2024. október 06. Brúnó, Renáta

Időben befejezték a 26-os belvárosi szakaszának felújítását

Lead: 
Az ígéreteknek megfelelően augusztus végére teljesen megújult a 26-os út mintegy 250 méteres Miskolc belvárosi szakasza. Ezzel párhuzamosan – egy új és költséghatékony technológia alkalmazásával – a MIVÍZ is kicserélte a több mint 100 éves csöveket az érintett szakaszon.
Törzs: 
Nem

26-os_ut_150831_vcs_4.jpg

fotó: Végh Csaba

A MIVÍZ Kft. szolgáltatási igazgatója érdeklődésünkre elmondta, bár az öntöttvas csöveket még 1911-ben fektették le Miskolc belvárosában, ennek ellenére jó állapotban voltak. A koruk azonban – emelte ki Viszokai János – a jövőre nézve rejtett magában kockázatot: ha a következő 5 évben megrepedne, eltörne egy cső az érintett szakaszon, akkor annak helyreállítására minden valószínűség szerint a teljes, most felújított aszfaltszélességet meg kellett volna bontani. Ezért is kezdtek bele – a Közúttal összehangolva – a körülbelül 150 méternyi vezeték rekonstrukciójába, amit néhány nap alatt be is fejeztek.

26-os_ut_150831_vcs_5.jpg

Megtudtuk azt is, hogy a lehető legkisebb költséggel járó, ugyanakkor egyszerűbb és modernebb eljárást választottak a cseréhez. Ennek a technikának az a lényege, hogy az út pályaszerkezetét nem kell felbontani, hanem a régi csövet roppantással szétzúzza egy berendezés, és a helyére rögtön be is húzzák az új csövet. Előnye, hogy ezzel az eljárással nem kell felbontani az egész úttestet, vagyis kisebb költséggel jár a munka, illetve nincs akkora zajterhelés sem.

26-os_ut_150831_vcs_1.jpg

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója kiemelte, a szakasz teljes felújítására elsősorban forgalombiztonsági okokból volt szükség. A teljes szakaszon kicserélték a kiemelt szegélyt, megemelték a lesüllyedt aknafedlapokat, ami pedig régebbi volt, annak helyére újat helyeztek. Ugyanakkor biztonságosabb közúti korlátot helyeznek ki a gyalogosok védelme érdekében, és tartós burkolati jeleket festenek fel az útra, hogy esőben is sokkal jobb láthatóságot biztosítsanak a közlekedők számára.

„A határidő nagyon feszes volt, de nagy segítségünkre volt Miskolc önkormányzata, a városi utakra terelhettük a forgalmat. Hogy szeptember 1-re elkészülhettünk a munkával, köszönetet kell mondanom a megyei rendőr-főkapitányságnak és a városi rendőrkapitányságnak is” – fűzte hozzá Mikesz Csaba.

26-os_ut_150831_vcs_2.jpg

A Közlekedési Operatív Program keretében megvalósult útfelújítás kivitelezési költsége nettó 71 millió forint volt.

Ahogy tehát a MIVÍZ, úgy a Közút is végzett augusztus végére a munkákkal, hétfőre már az útjeleket is felfestették az érintett szakaszon. Már csak olyan kisebb, a forgalmat nem akadályozó munkákat végeztek hétfő délután, mint a szegélyek elkészítése és a korlátok felállítása. Így a keddi iskolakezdéskor már zavartalanul autózhatnak Miskolc egyik legforgalmasabb útszakaszán a szülők, nagyszülők.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Befejezték a 26-os belvárosi szakaszának felújítását
Címlap lead: 
Az ígéreteknek megfelelően augusztus végére teljesen megújult a 26-os út mintegy 250 méteres Miskolc belvárosi szakasza. Ezzel párhuzamosan – egy új és költséghatékony technológia alkalmazásával – a MIVÍZ is kicserélte a több mint 100 éves csöveket az érintett szakaszon.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kreatív ügynökség alapításán dolgozik a fiatal miskolci tehetség

Lead: 
Gimnáziumi szalagavatóra készült film, egyetemi beiskolázási videó, színházi trailerek és a Digitális Miskolc Program jól ismert bemutató kisfilmje – számos, az egyes közösségek emlékezetében elevenen élő alkotás, amik egy tehetséges fiatal, Jeney Ákos nevéhez fűződnek.
Törzs: 

– Újszerű, könnyen „fogyasztható” videót elkészíteni egy dolog, de kell, hogy átérezhető legyen, hogy azt a célközönség is magáénak érezze – fejti ki videós ars poeticáját a fiatal miskolci tehetség, akit korábban már bemutattunk a La Femme – 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogram kapcsán.

jeney_akos_la_femme2.jpg

Jeney Ákos nem csak a kisfilmek, animációk elkészítésében érzi otthon magát, de erről majd később. Előbb lássuk, hogyan is indult a filmes karrier. Egy katarzisélménnyel – vágja rá az Avasi Gimnázium egykori diákja. Mint meséli, ők készítették el osztályuk szalagavató filmjét. A munkafolyamat során aztán olyan hatások érték, amik a filmezés felé terelték az életét.

Tehetségét és hozzáértését felismerve a Miskolci Egyetemen is hamar megkapta a felkérést: készítse el az intézmény beiskolázási videóját. Ekkor már együtt dolgozott Takács Mátéval – ő a rajzolásért felel – és Vécsey Dáviddal, aki a programozásban segíti Ákost. Fiatalos, innovatív, kreatív irányt kértek tőlük, ami feküdt is nekik. Egy story-alapú rajzfilmet készítettek, amit aztán az Educatio felsőoktatási kiállításon is bemutattak – sőt, kreativitásuk különdíjat érdemelt az expón. Aztán a Miskolci Egyetemi Napokhoz is készítetek filmeket, a korábbi karakterekre építve, és a fesztivál arculatáért is ők feleltek, felelnek.

A 2012-es beiskolázási filmnél már teljesen szabad kezet kaptak. Így született meg a maják által arra az évre vizionált világvége hangulatát és a selmeci diákhagyományokat ötvöző animáció. „Nagy sikere volt, azóta is emlegetik a hallgatók ezt a videót” – mondja Ákos, hozzátéve, hogy ezt a világot egészítette ki egy akkor újszerű egyetemi facebook-játék/alkalmazás.

Az egyetem mellett Miskolc másik híres intézménye, a nemzeti színház is felkérte néhány darab színházi előzetesének elkészítésére, de ők készítették a SZEM fesztivál honlapját is.

Egyik megbízás követte a másikat, új és újabb kihívások elé állítva a fiatal miskolci vizuális kommunikátort, aki nagy fába vágta a fejszéjét akkor, amikor a Digitális Miskolc Programhoz kellett elkészítenie egy kisfilmet. Itt nagy kihívást jelentett – emeli ki Ákos –, hogy már nem csupán egy korosztályt kellett megtalálniuk, hanem a diákok mellett a nyugdíjasokhoz, vagy az álláskereső középkorosztályhoz is szólniuk kellett.

„Amennyire új volt maga a program, a kommunikációnak is annyira újnak, frissnek, kreatívnak kellett lennie. A narrációt előre megkaptuk, a képi világot pedig teljesen ránk bízták” – emlékezik vissza Ákos.

A munkamenetről: mindig a narrációval kezdenek – ebben nagy szerepet kaptak a Miskolci Nemzeti Színház színészei, köztük Görög László, Györgyi Anna, Simon Zoltán – utóbbi volt a Digitális Miskolc Program hangja.

– Nagy élmény velük dolgozni, nem kell őket inspirálni! Sokszor az az érzésem, hogy jobban tudják, mit akarok, mint én magam – mondja mosolyogva Ákos.

A narráció felvétele után jön az ún. story-board, majd a rajzolás, az animálás, az összevágás és végül a zeneírás – így, olvasva, milyen könnyűnek tűnik az egész, ugye? Holott maga a munkafolyamat is rengeteg időt igényel, és minden esetben meg kell felelni az első számú szabálynak: közösségi élményt kell nyújtani az elkészült munkával!

Ez volt a célkitűzés az Integrált Településfejlesztési Stratégiai négy, 4-4 perces kisfilmje esetében is. A feladat az volt, hogy kreatív, de emberközeli módon tálalják a fejlesztéseket, ügyelve arra, hogy a közösséget is építsék. Ákos bevallása szerint talán ez volt az eddigi legnagyobb kihívás, hiszen érintett minden miskolci fejlesztést, és azok minden aspektusát meg kellett mutatni.

Az animációk és kisfilmek mellett széleskörű kreatív tevékenységet folytat Jeney Ákos. A Miskolci Egyetemnek például éppen egy mobilapplikációt fejlesztenek, ami gyakorlatilag az egyetemi kisokos-füzetet váltaná ki: GPS alapú teremkeresés, órarend, telefonkönyv és szabályzatok is szerepelnek majd benne. Rajzfilmsorozaton is dolgoznak, őszre ennek a koncepciójával elkészülnek.

jeney_akos_la_femme.jpg

Végül ami mindezen tevékenységet átfogja majd: hamarosan bejegyzik Ákos kreatív ügynökségét, amely elmondása szerint régiós szinten páratlan lesz. Komplex alkotótevékenységgel foglalkoznak majd, megrendelésre nagyobb cégek kreatív- és marketingigényeit szolgálják ki, de emellett saját tartalmak készítésére is vállalkoznak. A cég profiljában az animáció- és filmkészítés ugyanúgy szerepel, mint a programozás, az applikációk készítése, de marketingstratégiával és kommunikációval is foglalkoznak majd. Mindezek mellett pedig saját ötleteken alapuló tartalmakat is gyártanának.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kreatív ügynökség alapításán dolgozik a miskolci fiatal
Címlap lead: 
Gimnáziumi szalagavatóra készült film, egyetemi beiskolázási videó, színházi trailerek és a Digitális Miskolc Program jól ismert bemutató kisfilmje – számos, az egyes közösségek emlékezetében elevenen élő alkotás, amik egy tehetséges fiatal, Jeney Ákos nevéhez fűződnek.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Fantasztikus örökségvédelem a Diósgyőri várban – főépítészek tanácskoznak Miskolcon

Lead: 
A Diósgyőri vár ad otthont augusztus 26-28. között a főépítészek konferenciájának, melyen csütörtökön átadják a Főépítészeti Életmű Díjat, az Év Főépítésze Díjat és a Köztér-megújítási Nívódíjat.
Törzs: 

epitesz_150826_fkcs_21.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

    Méltóbb helyszínt nem lehetett volna találni a jubileumi konferenciának, mint a helyreállított Diósgyőri vár, illetve annak lovagterme. Közel száz főépítészt köszöntött szerdán Pfliegler Péter alpolgármester, aki beszédében rámutatott, hogy a világhoz való viszonyunkat legalább annyira meghatározhatja a minket körülvevő (épített) környezet, mint például a nyelv.

epitesz_150826_fkcs_4.jpg

„Fedezzék fel szakértő szemmel, micsoda változások történtek Miskolcon! Akik pedig most járnak először nálunk, csodálkozzanak rá, hogy a várossal kapcsolatos sztereotípiák mennyire nem igazak, illetve mennyire megváltoztak. Ez a város bátor volt és megváltoztatta a korábban rá ragasztott jelzőket, kezébe vette a saját sorsát” – fogalmazott az alpolgármester.

epitesz_150826_fkcs_7.jpg

Az örökségvédelem sok építész számára szerencsére nem áll meg a műemlékeknél – mondta az Országos Főépítészeti Kollégium elnöke –, hanem számukra a teljes épített örökséget jelenti, a kilincstől a kúriákig. Salamin Ferenc hozzátette: az épületeket, tárgyakat örökségnek és a magyar kultúra részének tekintik.

„Úgy gondolom, hogy a Diósgyőri várnál fantasztikusan alkalmazták ezt az örökségvédelmet. A tudományos kutatást és alaposságot ötvözték az építészettel, ami nagyon fontos” – mondta az elnök.

epitesz_150826_fkcs_19.jpg

Az Országos Főépítészi Kollégium 1996-ban, Vác főépítésze kezdeményezésére tartotta meg első konferenciáját. Azóta minden évben más városban, eltérő témát választva rendezi meg konferenciáit, az idei péntekig tart. Csütörtökön adják át a Főépítészeti Életmű Díjat, az Év Főépítésze Díjat és a Köztér-megújítási Nívódíjat.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Fantasztikus örökségvédelem a Diósgyőri várban
Címlap lead: 
A Diósgyőri vár ad otthont augusztus 26-28. között a főépítészek konferenciájának, melyen csütörtökön átadják a Főépítészeti Életmű Díjat, az Év Főépítésze Díjat és a Köztér-megújítási Nívódíjat.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Sírrongálás után – több sírt helyreállítottak a törkölyösi temetőben

Lead: 
Több hozzátartozó is jelentkezett, majd saját költségen helyreállította a törkölyösi református temetőben júliusban megrongált sírokat. A legutóbbi sírgyalázás óta megszaporodott a rendészeti járőrözések száma a környéken, és a tervek szerint több térfigyelő kamerát is kihelyeznek majd a temető környékén és a Gyár utcán.
Törzs: 
Nem

    A Miskolc Televízió, majd a minap.hu adott hírt először arról, hogy a törkölyösi református temetőben több sírnak is ledöntötték a fejfáját, volt, ahol a fedelet is beszakították, de a vandálok a vázákat sem kímélték. A rongálást még július közepén vette észre a felsővárosi református egyházközség gondnoka, Lipták József.

temeto_rongalas_150715ml_14.jpg

Több mint húsz megrongált sírt számoltak össze júliusban a törkölyösi református temetőben. Az egyik sír így nézett ki júliusban... Fotó: Mocsári László

A városrész lelkipásztora kérte az elhunytak hozzátartozóit, hogy jelentkezzenek a parókián, mert a károk helyreállítását nem tudja fedezni az egyházközség. Balajthy Józseftől szerdán megtudtuk, hogy 5-6 család vette fel velük a kapcsolatot, és saját költségükön helyreállították a vandálok okozta károkat.

temeto_150826ml.jpg

... mostanra pedig már helyreállították a hozzátartozók

„Persze ilyenkor nem pusztán anyagi kárról beszélhetünk! Azt hiszem, mindenki át tudja érezni a hozzátartozók helyzetét, és biztos vagyok abban, hogy a sírrongálás érzékenyen érint minden jószándékú embert” – emelte ki a református lelkipásztor.

hubay_kicsi.jpg

A terület önkormányzati képviselője – miután értesült a temetőrongálásról – azonnal jelezte: képviselői alapjából ő is támogatja a sírok helyreállítását. Hubay György felvette a kapcsolatot a Miskolci Önkormányzati Rendészettel is – örömmel nyugtázta aztán, hogy egyre több járőrt lát maga is a temető környékén. A lelkipásztorral történt egyeztetés után megállapították, hogy a legégetőbb feladat a térfigyelő kamerák kihelyezése.

– A folyamat már elindult, azon dolgozom, hogy minél hamarabb kinn legyenek a kamerák. Ebben segít, hogy a kormány támogatásával, a Modern Városok Program keretében több száz új térfigyelő kamerát helyeznek majd ki Miskolcon, és a törkölyösi temető környékére, a Gyár utcába is több jut – emelte ki Hubay György.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Sírrongálás után – több sírt helyreállítottak a törkölyösi temetőben
Címlap lead: 
Több hozzátartozó is jelentkezett, majd saját költségen helyreállította a törkölyösi református temetőben júliusban megrongált sírokat. A legutóbbi sírgyalázás óta megszaporodott a rendészeti járőrözések száma a környéken, és a tervek szerint több térfigyelő kamerát is kihelyeznek majd a temető környékén és a Gyár utcán.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Férfi kosárlabdában is lépett egyet előre Miskolc – NB I/B-ben a MEAFC

Lead: 
A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) férfi kosárlabda csapata az NB I/B-ben folytatja szereplését a 2015/2016-os idénytől kezdődően. A sportkarrier lehetőségével Miskolcon tarthatók a fiatal kosaras tehetségek.
Törzs: 

   A MEAFC férfi felnőtt kosárlabda-csapata a 2 csoportban, összesen 51 csapat részvételével megrendezett 2014/2015-ös NB II-es bajnokságban a 3. helyet szerezte meg. Rakaczki Zoltán, a MEAFC ügyvezető elnöke portálunknak ismertette: közvetlenül a döntő után szándéknyilatkozat keretében jelezték, hogy amennyiben az NB II-es bajnokságban előttük végzett csapatok nem kívánnak vagy nem tudnak az NB I/B-ben elindulni a 2015/2016-os szezontól kezdődően, úgy a miskolci egyesület vállalná az NB I/B-ben történő szereplést.

– Az egyel magasabb bajnokságban történő indulás mellett természetesen arra az esetre is jeleztük elkötelezettségünket, ha valamelyik jelenlegi NB I/B-s csapat visszalépése miatt nyílna erre lehetőség – fűzte hozzá az ügyvezető elnök.

meafc_nb_ii_2014_15.jpg

Forrás: MEAFC

A miskolci döntőben a bajnokságot megnyerő MAFC Martos nem kívánt/tudott élni a feljutási jogával, a második helyezett Debrecen pedig már szerepeltetett egy csapatot az NB I/B-ben, vagyis nem kerülhetett fel. Az NB I/B-ben az elmúlt szezonban szereplő csapatok közül két U23-as gárda (Szolnok, Szombathely) visszalépett, így a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége minapi döntésével felkérte a MEAFC-ot az indulásra.

– Az NB I/B-s szereplés az utánpótlás-nevelés stratégiánk része is, ezáltal szeretnénk újabb impulzust adni a miskolci férfi kosárlabdázásnak – hangsúlyozta Rakaczki Zoltán. – Természetesen nagyon büszkék vagyunk jelenlegi, 35 éves átlagéletkorú játékosainkra, hogy sportkarrierjük vége felé is ennyire elkötelezettek a kosárlabdázás iránt, teljesítményükkel és lelkesedésükkel népszerűsítik a sportágat a fiatalok körében. Az NB I/B-ben is rájuk számítanánk még 2-3 évig, természetesen 1-2 „húzó emberrel” megerősítve a csapatot.

„Azonban az a célunk, hogy az NB I/B-s csapat által kínált sportkarrier lehetőségével Miskolcon tartsuk a fiatal kosaras tehetségeket, a 2014 júliusában (az önkormányzat felkérésére azóta foglalkozunk férfi kosárlabda utánpótlás-neveléssel) megkezdett munka folytatásával pedig 3 éven belül saját nevelésű játékosokkal tudjuk felváltani az addigra sportkarrierjüket befejező jelenlegi játékosokat.” – ismertette az ügyvezető elnök.

meafc_kosarlabda_szakosztaly_2015.jpg

Sokan gondolták úgy, hogy Miskolc férfi vonalon hiányzik a magyar kosárlabda „térképéről”, illetve Miskolcon is igény lenne arra, hogy a férfiak között is legyen legalább másodosztályban szereplő kosárlabda-csapata.

A MEAFC egyébként jelentős múltra tekint vissza, 1976-ban és 1977-ben az NB I-ben szerepelt, majd pedig 1992 – 2006 között volt az NB I/B meghatározó csapata. Ezt követően sem esett ki, hanem anyagi okok miatt kényszerült visszalépésre. Most azonban rendelkezésre állnak a szükséges feltételek, egyfajta összefogás alakult ki a miskolci férfi kosárlabdázás fejlesztése érdekében.

„Kijelenthető, hogy stabil és figyelemre méltó szurkolótáborral rendelkező csapata leszünk az NB I/B-nek” – emelte ki Rakaczki Zoltán.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Férfi kosárlabdában is lépett egyet előre Miskolc
Címlap lead: 
A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) férfi kosárlabda csapata az NB I/B-ben folytatja szereplését a 2015/2016-os idénytől kezdődően. A sportkarrier lehetőségével Miskolcon tarthatók a fiatal kosaras tehetségek.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bekő Balázs: a harcos, odaadó játék idővel kreativitással is párosul majd

Lead: 
Pontszerzéssel zárta hétvégi paksi vendégjátékát a DVTK. A labdarúgó NB I hatodik fordulójában, bár hátrányba kerültek a piros-fehérek, sikerült az egyenlítés. A bajnoki végjátékában mindkét kapu előtt komoly gólhelyzet adódott, de újabb találat már nem esett, így fontos pontot gyűjtött be a Diósgyőr.
Törzs: 

Hatással volt a DVTK játékára Bekő Balázs vezetőedző mérkőzés előtti állásfoglalása, vagyis hogy üres kézzel nem jöhet haza a csapat Paksról. A célok elérését a házigazdák mellett a felázott, sáros pálya is nehezítette, valamint az is, hogy Koman Vladimir csapatkapitányt sérülés miatt le kellett cserélni.

Az első félidő végjátékában, egy diósgyőri szöglet után a kapufa is besegített a hazaiaknak. A fordulás után Hahn megszerezte a vezetést a zöldmezeseknek, de a következő veszélyes helyzetnél, a Barczi elleni szabálytalanságért büntetőt ítélt a játékvezető, amit a sérüléséből visszatérő Nikházi értékesített.

A bajnoki komoly helyzetekkel ért véget, de Bartha fejesét hatalmas bravúrral hárította Rados kapus, majd Nikházi középre íveléséből Barczi veszélyeztetett, de elakadt a kapusban a labda.

A Pakson gólt szerző Nikházi Márk úgy értékelt a Miskolc Televíziónak, hogy mind a két csapatnak voltak helyzetei – talán a Paksnak egy picit több –, de a végjátékban a Paks és a Diósgyőr is megnyerhette volna a meccset.

„Nagyon fontos pontot szereztünk” – hangsúlyozta azonban a támadó.

A vezetőedző a hétfői tréningen a keret fiataljainak mondta el az elkövetkező időszakra vonatkozó elvárásait. A paksi döntetlenért csak 1 pontot adtak, de ez az apró siker fontos volt a csapat jelenlegi helyzetében. Bekő Balázs úgy fogalmazott: ha hosszú távon is ilyen harcosan, agresszíven és odaadóan játszunk, akkor idővel a kreativitás, a játék is megjön.

A Miskolc Televízió Sportmagazinjában láthatnak bővebb összeállítást a paksi döntetlenről, csütörtökön pedig 19.30-tól teljes egészében megtekinthetik a Paks – DVTK bajnokit.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Bekő Balázs: a harcos, odaadó játék idővel kreativitással is párosul majd
Címlap lead: 
Pontszerzéssel zárta hétvégi paksi vendégjátékát a DVTK. A labdarúgó NB I hatodik fordulójában, bár hátrányba kerültek a piros-fehérek, sikerült az egyenlítés. A bajnoki végjátékában mindkét kapu előtt komoly gólhelyzet adódott, de újabb találat már nem esett, így fontos pontot gyűjtött be a Diósgyőr.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Japán énekesnővel is színpadra léphetnek a fiatal tehetségek a Musical és Miskolc gálaesten

Lead: 
Fiatal pályakezdő művészek kapnak bemutatkozási lehetőséget a Musical és Miskolc 2015 gálaesten. Karrierjük szempontjából meghatározó lehet majd, hogy a Miskolcról és megyéből indult, és már befutott művészekkel léphetnek színpadra. A program idén nemzetközivé bővül: egy japán énekesnő is bemutatkozik a Művészetek Háza közönségének szeptember 25-én.
Törzs: 
Nem

    Fekete Ágnes, a gálaest főszervezője a keddi sajtótájékoztatón ismertette: a rendezvénysorozat célja, hogy a megyéből származó, szárnyaikat próbálgató, pályakezdő művészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson. Már nevet szerzett, befutott művészekkel léphetnek színpadra, és együtt énekelhetnek musical-dalokat.

musical_miskolc_150825_fkcs_3.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Marien Anita, a Kulturális és Városmarketing osztály vezetője szerint fontos, hogy a városból, a megyéből elszármazott tehetségek visszatérnek, és példaképként állnak a fiatalok elé.

Kamarás Máté miskolci musicalszínész – aki a rendezvény fővédnöke és fellépője is – visszaemlékezett a pályafutása kezdeteire, és kiemelte: a sztárok mindenhol alázattal dolgoznak, mások mellett ezt is sikerült ellesnie tőlük. A fővédnök végül köszönetet mondott mind a városnak, mind a támogatóknak.

„Annyi bizonyos, hogy izgalmas és érdekes koncertet láthat majd a Művészetek Háza közönsége!” – emelte ki a gálaesten szintén fellépő Cselepák Balázs.

A Miskolcról indult, jelenleg a győri teátrum társulatát erősítő színművész kiemelte: azért is jó a gálaest ötlete, mert a fiatal tehetségek itt nem versenyeznek egymással, sokkal felszabadultabban léphetnek színpadra – ahol ráadásul a már befutott művészek is segítik a „kiscsillagokat”.

musical_miskolc_150825_fkcs_6.jpg

A gálaest idén nemzetközivé bővül, hiszen a rendezvényen részt vesz a Kamarás Máté meghívására hazánkba látogató japán Natsuki Yamaguchi is. Az énekesnő maga is fiatal tehetségként kezdte, 13 évesen állt először színpadon. Vállalta, hogy részt vesz a tehetséggondozó programon, és színpadra lép a helyi énekesek új generációjával. A sajtótájékoztatón elmondta, örül annak, hogy Miskolcon is énekelhet, és már nagyon izgatottan várja a koncertet.

Jancsó Dóra hangsúlyozta, a három éve indult programnak „híre ment a szakmai berkeken belül is”. A Miskolci Nemzeti Színház színművésze azt mondta: büszkeséggel tölti el, hogy immár nemzetközivé bővült a tehetséggondozó esemény.

musical_miskolc_150825_fkcs_15.jpg

A Miskolcról indult, ma már a Budapesti Operettszínház színésze, Veréb Tamás hálás, hogy fiatal tehetségként ilyen művészek között léphet fel szülővárosában. Elárulta, nagyon várja már a szeptember 25-ei fellépést.

A gálaest 2013-as indulása óta a kezdeményezés mellett álló, országos és nemzetközi hírnevet szerzett miskolci kötődésű művészek mellett ott lesznek a Művészetek Háza színpadán Miskolc és környékének legtehetségesebb fiatal énekesei – így Balogh Zoé, Czelláth Panna, Jurák Lili, Keresztfalvi Bence, Muri Attila, Varró Gábor, valamint a Diósgyőri Gimnázium Diákszínpada –, akik tehetségkutatókon bizonyították rátermettségüket.

A Musical és Miskolc 2015 – Miskolc és környéke tehetségeiért gálaestet szeptember 25-én, este 7 órától rendezik meg a Művészetek Házában.

musical_miskolc_150825_fkcs_18.jpg

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Japán énekesnővel is színpadra léphetnek a fiatal tehetségek a Musical és Miskolc gálaesten
Címlap lead: 
Fiatal pályakezdő művészek kapnak bemutatkozási lehetőséget a Musical és Miskolc 2015 gálaesten. Karrierjük szempontjából meghatározó lehet majd, hogy a Miskolcról és megyéből indult, és már befutott művészekkel léphetnek színpadra. A program idén nemzetközivé bővül: egy japán énekesnő is bemutatkozik a Művészetek Háza közönségének szeptember 25-én.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Az „őselemek” jegyében – új évadot hirdetett a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Lead: 
A szezont szeptemberben háromnapos fesztivállal indítja az arculatban és programjában is felfrissült Miskolci Szimfonikus Zenekar, majd októberben megkezdődnek a Tűzvarázs és Hangforrás bérletek programjai. A zenekar kedden tartotta a 2015/16-os zenei évad nyitó társulati ülését a Fábián utcai székházban.
Törzs: 
Nem

    Az évad középpontjában a bennünket körülvevő „őselemek” témája áll: a tűz, a víz, a föld és a levegő. A zenekar új szlogenje – a „Zene, elemi erő” – és arculata is azt az üzenetet tükrözi, hogy a muzsika hasonlóképp felpezsdíti, megtisztítja és élteti mindennapjainkat, mint az elemek.

evadnyito_150825_fkcs_2.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője is rámutatott az évadnyitó társulati ülésen, az előző év sikereiből építkezve szervezték meg az idei évadot. Meghirdették tehát a hagyományos bérletsorozataikat, amik azonban az arculatváltás jegyében új nevet kaptak: a Népszerű sorozatból Tűzvarázs lett, a Gyöngy bérlet helyett pedig a Hangforrást választhatják az érdeklődők.

– Az évad első nagy programja a zenekar saját szervezésű fesztiválja, a Neked játszunk! A fesztivál egy kötelező elem a zenekar életében, de ugyanakkor egy jó lehetőség, eszköz is arra, hogy közelebb kerüljünk a közönséghez, megszólítsuk a különböző korosztályokat, kicsit kötetlenebb keretek között is – ismertette az ügyvezető.

varszerenad_150516_vcs_03.jpg

Fotó: Végh Csaba

A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló sorozatot szeptember 4-6. között rendezik meg. Az első napon térzenét adnak a szimfonikusok a Szinva teraszon, majd a Diósgyőri várban muzsikálnak, ahol eljátsszák Haydn A reggel, A dél és Az este című szimfóniáját a megfelelő időpontokban, este pedig Várszerenáddal zárják a napi programot. A rendezvény utolsó napjának középpontjában a családok és a gyerekek állnak. Délelőtt játékos kísérletek, hangszerbemutatók, interaktív játék vár a kicsikre, délután pedig a nagy sikerű Játsszunk zenét a szimfonikusokkal! – Történetek Ütemvárosból elnevezésű műsorral ér véget a fesztivál.

evadnyito_150825_fkcs_11.jpg

Gál Tamás művészeti vezető ismertette, a korábbi évekhez hasonlóan a Tűzvarázs „nagy” bérlet idén is közkedvelt programot tartalmaz: népszerű nyitányokat, ismert szimfóniákat és versenyműveket. A 4 koncertes Hangforrás bérlet oratórikus és vokális műveket tűz műsorra. Emellett újra szerepel a zenekar a Szezonbérletben is 5 koncerttel. Mindhárom sorozatban a legkiválóbb szólistákat, karmestereket és nemzetközi sztárokat láthatja a miskolci közönség. Érkezik többek között a híres Wagner-karmester, Ivan Anguelov, aki egyedülálló módon Dvořáknak mind a 9 szimfóniáját CD-re vette; a Budapesti Wagner-napok egyik kiválósága, Elisabet Strid, akit A bolygó hollandi Sentájaként ismerhetett meg a hazai közönség. Fellép még az együttessel többek közt Baráti Kristóf, Hollerung Gábor, Kocsis Zoltán, Vashegyi György és jön a Nyíregyházi Cantemus Kórus is.

evadnyito_150825_fkcs_3.jpg

– Az én személyes kedvencem, s úgy tűnik, a zenekar is szereti, a Diósgyőri vár lovagtermében megkezdett sorozat, ami tavaly indult el, kísérleti jelleggel. A hely miliője, hangulata a közönséget is magával ragadja – emelte ki Gál Tamás. A zenekar művészeti vezetője rámutatott ugyanakkor annak fontosságára is, hogy a megszokott „keretekből” kilépve, más közönség előtt is játszanak.

„Mi Miskolcért vagyunk, és szeretnénk közönségünket maradéktalanul kiszolgálni, ugyanakkor egy vidéki zenekar számára fontos a fővárosi fellépés is. Örömmel jelenthetem be, hogy többéves szünet után, az intézmény invitálására visszatérünk a Művészetek Palotájába” – közölte a művészeti vezető.

ciroka.jpg

Az évadnyitó társulati ülésen elhangzott még, hogy természetesen folytatódnak az olyan gyermek- és ifjúsági programok is, mint a 0-3 éves korosztálynak szóló Ciróka babakoncertek, a kismamáknak és babáknak szóló Szív-hang sorozat, a nagy sikerű interaktív zenei program; a „Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!”, illetve a Hang-ár címet viselő, a város ifjúsági együtteseivel közös előadássorozat. Idén is lesznek továbbá Promenád és Aperitif koncertek.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Új évadot hirdetett a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Címlap lead: 
A szezont szeptemberben háromnapos fesztivállal indítja az arculatban és programjában is felfrissült Miskolci Szimfonikus Zenekar, majd októberben megkezdődnek a Tűzvarázs és Hangforrás bérletek programjai. A zenekar kedden tartotta a 2015/16-os zenei évad nyitó társulati ülését a Fábián utcai székházban.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Rendészeti szempontból is problémamentesen telt az államalapítás ünnepe Miskolcon

Lead: 
Két műszakban, augusztus 20-a reggelétől másnap éjjeli 1 óráig teljesítettek szolgálatot a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai a Diósgyőri várban és a most átadott Lovagi Tornák Terén. Mint megtudtuk, problémamentes napot zártak, pusztán kisebb ügyekben kérték a segítségüket.
Törzs: 

   Hatalmas tömegben hömpölyögtek az érdeklődők augusztus 20-án a Diósgyőri várba, illetve az államalapítás ünnepén átadott Lovagi Tornák Terére. A programok már korán reggel megkezdődtek, s egész nap számtalan bemutatóval, kulturális és zenei csemegével várták a közös ünneplésre összegyűlt miskolciakat, környékbelieket, s az ország más részeiből összesereglett érdeklődőket a szervezők.

A miskolci önkormányzati rendészeknek nem kellett intézkedniük, gyakorlatilag problémamentesen, rendben zárták az ünnepet – tudtuk meg Kovács László Csabától. A Miskolci Önkormányzati Rendészet közterület-felügyeleti és rendészeti vezetője érdeklődésünkre elmondta, mindössze olyan esetekben kellett intézkedniük, mint amikor egy elhagyott táska megtalálásában kérték a segítségüket, de volt, hogy egy gyermeknek segítettek megkeresni a szüleit. Egy alkalommal pedig mentőt kellett hívniuk egy emberhez, aki rosszul lett.

A vezető ismertette, a vár környékén két műszakban összesen közel húsz rendész teljesített szolgálatot. Két tartalék rendész gépkocsis szolgálatot látott el a városban, a térfigyelő-kameráknál pedig négyen dolgoztak augusztus 20-án.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Így ünnepelt Miskolc - lehet, hogy önt is lefényképeztük
Átadták a Lovagi Tornák Terét
Ilyen volt a görögtűz a várban
Címlap cím: 
Rendészeti szempontból is problémamentesen telt az államalapítás ünnepe Miskolcon
Címlap lead: 
Két műszakban, augusztus 20-a reggelétől másnap éjjeli 1 óráig teljesítettek szolgálatot a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai a Diósgyőri várban és a most átadott Lovagi Tornák Terén. Mint megtudtuk, problémamentes napot zártak, pusztán kisebb ügyekben kérték a segítségüket.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Megemlékezés és koszorúzás Felsőhámorban augusztus 20-án

Lead: 
Szent István felsőhámori szobránál kezdődött el az augusztus 20-ai ünnepségsorozat csütörtök délelőtt. Az ünnepi köszöntőket követően megkoszorúzták az államalapító király szobrát, majd megszentelték és megszelték az új kenyeret.
Törzs: 

   Az 1938-ban, Szent István király halálának – „égi születése” napjának – 900. évfordulóján felállított szobornál Varga László, a körzet országgyűlési képviselője elmondta, ez az ünnep kicsit más, kiemelkedik a magyar nemzet nagy napjai közül. Az államalapító király tetteit, döntéseit és törvényeit méltatva a szocialista politikus kiemelte, Szent István megértette a kor üzenetét, és Európához csatlakozott, valamint erős államszervezetet hozott létre.

Szent István Intelmeinek egyik üzenetét idézve – „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” – Varga László elmondta: az idézett résznek nem csupán a modern népvándorlás kapcsán van üzenete, a magyaroknak is szól.

„Sokféle nézőpont, hit és gondolkodás van egy országban, és mindre szükség van. Komoly feladatok előtt állunk, és ha egységre törekszünk, akkor 2020-ig nagyon sok fejlesztés valósulhat meg Miskolcon is” – emelte ki az országgyűlési képviselő.

hamor_szentistvanszobor_150820_ja_11.jpg

Kiss János alpolgármester ünnepi beszédében rámutatott, van olyan időszaka a magyar történelemnek, amikor a nemzettel megpróbálták elfeledtetni Szent István tetteit és nagyságát. Eljött azonban az idő, amikor tisztába tehetjük, mit is ünneplünk augusztus 20-án.

„Arra a királyunkra emlékezünk, aki következetesen kitartott döntései mellett: külpolitikájában felismerte, hogy Rómához, a nyugati világhoz kell csatlakozni. Szívesen fogadott külföldi lovagokat, de kinyilvánította, hogy tartsák magukat a magyarok törvényeihez. Az ország függetlenségét, a magyarok érdekeit pedig soha nem adta fel” – mondta Miskolc alpolgármestere.

hamor_szentistvanszobor_150820_ja_33.jpg

Kiss János kiemelte: ha a nemzet legnagyobb királyának törvényeiről és irányt szabó politikájáról megfeledkezik, akkor rossz úton jár. A politikus leszögezte, az, hogy ma is Európához tartozunk, nem jelenti azt, hogy szuverenitásunkat feladjuk. Továbbra is a saját értékeink mellett és mentén vezetik az országot.

„Az országnak rendre és biztonságra van szüksége, meg kell védenünk a határainkat” – hangsúlyozta Kiss János.

hamor_szentistvanszobor_150820_ja_23.jpg

Az ünnepi beszédeket követően politikai pártok, egyesületek, civil szervezetek képviselői megkoszorúzták Szent István szobrát, majd Palotai Ádám káplán megáldotta és megszentelte az új kenyeret.

A kísérőprogramok az ünnepi szentmisével és búcsúval folytatódtak a Miskolc-Vasgyári Szent István templomban és a Selyemréti Szent István templomban.

hamor_szentistvanszobor_150820_ja_20.jpg

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Megemlékezés és koszorúzás Felsőhámorban augusztus 20-án
Címlap lead: 
Szent István felsőhámori szobránál kezdődött el az augusztus 20-ai ünnepségsorozat csütörtök délelőtt. Az ünnepi köszöntőket követően megkoszorúzták az államalapító király szobrát, majd megszentelték és megszelték az új kenyeret.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak