2024. május 06. Ivett, Frida

Legfrissebb

minap.hu
Utoljára módosítva: 
2019. március 01. 11:37
A Lévay Gimnázium tornatermének építéséhez korábban telepített toronydarut elbontják, ezért lezárják a Papszer Kálvin és Rákóczi utca közötti szakaszát 2019. március 4-én, hétfőn 06.00 és 18:00 óra között - tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 04. 10:54
Egy zenekar soha sem indul útra mikrofon, hangszer nélkül – ez teljesen egyértelmű, de a muzsikusok számára nem csupán ezek az elengedhetetlen fellépő-kellékek. Péterfy Bori például ki sem teszi a lábát a denevér nélkül.
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 19. 09:49
Pásztor Albert, az egykori városi rendőrkapitány polgármester-jelöltségét támogatja Miskolcon az MSZP és a DK. A szerda délutáni sajtótájékoztatón, ahol ezt bejelentették, az Együtt képviselője is jelen volt, időközben azonban kiderült, hogy a Párbeszéd Magyarországhoz hasonlóan, a velük szövetségben lévő Együtt - a Korszakváltók Pártja sem támogatja Pásztor Albert jelölését.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 15:02
Idén júliusban lett húsz éves a CINE-MIS Nonprofit Kft., melyet 1994 júliusában alapított Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 14:40
Először, de a tervek szerint nem utoljára rendeznek játszónapot a Diósgyőri Kézműves Alkotóházban most szombaton, július 5-én. A bőséges programra elsősorban a gyermekeket várják, de garantáltan a felnőttek sem fognak unatkozni – a rendezvény végén pedig akár át is sétálhatnak a várba, a Fonóba.
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 25. 12:58
Szerdán megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az együttes székhelyén ezúttal is értékelték az elmúlt évadot, s az Évad Zenésze elnevezésű kitüntetés is gazdára talált.

Oldalak