2024. március 29. Aguszta

Közélet

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
MTI
Utoljára módosítva: 
2019. február 21. 10:49
A Mol bruttó 5-5 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.
MTI
Utoljára módosítva: 
2019. február 21. 10:41
Tízezrek tiltakoztak kedd este mintegy hetven francia városban az elmúlt hetekben elkövetett antiszemita támadások ellen. Párizsban mintegy 20 ezren gyűltek össze a République téren, miközben Emmanuel Macron államfő a Soá emlékhelyen koszorúzott a parlament két háza elnökének kíséretében.
MTI
Utoljára módosítva: 
2019. február 21. 12:38
Donald Trump amerikai elnök kedden utasította a Pentagont (védelmi minisztériumot), hogy dolgozza ki az űrhaderő felállításához szükséges törvényjavaslat részleteit.
MTI
Utoljára módosítva: 
2019. február 21. 10:26
Az idén átlagosan 10 százalékkal nőttek a diák órabérek az év elejéhez képest a munkaerő-piaci trendekhez igazodva, így bruttó 1500-2500 forint között alakulnak - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagcégei legfrissebb adatai alapján az MTI-vel kedden.
MTI
Utoljára módosítva: 
2019. február 21. 10:27
A kisgyermekes édesanyák 98,6 százaléka egyetért a családvédelmi akciótervvel és 64 százalékuk tervezi legalább az egyik lehetőség igénybevételét – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) friss közvélemény-kutatásából.

Oldalak

Ajánlat