„Legalább elmondta, mit gondol rólam” – reagált a Tomiszlav Szivics által csütörtökön elmondottakra a holland szélső. A Nemzeti Sportnak Jenner hozzátette: „sokan biztosan megsértődnének, és duzzogva nyalogatnák a sebeiket hetekig, de én tudom, mi a dolgom.”
A támadó elmondta azt is, hogy a kezeléseket követően máris sokkal jobb a térde, és ha minden jól alakul, már hétfőn újrakezdheti az edzéseket a csapattal. A holland szélső elszántan mondta, hogy a tervei szerint már a tavaszi második fordulóban, a Kecskemét elleni bajnokin számíthat rá Tomiszlav Szivics.
„Reményeim szerint addigra teljesen tünetmentes leszek – folytatta a futballista. – Sajnos az izmaim túl feszesek, ez okozza a problémát. De nem akkora a baj, mint azt sokan leírták. Bolond az, aki azt gondolja, hogy azért jöttem Diósgyőrbe, hogy a lelátón vagy a kispadon üldögéljek. Egy fenét! Játszani szeretnék, cselezni, gólokat lőni…” – nyilatkozta.