1956 - epizódok a forradalom miskolci történéseiből
A hatalomra kerülése után az országra „teljes súlyával rátelepedő kommunista diktatúra, a Rákosi-rezsim szovjet típusú, sztálinista személyi kultuszának túlkapásai, a koncepciós perek, a bebörtönzések, a padlássöprések, a „nagy félelem” korszaka a magyar társadalomban roppant nagy, de „mélyre fojtott” indulatokat generált. A személyi kultusz baljós évei Sztálin 1953-as halálával nemcsak Magyarországon, hanem a szovjet blokkon belül is enyhülni látszottak.
1953-ban a reformpárti Nagy Imre került a miniszterelnöki székbe, de Rákosi Mátyás Moszkvában folytatott „intrikái” hatására ismét visszakerült régi pozíciójába. 1955-ben Hegedűs András lett a miniszterelnök. Az 1956 júniusi MDP kongresszuson váradanul leváltották Rákosit és helyére Gerő Ernő került. Ez a személyi változás azonban már nem volt elegendő a társadalomban felgyülemlett feszültségek elfojtására.
Az 1956. október 23-án Budapesten kitört forradalom az ország számos pontján, így Miskolcon is visszhangra talált. Október 22-én a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen tartott vitaesten összeállították az egyetemi diákság 11 pontos követelését. Egyik fő pontjuk a szovjet csapatok kivonulásának a követelése volt. A gyűlésen megválasztották a diákparlamentet, amely régiónk egyik legfontosabb forradalmi szervezetévé vált. A diákparlament elnöke Fekete Simon lett. Az Észak-Magyarország napilap 1956. október 24-ei számában így számol be a diákparlament október 23-ai gyűléséről: "Kedden délután ismét összegyűlt a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem ifjúsága. A gyűlés még az éjszakai órákban is tart. A diákok meghallgatták Gerő beszédét. A rádióközvetítés után az egyetemisták egységesen állást foglaltak a beszéd főbb megállapításaival szemben. A gyűlés szónokai kifejtették, hogy nem tartják nacionalista jellegű tüntetésnek a budapesti ifjúság felvonulását. Követelték Gerő Ernő visszahívását a politikai bizottságból, s új politikai bizottság választását. Az ifjúsági parlament hangulata rendkívül izzó, sok különböző ellentétes nézet kap hangot, s maguk a parlament vezetői sem urai a gyűlés vezetésének. A vita főképpen egy táviraton folyik, amelyet a Központi Vezetőséghez akarnak küldeni.
A gyűlésen részt vesz Tóth János, a megyei pártbizottság titkára és Déri Ernő, a városi pártbizottság titkára. Déri Ernő tájékoztatójában a budapesti tüntetés körülményeit ismertette, kifejezte hogy nem ért egyet Gerő Ernő tájékoztatójával. Ugyanakkor felhívta az ifjúságot, hogy ne akarjon tüntetéssel érvényt szerezni akaratának. Elmondta, hogy a megyei pártbizottság támogatja az egyetem hallgatóinak 11 pontból álló követeléseit, amelyről már lapunkban beszámoltunk. Vita folyik a gyűlésen arról, hogy helyes-e valóban tüntetéssel kifejezni véleményüket. Amikor tudósítónk elhagyta a gyűlést, a hangulat rendkívül feszült volt. A diákok egyöntetűen állást foglaltak amellett, hogy a népi demokrácia talaján állva lehet csak követeléseiket kielégíteni, de egységes állásfoglalásuk a további teendőkről még nem alakult ki".
Miskolc értékei: diósgyőri ipari hagyományok, kohászati múzeum
A múzeum a tárgyi gyűjteményen, maketteken, diaporámákon kívül jelentős fotógyűjteménnyel, valamint szakkönyv- és szakfolyóirat-gyűjteménnyel is rendelkezik. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum intézménye.
A Központi Kohászati Múzeumot 1949-ben alapították, alapító igazgatója Korompai Viktor Győző volt. Első nyilvános kiállítása 1958-ban „A diósgyőri vasgyár 90 éve” címmel nyílt. Az állandó kiállítást a Lenin Kohászati Művek Diósgyőr-vasgyári vendégházában rendezték be. A vasgyár alapításának 190. évfordulójára emlékezve 1960. szeptember 25-én Csergő János kohó- és gépipari miniszter nyitotta meg.
Az intézmény külső létesítményei az Őskohó, az 1979-ben felépített vízikerekes hámor és a műszaki skanzen (1982 óta). Az épületet az 1770-es években, még Fazola Henrik idején, barokk stílusban építették, s a „Kancelláriát” eredetileg irodaként, lakásként és raktárként használták. 1985 óta műemlék, 2010-ben újították fel.
A szomszédos telken áll Fazola Frigyes vas emlékoszlopa. A bejárat melletti két, ugyancsak vasból öntött emléktábla feliratai az épület történetét ismertetik. A múzeum első emeletén először Fazola Henrikkel kapcsolatos dokumentumokat tekinthetünk meg. A nyersvasgyártást bemutató teremben a vasgyártás történetét szemléltető diaporámák láthatók, de itt nézhető meg a nevezetes imolai, X–XII. századból származó kohó és a kőszegfalvai bucakemence. Itt lehet végigkísérni még a nagyolvasztók fejlődéstörténetét, s meg lehet ismerni a nagyolvasztóban lejátszódó folyamatokat is. A következő terem az acélgyártásé. Itt lehet megtekinteni az egyes acélgyártási eljárásokat. A második emelet első termében a kovácsolás történetével, technikája, technológiája fejlődéstörténetével lehet megismerkedni.
Miskolc értékei: a szentléleki pálos kolostorrom
IV. Béla uralkodása idején az Ákosok azon nemzetségbe tartoztak, akik a saját gazdasági gyarapodásukat, hatalmuk kiépítését tartották elsődleges szempontnak. Borsodi birodalmuknak három jelentős pillére volt: központja (Diós-)Győr, ahol kővárat építettek, a másik Dédes vára, a harmadik pedig Cserépvár.
Az Ákos nembéli Ernye határozottan törekedett Dédes megerősítésére, hiszen ezáltal a mai Bán-völgyének (korábban Vadna-patak völgye), valamint az északi területek fontos központját tarthatta a kezében. A vár építésével párhuzamosan egy sor más jelentős intézkedést tett a vidék helyzetének, így a Bükk rengetegeiben élő remeték helyzetének rendezése érdekében.
1240-ben ugyanis remeték laktak a mai szentléleki kolostorrom helyén – erre utal egy ebből az évből származó oklevél, amely szerint a "remeték földje" megelőzte az itt lévő monostor létrejöttét. Egy másik oklevél 1260-70-es években már az új monostort említi, mely a "remeték földjének" nevezett helyen jött létre.
A pálos rend által terjesztett irányzat a 13. században került előtérbe. A szentléleki kolostort az Ákos nembeli István nádor építette, a Szentlélek és Krisztus Teste tiszteletére. A megmaradt romok szép, gótikus építményre utalnak. Joggal tételezhetjük fel, hogy ugyanazon építőmesterek építhették, akik a győri várat és a monostort is létrehozták. A pálosok székhelyéül szolgáló épületek túlnyomó hányada mára már eltűnt. A 14–15. században még egymás után kaptak a királyi adományokat a szerzetesek. János király 1530-ban még megerősített egy adománylevelet, de 1540 körül már világiak kezére jutottak a rend birtokai, s az elszegényedett szentléleki kolostor is elnéptelenedett. Az 1739-ben Diósgyőrbe visszatelepülő pálos szerzetesek már nem vállalkoztak a rommá vált monostor újjáépítésére.
Miskolc értékei: a Szent István-barlang
A barlang járatainak a kialakítása a Palotaszálló kiépítésének időszakában, 1927-ben kezdődött meg, az Anna-barlanghoz hasonlóan, ezt is miniszteriális szinten támogatták. Elnevezése Kadic Ottokár nevéhez fűződik, aki 1913-ban kötélhágcsóval ereszkedett le az üregbe, az ún. Kutya-lyukon keresztül, hogy feltárja. Mint leírta, a Bükk Nagy-fennsíkjának keleti peremén elhelyezkedő, Létrás-lápa - István-lápa térségéből a víznyelőkön keresztül a felszínről mélybe jutó karsztvíz által kialakított, időszakos forrásbarlangról van szó. Járatainak hossza 1043 méter, függőleges kiterjedése 94 méter. A látogatható szakasz hossza 170 méter.
A barlang egy K-ÉK - Ny-DNy irányú, „fő-hasadék” mentén alakult ki, melyből közel merőlegesen, É-Ény irányban oldaljáratok ágaznak ki. Annak ellenére, hogy 1931. évi megnyitását követően üzemszerűen mutatják be a nagyközönségnek, a létesítmény látványos, fejlődő cseppkövekben is gazdag. A legnagyobb cseppkőképződmény a Kupola-csarnokban a Megfagyott Vízesés, amely kb. 20x15 m felületen borítja a falat.
Mivel a barlang hűvös levegője nagyon tiszta, teljesen pollenmentes, és közel 100%-os páratartalmú, egy részéből 1988-ban gyógybarlangot alakítottak ki a légúti megbetegedésben szenvedők számára, a Fekete-teremben.
A látogató a bejáraton keresztül az 52 méter hosszú, mesterséges tárón keresztül elsőként a Nagy-terembe jut. A táró végén fölfelé és visszatekintve látható az a kürtő, amelyen keresztül egykor Kadic és a későbbi kutatók leereszkedtek. A barlangi képződményeket nevekkel látták el. A táró végén lévő Nagy-teremben látható az „Anyóstorok”, majd megtekinthető a Mamut-fogsor, Kupola-csarnok, Meseország, a Megfagyott vízesés, az Oszlopok Terme, illetve a Színház terem. A barlang világítási rendszerét 2014-ben teljesen felújították.
Miskolc értékei: A Kós-ház
Kós Károly 1883-ban született Temesváron. 1907-ben szerzett diplomát a budapesti József nádor Műegyetem építész szakán. Kezdőként különböző építészeti irodákban dolgozott, majd a Székelyföld építészetét tanulmányozta. Tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi architektúra, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. 1912-ben Régi Kalotaszeg c. illusztrált építészeti tanulmányát a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Czigler-érmével tüntették ki. 1916-ban őt bízták meg IV. Károly király koronázási ünnepsége díszleteinek tervezésével.
1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi (Alszeg) Sztánán, felépítette nyaralóját (későbbi lakóházát) és feleségül vette a türei református lelkész leányát, Balázs Idát. 1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig, 1944-ig tagja volt. Egyik alapító tagja az 1926-ban alakult helikoni közösségnek, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont 1931-től ő szerkesztette. 1948-1949 között a Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa. Alapító tagja az Erdélyi Néppártnak (1921), 1922-ben Vasárnap címmel képes politikai újságot indított és szerkesztett. A második világháború után a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnöki tisztségét töltötte be, majd 1946-1948 között nemzetgyűlési képviselő. 1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-től a Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt.
A miskolci, Kós-házként ismert villát eredetileg egy kedves munkatársa Erdélyből Miskolcra férjhez menő leányának szánta, nászajándékul.1985-ben, az akkor rossz állapotban lévő épületet Miskolc Város Tanácsa megvásárolta és felújíttatta. Magát a vásárlást a Magyar Építőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi Csoportja és a Miskolci Városszépítő Egyesület kezdeményezte, hogy otthonra találjanak benne. Az épületet 1987-ben adták át, és amellett, hogy az említett szervezetek székháza lett, állandó várostörténeti (építészettörténeti) kiállítás is nyílt benne.
Miskolc értékei: a Szentháromság Görögkeleti Ortodox Templom
Az új templomot kelet felé tájolták, mint általában minden ortodox templomot. Az építkezést 1806-ban fejezték be. A miskolci ortodox közösség már a 18. század elejétől rendelkezett egy kis kápolnával (Szent Náhum-kápolna), mely a mai Széchenyi u. 12. alatti épület helyén állt. A század második felében határozták el a nagy templom építését. Eredetileg egy hatalmas, kupolás templomot akartak építeni Johannes Michart tervei alapján, de a túlságosan grandiózus terv visszatetszést keltett mind a nagyrészt protestáns városvezetésben, mind azokban, akik a kor konzervatívabb építészeti stílusához voltak szokva. Az épület végül Johann Michael Schajdlet tervei alapján épült fel. A templom mellé iskola, ispotály és parókia is épült. A templomkert temetőként is szolgál, a legrégebbi síremlékek 300 évesek.
A templom berendezése is copf stílusú, 18. század végi, műemléki védelem alatt áll. Itt található Közép-Európa legnagyobb ikonosztáza, amely 16 méter magas, és 87 jelenetet mutat be Jézus életéből. A templom kegyképe az Ahtirkai Istenszülő másolata, melyet II. Katalin orosz cárnő adományozott az egyház részére miskolci látogatása alkalmával. A Magyar Ortodox Egyházi Múzeum a templom kertjéből nyílik, és az ország leggazdagabb ortodox egyházi gyűjteményének ad otthont. A múzeum az egykori görög iskola 1805-ben emelt épületében nyílt meg 1988-ban. Állandó kiállítása az ortodox egyház és iskolák történetét és egyházi művészetét mutatja be.
Miskolc értékei: Színháztörténeti és színészmúzeum
A múzeum Gyarmathy Ferenc és az általa alapított Színész Emlékház Egyesület munkájának eredményeként 1996. október 22-én nyithatta meg kapuit a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum színháztörténeti gyűjteményeként. A múzeum épülete az első, 1823. augusztus 24-én megnyitott miskolci színház helyén áll.
A Trianon utáni magyarországi színjátszás első épülete az 1843-as nagy miskolci tűzvészben leégett. A város polgárai, a város, és a megye az újjáépítés költségeinek egy részét közadakozásból finanszírozta. Az új színházat a régi melletti telken építették fel, és 1857-ben adták át. A színészmúzeumnak szánt épületet az 1991–1996 között zajló rekonstrukció során felújították. A múzeumépületet 1996-ban adták át, a bejárati kapualj lett a múzeum előcsarnoka, a kiállítás az emeleten található, mintegy 260 négyzetméteren. A földszinten a jegypénztáron és irodán kívül kiszolgáló egységek helyezkednek el.
A múzeum bolthajtásos bejárata alatt a színház jelentős egyéniségeinek márványból faragott szobrai láthatók, és még a vándorszínészetre emlékező ekhós szekeret is kiállítottak. Ilyen szekéren érkezett 1818-ban Miskolcra Benke József társulata, köztük Déryné Széppataki Róza, aki ezt írta ekkor naplójába: „…ez víg város, itt jó lesz nekünk…”. A kiállítás már az emeletre vezető lépcső oldalfalain elkezdődik. Az első teremben a második kőszínház megnyitásával kapcsolatos dokumentumok láthatók, de Telepi György, Egressy Gábor, Laborfalvi Róza és a Latabár-dinasztia emlékeit is meg lehet tekinteni.
A második teremben a 20. század jelentős színházi alakjaival kapcsolatos anyagokat helyeztek el (Sebestyén Géza és Mihály, a két direktor, Mezei Mária, Kiss Manyi, Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar, Komlós Juci, Bessenyei Ferenc). A következő részben az 1945 utáni történések és színészek (Fehér Tibor, Máthé Éva, Latinovits Zoltán, Kazimir Károly, Szirtes Ádám és mások) anyagai, relikviái láthatók, díszlettervek és jelmezek mellett. A kiállítás végén az 1990-es években megvalósult színházi rekonstrukcióról adnak számot. A múzeum rendszeresen tart – általában valamely fontos eseményhez fűződő – időszaki kiállításokat is.
Miskolc értékei: A lillafüredi Palotaszálló
A mai Lillafüred környéke a 19. század elején-közepén kezdett népszerűvé válni az idelátogatók között. A környék első népszerűsítője Szűcs Sámuel jogász, Herman Ottó majdani sógora volt, aki számos vendéget invitált ide, és naplójában „kedves látvány”-nak nevezte a hegyeket, a „csepegő kő barlang”-ot, a házakat és a „nagy tavat”.
1846-ban meglátogatta a környéket Kazinczy Ferenc, aki „Magyar Tempé”-nek nevezte a völgyet. Szűcs Sámuel 1847. július 8-án ott volt Petőfi Sándor vendéglátói között is, akik kikocsiztatták a költőt a diósgyőri várba és Hámorba. A költőben maradandó emléket keltett a kirándulás, a látnivalók, és erről naplójában is megemlékezett: „Sokat vártam, de még többet találtam… Az ember azt gondolja, hogy legalábbis Helvéciában van, Helvécia [Svájc] valamelyik szebb vidékén”. Ide kapcsolódik, hogy egy korábbi okiratban olvasható a tájjal kapcsolatban a „Borsodi Svaicz” kifejezés is. A Hámor fölötti üdülőterület 1882-ben kapta a Lillafüred nevet. 1882 nyarán Soltész Nagy Albert (Miskolc polgármesterének, Soltész Nagy Kálmánnak a fivére) és Kubacska István kereskedő Bethlen András miniszternél tett látogatást, megköszönni a támogatását, egyúttal engedélyét kérték, hogy a területet „Bethlen-Füred”-re keresztelhessék.
A miniszter elhárította a megtiszteltetést, és azt javasolta, hogy keresztlányáról, Vay Béla lányáról nevezzék el az üdülőtelepet. Keglevich Béla gróf miniszteri megbízással kereste fel a környéket 1890–1891-ben, és „a Hámort a nyaralókra szerfelett alkalmasnak” találta, egyben javasolta turistautak kiépítését és egy szálló létesítését. A területen az üdülőtelkek kialakítása 1891-ben kezdődött, de a vendéglátás még csak a kezdeti lépéseket tette meg: a kis üdülőtelepen egy szálloda, az 1890–1892-ben épült Nagy-szálló és egy étterem volt, de 1898-ig már tizenegy magánvilla is felépült.
A szálloda terveit 1925-re már elkészítette Lux Kálmán építész, műegyetemi professzor, pályázati kiírás nem volt. Az építéséhez komoly tereprendezésre volt szükség, amit Révay Ferenc erdőmérnök vezetésével végeztek el. A korabeli Magyarország legnagyobb beruházásán mintegy kétezer ember dolgozott, a vállalkozók nagy része budapesti volt, miskolciak részmunkákat kaptak, közülük a legjelentősebb Árva Pál közreműködése volt.
A szálló már 1929-ben elkészült, de a felavatására csak 1930-ban került sor – visszafogott ünnepségsorozat keretében. 1945-ig a vendégek elsősorban a korabeli elit köreiből kerültek ki, kongresszusokat, konferenciákat rendeztek, híres személyiségeket láttak vendégül. Itt rendezték 1933-ban azt az írókongresszust is, amikor József Attila megírta az Óda című versét. Részben a Palotaszállóban játszódik az 1934-ben bemutatott, ma is népszerű Meseautó című film. A második világháború idején német, majd orosz katonák lakták, az 1950-es évektől, pedig SZOT-üdülő lett. Az épület 1993-ban a Hunguest Hotels szállodalánc tulajdonába került.
Miskolc értékei: a Szeleta-barlang
A Szeleta-barlang a magyarországi ősemberkutatás egyik legfontosabb lelőhelye, mely régészeti védelem alatt áll és fokozottan védett természeti érték a Bükkben. Lillafüredtől északkeletre, a Szinva völgye fölött 96 méter, a tengerszint fölött 349 méter magasságban, a triász időszakban kialakult meredek sziklafalban nyílik. A bejáraton át előcsarnok vezet a 40 méter hosszú szélesebb folyosóba és az innen kiágazó 30 méteres, keskeny mellékágba. A mellékágakból kisebb-nagyobb fülkék nyílnak. A barlang számos veszélyeztetett állatfajnak nyújt állandó és időszakos lakhelyet. A nagy szádájú forrásbarlangot egy hajdan bőséges karsztforrás oldó hatása hozta létre. 1906-ban itt végezték az első eredményes, őskori eszközt feltáró barlangi ásatást.
A barlang előcsarnokában állatok csontjaira, és egy tűzhely nyomára is rábukkantak, a későbbi rétegekből pedig cserépedény töredékek, csiszolt paleolit kőeszközök kerültek elő. A barlanghoz fűződnek a jégkor végén több tízezer éven át itt élők babérlevél alakú lándzsahegyei és más eszközei, melyek a Szeleta-kultúra néven ismertek.
A feltárást Kadic Ottokár végezte, 1907 és 1913 között Herman Ottó kezdeményezésére. Elsőként a Szinva-völgy akkor ismert barlangjait járta be. Ezek közül a Kecske-lyuk, a Büdös-pest és a Szeleta-barlang tűnt ígéretesnek, ahol megtalálta a valaha itt élők nyomait. A barlang előcsarnokában a kutatóárok pleisztocén rétegeiben rengeteg barlangi medve csontra és tűzhely nyomára bukkantak. A csontokon található törés- és kopásnyomokat emberkéztől valónak tulajdonították. Ez végül hamisnak bizonyult, a faszénnyomok azonban egyértelművé tették az ősember szeletai jelenlétét.
A Magyar Királyi Földtani Intézet Kadić kérésére elrendelte az ásatás folytatását. A munka során a barlangban, a pleisztocén rétegekből végre előkerültek a keresett paleolit kőeszközök, összesen 40 darab.
Az ásatások során feltárt rétegek közül alulról a másodikban került elő a legrégebbi régészeti anyag, a bábonyi és a taubachi kultúra eszközei. A harmadik rétegből a szeleta-, a jankovich és a két moustéri kultúra maradványai. A mellékág és az előcsarnok találkozásában az Istállóskői barlangból megismert aurignaci kultúra leletanyaga került elő. A hatodik rétegből hideg környezetre utaló, gerinces maradványok váltak ismertté. A réteg felső részének a korhatározása 22 000 év körüli értéket mutatott, jelezve, hogy az utolsó eljegesedés hidegcsúcshoz közeli időszakában is lakott volt a barlang. A következő időszak a holocén, melynek idősebb tagja a neolit, vagy más néven újkőkori réteg. Ebből csiszolt kőbalták, kőpengék, agancseszközök, csontárak, kerámiák és obszidián magkő kerültek elő. A holocén fiatalabb leletanyaga a kyjatice kultúrába tartozott.
Miskolc értékei: Miskolctapolcai Barlangfürdő
A Miskolctapolcai Barlangfürdő Európában is egyedülálló természeti érték. A meleg vizű forrás miatt telepedtek meg itt a Benedek-rendi szerzetesek, 900 éves múltjuk és örökségük feltárása napjainkban is folyik a barlangfürdő mellett. A miskolctapolcai ásatás során egy, a Miskolcz-nemzetség által alapított bencés apátság maradványai között egy oltár, egy 12. századi templom és egy 11. századi körtemplom nyomait tárták föl. A gyógyforrást már Bél Mátyás is említi, aki szerint Tapolcán két forrás találkozik a Hejő patak vizében, a meleg víz pedig a sziklából fakad.
A 16. században a gyógyvizet az itt tartózkodó török és császári csapatok mellett természetesen a település lakói is használták fürdőzésre és mosásra. 1711-ben számol be az első írásos emlék a fürdővel kapcsolatos tevékenységekről, ekkor kezdődik a fürdő hivatalos rendezése. Kollonich Zsigmond, tapolcai apát, váci püspök hívja föl a figyelmet a fürdő elhanyagolt állapotára, segítséget kérve a vármegyétől a gyógyvizű fürdő kiépítésére. A fürdő kereskedelmi hasznosításának terve a tapolcai apátság felmérésében 1717-ből származik, amelyből kiderül, hogy ekkor még semmilyen fürdőház nem állt a területen. 1723-ban hatszobás vendégfogadó megépítését vették tervbe a tó mellett, a megépült fogadó a vendégek kényelmét biztosította. A 19. század elejére lepusztult építményt az új apát, Popovics Vazul 1837-től felújíttatta, és gyarapítani kezdte. Ekkor a fürdő külső, szabad ég alatti forrásból és fedett belső helyiségekből állt.
A 20. század elején a város felismerve a fürdőhelyben rejlő lehetőségeket, a munkácsi püspöktől a területet megvásárolta, ettől kezdve megindulhatott a fejlesztése. A fejlődésben az 1920-as 1930-as évek meghatározóak, ekkor a fürdő igazi idegenforgalmi hellyé vált, 1934-ben hivatalosan is üdülőhellyé nyilvánították.
Pávai Vajna Ferenc geológus 1928-as feltárása során négy barlangban talált olyan Európában is egyedülálló 31,5 fokos hőmérsékletű gyógyforrást, amely a karsztra máshol nem jellemző. A régi fürdőépület helyén 1941. május 28-án nyitották meg az új Termálfürdő épületét. 1959-ben belső termálmedencéket alakítottak ki, majd 1967-70 között a forrásvizet egy kürtőn át bevezették a barlangba. 1980-tól a tófürdő és a barlangfürdő levált egymástól, majd 1998-tól kezdődően újabb felújítások és átalakítások következtek, melyek 2005-ben fejeződtek be. A gyógyászati részleg 2011-ben újult meg, 28 fős szauna-kabinnal.
