2024. április 19. Emma
Fonó előtt játszónap lesz az alkotóházban
2014. július 03. 12:28
|
frissítve: 2014. szeptember 02. 14:40
Először, de a tervek szerint nem utoljára rendeznek játszónapot a Diósgyőri Kézműves Alkotóházban most szombaton, július 5-én. A bőséges programra elsősorban a gyermekeket várják, de garantáltan a felnőttek sem fognak unatkozni – a rendezvény végén pedig akár át is sétálhatnak a várba, a Fonóba.

Szombaton reggel 9-től délután 3-ig várják a Diósgyőri Kézműves Alkotóházba az érdeklődőket a szervezők. A házigazda, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület ezúttal a Diósgyőri Római Katolikus Plébániával és a Diósgyőri Lakossági Információs Szolgáltató Irodával közös projekten belül szervezi az ingyenes programot – természetesen a profiljukhoz illőt.

– A népművészet lesz a főszerepben. Mindenki megismerkedhet a helyi kismesterségen túl népi hangszerekkel, táncokkal, a népzenével. Lesz sok érdekes játék, és népi ételeket is kínálunk majd. Szeretnénk kis ízelítőt adni abból, hogy hagyományaink jól illenek mai mindennapjainkhoz is, hogy nemcsak tablet van a világon, hanem sok érdekes és olcsó régi játék is. Ezért gondoljuk úgy, hogy elsősorban gyerekeknek szól a program, de reméljük, a felnőttek is jól érzik majd magukat, és nagyon jó lesz a hangulat – mondta Gergye Zoltán, az egyesület elnöke.

Az I. Diósgyőri Kézműves Játszónap elnevezés jelzi, hogy szeretnének másodikat és harmadikat is jövőre és azután. A szombati program közvetlen folytatásaként pedig a kézművesek felköltöznek a vár elé, a sétányra – hiszen délután kezdődik majd a XVIII. Borsodi Fonó Folkfesztivál, aminek gerincét a színpadi programok mellett a kézműves bemutatók és a vásár alkotja.

 

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat