Megtartották az első szlovák napot Miskolcon
Egy szlovák-magyar gazdasági és üzleti találkozóval kezdődött az első miskolci szlovák nap. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a besztercebányai és a kassai kamara képviselőit hívta meg, hogy tartsanak előadást helyi vállalkozóknak. A cél a partnerség kiépítése volt.
Miskolc legújabb fejlesztéseiről és a jövőbeni tervekről Pfliegler Péter alpolgármester beszélt.
– Kassával már régóta élő és szoros kapcsolata van az önkormányzatnak és a BOKIK-nak – mondta. – Az idén a kormánytól kapott több mint harmincötmilliárd forintnyi támogatásba belefér majd, hogy szorosabbra fűzzük a viszonyunkat olyan szlovák vállalkozókkal, akik exporttal és importtal foglalkoznak.
A rendezvényen Rastislav Káčer, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete elmondta, úgy véli, hogy Szlovákia és Magyarország több területen is közel áll egymáshoz, így például a kereskedelemben is.
– Mindkét ország az Európai Unió tagja – mondta –, és mint ilyen, ma már szabadon mehetünk át egymás országába, így a kereskedés is könnyebb országaink között. Hiszek abban, hogy a regionális együttműködésben annak is meg kell nyilvánulnia, hogy mindketten a visegrádi négyekhez tartozunk.
A gazdasági fórumon részt vett Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja is, aki szerint a legfontosabb a munkahelyteremtés.
– Egy olyan programot indítottunk el – nyilatkozta –, amivel már meglévő rendezvényt fejlesztünk nemzetközivé, a putnoki Gömör expon japán és francia képviseletet teremtettünk. Továbbá Kassán magyar őstermelői és kézműves piacot szerveztünk. Hasonlókat szeretnénk a jövőben is Abaúj és Torna vidékén, valamint a Bodrogközben, mindezekkel új munkahelyeket teremtve a térségben élőknek.
Egyre több vállalkozás érdeklődik a szlovák piac iránt, és fordítva. Kurilla Frantisek eperjesi vállalkozónak Miskolcon is van irodája. Azt mondja, hogy ilyen lehetősége saját hazájában nem lenne, mint itt van.
– Az újrafelhasznált energiaforrás beépítésével foglalkozunk – mondta –, mint például biogázerőművek, szélerőművek. Magyarországon pedig jobbak a lehetőségek.
A rendezvényen a hallgatóság megismerhette a besztercebányai és a kassai régió gazdaságát, továbbá szlovák turisztikai attrakciókat és vállalkozásokat.
Délben Kriza Ákos polgármester fogadta a nagykövetet a városházán. A megbeszélésen elhangzott, hogy Miskolc szlovák testvérvárosa, Kassa már nemcsak térben, hanem időben is közelebb kerül megyeszékhelyünkhöz. A magyar kormány ugyanis úgy döntött, hogy 2018-ig megépíti az autópályát a két város között a magyar oldalon.
Rastislav Káčer elmondta, hogy a két régióközpont fejlődése pozitív hatással van a határ menti régiók fejlődésére is. Kriza Ákos polgármester ennek kapcsán kifejtette, hogy Miskolc kezdeményezésére és a kassai partnerek egyetértésével 2015. június 8-án, Kassán keretmegállapodást írnak alá a szlovák és magyar részvétellel megvalósítható Európai Uniós területi- és határ menti partnerségi programokban való együttműködésre.
A szlovák nap kulturális rendezvényekkel folytatódott. Szlovák népzene- és néptáncbemutatókat hallhattak és láthattak, szlovák ételeket és italokat kóstolhattak, akik ellátogattak a Művészetek Háza előtti térre.
A Kortárs Galériában az Unesco világörökség szlovák helyeit felsorakoztató fotók kiállítását nyitotta meg Rastislav Kačer nagykövet délután 5 órakor.
Majd egy turisztikai workshop zárta a napot, ahol az érdeklődők a Magas Tátrába és a Kassára szervezett tematikus utakat ismerhették meg a prezentációkból.
Költözhet a szülészet a megyei kórházban
Még 2009-ben indult az a projekt, amiben három ütemben tervezték átalakítani az egészségügyi ellátás körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban. Két év múlva el is indulhatott az építkezés, amelynek első ütemében egy teljesen új tömb, a Csillagpont épült fel a kórház területének közepén. A központi épületet csaknem 17 ezer négyzetméteren építették meg, ahol a hotelfunkció biztosítása mellett helyt kapott a sürgősségi ellátás, az ambulancia, a központi műtőblokk és egy V. osztályú, engedéllyel rendelkező repülőtér. Mindez 4,8 milliárd forint volt.
Az építkezés második ütemében átalakították a 9 ezer négyzetméteres, elavult ideggyógyászati tömböt. Itt ma járóbetegeket és fekvőbetegeket fogadnak. Ezzel létrejött egy olyan ellátó központ, ahol egy helyen vannak a szakrendelések. A program ezen részének építési költsége 1,8 milliárd forintba került.
A harmadik ütemben pedig 589 millió forintért építették át a sebészeti tömb egy részét csaknem 4 ezer négyzetméteren.
Az átadó ünnepségen Kiss Gábor alpolgármester arról beszélt, hogy az egészségügyi szakellátás egy olyan terület, amely mindenkit érint.
– Miskolcnak ez egy nagyon nagy előrelépés – mondta. – A korszerű infrastruktúrát ki kell építeni, és ez a beruházás egy nagyon komoly állomása ennek. Országos szinten is magas összegnek számít a beruházásra fordított csaknem tizenkétmilliárd forint. De nem is csoda, hiszen az ország második legnagyobb kórházáról van szó.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház az egész megye területén élőket látja el. Borsodban minden ötödik gyermek koraszülött. Ez nagyon magas számadat a szakma szerint. Ráadásul 2013 augusztusában több koraszülött is meghalt.
– E miatt a halmozott halálozási eset miatt vontuk össze a nőgyógyászatot, a szülészetet és a koraszülött osztályt – mondta Csiba Gábor főigazgató főorvos. – Így már nem érheti úgynevezett szállítási trauma a párórás csecsemőket.
A szülészet változatlanul 109 ággyal fogadja majd a kismamákat, míg a koraszülött osztályon harminc ágy várja a pácienseket.
Az építkezés és átalakítás mellett többmint hárommilliárd forint értékben költöttek orvostechnológiára és műszerre.
Feldíszített versvillamos jár szerdától
Napi gondolatmadárért is felszállhat a versvillamosra, aki szerdától a feldíszített járművel utazik. Lesz olvasósarok külön felnőtteknek, gyerekeknek, sőt szerelmeseknek is. A villamoson lévő könyvek közül bárki kedvére válogathat, és olvasgathat, míg meg nem érkezik célállomásához.
A versvillamos két több napos rendezvényt is hirdet: a június 3-án kezdődő ünnepi könyvhetet és az utána következő BartókPlusz Operafesztivált.
Bárki utazhat rajta bérlettel vagy akár egy normál jeggyel. A szervezők hisznek abban, hogy két megálló között is találhat az ember egy-egy olyan idézetet, ami egy életen át elkísérheti majd.
A versvillamos, hasonlóan az adventi és tavaszi villamoshoz, szép díszítésével csalogatja majd az utazókat.
Kodályt is énekelt a Ruhr-vidékről érkezett kórus
Már bevonulása is látványos volt annak a német kórusnak, amelyik Kodály és Mozart dallamaival is készült a Minorita templomba. A csaknem nyolcvantagú énekkar tagjai tollas kalapban és egyenruhában üdvözölték a közönséget. A templomban teltház fogadta a német bányász kórust, akik a mise után hangversenyt adtak a miskolci Classic Brass Quintettel. A rendezvényt a Bányász Kulturális Egyesület szervezte.
– A Ruhr vidékről jöttek ide, mert hallották, hogy Miskolcon a bányászatnak még ma is kultúrája és hagyományai vannak – mondta el Németh Éva, az egyesület elnöke. – Bányász- és egyházi dalokat is énekeltek. Egyszerűen gyönyörű volt.
Vasárnap az Egri Bazilikában folytatják turnéjukat. Szerdán pedig a budapesti Szent István-bazilikában lépnek majd fel.
Felszentelték a Búza téri székesegyház kertjét
Megoszlanak a vélemények a Búza téri görög katolikus templom kertjét illetően. Vannak, akik erődítménynek látják így a székesegyházat, mások pedig örülnek annak, hogy egy új közösségi tér kapott helyet pont a templom mellett.
Pedig eredetileg a görög katolikusok dombra építették templomaikat, és fallal vették körül azokat. Az így kialakított miliőben könnyebben elmélyülhetnek hitükben az ide betérők.
Orosz Atanáz görög katolikus püspök beszédében elmondta, hogy Isten ugyanúgy építkezik a testben, mint ahogyan az emberek húznak fel építményeket.
– Az igazi építkezés a lelki építkezés – mondta. – Ez még csak most kezdődik. Sok önzetlen ember szeretetére van még szükség ahhoz, hogy jól belakjuk ezt a székesegyházat és az udvarát. Fontos, hogy az egyénben található karizma hozzájáruljon a közösséghez. A szeretet, a békesség, az öröm, a türelem és az önmegtartóztatás mindannyiunk lelkét feltölthetik. Ehhez azonban befogadónak is kell lennünk az Atyára a fiú által.
A templomkertbe olyan programokat is terveznek, amik konkrét ünnepekhez kapcsolódnak, így például az elsőáldozáshoz vagy a templombúcsúhoz.
– Nekem nagyon tetszik – mondta László Boglárka, aki minden vasárnap ide jár misére. – Így többen elférnek majd, például mikor játékos gyerekprogramokat szerveznek.
A kert felülről nézve egy szilvamagot formáz meg. Kapuzata pedig hangsúlyos, úgynevezett bizánci jellegű kapuzat.
A fülkékbe még ikonok kerülnek, és a növényzetet még ültetni kell. Az udvar teljesen várhatóan majd csak egy szűk hónap múlva készül el.
Mintegy húsz sportág próbálható ki a Zsongó Lillafüreden
Az esős időjárás ellenére is koncertekkel, előadásokkal és mintegy 20 sportág bemutatójával várta az érdeklődőket a 15. Zsongó Lillafüred. Az egészséges életmód és a sport fontosságát hangsúlyozó rendezvényen Miskolc kiemelt turisztikai területén, a helyi sportélet szereplőinek bemutatói mellett, több sportágat ki is próbálhattak az érdeklődők. A küzdősportok és a labdajátékok mellett a nagyközönség előtt ritkábban megjelenő szakágakkal, pl. az íjászattal ismerkedhettek meg Lillafüredre ellátogatók.
– Az egészséges életmódra próbáljuk nevelni a fiatalokat, és a sport irányába próbáljuk terelni őket – mondta Hubay György, a Zsongó Lillafüred szervezőbizottsági elnöke. – Mint ahogyan ezen alkalommal is, minden alkalommal húst sportág vonult fel. Az edzőkkel, szakvezetőkkel és a már sportoló fiatalokkal kapcsolatba tudtak kerülni azok, akik még nem sportoltak.
Két év szünet után, idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a kétnapos programsorozatot. A rendezvény a Miskolci Mazsorett Együttes bemutatójával kezdődött. A megnyitó után pedig sportprogramok vártak az érdeklődőkre. Volt asztalitenisz, tájfutás, sakk, streetball, baranta, labdarúgás és túrázás.
Bemutatót tartottak a Justitia Fuji-Yama SE karateversenyzői, háziversenyt mutattak be a Miskolc Városi Sportiskola birkózói, valamint láthatta a közönség az amerikai futball miskolci csapatát, a Renegades div. 1 csapatát. A Vörösmarty modellező kör pedig hajó- és repülőgép modelleket állított ki.
Egy másik kiállítás pedig a Lillafüredi Állami Erdei Vasút történetét mutatta be.
A sporteseményeket kulturális programok egészítették ki. Felléptek óvodások és a Ködmön Formációs Táncegyüttes. Reneszánsz dallamokat és népzenei feldolgozásokat adott elő a Miskolc-Avasi Örömhír Kamaraegyüttes. Volt gyerekműsor, valamint retroslágerek a Muzsika TV sztárjaival.
Mindemellett fontosnak tartották a szervezők az egészségtudatosságot is, így Hérics Margit főorvos az egészséges életmódról beszélt előadásában.
Aki kedvet kapott, még nem késett le semmiről, hiszen vasárnap folytatódnak a programok már délelőtt fél 10-től.
Lesz kerékpározás országúton és kevésbé sima terepen, atlétika, természetjárás, thai boksz, cselgáncs, sporthorgászat, nordic walking és ökölvívás is. Villáminterjúk hangzanak majd el salakmotorosokkal, közöttük a Speedway Miskolc elnökével, Jacsó Tiborral és Magosi Norbert magyar bajnok versenyzővel.
Ingyenes kiállításon bővíthetik ismereteiket, akiket érdekel a Bükk története az ősidőktől napjainkig. Egy vetélkedőn mérhetik össze tudásukat, akik jól ismerik az olimpiai játékokat.
Talkshown jelennek meg különböző sportolók, így a Miskolci Jegesmedvék magyar bajnok jégkorong csapata, Mészáros László erőemelő világbajnok és Géra Imre országúti kerékpáros olimpikon.
A kulturális programok között szerepelnek népszerű magyar nóták és operettslágerek a Mulatós Négyes előadásában, és Zámbó Jimmy emlékkoncert.
A programok ideje alatt a B.-A.-Z. Megyei Vöröskereszt szakemberei elsősegélynyújtó oktatást tartanak.
Az Avas rejtett szépségeit fedezték fel a kincskeresők
Térkép a kézbe, és már indulhat is a verseny: Mit lehet látni az Avasi kilátóból? Hol volt a Rákóczi kilátó, ami 1956-ban leégett? Hol az Amphiteátrum?
A csaknem húsz csapat a hatvan-hetven látnivalón túl azt is megtudhatta, hogy milyen földtani kőzetek alkotják az Avast.
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megismertessük az Avasi Arborétumot az itt élőkkel – mondta el F. Nagy Zsuzsanna, az Ökológiai Intézet Alapítvány munkatársa, aki fő szervezője volt a versenynek –, hiszen sokan nem tudják, hogy itt egyedülállóan az országban négyszáznegyven fenyőfajt tartalmazó gyűjtemény van. Továbbá azt a harminc éve létező közösségi kertet is szerettük volna bemutatni a jelentkezőknek, amit csaknem kétszáz kertbarát művel nap mint nap.
A délelőtti időjárás még alkalmasnak ígérkezett a szabadtéri programra, de az avasi kincskeresőket a délutáni eső sem riasztotta el attól, hogy végigjárják a két-három órás túrát.
Megvan a győztese a Várostörténeti Vetélkedőnek
Húsz általános és tizenöt középiskolai csapat csapott össze hónapokkal ezelőtt, hogy megnyerjék a Várostörténeti Vetélkedőt. Hétről hétre fejtették meg a totót, amit a rendezvényt támogató MIKOM Kft. felületein találhattak meg.
– Nagyon hálás vagyok a támogatóinknak – mondta Fodor Zoltán, a rendezvény szervezője. – Idén már a hetedik versenyre jelentkezhettek a gyerekek. A kérdéseket minden évben Dobrossy István tanár úr állítja össze.
A középdöntőbe már csak tizenhat háromfős csapat jutott be. Ők jártak a kétszáznyolcvan éves Selmeci Akadémia Miskolci Egyetemén, és megismerhették a harmincéves Miskolc TV-t.
Pénteken pedig a diósgyőri várban folytatódott a játékos vetélkedő már csak nyolc csapattal. A helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott, hogy a várat az a Nagy Lajos király építtette, aki hatszázötven éve adott mezővárosi címet a városnak.
Ki volt a Weidlich palota tervezője, a jezsuita gimnázium névadója, Fényi Gyula, a Pannónia Szálloda tulajdonosa? – ilyen és hasonló kérdésekre kellett válaszolniuk a versenyzőknek a döntőben. Ezek mellett azonban gyakorlati tudásukról is számot adtak a diákok. Fűszernövényeket, oregánót és mentát kellett felismerniük. Bemutatták középkori tánctudásukat középkori zenére. A várudvaron pedig íjász várta a lelkes fiatalokat, akik ügyességüket próbálhatták ki a fegyverhasználatban.
Volt, aki már ötödször indult a versenyen, győztesként járt Strasbourgban és Brüsszelben is.
– A barátaimmal érkeztünk az Avasi és a Herman Ottó Gimnáziumból. A csapatunk neve: Városjárók. Most először vagyok itt középiskolásként – mondta Tamás Anett. – Az a lényege, hogy úgy járjunk szülővárosunk utcáin, hogy tudjuk a nevezetességeket, történetüket a helyszíneknek.
Pajzsot vagy zászlót is kellett készíteniük előzetesen a csapatoknak. Szép színes papír- és textilcsodák készültek. A Városjárók csapat még verset is írt:
„Most itt állunk, utolsó nagy feladat ránk hárul:
Hogy ismerjük meg városunk, és tudjuk, hová tartozunk.”
Janotyik Dóra történelemtanár szerint hasznos benevezni egy ilyen megmérettetésre.
– Rengeteget lehet tanulni ebből – mondta a Pattantyús Ábrahám Géza általános iskola tanára. – A több tudással pedig magukénak érzik a várost a diákok, és ha lehet ilyet mondani, több ésszel közlekednek az utcákon.
Az idei Várostörténeti Vetélkedőt a Városjárók és a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola csapata nyerte meg.
Négy elem a zenében – új bérletet hirdettek a szimfonikusok
Gyöngyből Hangforrás, Népszerűből Tűzvarázs lett. Elhagyták a régi neveket, és újakat találtak ki helyettük. A négy elemet vették alapul, mikor összeállították a Miskolci Szimfonikus Zenekar új arculatát és koncertválasztékát.
– Megnéztük, van-e valamelyik zeneszerzőnek évfordulója – mondta el Gál Tamás művészeti vezető. – A darabokat is úgy választottuk ki, hogy azok különböző stílusúak legyenek. Szempont az is, hogy a vendégkarmesterek megfelelő arányban legyenek külföldről és hazai pályáról. Fontos, hogy legyek közöttük olyan, akivel a zenekar szívesen dolgozik, mert tapasztalatuk van már vele. Az új bérleteket megnézve a fellépők között megfelelő arányban vannak hangszeres és vokális előadók.
A Tűzvarázs Bérlet hét hangversenyt tartalmaz. Megszólalnak majd darabok mások mellett Strauss, Brahms, Mendelssohn, Schumann, Schubert, Bartók, Rahmanyinov, Liszt, Ravel, Beethoven, Debussy, Verdi és Puccini művei közül. A szimfonikusokat vezényli majd Kocsis Zoltán, Ajtony Csaba, Thomas Herzog és Christian Simonis. A fellépő művészek között pedig zenél a világ egyik legkeresettebb hegedűművésze, Baráti Kristóf, valamint zongorázik Prunyi Ilona, oboán pedig Kiss József játszik. Gordonkájához pedig a 2014-es Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny dobogósa ül majd.
A Hangforrás Bérlet négy hangversennyel várja a zenekedvelőket. Itt kap helyet az ének olyan művészekkel, mint Elisabet Strid, Csereklyei Andrea, Megyesi Schwartz Lúcia, Varga Donát, Kovács István, Fodor Beatrix, Fekete Attila, Kálmándi Mihály, Szutrély Katalin, Balogh Eszter, Borka Ákos és Korbász Viktor. Több énekkar is színpadra lép, így a Nyíregyházi Cantemus Kórus, a Kodály Kórus Debrecen és a Purcell Kórus. A négy koncerten felhangzik majd Wagner Tannhäuserének több részlete, Dvořák egyik szimfóniája, Händel Messiása, Puccini Lidércek című műve és Haydn egyik oratóriuma A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán címmel.
– Újdonság még, hogy országszerte több mint hatszáz helyen, az Interticket országos jegyirodai hálózatában is vehet bérleteket és jegyeket a közönség – mondta el Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője. – A tűz és a víz bérletén túl lesznek gyermek és ifjúsági programjaink, amiket a föld elem jelenít meg, valamint a bérleten kívüli hangversenyeink, amik pedig olyan könnyed hangvételűek lesznek, mint a levegő.
Ez utóbbiak közé tartoznak azok a koncertek, amik aktualitásokhoz kötődnek, így például a halottak napi vagy az újévi koncert. A kedvezményes bérleteket június végéig vehetik meg az érdeklődők.
Negyven éve a sportos és egészséges gyerekekért
Szerdán délután fennállásának negyvenedik évét ünnepelte a Miskolci Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodája egy gálaműsorral. A Diósgyőri Gimnáziumban tartott rendezvényen Óvári Zsuzsanna, a Polgármesteri Hivatal Humán Főosztályának vezetője elmondta, hogy Miskolcon a sportélet mindig is középpontban volt.
– Az utóbbi időben kiváló eredményeket érnek el sportolóink országos és akár nemzetközi szinten is – mondta. – Ebből az intézményből is többen kerültek ki. Az pedig, hogy egy óvoda negyven évet megél, ritka. Itt, a rendezvényen már nemcsak a fellépők között találunk Stadion óvodás gyerekeket, hanem a nézők között is.
Pakusza Zoltán, önkormányzati képviselő volt a rendezvény védnöke. Mint mondta, fontosak a kerek évfordulók, mert ilyenkor az intézmény számot vet önmagával. Bevallotta, hogy őt érzelmi szálak is fűzik ehhez az óvodához.
– Ide jártam én is – mondta. – Az itteni pedagógusokat a lelkesedésük viszi tovább a mindennapjaikban, a jövő nemzedékét nevelik, ezért ez egy jelentőségteljes megbízatás.
Négy csoportban nevelnek több mint száz gyermeket, akik az óvoda hatalmas udvarán rendszeresen sportolnak. Fennállásának tizenötödik évében vált igazi sportóvodává.
– 1990-ben, az akkori megújulási törekvéseket kihasználva írta kollektívánk a Mozgásműveltség Fejlesztő Óvodai Nevelési Programot. Erre a kihívásra felkészülve óvónőink nagy része elvégezte a gyermektorna szakosító képzést, a megfelelő, tudatos feladatvégzés céljából – olvasható honlapjukon.
A gyerek miközben mozog, tapasztalatokat gyűjt, fejlődik csont- és izomrendszere, alakulnak mozgáskoordinációi, testi képessége. Ezen keresztül fejlődik értelmi képessége is. Az óvoda óriási udvara alkalmas a mozgásigény kielégítésére. Efelett pedig már a kiscsoportosokat is viszik úszni és korcsolyázni. Tevékenységüket a város a Stadion Sport Tagóvoda megtisztelő címmel ismerte el négy évvel ezelőtt.