2024. október 06. Brúnó, Renáta

Egy laza kocsmai beszélgetésből brutális testi sértés – az elkövető 9 évet kapott első fokon

Lead: 
Bár nem ismerték egymást, mégis közös italozásba kezdett két középkorú férfi az egyik miskolci kocsmában. Ha a későbbi sértett tudta volna, hogy egy alig néhány hónapja szabadult, börtönviselt férfival hozta össze a sors, talán messze elkerüli az italozó környékét is.
Törzs: 

   B. Kálmán ellen hétfőn hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék. A vádirat szerint a vádlott 2014 márciusában közös italozásba kezdett a számára addig ismeretlen sértettel, majd váratlanul, egy gyors mozdulattal kivette a zsebéből annak mobiltelefonját és a sértett földön lévő hátizsákját megragadva elfutott. A sértett – bízva fizikumában, életkorában, és abban, hogy ő kevésbé részeg, mint alkalmi ivócimborája – utánafutott, hogy visszaszerezze értékeit.

targyalas_150928_fkcs_9.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Dulakodás alakult ki a két, 35 év körüli férfi között. A vádlott a sértett fejét többször ököllel megütötte, így az elvesztette az eszméletét.

Az ítélethirdetéskor megtudtuk, hogy B. Kálmán büntetett előéletű, 2013. májusában helyezték feltételes szabadlábra. Alig telt el 10 hónap, amikor a fent vázolt rablást és brutális testi sértést elkövette. Az ítéletet kihirdető bíró kiemelte, a bizonyítási eljárás során nagy súllyal esett latba az igazságügyi orvosszakértői bizonyítás, hiszen a sértett gyakorlatilag az első őt ért ütést követően elvesztette az eszméletét. Az orvosszakértő megállapította, hogy legalább 9-10, nagy erejű ütés érte a sértetett, akinek több csontja eltörött.

targyalas_150928_fkcs_3.jpg

Az ítélet meghozatalánál enyhítő körülmény alig akadt, súlyosbító annál több: büntetett előélet, az elkövető különösen visszaeső volta, az ittas állapotú elkövetés, a sértettnek okozott magas fájdalom, és az, hogy nem volt kellő visszatartó erő számára a feltételes szabadság.

B. Kálmánt első fokon 9 év szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet nem jogerős, az ügy a Debreceni Ítélőtábla elé kerül. A másodfokú eljárás befejezéséig is marad előzetes letartóztatásban az elkövető.

targyalas_150928_fkcs_7.jpg

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Egy laza kocsmai beszélgetésből brutális testi sértés – az elkövető 9 évet kapott első fokon
Címlap lead: 
Bár nem ismerték egymást, mégis közös italozásba kezdett két középkorú férfi az egyik miskolci kocsmában. Ha a későbbi sértett tudta volna, hogy egy alig néhány hónapja szabadult, börtönviselt férfival hozta össze a sors, talán messze elkerüli az italozó környékét is.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

December elejéig még előzetesben a dollárhamisítók

Lead: 
December 3-áig marad előzetes letartóztatásban az a két férfi, akik pénzhamisítást terveztek Miskolcon. A bankjegyeket egy edelényi és egy nyékládházi férfi gyártotta, utóbbi korábban a Jobbik nyékládházi elnöke volt. A hamis pénzt Ukrajnában akarták forgalomba hozni.
Törzs: 
Nem

   Mint a minap.hu is beszámolt róla még augusztus elején, két férfi pénzhamisítást tervezett Miskolcon, de elfogták őket. A kész dollárokkal Ukrajnában akartak üzletelni. A lefoglalt eszközökkel akár 123 millió forintnak megfelelő összeget is össze tudtak volna szedni a hamis pénz tisztára mosásával.

A bankjegyeket egy edelényi és egy nyékládházi férfi gyártotta, utóbbi korábban a Jobbik nyékládházi elnöke volt. Sz. Istváné volt az a miskolci nyomda is, ahol több mint százmillió forint értékű hamis dollárt és pénzhamisításhoz használható eszközöket foglaltak le a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai. Sz. István a pártból már korábban kilépett, az egyik miskolci képviselő elmondása szerint az életvitelével volt baj.

penzhamisit_150803_fkcs_9.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

A pénzhamisítással vádolt két férfit pár napon belül előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügy jelenlegi állásáról a Miskolci Törvényszék főügyész-helyettesét kérdeztük. Martossy György érdeklődésünkre elmondta, új körülményekről nem tud beszámolni, de a nyomozás határidejét november 30-áig meghosszabbította az ügyészség.

– Az előzetes letartóztatás december 3-ig van fenntartva. Szükséges még tanúk kihallgatása, szakértők bevonása. Ennek eredményétől függően esetlegesen további nyomozati cselekmények is várhatók – fűzte hozzá a főügyész-helyettes.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Letartóztatták Szász Istvánt, a Jobbik nyékládházi szervezetének egykori elnökét
Dollárhamisítókat fogtak Miskolcon
Fidesz: milyen kapcsolatot ápol a Jobbik bűnözői körökkel?
Jobbik: már nem tagja a pártnak a pénzhamisítás kísérletével gyanúsított férfi
Pénzhamisítást terveztek Miskolcon – dollárokat akartak nyomtatni
Címlap cím: 
Továbbra is előzetesben a dollárhamisítók
Címlap lead: 
December 3-áig marad előzetes letartóztatásban az a két férfi, akik pénzhamisítást terveztek Miskolcon. A bankjegyeket egy edelényi és egy nyékládházi férfi gyártotta, utóbbi korábban a Jobbik nyékládházi elnöke volt. A hamis pénzt Ukrajnában akarták forgalomba hozni.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Több mint száz település értékei és ötletei terítéken a közfoglalkoztatási kiállításon

Lead: 
Második alkalommal rendezik meg Miskolc belvárosban a közfoglalkoztatási kiállítást, ami idén egy helyett kétnapos lesz, de újdonság még, hogy a kiállítás vásár is lesz egyben. Pénteken és szombaton 16 járás 114 településének standját látogathatjuk meg.
Törzs: 

Szebb és tisztább közterek, kitakarított utcák és patakmedrek – mindezek nagyon fontosak egy-egy település életében, a közfoglalkoztatás azonban ennél jóval sokrétűbb. Demeter Ervin kormánymegbízott ismertette, 2011-ben a közfoglalkoztatás középpontjába már az értékteremtés került, ezt támogatja az állam is a közösségi pénzből. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legnagyobb a közfoglalkoztatásra fordított összeg, csak az egyik fő elemre, a mezőgazdasági programokra mintegy 8 milliárd forint jut. A megyében közel 40 ezer ember kap munkalehetőséget közfoglalkoztatás keretében idén.

kozfoglalkoztatasi_kiallitas_150925_ja_33.jpg

A közfoglalkoztatásnak abban kell segítenie, hogy az emberek visszakerüljenek a munkaerőpiacra, tovább tudjanak lépni, és már piaci körülmények között is megéljenek. Ennek feltétele, hogy értéket teremtsenek, amit értékesíteni is lehet, és biztosíthatja ezeknek az embereknek a megélhetését – fogalmazott Demeter Ervin.

kozfoglalkoztatasi_kiallitas_150925_ja_1.jpg

A közfoglalkoztatás tehát sok esetben kézzelfogható értéket teremt. Erről az immár második alkalommal megrendezendő közfoglalkoztatási kiállításon is meggyőződhetünk.

Az első kiállítással szerettük volna feltérképezni és meg is mutatni, hogy a közmunka keretében milyen értékes dolgok születnek meg, legyen szó akár élelmiszerről, akár egy tárgyban testet öltött ötletről – mondta el a kormánymegbízott. – A települések polgármestereinek meg kell találniuk azokat a foglalkozásokat, amiket a lakosok szívesen és magas színvonalon tudnak művelni.

kozfoglalkoztatasi_kiallitas_150925_ja_21.jpg

Tavaly minden várakozást felülmúlt az a sokféle élelmiszer, amit a települések készítettek és a kiállításon a nagyközönség elé tártak. A rendezvény betöltötte szerepét: nagyon sok ötletet leshettek el egymástól a rendezvényen résztvevő járások, települések. Szintén fontos tapasztalat volt tavaly – húzta alá a kormánymegbízott –, hogy ezek a termékek nagyon sikeresek.

Loading Video...
Nem
Közfoglalkoztatási Kiállítás és vásár, videó: Parai Roland

Így fogant meg a gondolat, hogy idén ne csak kiállítást, hanem vásárt is tartsunk, ahol a látogatók vásárolni tudnak. Ugyanakkor időben is kibővítettük a közfoglalkoztatási kiállítást, így idén már két napon keresztül van lehetősége az embereknek arra, hogy megismerjék a kiállítókat, a termékeket, és azt, hogy mi történik a közfoglalkoztatás keretei között – mondta Demeter Ervin, aki előzetesen annyit még elárult a pénteken megnyitó kiállításról, hogy a belvárosba ellátogatók meglepetésekre is számíthatnak a kiállítók részéről.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Közfoglalkoztatási kiállítás és vásár a belvárosban
Címlap lead: 
Második alkalommal rendezik meg Miskolc belvárosban a közfoglalkoztatási kiállítást, ami idén egy helyett kétnapos lesz, de újdonság még, hogy a kiállítás vásár is lesz egyben. Pénteken és szombaton 16 járás 114 településének standját látogathatjuk meg.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Jobb minőségű járda vezet a diósgyőri kórházhoz

Lead: 
Több mint hetven méter hosszúságban aszfaltozták újra a járdát a Kabar utcán. A munka nem áll meg, a körzet önkormányzati képviselője, Gazdusné Pankucsi Katalin újabb fejlesztéseket tervez.
Törzs: 
Nem

jarda_150922_fkcs_1.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

    Gazdusné Pankucsi Katalin elmondta, tavaly jelezték neki először, hogy mennyire rossz állapotban van a Kabar utcai járda. Egyebek mellett a nemrégiben lezárt szennyvízberuházás miatt is csak most volt lehetőség arra, hogy rendbe tegyék a járdát.

– 75 méter hosszan teljesen új aszfaltburkolat került a járdára. A munka közel 1 milliós költségeit képviselői alapomból fedeztem – fűzte hozzá a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.

jarda_150922_fkcs_4.jpg

Gazdusné Pankucsi Katalin azt is lemondta a minap.hu hírportálnak, hogy még a héten a Lónyay Menyhért utcában is felújítják a járdát egy 25 méteres szakaszon. Szintén ebben az utcában hamarosan megoldódik a csapadékvíz elvezetése, erre is megoldást találtak. Komlóstetőn pedig egy lépcsősort újítanak fel még idén.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Jobb minőségű járda vezet a diósgyőri kórházhoz
Címlap lead: 
Több mint hetven méter hosszúságban aszfaltozták újra a járdát a Kabar utcán. A munka nem áll meg, a körzet önkormányzati képviselője, Gazdusné Pankucsi Katalin újabb fejlesztéseket tervez.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Megújul Miskolc egyik emblematikus épülete

Lead: 
Kedden átvették a munkaterületet a felső-majláthi Bagolyvár felújítását, átalakítását végző kivitelező cégek munkatársai. Az emblematikus miskolci épület mellett már el is kezdték felszedni a térköveket.
Törzs: 

bagolyvar_150922_vcs_10.jpg

Fotó: Végh Csaba

   A munkákat irányító szakemberektől megtudtuk, az épületet – annak rossz statikai állapota miatt – először visszabontják addig, ameddig szükséges. Arra viszont ügyelnek a kivitelezők, hogy – a miskolciak kérésének megfelelően – az újjáépített Bagolyvár ugyanolyan legyen, mint a régi.

Kedd délelőtt már a térköveket szedték fel a romos épület mellett, ezek később eredeti helyükre kerülnek vissza. Azzal, hogy az állomást munkaterületté nyilvánították, a szólóbuszokat egy közeli, a Hegyalja utcán található parkolóhoz terelik – itt várakozhatnak, illetve fordulhatnak majd meg.

bagolyvar_150922_vcs_03.jpg

Korábban a minap.hu is beszámolt arról, hogy az évek óta üresen álló, és egyre romló állapotú Bagolyvárat több mint fél milliárd forintból építik át. Többfunkcióssá alakítják az épületet, a jegypénztár mellett turisztikai információs pont, csomagmegőrző és kerékpárkölcsönző is lesz. Az emeleten az MVK Zrt., az Északerdő Zrt. és az Önkormányzati Rendészet nyithat irodákat. A fűtési rendszere pedig – a miskolci trendet követve – környezetbarát lesz, geotermikus energiát használ majd.

A felső-majláthi Bagolyvár felújításának kivitelezője a Gerixon Kft., a geotermikus fúrásé pedig a Titán Service Kft., de utóbbi felel a környezetrendezésért is. Az utastájékoztató-rendszert pedig a T-Systems Magyarország Kft. építi ki.

bagolyvar_150922_vcs_05.jpg

Az autóbusz peronokon a tervek szerint pavilonokat alakítanak ki az utasoknak, de korszerű tájékoztatási rendszert is telepítenek.

Közgyűlési döntés értelmében a felső-majláthi végállomáson álló, most még elhagyatott épület rendbetételére pályázatot nyújtott be az önkormányzat. A "Miskolc, felső-majláthi végállomás emelt szolgáltatást nyújtó megállóhellyé történő fejlesztése, a Bagolyvár elnevezésű építmény rehabilitációjával" című KÖZOP projektre 517 millió forintot nyert az önkormányzat, a támogatás a teljes beruházási költséget fedezi, tehát saját forrást nem kell biztosítani a beruházáshoz.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elkezdődik a Bagolyvár felújítása
Címlap lead: 
Kedden átvették a munkaterületet a felső-majláthi Bagolyvár felújítását, átalakítását végző kivitelező cégek munkatársai. Az emblematikus miskolci épület mellett már el is kezdték felszedni a térköveket.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Idegenben is menetelnének a Jegesmedvék

Lead: 
Négy nap alatt három mérkőzés, ebből kettő idegenben, fehérvári vendégjáték – kemény napok várnak a DVTK Jegesmedvékre a MOL Ligában. A Macik vezetőedzője azonban nem félti a csapatát, amely szerinte képes arra, hogy minden meccsét megnyerje.
Törzs: 

   „Lehet unalmasnak fog tűnni amit mondok, de természetesen győzelmeket várok az előttünk álló mérkőzéseken” – szögezte le a csütörtöki, mérkőzéseket felvezető sajtótájékoztatón Mayer Péter. A vezetőedző hozzátette: ezt nem is lehet másként csinálni.

– Úgy gondolom, alkalmasak vagyunk arra, hogy minden mérkőzést megnyerjünk a szezonban. Akár etapokban, akár egyes mérkőzésekben gondolkodunk, a cél változatlan. A csapat, a szakmai stáb is minden nap erre készül – mondta.

A Dunaújvárossal pénteken először játszanak a szezonban. Az eddigi mérkőzések videóiból kiderült Mayer Péterék számára, hogy az ellenfél edzője által képviselt észak-amerikai stílusban, sokat dolgozva, viszonylag egyszerűen és határozottan játszanak az Acélbikák.

dvtk_jegesmaci_sajtotaj_150917ml_2.jpg

Fotó: Mocsári László

Vasárnap – szintén idegenben – a Fehérvár AV19 lesz az ellenfél. Velük nemrégiben egy igazán közönség-szórakoztató mérkőzést játszottak Miskolcon a Macik. Gőz Balázs elmondta, bár legutóbb nyertek ellenük, nincs a kezükben a győzelem receptje, hiszen minden mérkőzés más és más.

– Az azonban biztos, hogy hajtós és érzelmileg hasonlóan felfokozott mérkőzést láthat majd a közönség ezúttal is – emelte ki a Macik saját nevelésű válogatott védője, aki a tabella állása kapcsán megjegyezte: kiegyenlített a bajnokság, bármilyen eredmény előfordulhat a MOL Ligában.

Dunaújváros és Székesfehérvár után Miskolc – hétfőn hazai pályán az Újpestet fogadják a Jegesmedvék. Mayer Péter szerint a lila-fehérek még nem kapták el igazán a fonalat, keresik önmagukat, ettől függetlenül nem szabad leírni őket, az a mérkőzés sem lesz könnyű.

dvtk_jegesmaci_sajtotaj_150917ml_3.jpg

Jukka Kontsas, a kapusok felkészítésével foglalkozó másodedző örömtelinek nevezte, hogy Gyenes Dávid visszatért a csapathoz. A finn szakember szerint azonban látni kell, hogy a remek képességekkel rendelkező fiatal kapusnak a 1,5 éves kihagyás ledolgozásához időre van szüksége. De – emelte ki – visszatérése segítheti a csapat sikeres szereplését.

A DVTK Jegesmedvék soron következő mérkőzései:

Péntek, 18:15. Dunaújvárosi Acélbikák – DVTK Jegesmedvék. Dunaújváros
Vasárnap, 17:30. Fehérvár AV19 – DVTK Jegesmedvék. Székesfehérvár
Hétfő, 18:00. DVTK Jegesmedvék – Újpesti TE. Miskolc.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Idegenben is menetelnének a Jegesmedvék
Címlap lead: 
Négy nap alatt három mérkőzés, ebből kettő idegenben, fehérvári vendégjáték – kemény napok várnak a DVTK Jegesmedvékre a MOL Ligában. A Macik vezetőedzője azonban nem félti a csapatát, amely szerinte képes arra, hogy minden meccsét megnyerje.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bekő Balázs dühös: „sokkal markánsabbnak, határozottabbnak kell lenni”

Lead: 
Dühös a 16 bekapott gól miatt, és maga is elismeri, hogy adós az idegenbeli folyamatos jó játékkal és a sikerrel a DVTK, de már látja a javulás jeleit Bekő Balázs. A diósgyőriek vezetőedzője azonban még markánsabb játékot vár csapatától – már a hétvégi, Puskás elleni mérkőzésen is.
Törzs: 

   A Puskás Akadémia ellen folytatná a fordulókkal ezelőtt megkezdett „sormintát” a Diósgyőr: egy idegenbeli döntetlent követően egy hazai győzelemmel lenne igazán elégedett a csapat, a vezetőedző és a szurkolók egyaránt. Bekő Balázs le is szögezte már a csütörtöki, mérkőzést felvezető sajtótájékoztató elején, hogy hazai pályán csak a 3 pont elfogadható. S ezt minden áron meg kell szerezni!

– Nyolc meccsen 16 gólt kaptunk, csak a Békéscsabának rosszabb a mutatója. Dühös vagyok emiatt, ráadásul sokszor elkerülhető gólokat kaptunk. Ezen mindenképpen javítanunk kell! Nagyon várom már azt a mérkőzést, amit kapott gól nélkül hozunk le – fogalmazott a vezetőedző.

dvtk_beko_150917ml_3.jpg

Fotó: Mocsári László

A soros ellenfél, a Puskás Akadémia játékát, stílusát leginkább a korábban legyőzött Újpestéhez tudta hasonlítani a piros-fehérek szakvezetője: gyors, technikás játékosok alkotják a felcsúti csapatot.

– Fegyelemmel, figyelemmel és odaadással kell pályára lépnünk szombaton. A játék ritmusát és egyáltalán mindent nekünk kell megszabnunk a mérkőzésen. Ehhez sokkal markánsabbnak, határozottabbnak kell lennünk. Ha fölénybe kerülünk, addig kell nyomni, míg meg nem szerezzük az előnyt – szögezte le határozottan Bekő Balázs.

Dolgát nehezíti, hogy továbbra is sokan sérültek: továbbra sem számíthat a vezetőedző Husic, Antal, Griffiths, Nikházi, Halmai és Lipták, valamint a három mérkőzésre eltiltott Bacsa játékára.

A DVTK – Puskás Akadémia találkozó szombaton délután 6 órakor kezdődik a diósgyőri stadionban.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Bekő Balázs dühös: „sokkal határozottabbnak kell lenni”
Címlap lead: 
Dühös a 16 bekapott gól miatt, és maga is elismeri, hogy adós az idegenbeli folyamatos jó játékkal és a sikerrel a DVTK, de már látja a javulás jeleit Bekő Balázs. A diósgyőriek vezetőedzője azonban még markánsabb játékot vár csapatától – már a hétvégi, Puskás elleni mérkőzésen is.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bill Gates-szel ünnepelné újjáalakulása 15. évfordulóját a Rotary Club Miskolc

Lead: 
Miskolc frekventált helyein plakátokkal hirdeti az elmúlt 15 évben elért eredményeket a Rotary Club Miskolc. Diákcsereprogram, szívbeteg gyermekek segítése, ételosztás – csak néhány a szervezet által végzett tevékenységek közül. Október 17-ei ünnepségükre Bill Gates-et is meghívták.
Törzs: 

   Az eddigi eredményekről és az újjáalakulás 15 éves évfordulójáról tartottak sajtótájékoztatót a szervezet vezetői csütörtökön a Berze Kávézóban. A Rotary Club Miskolc elnöke kiemelte, a szervezet a legfiatalabbaktól az idősebb korosztály tagjaiig egyaránt igyekszik segítséget, támogatást nyújtani. Kasperkovics János mások mellett megemlítette, hogy a Rotary szervezete a világ minden pontján biztosítja a gyermekek számára a polio-vakcinát, ami a gyermekbénulás ellen segít.

rotary_150917_vcs_02.jpg

Fotó: Végh Csaba

Az elnök hozzátette, a pénzbeli segítségen túl nagy jelentősége van a Rotary által mozgósított önkénteseknek is. Kasperkovics Jánostól megtudtuk azt is, hogy a Rotary International és a Bill & Melinda Gates Alapítvány világméretű kampányba kezdett, és a gyermekbénulás elleni küzdelemre összegyűjtött támogatást az alapítvány megduplázza.

– Október 17-én egy nagyszabású ünnepséget rendezünk az egyik miskolctapolcai szállodában, az eseményre meghívtuk Bill Gates-et is – mondta Kasperkovics János.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Bill Gates-szel ünnepelne a Rotary Club Miskolc
Címlap lead: 
Miskolc frekventált helyein plakátokkal hirdeti az elmúlt 15 évben elért eredményeket a Rotary Club Miskolc. Diákcsereprogram, szívbeteg gyermekek segítése, ételosztás – csak néhány a szervezet által végzett tevékenységek közül. Október 17-ei ünnepségükre Bill Gates-et is meghívták.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Buszmegállót újítottak fel a Csabai kapuban és a Szilágyi Dezső utcában

Lead: 
Újabb buszmegállókat újított fel a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Eperjesi Erika önkormányzati képviselő megbízásából. Ezúttal a Csabai kapuban és a Szilágyi Dezső utcában tettek rendbe két-két megállót.
Törzs: 

eperjesi_erika_buszmegallo_szilagyidezso_150914_ja_2.jpg

Fotó: Juhász Ákos

   Az önkormányzati képviselő emlékeztetett, a tavalyi év során 6 buszmegállót újítottak fel a körzetében, a sor most újabb néggyel bővült. Hétfőre a Városgazda munkatársai már végeztek a Csabai kapu két megállójának felújítási munkáival, a Szilágyi Dezső utcán található két megállót pedig hétfő délután festik le, estére már itt is szebb megállóknak örülhetnek a környéken élők.

Eperjesi Erika érdeklődésünkre elmondta, a felújítások költségeit képviselői alapjából fedezte. Hozzátette, mintegy 1 millió forintot fordított a lakók komfortérzetét javító buszmegálló-felújításokra.

Az önkormányzati képviselő azt is elárulta, hogy körzetében nem áll meg a munka: a tervei között szerepel a Mikes Kelemen utcában található, páratlan oldali járda teljes felújítása, de a Népkert környéki kis utcákban és a Dessewffy utcában is újraaszfaltozzák majd a járdákat.

eperjesi_erika_buszmegallo_szilagyidezso_150914_ja_1.jpg

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Buszmegállókat újítottak fel
Címlap lead: 
Újabb buszmegállókat újított fel a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Eperjesi Erika önkormányzati képviselő megbízásából. Ezúttal a Csabai kapuban és a Szilágyi Dezső utcában tettek rendbe két-két megállót.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Együtt kutatják a felszín alatti erőforrásokat

Lead: 
Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet hétfőn. A felsőoktatási intézmény nemzetközi „láthatóságát” javítaná, az intézet pedig az egyetem szakembergárdájára, kutatás-fejlesztési potenciáljára is támaszkodna az állami megbízásoknál.
Törzs: 

    A Miskolci Egyetem rektora kiemelte, a felsőoktatási intézmény számára nem csupán az olyan ipari szereplők fontosak, mint a Bosch, a Mol, vagy a Takata, hanem állami intézményekkel is együttműködésre törekednek. A mostani megállapodás jelentőségét abban látta Torma András, hogy nemzetközi szinten is „láthatóbbá teszi” a Miskolci Egyetemet. Ugyanakkor – folytatta a rektor – az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs potenciálja is fejlődhet.

egyetem_150914_fkcs_3.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

– Az intézet a nemzetközi kapcsolatrendszerét, az egyetem pedig a kutatási potenciálját adja az együttműködéshez, de szeretnénk közösen is pályázni uniós forrásokra – fűzte hozzá Torma András.

A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet igazgatója elmondta, a korábbi évek különböző típusú együttműködéseinek tervezhetőbbé és szorosabbá tétele is célja a mostani megállapodásnak. Fancsik Tamás ismertette, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményeként feladataik közé tartozik a mintegy 6-10 ezer milliárd forint értékű ásványi nyersanyagvagyon nyilvántartása, prognózisok készítése, a hazai bányászati tevékenység koordinálása, a felszín alatti vizekkel, sőt a klímaváltozással kapcsolatos folyamatok vizsgálata is.

egyetem_150914_fkcs_7.jpg

– Az intézet unikális abban a tekintetben, hogy a felszín alatti erőforrásokat tekintve a teljes hazai állami tudásbázist képviseli. Ebben az együttműködésben az egyetem stratégiai partnerünk, hiszen itt működik a méltán nemzetközi hírű Műszaki Földtudományi Kar, azokkal a szakemberekkel, akik a tudományos alapot tudják biztosítani az intézet számára. Kulcsfontosságú tehát ez az együttműködés – hangsúlyozta Fancsik Tamás.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Együtt kutatják a felszín alatti erőforrásokat
Címlap lead: 
Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet hétfőn. A felsőoktatási intézmény nemzetközi „láthatóságát” javítaná, az intézet pedig az egyetem szakembergárdájára, kutatás-fejlesztési potenciáljára is támaszkodna az állami megbízásoknál.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak