskolci Nemzeti Színház színésze nemrég rendezőként is kipróbálta magát, méghozzá nagy sikerrel. Horányi Juli énekesnő legújabb számának nemrég megjelent videoklipjét eddig több mint 14 ezren látták.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: