2024. május 07. Gizella

Közélet

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
N. E.
Utoljára módosítva: 
2014. december 30. 08:09
Kis mértékben emelkedett az influenza-szerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Cs. M.
Utoljára módosítva: 
2015. január 06. 05:28
Kiscsillag „áll Miskolc felett” szilveszterkor – előttük kedvelt miskolci zenekarok gondoskodnak a jó hangulatról a hagyományos városi óévbúcsúztató bulin. A Hősök tere az idén is garantáltan megtelik az éjféli visszaszámlálásra!
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. december 28. 08:06
Halálának hetvenedik évfordulóján megkoszorúzták Salkaházi Sára emléktábláját szombaton a főváros IX. kerületében.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. december 29. 11:58
Télen alapjaiban megváltoznak a biztonságos közlekedést befolyásoló körülmények. Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esős, havas időjárásra.
Kóródi T.
Utoljára módosítva: 
2014. december 29. 21:37
Sokan ilyenkor próbálják visszacserélni a korábban vásárolt vagy ajándékba kapott árut. A legtöbb esetben műszaki cikkeket, ruhákat és játékokat visznek vissza. A fogyasztóvédők szerint a kereskedők csak akkor kötelezhetők cserére vagy visszafizetésre, ha az eladott terméknek minőségi hibája van.

Oldalak

Ajánlat