2024. március 29. Aguszta

Közélet

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 27. 14:31
Fújhat szél, eshet eső, hullhat hó, az év első nagy városi programjának látogatói kitartanak – bizonyíték erre a 2019-es Becherovka Miskolci Farsang pénteki, nyitó napja. Már délután szépen megtelt a sétálóutca, finom illat lengte be a Széchenyit és a tereinket, hogy aztán este a húrok közé csapjanak a zenekarok és DJ-k, feledtetve a szórakozni vágyó közönséggel a csípős hideget.
Kujan István
Utoljára módosítva: 
2019. február 26. 18:55
Karnevál címmel nyílt kiállítása Képes Tibor képművesnek pénteken a Művészetek Háza Kortárs Galériájában. A Becherovka Miskolci Farsang kísérőrendezvénye különleges tárlat, hiszen a festményeket Jacsó Pál költő versei „kísérik”.
csalad.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 22. 16:18
A világon körülbelül kéthetente eltűnik egy nyelv, magával sodorva a hozzátartozó teljes kulturális és szellemi örökséget. Az arányok érzékeltetése végett: a Földön körülbelül 6000 nyelvet beszélnek és ezek fele veszélyeztetett.
Kujan István
Utoljára módosítva: 
2019. február 25. 15:29
Miskolc turisztikai kínálata is bemutatkozik a csütörtökön kezdődött budapesti Utazás kiállításon. Vasárnappal bezárólag a Hungexpo pavilonjában a város látványosságairól szóló kiadványokkal, friss információkkal és kóstolókkal várják az érdeklődőket.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 22. 10:12
A Miskolcon működő automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentráció az utóbbi 24 órában alatta maradt a riasztási küszöbértéknek, de továbbra is meghaladja a tájékoztatási küszöbértéket ezért a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet és a 30/2013.(X.1.) önkormányzati rendelet alapján Miskolc MJV polgármestere a füstköd-riadó riasztási fokozatát megszünteti, egyúttal elrendeli a füstköd-riadó tájékoztatási fokozatát.

Oldalak

Ajánlat