2024. március 28. Gedeon, Johanna

Miskolc

minap.hu
Utoljára módosítva: 
2019. március 01. 11:37
A Lévay Gimnázium tornatermének építéséhez korábban telepített toronydarut elbontják, ezért lezárják a Papszer Kálvin és Rákóczi utca közötti szakaszát 2019. március 4-én, hétfőn 06.00 és 18:00 óra között - tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 13. 14:24
Tragikus autóbalesetben augusztus 7-én, csütörtökön elhunyt Orosz Lajos, Miskolc volt alpolgármestere.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 14:58
A végéhez közeledik az Arany János utca – Király utca – Vörösmarty utca által határolt, a régi Mese cukrászda mögött található tér és környékének komplex felújítása. Új járda épült, már rakják az új díszburkolatot a téren, és hetekkel ezelőtt kihelyeztek egy térfigyelő kamerát is. Molnár Péter, a körzet önkormányzati képviselője elárulta, már vannak ötletek a tér nevét illetően, de várják a miskolciak javaslatait is.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 15:04
Július végéig pályázhatnak az Otthonvédelmi Alapra a társasházak. Ötvenmillió forintot szavazott meg a júniusi közgyűlés azoknak a lépcsőházaknak a felújítására, ahonnan már kiköltöztették a fészekrakókat. Lépcsőházanként 3,5 millió forinttal lehet számolni, ennyiből meg tudják újítani a fészekrakók miatt eladósodott társasházak is a tönkretett épületrészeket.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 14:44
Adómentes lett a magánszemélyek számára Miskolcon január 1-jéig visszamenőleges hatállyal a belterületen és külterületen elhelyezkedő gazdasági épület, pince, présház, továbbá – 50 négyzetméter alapterületig – a műhely és a szerviz építménye. A június 12-ei közgyűlésen meghozott döntésről levélben is értesítik az érintetteket, akik folyószámlájuk egyenlegéről augusztusban kapnak értesítést.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 14:43
Nem tudta kétséget kizáróan megállapítani K. Márta bűnösségét a Miskolci Törvényszék, így felmentették az emberölés vádja alól. Ahogy arról többször beszámoltunk, a masszőrként dolgozó nőt azzal vádolták meg, hogy megölte a 86 éves Rózsika nénit a Szentpáli utca egyik társasházában, egy táblakihelyezés miatti vita közben.

Oldalak

Ajánlat