2024. május 06. Ivett, Frida
Megújul Miskolc egyik emblematikus épülete
Kujan István
|
2015. szeptember 22. 16:53
|
frissítve: 2015. szeptember 24. 11:37
Kedden átvették a munkaterületet a felső-majláthi Bagolyvár felújítását, átalakítását végző kivitelező cégek munkatársai. Az emblematikus miskolci épület mellett már el is kezdték felszedni a térköveket.

bagolyvar_150922_vcs_10.jpg

Fotó: Végh Csaba

   A munkákat irányító szakemberektől megtudtuk, az épületet – annak rossz statikai állapota miatt – először visszabontják addig, ameddig szükséges. Arra viszont ügyelnek a kivitelezők, hogy – a miskolciak kérésének megfelelően – az újjáépített Bagolyvár ugyanolyan legyen, mint a régi.

Kedd délelőtt már a térköveket szedték fel a romos épület mellett, ezek később eredeti helyükre kerülnek vissza. Azzal, hogy az állomást munkaterületté nyilvánították, a szólóbuszokat egy közeli, a Hegyalja utcán található parkolóhoz terelik – itt várakozhatnak, illetve fordulhatnak majd meg.

bagolyvar_150922_vcs_03.jpg

Korábban a minap.hu is beszámolt arról, hogy az évek óta üresen álló, és egyre romló állapotú Bagolyvárat több mint fél milliárd forintból építik át. Többfunkcióssá alakítják az épületet, a jegypénztár mellett turisztikai információs pont, csomagmegőrző és kerékpárkölcsönző is lesz. Az emeleten az MVK Zrt., az Északerdő Zrt. és az Önkormányzati Rendészet nyithat irodákat. A fűtési rendszere pedig – a miskolci trendet követve – környezetbarát lesz, geotermikus energiát használ majd.

A felső-majláthi Bagolyvár felújításának kivitelezője a Gerixon Kft., a geotermikus fúrásé pedig a Titán Service Kft., de utóbbi felel a környezetrendezésért is. Az utastájékoztató-rendszert pedig a T-Systems Magyarország Kft. építi ki.

bagolyvar_150922_vcs_05.jpg

Az autóbusz peronokon a tervek szerint pavilonokat alakítanak ki az utasoknak, de korszerű tájékoztatási rendszert is telepítenek.

Közgyűlési döntés értelmében a felső-majláthi végállomáson álló, most még elhagyatott épület rendbetételére pályázatot nyújtott be az önkormányzat. A "Miskolc, felső-majláthi végállomás emelt szolgáltatást nyújtó megállóhellyé történő fejlesztése, a Bagolyvár elnevezésű építmény rehabilitációjával" című KÖZOP projektre 517 millió forintot nyert az önkormányzat, a támogatás a teljes beruházási költséget fedezi, tehát saját forrást nem kell biztosítani a beruházáshoz.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat