A Lévay Gimnázium tornatermének építéséhez korábban telepített toronydarut elbontják, ezért lezárják a Papszer Kálvin és Rákóczi utca közötti szakaszát 2019. március 4-én, hétfőn 06.00 és 18:00 óra között - tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala.
Szerdán zenés előadás, csütörtökön szappanfőzés, pénteken pedig születésnapi parti – Ezek lesznek a legközelebbi programok az Avasi Közösségi Kávézóban. A rendezvényekről egyeztettek civil szervezetek, egyesületek és egyházak képviselői.
Kiss Gábor alpolgármester hat szervezetnek adta át az őshonos facsemetéket a Szent István téren. Ezeket egy nemzetközi versenyen nyerte Miskolc város önkormányzata. Ráadásul a megmérettetés még nem ért véget, ez csak részeredmény volt.
Borgó Magyarországon élő erdélyi festőművész és Sánta Csaba erdélyi szobrászművész kiállítása nyílt a Miskolci Galériában. A tárlatok november 26-áig hétfő kivételével mindennap délelőtt 9-től délután 5 óráig látogathatóak.
Minden hónap harmadik vasárnapján megrendezik a Miskolci Termelői Napot. Az októberin a kukoricamorzsolással ismerkedhettek meg a gyerekek az Erzsébet téren.
Préseltek, daráltak, a szüretnek majdnem minden tevékenységét kipróbálták, közben pedig szórakoztak is – ilyen volt az idei görömbölyi szüreti nap szombaton.