- Már egész kicsi korom óta nagyon tetszett nekem az ügyvédi szakma, és nagyon sok filmet láttam ezzel kapcsolatban, és végig úgy végeztem a tanulmányaimat is, végig az motivált, hogy én elsődlegesen jogász szerettem volna lenni - mondja Certicky Mário.
Egy előadás és kerekasztal-beszélgetés viszont most a bíróság felé fordíthatja a fiatalokat. A Miskolci Egyetemen a Miskolci Törvényszék vezetői tartottak előadást. A két intézmény között régóta folyamatos szakmai kapcsolat van.
- Lehetőség van arra, hogy hallgatóink szakmai gyakorlaton vegyenek részt a bíróság kötelékén belül, és az a fajta szakmai tapasztalat, tudás, amit az ott dolgozó bíráktól megtanulhatnak, az semmilyen más módon, értelemszerűen nem pótolható – nyilatkozta Csemáné Váradi Erika, a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának dékánhelyettese.
A bírósági munka, mint életpályamodell pedig sokak számára válhatott vonzóvá az előadásoknak köszönhetően. A hallgatók nem csupán a munkáról és a lehetőségekről tudhattak meg többet.
- Én alapvetően két dologra szeretném, ha most fókuszálnánk. Az egyik, a bíróságot úgy szeretném bemutatni, mint munkahelyet, hogy milyen munkahely is a bíróság, a másik viszont a mi alaptevékenységünk, a főtevékenységünk, az ítélkezést szeretném megmutatni a jogászoknak, mert azért ez egy hivatás, ez egy nemes hivatás, mint az orvosi – mondta Répássy Árpád, Miskolci Törvényszék elnöke.
A szakma álláslehetőségeket is kínál. A Miskolci Törvényszék idén például fogalmazókat vár.