2024. május 08. Mihály

Közlekedési valóság kijelzőkön és mobilapplikáción is

Lead: 
Egy év alatt „megokosodott” a miskolci közösségi közlekedés – és újabb öt év van arra, hogy a rendszert továbbfejlesszék és tökéletesítsék. Most leginkább a több módon is elérhető, percre pontos tájékoztatást érzékelhetik ebből az utasok. A jövőben viszont már a menetrend, a csatlakozások megtervezésekor is figyelembe tudják venni a rendszer adatait.
Törzs: 

Az „Okos Pont Projekt – Integrált utas-tájékoztatási és forgalomirányítási rendszer megvalósítása” elnevezés talán kevésbé ismerős a miskolciaknak. Azt viszont mindenki tudja – az is, aki kevesebbet használja a közösségi közlekedést –, hogy a megállók új, LED-es kijelzői nemcsak azt mutatják, ami a nyomtatott menetrendből is kiolvasható lenne, hanem azt, hogy a valóságban hány perc múlva érkezik a jármű. Azaz valósidejű információt adnak. Ezzel kapcsolatban hangzott el az egyéves projekt pénteki zárókonferenciáján: az MVK kész vállalni, hogy késik egy-két percet egy járat. Ez könnyen előfordulhat, hiszen a forgalom, az utak és a lámpák áteresztőképessége befolyásolja a járművek haladását – az viszont nagyon fontos, hogy az utas megkapja a szükséges információt, és tudja, sietnie kell, vagy még vehet egy újságot. Emellett előre is könnyen meg tudjuk tervezni utazásunkat, akár a cég honlapja, akár okostelefonunk segítségével.

Az egész fejlesztés ugyanis a szolgáltatás minőségének javításáról szól, így nemcsak technikai értelemben kapcsolódik szorosan az „okos város” elképzeléshez és célkitűzéshez, hanem szemléletmódjában is. Erről beszélt a rendezvényen Kiss Gábor alpolgármester.

okospont_141128_ja_30.jpg

Kiss Gábor alpolgármester a villamoson. Fotó: Juhász Ákos

– Mi is az „okos város”? Ez nem olyasmi, amit egyszer megcsinálunk, és azzal kész. Ez filozófia, gondolkodásmód, amikor minden tervünket áteresztjük azon a szűrőn, hogy vajon megfelel-e a legmodernebb technikáknak? Összekapcsolható-e más rendszerek működésével, ezzel plusz értéket adva a szolgáltatáshoz? – mondta az alpolgármester emlékeztetve, épp előző nap rendezett konferenciát a város erről a témáról.

Az okos megoldásokat (egyre inkább) használja Miskolc a közbiztonság, az energiagazdálkodás, az oktatás megújítása, a közigazgatás területén. A közösségi közlekedés, ennek a projektnek is köszönhetően, országos szinten is versenyképes ezen a téren.

– A fejlesztések nem önmagukért vannak, úgy kell ezeket megvalósítani, hogy az találkozzon az igénybevevők elégedettségével. Mi most kimondhatjuk, hogy jó úton járunk, és tovább kell mennünk ezen az úton a következő közlekedési fejlesztések során – szögezte le végezetül Kiss Gábor.

Singlár Zsolt, az MVK Zrt. vezérigazgatója a több mint 900 millió forint értékű projektet ismertetve kiemelte: a jó szolgáltatást esetükben a megbízhatóság, a pontosság és a tisztaság éppúgy jelenti, mint a könnyen hozzáférhető friss információ.

okospont_141128_ja_31.jpg

Singlár Zsolt, az MVK Zrt vezérigazgatója

Csak néhány hangsúlyos pont a projektből: 103 darab LED-es kijelzőt helyeztek ki. Az országban elsőként elkészült a valósidejű menetrendi információkat szolgáltató mobilapplikáció. Méterre és másodpercre pontosan tudják jelezni a járművek helyzetét. 16 forgalmi csomópontban működik az előnyben részesítési rendszer – azaz, ha a villamos késésben van, zöld utat kap a lámpáktól. Minőségi fedélzeti számítógépeket vásároltak, azért, hogy a rendszert tovább tudják fejleszteni, például az elektronikus jegykezeléssel.

– Ha nem nézzük a teljesítményt, nem tudjuk menedzselni – fogalmazott a vezérigazgató, jelezve, hogy nemcsak az utasok, de a cég is használja majd a rendszerinformációkat, aminek segítségével jobb menetrend, kihasználtság, csatlakozási rendszer dolgozható ki.

okospont_141128_ja_45.jpg

Balogh Attila, a Tigra Kft. rendszerintegrációért felelős igazgatója, miután a fejlesztés bonyolultságáról, összetettségéről is beszélt, feltette a nagy kérdést: hová tud mindez eljutni a jövőben? Lehet menni például az elektronikus jegykezelés felé éppúgy, mint még több kijelzőt kihelyezni – erre egyébként már mutatkozik is igény. Ami biztos: a rendszer még nincs kész, és a jövőt az utazóközönség igénye határozza majd meg. 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Közlekedési valóság kijelzőkön és mobilapplikáción is
Címlap lead: 
Egy év alatt „megokosodott” a miskolci közösségi közlekedés – és újabb öt év van arra, hogy a rendszert továbbfejlesszék és tökéletesítsék. Most leginkább a több módon is elérhető, percre pontos tájékoztatást érzékelhetik ebből az utasok. A jövőben viszont már a menetrend, a csatlakozások megtervezésekor is figyelembe tudják venni a rendszer adatait.
Elsődleges hír rovat: 

Öt éves a miskolci Múzsák kertje

Lead: 
Olyan ritka hely a Múzsák kertje, ahol elmúlt és élő szellemek találkozhatnak. Ezt ünnepelni, és Miskolc elhunyt értékteremtő alkotóira emlékezni gyűlt össze a város közönsége pénteken, a Feledy-ház udvarán.
Törzs: 

A tervek szerint a miskolci kulturális élet két elhunyt jeles személyiségének emléktábláját avatták volna fel november 14-én a Múzsák kertjében, az élet azonban most nagyon figyelmesen írta át a forgatókönyvet. Már erre a napra felkerülhetett helyére mind a nyolc, az elmúlt hónapokban távozott jeles személyiség emléktáblája, így az egybegyűltek mindannyiuk előtt tiszteleghettek. Ugyanakkor a főszerep az ünnepé lehetett: éppen öt éve, 2009 novemberében alakították ki a Feledy-ház udvarán a Múzsák kertjét, ami azóta folyamatosan bővülő emlékhely.

muzsak_kertje_141114_vcs_5.jpg

Tisztelet az elődöknek. Fotó: Végh Csaba

Balázs István, a Múzsák Kertje Alapítvány kuratóriumának elnöke ezért is köszöntötte külön a diófaültetőket, hiszen a kert megszületését ennek a hosszú életű, a bölcsességet jelképező fának az elültetése jelentette. Az ültetők pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) Miskolci Területi Csoportja, a Miskolci Galéria, a Lillafüredi István Nádor Borlovagrend és Műzsák Kertje Alapítvány tagjai voltak.

muzsak_kertje_141114_vcs_2.jpg

Az eltelt öt év alatt a Feledy-ház nemcsak megőrizte, de meg is erősítette kultikus szerepét, valódi, megtartó otthona a kulturális civil szervezeteknek, emelte ki beszédében Bodonyi Csaba, a SZIMA elnöke. Udvara, a Múzsák kertje pedig olyan hely, ahol elmúlt és élő szellemek találkozhatnak. Ahogy lehet ez majd azokon az esteken is, amiket azoknak az alkotóknak szánnak, akiknek emléktábláját most helyezték el a Múzsák kertje kőfalán. Koszorúzással, a családtagok részvételével és munkásságuk felelevenítésével idézik majd meg nemcsak a tényeket, de a várost gyarapító, alkotó szellemiségüket is.

Így tisztelegnek majd Újszászy László professzor, a SZIMA alapító tagja és társelnöke, Plesz Antal építész, Bócz Sándor zenepedagógus, Szabó Bogár Imre költő, Halmai László fotóművész, Horváth Béla építészmérnök, Horváth Zoltán építészmérnök és Kulcsár Imre színművész előtt.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Öt éves a miskolci Múzsák kertje
Címlap lead: 
Olyan ritka hely a Múzsák kertje, ahol elmúlt és élő szellemek találkozhatnak. Ezt ünnepelni, és Miskolc elhunyt értékteremtő alkotóira emlékezni gyűlt össze a város közönsége pénteken, a Feledy-ház udvarán.
Elsődleges hír rovat: 

Gyermekbibliák segítségével is táplálják a hitet a gyógyulásban

Lead: 
Ha a lélekben béke van, nagyobb hittel tudnak dolgozni az orvosok – és a betegek hite, nyugalma is segíti a gyógyulást. Ezért is fontos a GYEK számára, hogy 360 gyermekbibliát kaptak adományként, amit kis betegeik nemcsak a bent töltött időre kapnak meg, de haza is vihetnek.
Törzs: 

Nincs az országban másik olyan kórház, mint a megyei: négy történelmi egyháznak is – római és görög katolikus, református és evangélikus – főállású lelkésze végez itt missziót. Két kápolnájuk várja az erőben, hitben, reményben megfogyatkozottakat, az egyik éppen a Gyermek-egészségügyi Központban (GYEK). Most újabb lelki segítség érkezett kis betegeikhez és szüleikhez. A Tiszáninneni Református Egyházkerület és az Eastern European Mission jóvoltából 360 gazdagon illusztrált gyermekbibliát kapott az intézmény.

A pénteki ünnepélyes átadón Németh Gyula, a GYEK főorvosa azt emelte ki, hogy az ismert mondás szerint ép testben ép lélek lakozik. Ám ha beteg a test, a lélek is szükséget szenved. Kell a támasz a kis betegeknek, de talán még inkább szüleiknek, sőt orvosaiknak is. Ha a lélekben béke van, hittel tudják várni a gyógyulást – és nagyobb hittel tudnak dolgozni érte.

gyermkbiblia_10.jpg

A bent fekvő apróságok, ha kérték, át is vehették a könyvet. Van, akinek színes képeket jelent a Szentírás, az első találkozást a történettel. De olyan szülő is ápolja bent gyermekét, aki örömmel cseréli a gyermekbibliára a minden esti mesét, hiszen ő maga is hitben nőtt fel, és maga is így szeretné felnevelni gyermekeit.

A gyermekbibliákat örökbe kapják a kicsik, mondta Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa. Nemcsak addig forgathatják, amíg a kórházban vannak, hanem haza is vihetik. Természetesen a könyvtárba is kerül néhány példány, mint ahogy ott a helye a Bibliás Rákócziak című, I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna bibliáját bemutató nagyszerű kötetnek, Csomós József ajándékának.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke elmondta, az ő életükben is fontos pillanat ez. Nemcsak azért, mert a GYEK-ben tevékenykedő főállású lelkészüké, Farkas Edináé volt az ötlet, és ő keresett hozzá partner segélyszervezetet. Hanem azért is, mert a most záruló hatéves ciklus elején úgy döntöttek, hogy munkájuk fókuszába az elesett embereket és az ifjúságot helyezik – e kettő pedig ezen a helyen egybeesik.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Gyermekbibliával a gyógyulásért
Címlap lead: 
Ha a lélekben béke van, nagyobb hittel tudnak dolgozni az orvosok – és a betegek hite, nyugalma is segíti a gyógyulást. Ezért is fontos a GYEK számára, hogy 360 gyermekbibliát kaptak adományként, amit kis betegeik nemcsak a bent töltött időre kapnak meg, de haza is vihetnek.
Elsődleges hír rovat: 

Miskolcra érkezett az Ifjúsági Világtalálkozók keresztje

Lead: 
Nyomortelepeken és fényes katedrálisokban is járt már az a kereszt, amit II. János Pál pápa adott a keresztény fiataloknak. Múlt pénteken Miskolcra érkezett, hogy hirdesse a hit és a közösség erejét, és az üzenetet: erő kell keresztünk hordozásához, de nem vagyunk egyedül, van remény.
Törzs: 

Harminc évvel ezelőtt, 1984. április 22-én nyújtotta át II. János Pál pápa a fiataloknak az Ifjúsági Világtalálkozók keresztjét az alábbi szavakkal: „Vigyétek el a világba, mint Jézus emberiség iránti szeretetének jelét és hirdessétek mindenkinek, hogy csak a meghalt és feltámadt Krisztusban van üdvösség és megváltás.”

A kereszt, és egy hozzá tartozó Szűz Mária-ikon azóta a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók állandó résztvevője, az események között pedig a világot járja. A 2-3 évente megrendezett találkozót megelőző évben a következő esemény színhelyének kontinensén utazik országról országra, városról városra, a találkozó évében pedig a rendező ország látja vendégül. Mivel legközelebb Krakkóban lesz a világtalálkozó, most Európa országainak fiataljai, keresztényei meríthetnek erőt belőle.

katolikus_ifj_talalkozo_141114_ja_16.jpg

Fedor Péter, a Fáy András Görög Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóhelyettese Fotó: Juhász Ákos

Magyarországra Romániából érkezett, Miskolcra Budapestről, és innen Abaújba majd Szlovákiába megy tovább. Egy napot töltött városunkban, és ez idő alatt több ezer ember imádkozhatott alatta – hiszen járt a Fáy András Görög Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola és a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium diákjai között, délután pedig a minorita templomban várta a híveket, egészen a mindszenti templomig vezető körmenet kezdetéig.

katolikus_kereszt_141114_fkcs_7.jpg

Rengetegen követték a keresztet. Fotó: F. Kaderják Csilla

– Harminc év alatt gyönyörű katedrálisokban, nyomortelepeken, iskolákban járt. Mindenhol, ahol embereknek erőt kell nyerniük keresztjük hordozásához. Mert azt hirdeti, van reménységünk, nem vagyunk egyedül, az erőt, amire szükségünk van, megkapjuk Krisztustól – mondta a kereszt fogadása után Fedor Péter, a Fáy nevelési igazgatóhelyettese.

katolikus_kereszt_141114_fkcs_12.jpg

A körmenet után ifjúsági imaórák, este fél 7-től szentmise, és végül énekes virrasztás várta a híveket – és mindenkit, akinek szüksége van reményre, a közösség erejére.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Miskolcra érkezett az Ifjúsági Világtalálkozók keresztje
Címlap lead: 
Nyomortelepeken és fényes katedrálisokban is járt már az a kereszt, amit II. János Pál pápa adott a keresztény fiataloknak. Múlt pénteken Miskolcra érkezett, hogy hirdesse a hit és a közösség erejét, és az üzenetet: erő kell keresztünk hordozásához, de nem vagyunk egyedül, van remény.
Elsődleges hír rovat: 

Védekezés a hepatitis ellen - alapos kézmosás

Lead: 
A hepatitis A vírus megjelenése mindig ciklikusságot mutat, most éppen a megbetegedések számának növekedését éljük. Az átfertőződések megelőzése érdekében a beteggel érintkezők oltást kapnak. De mindenki rendkívül egyszerűen védekezhet: alaposan kezet kell mosni!
Törzs: 

– Érdemes beszélni arról, hogy pontosan mivel állunk szemben, és mi a dolgunk. Különösen azért, mert a megoldás valójában az, ha betartjuk a higiénés szabályokat. Erre pedig érdemes felhívni a lakosság figyelmét – kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Demeter Ervin kormánymegbízott.

Amivel szemben állunk, az a hepatitis A vírus, a fertőző májgyulladás kórokozója. Magától gyógyuló betegség, lefolyását nem lehet gyógyszeres kezeléssel gyorsítani, többségében maradványtünetek nélkül gyógyul. Krónikus betegséget nem okoz, ismertette Demeter Ervin.

demeter_asztalos_141114_fkcs_5.jpg

Asztalos Ágnes tisztifőorvos és Demeter Ervin kormánymegbízott  Fotó: F. Kaderják Csilla

A teendők sora két részre osztható – az egyik a lakosság feladata, a másik a szakembereké.

– A beteg székletével üríti a vírust, ami szájon át kerül a szervezetbe. Tehát a megfertőződés elleni legjobb védekezés a kézmosás étkezés előtt, vécéhasználat előtt és után – szögezte le Asztalos Ágnes megyei tisztifőorvos. – A fertőző májgyulladás bejelentendő betegség. Ez alapján a szakemberek kikérdezik a beteget és családját, keresik a fertőzés forrását, és felderítik, kivel volt szoros kontaktusban a lappangási idő alatt.

hepatitis_graf_01.png

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Az oltás is a szakmai protokoll szerint történik – a családtagokat beoltják, ha olyan a munkahelyük, eltiltják a felnőttet, ahogy a 6 év alatti gyermeket is a közösségtől. A fertőzött gyerekek közösségét (iskolások esetében az osztályát) is be kell oltani, amiről előzetesen tájékoztatják a szülőket. Egy kötelező és ingyenes oltással sok évre megszerezhető a védettség.

Az ok, amiért egyáltalán most beszélni kell erről, az, hogy országszerte jelentősen megnőtt és még emelkedőben van a fertőzések száma. Ez a szakembereket nem lepte meg, hiszen – ahogy korábban már beszámoltunk róla – a vírus megjelenése mindig is ciklikusságot mutat. Általában 7-10 évente nő meg a fertőzések száma, amikor felnő egy olyan nemzedék, amelyik még nem találkozott vele, tehát nem védett ellene. Ha az oltások és átfertőződések által megnő a védettek száma, a higiénia szabályok fokozott betartásával pedig csökken a terjedés veszélye, akkor a vírus újra visszahúzódik. Ez 2-3 év alatt várható.

hepatitis_graf_02.png

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

– Az ez év január 1. óta nyilvántartásba került hepatitis A megbetegedések száma országosan 20-30 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakában észleltet. A növekedést már az elmúlt évben is észlelte a népegészségügyi hivatal. A legutóbbi felfelé ívelő ciklus 2001-2003-ban volt, így megjelenés lényegében megfelel a 10 éves ciklusnak – beszélt a számokról Demeter Ervin.

A megyében ez évben 466 megbetegedést észleltek – azonban hozzá kell tenni, hogy 670 ezren élnek Borsod-Abaúj-Zemplénben. A több mint 150 ezres lélekszámú Miskolcon 94 megbetegedést jelentettek eddig.

hepatitis_graf_03.png

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

– A betegség nem megye- vagy helyspecifikus – szögezte le a kormánymegbízott. – Természetes, hogy Budapesten, illetve a legnagyobb lélekszámú megyében, nálunk, vagy épp a megyén belül a legsűrűbben lakott Miskolci járásban a legmagasabb a megbetegedések száma. Ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Beregben vagy Hevesben is felívelő szakaszban van a fertőzés. A megyén és a városon belül sem lehet kiemelni egy-egy területet, mindenhonnan érkeznek jelzések.

A szakma már járványként tartja számon azt is, ha két eset között összefüggés mutatható ki, így előfordulnak járványos és sporadikus, elszórt esetek is. A betegek többségét fertőző osztályon kezelik, ám lehetősége van ambuláns kezelésre is, ha otthonában is biztosítható az elkülönítés. Ami mindannyiunk teendője: mivel a vírus emberi érintkezéssel, piszkos kézzel, szennyezett tárgyakkal, szennyezett étellel-itallal terjed, étkezés előtt, vécéhasználat előtt és után folyóvízzel, szappannal alaposan mossunk kezet. De az sem árt, ha vásárlás, közösségi közlekedés után is megtesszük ezt, mielőtt „összefogdosnánk” használati tárgyainkat, és különösen evés előtt – ezzel egyébként más fertőzéseket is elkerülhetünk. Ha pedig valaki a betegség tüneteit észleli magán (lázzal, étvágytalansággal, gyengeséggel és hasi fájdalommal kezdődik), minél hamarabb forduljon orvoshoz.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
A kézmosás is segít a hepatitis ellen
Címlap lead: 
Tavaly hatvan beteget kezeltek, idén 466-an kerültek kórházba. A fertőzés veszélyeire és a védekezésre hívta fel a figyelmet a megyei tisztifőorvos és a megyei kormánymegbízott.
Elsődleges hír rovat: 

Koncert és könyv Gombás Ferenc muzsikus emlékére

Lead: 
Nemcsak koncerttel, de könyvvel, CD-vel és teremavatóval is emlékezik a város zenész közössége a 100 évvel ezelőtt született Gombás Ferencre, aki a csellóoktatás, sőt, a város egész zenei életének felvirágoztatásában is jelentős szerepet játszott.
Törzs: 

November 16-án, vasárnap délután 4 órától kezdődik a megemlékezés a Zenepalota Bartók-termében, aminek három fő eleme a hangverseny, a teremavató és a könyvbemutató lesz. Száz évvel ezelőtt született ugyanis Miskolc jelentős művésztanár egyénisége, Gombás Ferenc. A csellóművész 1950-ben, a középfokú zeneoktatás indulásakor került ide, és azt követően, 1988-ben bekövetkezett haláláig meghatározó szerepet játszott a város zenei életének felvirágoztatásában.

– Alapító tagja volt a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak, és elődjének, a Miskolci Filharmonikus Zenekarnak. Szólistaként is gyakran fellépett, fontos szerepe volt különböző kamarazenei hangversenysorozatok megteremtésében, ezek közé tartozik például a ma is létező Collegium Musicum. Az országban elsőként alapított csellózenekart, a Miskolci Gordonka Együttest. Külföldi művészkapcsolatokat is ápolt, levelezett például Pablo Casalsszal, A jászol című oratóriumából részleteket be is mutattak – sorolta a kézzel fogható tényeket Flach Antal csembalóművész. A program főszervezője azonban rögtön hozzá is tette: aktív muzsikusi pályája mellett a legfontosabb, mert minden tevékenysége abból indult ki, a tanítás volt.

– Eleinte az alap-, közép- és felsőfokú zeneoktatás együtt működött a Zenepalotában. Az alapfok kiválása után ő maradt a közép- és felsőfokon tanulók tanára. Ma is játszik növendéke a miskolci szimfonikusoknál, de országszerte, a nemzeti filharmonikusoktól az Operaház zenekaráig, a legrangosabb együttesekbe is kerültek a keze alól muzsikusok. A diploma megszerzése után sem felejtette el tanítványait, nyomon követte pályájukat, azt, hogyan tanítanak. Egyfajta inspiratív ellenőrzésnek találta ki a regionális gordonkás találkozót, ami ma már az ő nevét viseli – mondta Flach Antal.

A szintén pedagógus zenész véleménye szerint Gombás Ferenc öröksége jelen van a város pezsgő zenei életében, abban, hogy ma is működik a zeneoktatás mindhárom foka. Kitapintható az a szellemiség, munkamorál, amit tízegynéhány tanártársával együtt kiépített, és aminek szerepe lehet abban, hogy a mai növendékek is eredményesen szerepelnek a versenyeken. Ezért is gondolta fontosnak, hogy születésének századik évfordulójára nemcsak maradandó élménnyel, egy koncerttel, de maradandó emlékkel, egy könyvvel is készülnek.

– Megkerestem kollégái többségét, mondják el, ők hogyan emlékeznek rá. Ezekből a színes élménybeszámolókból született egy sok képpel illusztrált könyv, aminek célja nem a precíz életrajz megalkotása, hanem az, hogy a portréja, személyisége, szakmai elhivatottsága rajzolódjon ki „Gomba bácsinak”, ahogy mindenki nevezte. Ezt egészíti ki hanganyaggal a CD-melléklet, amin nemcsak a játéka hallható, de például egy rádióriport 1962-ből, vagy zeneszerzői tevékenységének egyik darabja, egy duhaj nóta is.

Ünnepélyes pillanata lesz a vasárnapi programnak a teremavató. A Zenepalotában ma is az a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola csellóterme, ahol ő is tanított – ez vasárnaptól Gombás Ferenc nevét viseli. 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Csellótermet neveznek el a híres miskolci művészről
Címlap lead: 
Nemcsak koncerttel, de könyvvel, CD-vel és teremavatóval is emlékezik a város zenész közössége a 100 évvel ezelőtt született Gombás Ferencre, aki a csellóoktatás, sőt, a város egész zenei életének felvirágoztatásában is jelentős szerepet játszott.
Elsődleges hír rovat: 

„70 perc és 70 év egyaránt ellenáll a feledésnek”

Lead: 
Bócsi Krisztián részesévé tesz a múltnak – hangzott el fotótárlatának csütörtöki megnyitóján. És részesévé tesznek a nagy közös munkának: felvázolni egy kor arculatát. Mert reflexiói mindenkit újabb reflexiókra késztetnek.
Törzs: 

1944. november 9-én Abdánál meggyilkolták Radnóti Miklóst. 1929. november 9-én, Budapesten megszületett Kertész Imre. 1938. november 9-e éjszakán Németországban 267 zsinagógát raboltak ki és rongáltak meg. Jó alkalom tehát e fontos, de külön nem jegyzett naphoz közeledve, november 6-án, Miskolcon megnyitni egy olyan tárlatot, amelynek fotóival egy fiatal, Miskolchoz ezer szállal kötődő alkotó reflektál a holokausztra. Ezekkel az „időhatározókkal” kezdte Bócsi Krisztián kiállításának Rákóczi-házbeli megnyitóját Kákóczki András, a Miskolci Galéria vezetője.

Az idő a továbbiakban is kulcsszerepet kapott a megnyitón és kap a kiállításon is. Mint ahogy fontos az elmúlt idő, amit egyetemi hallgatóként, majd fotósként ebben a városban töltött Bócsi Krisztián, és a jelen idő is, amikor Berlinben él és dolgozik. Már csak azért is, mert Kertész Imre-portréitól – melyek alapján a galéria felkérte a holokauszt-reflexióra – Auschwitzon és Buchenwaldon át a mai német fővárosig vezet maga a kiállítás is.

November az emlékezés ideje – kezdte beszédét Óvári Zsuzsanna, a Humán Főosztály vezetője.

– Emlékezünk elhunyt szeretteinkre, emlékezünk mindazokra, akiket 70 évvel ezelőtt, és azokra is, akiket valamivel több mint tíz évvel azután egy másik diktatúra elpusztított. Mindenkire, akinek azért kellett meghalnia, mert ember volt, és mert kész volt az ember ember ellen fegyvert fogni. Emlékeznünk kell, hogy soha többé, senki ne tehesse meg azt, amihez nincs jogunk – emelte ki.

bocsi_holokauszt_fotok_141106ml_13.jpg

Jenei László: mi történt az exponálás előtt?

Jenei László író azt mondta, egy fotót nézve őt mindig az érdekli, mi történhetett az exponálás pillanata előtt és után. Így van ez a holokauszttal is. Irodalmi-művészeti példák során át beszélt az „előttről”, amikor zsidóként és nem zsidóként számon tartottak kölcsönhatásban voltak egymással. Kemény vitákban álltak – de olvasták egymást, volt kulturális interakció, egymásra voltak utalva.

– Mi történhetett az exponálás előtt? Kertész Imre megivott egy kávét. A berlini nő reggel kiválasztotta a virágos szoknyát. Az egyik képen fejhallgatós auschwitzi látogatók a láthatatlan idegenvezető mintegy „balra át” vezénylése után állnak, a háttérben egy fotó, zsidók jönnek le a vagonból rámpán – és én meg mernék rá esküdni, hogy ez ma volt, ez történt az exponálás előtt. Bócsi Krisztián részesévé tesz a múltnak. Az idő relatívvá válik. 70 perc és 70 év egyaránt ellenáll a feledésnek – fogalmazott megnyitóbeszédében.

Kérdésként vethető fel az is, ki vázolhatja fel egy kor arculatát – de ez nem előjog, hanem közös feladat, szögezte le az író!

bocsi_holokauszt_fotok_141106ml_19.jpg

Kertész Imre és Bócsi Krisztián

Bócsi Krisztián reflexiói fontos részei ennek a közös munkának, mert újabb reflexióra késztetik a látogatókat. Érzésekre, hangulatokra, a halomba dobált bőröndök csöndjének hallgatására, egy oszlopba kapaszkodó öreg férfi történetének elmondására, igenekre, és nemekre.

holokauszt_musor_141106ml_3.jpg

Radnóti Miklós a háttérben.    Fotó: Mocsári László

A megnyitó után a Szépen Szólva Irodalmi Kör „Ezt soha többé” című, Radnóti Miklós halálának 70. évfordulója alkalmából és a holokauszt áldozatainak emlékére készült előadását láthatták az érdeklődők a Kondor-teremben. Bócsi Krisztián kiállítása január 10-éig látogatható.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
„70 perc és 70 év egyaránt ellenáll a feledésnek”
Címlap lead: 
Bócsi Krisztián részesévé tesz a múltnak – hangzott el fotótárlatának csütörtöki megnyitóján. És részesévé tesznek a nagy közös munkának: felvázolni egy kor arculatát. Mert reflexiói mindenkit újabb reflexiókra késztetnek.
Elsődleges hír rovat: 

Különleges koncerteket, éjszakai túrákat kínál a királynék vára

Lead: 
Több mint 72 ezren látogattak el megnyitása óta a megújult diósgyőri várba. Többségük miskolci volt, aki ezalatt a két hónap alatt ingyen nézhette meg a látványosságot, de a 20 ezret meghaladó fizetővendégszám is jelentősen több a korábbinál. Az év hátralévő időszakában éjszakai túrák, különleges koncertek teszik még izgalmasabbá a királynék várát.
Törzs: 

Sokat használt kifejezés, hogy „lélegzetelállító látvány” – a diósgyőri vár esetében viszont ez gyakran szó szerint értendő. Különösen, ha olyan vendég lép a felsővárba, aki ismerte a korábbi, rom állapotát is. Az újjáépített tornyokat, a kettős lépcsőjű palotaszárnyat megpillantva sokaknak eláll a szavuk. És még csak ezután következik a lovagterem.

– A korabeli Közép-Európa legnagyobb alapterületű, kéthajós lovagterme fantasztikus tér önmagában is. Látogatóink itt valóban ráhangolódnak a középkorra, és arra is, hogy itt beleülhetnek a székekbe, megfoghatják a berendezési tárgyakat. Szeretik, hogy a régi magyar nyelvet megidézve, udvarhölgyek vezetik őket körbe az ódon falak között – mondta tapasztalataikról Sikter Péter, a várat üzemeltető Miskolci Kulturális Központ vezetője.

diosgyori_var_0914_14.jpg

A számok is beszédesek: korábban évente látogattak el 40-50 ezren a diósgyőri várba, most másfél hónap sem kellett ehhez. Az újranyitás, augusztus 30. óta eltelt két hónap alatt több mint 72 800 látogatója volt! Mivel ebben a két hónapban a miskolciak ingyen nézhették meg a város megújult látványosságát, érdemes kicsit részletesebben is megnézni az adatokat. Kiderül, a fizetővendégek száma is meghaladta a 20 ezret – tehát hatvan nap alatt annyian adtak pénzt érte, mint korábban egy fél év alatt.

Érdekes összevetni a két hónap adatait is. Szeptemberben több mint 36 ezer miskolci látogatott ki Diósgyőrbe, míg októberben 16,5 ezer – tehát megvolt az első roham, de megmaradt a jelentős érdeklődés a második hónapra is. Ezen belül a diákok arányát becsülni tudjuk: szeptemberben mintegy 40, októberben mintegy 25 százaléka iskolás volt a helyi látogatóknak. A nem miskolci vendégek száma viszont nőtt, mintegy 9500-ról 10 700-ra – ezen belül is igen jelentős növekedést mutat például a hétvégi felnőtt- és diáklétszám 2739-ről 4496-ra, illetve 914-ről 2460-ra. Ebből valószínűsíthető, hogy hétről hétre terjed a vár jó híre, elemzett Sikter Péter.

kobor_lovagok_140824_vcs_7.jpg

– Szívesen jönnek a családok, hiszen a gyerek nagyon kedvelik az interaktív eszközöket, a felpróbálható páncélokat, kézbe vehető fegyvereket és a kemény csatákat vívó, ugyanakkor mulatságos Kóbor Lovagok műsorát is, amit jó időben az udvaron, rossz időben pedig a lovagteremben tartanak meg. A megújult várban azonban nincs is igazán rossz idő, ezt mutatják a programok is – tette hozzá az intézményvezető.

Így például novemberi újdonság, hogy minden szombaton este 7 órától „éjszakai” vártúra indul, amikor egészen új fényben tűnik fel a látogatók előtt a kivilágított vár… Emellett jelmezes, interaktív tárlatvezetés, a lovagteremben az Allegra vonósnégyes koncertje, valamint fáklyafényes lovagi párbaj is várja az érdeklődőket.

Az adventi időszakban pedig két, kitűnő gasztronómiai kínálattal és kézműves vásárral fűszerezett koncert is szerepel a programban. November 28-án a legendás Kaláka együttes lép fel 45 éves jubileumi műsorával, valamint sztárvendégével, Ferenczi Györggyel és a Rackajammel. December 20-án pedig a Nőre hangolt Palya Bea-est lesz a kivilágított várudvarban.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Két hónap – több mint 72 ezer látogató!
Címlap lead: 
Több mint 72 ezren látogattak el megnyitása óta a megújult diósgyőri várba. Többségük miskolci volt, aki ezalatt a két hónap alatt ingyen nézhette meg a látványosságot, de a 20 ezret meghaladó fizetővendégszám is jelentősen több a korábbinál.
Elsődleges hír rovat: 

„Légy számunkra erősség a halál próbáján”

Lead: 
Pénteken tartotta hagyományos halottak napi koncertjét a Miskolci Szimfonikus Zenekar a selyemréti Szent István-templomban.
Törzs: 

Ez a hangverseny mindenképpen több mint egy átlagos koncert – a zene segít elmélyülni, emlékezni, amire szeretteink szaporodó sírjai mellett talán nincs lehetőségünk. A hagyományosan, minden évben megrendezett alkalom ezért is foglal el kivételes helyet a Miskolci Szimfonikus Zenekar repertoárjában. És azért is, mert ajándékba adják a város közösségének, hiszen nem kell belépődíjat fizetni.

koncert_szimfonikusok_141031_ja_2.jpg

Ingyen hallgathatták az érdeklődők a koncertet.    Fotó: Juhász Ákos

Az együttes évek óta Mozart zseniális Requiemjére építi ezt a hangversenyt, de mindig van valami újdonság is. Így idén a zeneszerző utolsó, befejezetlen műve mellett felhangzott utolsó befejezett egyházi műve, az alig háromperces Ave verum corpus című motetta is, aminek utolsó sora így hangzik: „Légy számunkra erősség a halál próbáján”.

koncert_szimfonikusok_141031_ja_4.jpg

A Miskolci Szimfonikus Zenekart ezúttal Török Géza Liszt-díjas karmester vezényelte. A koncert énekes szólistája Ács Gabriella, Faludi Zsuzsanna, Xavier Rivadeneira és Koleszár Ákos volt. Közreműködött a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus Gergely Péter Pál vezetésével. 

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Zenével emlékeztek az elhunytakra Selyemréten
Címlap lead: 
Pénteken tartotta hagyományos halottak napi koncertjét a Miskolci Szimfonikus Zenekar a selyemréti Szent István-templomban.
Elsődleges hír rovat: 

Madárbarátok – és a velünk élő vadvilág

Lead: 
Minden hónap utolsó péntekén összetalálkoznak a helyi madárbarátok a miskolci Civil Házban. Minden érdeklődőt szívesen látnak, segítenek, tanácsok adnak. Ők maguk pedig lassan már készülnek a bagolylesre – amiért nem kell messzire menni, mert a madarak itt élnek körülöttünk, csak figyelni kell.
Törzs: 

A nyarat természetesen inkább a szabadban töltik, ősztől tavaszig pedig vetítésekkel előadásokkal, tapasztalataik megosztásával képzik magukat a madárbarátok. Madarászkörnek ezeket a foglalkozásokat nevezik, de ez senkit ne tévesszen meg: komoly szervezet keretein belül működnek.

– A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) több mint 30 helyi csoportra tagozódik. A miskolciak és az egriek együtt alkotják a Bükki Helyi Csoportot, aminek miskolci tagjai gyűlnek össze minden hónap utolsó péntekén az általunk madarászkörnek nevezett találkozón – vázolta a rendszert Somoskői Péter alelnök.

Az október 31-ei találkozó volt az első hivatalos a nyári szünet után, volt miről beszámolni, áttekinteni a nyári megfigyelések, kirándulások, gyűrűzőtáborok eredményeit. Feladataik közé tartozik ugyanis a természet- és madárvédelem mellett az oktatás-nevelés is.

– Városi és vidéki óvodák, iskolák is hívnak minket, hogy tartsunk előadást, bemutatót, lassan több helyre kellene mennünk, mint ahová tudunk – mondta Somoskői Péter. Ugyanakkor ők is tanulnak, hiszen találkozóik többségére hívnak előadót. Szakmai programjukba rendszeresen meghívnak természetvédelmi őröket, hogy mutassák be területüket, körbejárnak egy-egy szakterületet, de szó esik arról, hogyan kell felismerni a magasan repülő madarakat, hogyan lehet fotózni a lessátorból, és az is érdekes, ha egy társuk fészekből kiesett fiókát nevel, és megosztja tapasztalatait.

– A madárkedvelők számára ilyenkor, a tél kezdetén szokott kérdés lenni, hogy mit tegyenek a kertben vagy akárcsak az erkélyükön a madarak átteleléséért. Mi erről már nem szervezünk előadást, de ha megkeresnek minket egy ilyen pénteki találkozón – 4 órától általában már itt vagyunk a Civil Házban –, akkor szívesen segítünk, tanácsot is adunk – mondta az alelnök.

madarasz_kor_141031ml_2.jpg

Fotó: Mocsári László

Az érdeklődők számára „tapasztalati” programokat is szoktak szervezni, ilyen lesz például a februári bagolyles. Ezt az egyetemi parkban szokták megrendezni, nem kell hosszú túrát tenni, hogy különlegességet lásson-halljon az ember.

– Miskolc a Bükk lábánál, tehát madárbarát szemmel is igen jó helyen fekszik. Telente fel is bukkan a városhoz közel, a Szinva és a Sajó közelében a fekete gólya, ami egyébként az erdőben él. A jégmadár is rendszeres bejön, tavaly augusztusban nagykócsag vadászott a Szinva belső szakaszán. A városban is lehet találkozni vándorsólyommal, a vörös vércsék pedig már három fészket is raktak – sorolta Somoskői Péter. – A bagolyleső programunknak ezért is az az alcíme, hogy a velünk élő vadvilág – mert bejönnek, körülöttünk élnek. Érdemes akár a buszra várva is a fejünk fölé nézni, vagy hallgatózni, mert fel-fel tűnhet egy-egy „nem tipikusan városi” állat, csak tudnunk kell észrevenni – zárta szavait a miskolci madárbarát.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Madárbarátok – és a velünk élő vadvilág
Címlap lead: 
Minden hónap utolsó péntekén összetalálkoznak a helyi madárbarátok a miskolci Civil Házban. Minden érdeklődőt szívesen látnak, segítenek, tanácsok adnak.
Elsődleges hír rovat: 

Oldalak