2024. október 07. Amália

„Minden vers egy-egy dráma sűrítve” – Eperjes Károly irodalmi estje Miskolcon

Lead: 
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” – ezzel a címmel tartott irodalmi-zenés estet Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész hétfő este a Művészetek Házában. A programot – melyen Négyessy Katalin gordonaművész működött közre – A magyar kultúra napja alkalmából rendezte meg Miskolc önkormányzata.
Törzs: 

A város számtalan programmal ünnepelte a magyar kultúra napját, az egyik kiemelt esemény a hétfői irodalmi-zenés est volt. Miskolcot bátran nevezhetjük a kultúra városának, és ennek – mutatott rá érdeklődésünkre Pfliegler Péter – a mindennapjainkban is érvényesülnie kell, úgy a kulturális élet területén, mint például az oktatásban, alsó tagozattól az egyetemig. Ez persze – tette hozzá az alpolgármester – „kötelezettségeket is ró ránk: biztosítanunk kell a kulturált szórakozási lehetőségeket a város polgárai számára.”

a_magyar_kultura_napja_-_eperjes_karoly_onallo_zenes_estje_20180122_bl_004_web.jpg

Kiss János alpolgármester kifejtette, hogy Miskolcot igazán otthonunknak érezzük, azt a biztonság megteremtése mellett úgy tudjuk csak elérni, ha erős és magas szintű városi kultúrát teremtünk; akkor fogjuk jól érezni magunkat, ha egy jó kulturális közeg vesz minket körül. Ezért fontos, hogy tanuljunk abból a kultúrából, ami a várost több száz éve jellemzi – fogalmazott Kiss János, emlékeztetve arra, hogy például 1823-ban a miskolciak kiálltak amellett, hogy magyar nyelven játszanak a város kőszínházában.

a_magyar_kultura_napja_-_eperjes_karoly_onallo_zenes_estje_20180122_bl_005_web.jpg

Miskolc történetében – folytatta az alpolgármester – számtalan olyan példát találunk tehát, ami nagy kulturális értékkel bír, a város erős kulturálisérték-alkotás tekintetében. „Nekünk ezt a mércét kell a szemünk előtt tartanunk”, mert akkor egyre többen fogják azt gondolni, hogy Miskolc nem pusztán a lakóhelyünk, hanem az otthonunk.

Eperjes Károly előadását nem először láthatta a miskolci közönség, a Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész elmondása szerint már többször járt városunkban az irodalmi-zenés esttel. Mint ismertette, ez egy összeállítás a XX. századi, Istent kereső magyar költők – Babits Mihály, Ady Endre, József Attila, Pilinszky János és mások – műveiből. A műsor formája Latinovits Zoltán Balassi estjének a szerkezetéből táplálkozik, valamint Mensáros László A XX. század című legendás műsorából, amelyek hasonló céllal kerültek a közönség elé.

a_magyar_kultura_napja_-_eperjes_karoly_onallo_zenes_estje_20180122_bl_009_web.jpg

– Ha nincs bennem egy lelki fordulat ezelőtt több mint 20 évvel, akkor én ezzel az esttel nem mertem volna kiállni soha. Sokat foglalkoztam az anyaggal, éveken keresztül ért bennem – fogalmazott, a műsorról szólva hozzátéve, a fent említett elődök „olyan mércét húztak, hogy ez alá nem érdemes menni, én pedig igyekszem szerényen követni őket, a magam eszközeivel”.

a_magyar_kultura_napja_-_eperjes_karoly_onallo_zenes_estje_20180122_bl_033_web.jpg

Eperjes Károly estjét hosszú évtizedek óta láthatja a közönség az országban és a határokon túl is. Ez idáig körülbelül százötven verset gyűjtött össze az évek alatt. Az estnek három része van, a létünk három fő pillérét követve: az első a szabad akarat; e szerint döntünk jó és rossz között, Isten mellett vagy Istennel szemben. A második rész a megtérésről, a szellemi-lelki fordulatról szól, a harmadik pedig a hazatérésről, a megérkezésről, a találkozásról Istennel – végül is a lét végső értelméről. Ezek köré épül a zenés-irodalmi est.

a_magyar_kultura_napja_-_eperjes_karoly_onallo_zenes_estje_20180122_bl_029_web.jpg

– Minden vers egy-egy dráma sűrítve. Önök ma itt hallanak tíz, húsz verset, vagy még többet, az azt jelenti, hogy 4-5 éves bérletük van – mondta bevezetőjében a színművész, megmosolyogtatva hallgatóságát.

Mint ismert, a magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A vers nemzetünk történelmének összegzése, lelkületének tükre, létünk örömének és fájdalmának kifejezése, lámpása a magyarságnak. Január 22-e alkalmat ad arra, hogy a kultúrán keresztül közvetítsük minden magyarnak hagyományainkat, gyökereinket, nemzeti tudatunkat, és közvetítsük a múltunkat megidéző szellemi értékeinket.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
„Minden vers egy-egy dráma sűrítve” – Eperjes Károly irodalmi estje Miskolcon (Képgalériával!)
Címlap lead: 
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” – ezzel a címmel tartott irodalmi-zenés estet Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész hétfő este a Művészetek Házában. A programot – melyen Négyessy Katalin gordonaművész működött közre – A magyar kultúra napja alkalmából rendezte meg Miskolc önkormányzata.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Évköszöntő rendezvényt tartott Miskolcon a Korona Takarék (Képgalériával!)

Lead: 
Hagyományteremtő céllal rendezte meg első évköszöntőjét a Korona Takarék Takarékszövetkezet pénteken a Művészetek Házában. 2018 elejére valamennyi egyesülés befejeződött a takarékszövetkezeti szektorban, aminek eredményeként immár 12 regionális szövetkezeti hitelintézet – köztük a Korona Takarékkal – működik az országban. A negyedik legnagyobb bank jött így létre.
Törzs: 

A Művészetek Háza nézőtere teljesen megtelt a kezdésre, a kirendeltségek munkatársainak Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze konferálta fel a köszöntéseket és a műsorelemeket.

Alakszainé Oláh Annamária, a Korona Takarék Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője köszöntőjében a mostanra lezajlott integrációra utalva úgy fogalmazott, egy hatalmasat kellett ugraniuk, de most egy új élet kezdődik az új évben, egy új takarékszövetkezetben.

– Új nevünk van, sokaknak új a munkaköre, a feladata, új a szoftver, újak a szabályok – sorolta az elnök-ügyvezető, köszönetet mondva azoknak, akik ezt az óriási változást előkészítették, akik segítették, akik felvállalták, megtervezték, akik cselekedtek, és „mindazoknak, akik velünk maradtak”. Jelenleg 114 kirendeltségben 618 munkatársa van a takarékszövetkezetnek.

korona_takarek_evnyito_180119_ja_6.jpg

– A takarékok egyesülésének fontos üzenete van – hangoztatta. – Szeretnénk a magyar tulajdonú, több mint 3800 magánszemély tulajdonában álló regionális pénzintézetünket megtartani és erősíteni. Ez az egyetlen olyan hitelintézet, amelyiknek Miskolcon van a székhelye. Óriási előnyökkel jár az ügyfelek számára, hiszen a döntéseket mi itt, helyben hozzuk; olyan emberek döntenek a hitelekről például, akik jól ismerik az ügyfeleket.

Az első év a tanulás időszaka, de ezt az ügyfelek nem érezhetik meg, emelte ki Alakszainé Oláh Annamária, hozzátéve: „nekünk az a legfontosabb, hogy az ügyfeleink azt érezzék, hogy folyamatosan növekvő színvonalú szolgáltatásokat nyújtunk számukra."

– Ilyen például a mobilbank-szolgáltatásunk, ami a kistelepülésekre jár. Mobil busszal elvisszük a szolgáltatásainkat. Vagy ilyen például azoknak az informatikai újdonságoknak a sora, amit idén a Smart Bank, az okos bank érdekében fejlesztünk – sorolta.

– Rengeteg feladat vár még ránk, a startgombot már megnyomták. S hogy mi mindent tervezünk erre az évre? Sok munkát, sok tanulást, a jövedelmek emelését, jó oktatásokat, hogy jó karrierlehetőséget biztosítsunk, főleg a fiataloknak. Sok-sok jó tervünk van; közösségi és szakmai tervek egyaránt. Fel hát ebben a nagy családban az új nagy feladatok teljesítésére! A takarékszövetkezetben is csak közösen lehetünk sikeresek – húzta alá az elnök-ügyvezető.

korona_takarek_evnyito_180119_ja_5.jpg

Szabó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Postaügyekért és Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért Felelős Kormánybiztosság szövetkezeti-hitelintézeti ügyekben illetékes vezető munkatársa köszöntőjében elmondta, az a munka, amit a 12 egyesült takarékszövetkezet végbe vitt a magyar bankpiacon, „arra az elmúlt 20-25 évben nem volt példa”. Hozzátette, ilyen mértékű átalakulásra, ilyen struktúraváltásra más bank esetében nem nagyon lehet példákat hozni.

korona_takarek_evnyito_180119_ja_19.jpg

– Az idei és talán még a jövő év legnagyobb kihívása az, hogy a létrejött 12 takarékszövetkezet hogyan tudja a termékeit, a folyamatait, a különböző tevékenységeit összehangolni, racionalizálni, és ezáltal még további költségcsökkentéseket végrehajtani. A gazdasági környezet támogató, a forrásoldal aktív, de például a párhuzamosságokat meg kell szüntetni, és közösen el kell gondolkodni azon, mik a húzótermékek, amik előbbre viszik a takarékszövetkezeteket – ecsetelte Szabó László.

Hozzátette, ha összeadjuk a most létrejött intézmények főbb számait, azt kell látnunk, hogy Magyarország negyedik legnagyobb bankjáról van szó – még ha önálló jogi személyként is működnek a takarékszövetkezetek.

korona_takarek_evnyito_180119_ja_22.jpg

– Az integráció egy olyan erős kapocs közöttük, ami szétszedhetetlen. Mind az ügyfelek, mind a tulajdonosok számára óriási garanciát jelent. Nem beszélve arról a tőkéről, amit az állam biztosított az integrációhoz – húzta alá Szabó László.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Évköszöntő rendezvény Miskolcon (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Hagyományteremtő céllal rendezte meg első évköszöntőjét a Korona Takarék Takarékszövetkezet pénteken a Művészetek Házában. 2018 elejére valamennyi egyesülés befejeződött a takarékszövetkezeti szektorban, aminek eredményeként immár 12 regionális szövetkezeti hitelintézet – köztük a Korona Takarékkal – működik az országban. A negyedik legnagyobb bank jött így létre.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A szakképzés idén is kiemelt feladat

Lead: 
A szakképzés fejlesztése az egyik legfontosabb feladata idén is a magyar kamarai rendszernek, de a magyar gazdasági életben is kiemelt szerepet kap, hiszen felkészült szakemberekre, tehetséges, dolgozni akaró fiatalokra van szükség – hangzott el azon a szakképzési fórumon, amit pénteken tartottak a Miskolci Felnőttképző Központban.
Törzs: 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos szakmai évindító rendezvényén a megjelent vállalkozások képviselőit a szakképzés finanszírozásának lehetőségeiről tájékoztatták, de az előadáson külön szó esett a szakképzési hozzájárulási kötelezettség teljesítéséről és elszámolásáról is a tavalyi évre vonatkozóan.

Lászlóné Szép Györgyi, bejegyzett, bronzjelvényes igazságügyi adó- és könyvszakértő ismertette, minden működő vállalkozásnak fizetnie kell a szakképzési hozzájárulást – amelyik azonban gyakorlati képzést szervez és tart, az a cég a tanulók után vissza tudja igényelni a normatív alapú csökkentő tételeket.

bokik_szakkepzes_180119ml_8.jpg

Fotó: Mocsári László

– A rendszer, ami szeretném még egyszer hangsúlyozni: normatív alapú finanszírozást takar, már 2012 óta működik, de minden évben van benne egy kis finomhangolás. A tavaly év végi változásokról tájékoztattam ma a cégek képviselőit – mondta a szakértő, akitől azt is megtudtuk, hogy egy tanulószerződéses diák esetében átlagosan 6-700 ezer forint is lehet az éves normatíva.

– A szakképzés 2018-ban is az egyik legfontosabb feladata a magyar kamarai rendszernek, de Magyarországnak, a magyar gazdaságnak is, hiszen felkészült szakemberekre, tehetséges, dolgozni akaró fiatalokra van szüksége – ezt már a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke mondta. Bihall Tamás hangsúlyozta, a magyar kormány és a vele szövetségben működő kamarák mindenekelőtt a vállalati-gazdasági elvárásokat veszik figyelembe, amikor a szakképzés fejlesztéséről, a jogszabályi és pénzügyi környezetről van szó.

A BOKIK-elnök ismertette, már megalakult 14 ágazati készségtanács (a feladatukról, szerepükről lásd keretes összefoglalónkat).

bokik_szakkepzes_180119ml_2.jpg

– A testülettől azt várjuk, hogy a rájuk vonatkozó szakképzési tartalmat, a tananyagok szerkezetét és egyebeket meghatározzanak. Az Országos Képzési Jegyzékre (OKJ) radikális hatással lesznek, de ez egy jó dolog, hiszen egyre inkább érvényesül majd az a szempont, hogy a szakmaképzés a vállalati, munkaerő-piaci igényekre épüljön. Lesznek a megyénk vállalatai közül is résztvevői ennek a munkának – tette hozzá Bihall Tamás.

A húsz ágazati készségtanács feladata, hogy az adott ágazatban és az adott régióban felmérje, hogy milyen képzésre, milyen szakemberekre van szükség. Ebbe a feladatba beletartozik például a tananyagok összeállítása, de a tanácsban szerepet vállaló vállalatok segítenek a gyakorlati tudás elsajátításában is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adott vállalkozás a rendelkezésre álló eszközeivel nyújt szakmai gyakorlatot, emellett a szakképzési centrumokban meglévő képzőhelyeket is igénybe vehetik. Abban az esetben, ha egy adott ágazatban szükséges technológiát az adott cégnél nem alkalmazzák, annak használatát a szakképzési centrumban továbbra is el lehet sajátítani.

A másik kiemelt feladat idén a pályaorientáció. A szakképzés népszerűsítését erősíteni kell a magyar társadalomban, húzta alá a BOKIK elnöke, aki elárulta: ezen a téren „nem állunk még túl jól”, hiszen a számok azt mutatják, hogy miközben a gimnáziumi beiskolázások tendenciaszerűen nőnek, a szakképzési adatok nem ilyen kedvezőek.

bokik_szakkepzes_180119ml_21.jpg

– Nem vagyunk a gimnáziumok ellen! Ugyanakkor jobban át kell gondolni, ki milyen iskolát választ. A gyerekek érdeke is az, hogy olyan iskolába járjanak, ami igazán közel áll hozzájuk – fogalmazott az elnök, aki hozzátette, a kamara arra készül, hogy összefoglalót tesz le az új kormány asztalára, hogy a munka minél tervszerűbben folytatódhasson a választásokat követően.

portre2.jpg

A cégeknek és a diákoknak is sok lehetőséget nyújtanak a gyakorlati képzések, hiszen a vállalatok ezáltal kinevelhetik saját szakember-utánpótlásukat. Az Andrássy Gyula szakgimnázium sok fiatalt kinevel, akik aztán többek között a Boschba mennek gyakorlatra, majd akár ott is kapnak munkát. Az iskolában tett látogatásunkkor éppen gépi forgácsolási gyakorlaton vettek részt a másodikos diákok a tanműhelyben, akik ezeken az órákon különböző esztergálási eljárásokkal ismerkedhetnek meg.

portre1.jpg

A végzős Attila és Martin már nem járnak ilyen órákra, gyakorlatra a Boschba járnak.

- Nagyon sokrétű a gyakorlat, mind elektronika, programozás, mind gépészeti szerelési gyakorlatok szerepelnek a "tananyagban" - mondta Lovász Attila, aki a középiskola után egyetemre szeretne jelentkezni.

Martin viszont már elgondolkozott azon, hogy a végzés után munkába áll. - Aki jól teljesít, azt felveszik a Boschba - emelte ki Szőke Martin.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A szakképzés idén is kiemelt feladat
Címlap lead: 
A szakképzés fejlesztése az egyik legfontosabb feladata idén is a magyar kamarai rendszernek, de a magyar gazdasági életben is kiemelt szerepet kap, hiszen felkészült szakemberekre, tehetséges, dolgozni akaró fiatalokra van szükség – hangzott el azon a szakképzési fórumon, amit pénteken tartottak a Miskolci Felnőttképző Központban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Az ország színe-virága halt hősi halált a Donnál

Lead: 
75 éve, 1943. január 12-én indult meg az a támadás a Donnál, amivel a szovjet katonák visszavetették a 2. magyar hadsereget állásaikból. És bár az első sorok az utolsó töltényükig küzdöttek a hatalmas túlerő ellen, a tragédiát nem tudták megakadályozni. Csütörtökön megemlékezést tartottak a Szemere kertben található Doni kopjafánál.
Törzs: 

A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportja szervezte a megemlékezést, melyen Szopkó Róbert történész beszélt a „magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájáról”, a doni katasztrófa történelmi hátteréről. Úgy fogalmazott, hogy „a legnagyobb magyar temető a Don”, 120 ezer magyar áldozata volt a hadjáratnak.

A történész részletesen kitért arra, miért nem volt alkalmas a magyar hadsereg a távoli, miénktől eltérő klímával rendelkező területen folyó harcra. Mint mondta, a trianoni békediktátum következtében hazánk nem tarthatott fenn nagyszámú hadsereget, a tisztek számát is korlátozták, és technológiai téren sem fejleszthettünk, de hiányzott a sereget kiszolgáló hadiipar is az első világháborút követő évtizedekben.

doni_megemlekezes_180111_vcs_05.jpg

1938., a győri program meghirdetését követően javult a helyzet, de a magyar hadsereget elsősorban kárpát-medencei, és nem távoli, más klímájú területeken folyó harcokra képezték ki és szerelték fel. 1941-es hadba lépésünkkor sem volt még meg a megfelelő szállítóeszköz-kapacitás, a civil szférából gépesítettek.

– A Donnál nagyhatalmak háborúztak; nagyhatalmak nagy létszámú és jól felszerelt tömeghadseregekkel – húzta alá Szopkó Róbert, aki az imént felsoroltak mellett a szövetséges segítségnyújtás elmaradásával, a magyar katonák számára szokatlan, dermesztő hideggel, és a hosszú arcvonal tarthatatlanságával magyarázta, hogy 1943. január 12-én áttörte a frontot a Vörös Hadsereg.

– Az első sorok magyar katonái az utolsó töltényig küzdöttek, de nem tudták megakadályozni a hosszú agónia beteljesülését. A 2. magyar hadsereg az ország színe-virága volt; fiatalok, akiké a jövő. Ezzel a generációval egy picit a jövő is meghalt. Apák, testvérek, férjek – gyakorlatilag az egész országot veszteség éri. Úgy emlékezzünk rájuk, mint akik az életüket áldozták a hazáért, és megtették azt, amit elvárnak tőlük – emelte ki a történész.

doni_megemlekezes_180111_vcs_07.jpg

Miután édesapja harctéri naplójából olvasott fel részleteket Kühne Katalin, Szabó Sándor református lelkész mondott imát a Donnál elesettekért.

doni_megemlekezes_180111_vcs_09.jpg

Koszorúzással zárult a megemlékezés, a megemlékezés virágait helyezték el a kopjafánál a megyei kormányhivatal, a megyei közgyűlés, Miskolc önkormányzata, valamint egyesületek, civil szervezetek képviselői.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Az ország színe-virága halt hősi halált a Donnál (Képgalériával!)
Címlap lead: 
75 éve, 1943. január 12-én indult meg az a támadás a Donnál, amivel a szovjet katonák visszavetették a 2. magyar hadsereget állásaikból. És bár az első sorok az utolsó töltényükig küzdöttek a hatalmas túlerő ellen, a tragédiát nem tudták megakadályozni. Csütörtökön megemlékezést tartottak a Szemere kertben található Doni kopjafánál.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Négyszáz újabb munkahely – high-tech japán cég települ Miskolcra!

Lead: 
Az elektromos autókhoz tartozó lítiumionos akkumulátorokat gyártó, high-tech japán cég települ Miskolcra – jelentették be csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A GS Yuasa csoport miskolci üzeme mintegy 400 embernek ad majd munkát. Az építkezés februárban kezdődik.
Törzs: 

Makoto Yoda, a cég vezető tanácsadója a sajtótájékoztatón bejelentette, az első Japánon kívüli lítiumionos akkumulátorokat gyártó üzemüket Miskolcon hozzák létre. Kifejtette, az éghajlatváltozás, a széndioxid-kibocsátás sürgető problémává vált, új feladatokat szabott ki az autóipar szereplői számára, és a kibocsátás csökkentésére, annak megoldására kevés idő áll rendelkezésre. A vezető tanácsadó hozzátette, számos technológiai megoldás ismert ma már, ezek között kiemelt helyen szerepelnek a lítiumionos akkumulátorok.

gs_yuasa_180111_vcs_04.jpg

Makoto Yoda: „Miskolc nagyon jól kiépített infrastruktúrával rendelkezik, jól képzett szakembereket tudunk itt alkalmazni” Fotó: Végh Csaba

Makoto Yoda elmondta azt is, hogy cégük idén 100 éves, az alapítók úttörők voltak, hiszen ők fejlesztették ki az első akkumulátorokat Japánban. Ma már világszerte használják a termékeiket, 17 országban, 37 telephelyen, megközelítőleg 15 ezer embert foglalkoztatnak.

– Filozófiánk középpontjában az innováció és a növekedés áll, és elkötelezettek vagyunk a környezet megóvása iránt – szögezte le a vezető tanácsadó. – Olyan megoldásokat kerestünk az elmúlt években, amelyekkel választ tudunk adni a globális környezeti kérdésekre. Nagy összegeket fordítottunk az akkumulátorok kifejlesztésére, hogy ezzel segítsük az elektromos autók elterjedését.

yuasa2.jpg

A terméket Japánban már gyártják, világszerte több autómárkának is szállítanak. A lítiumionos akkumulátorok nagy előnye a kisebb tömeg, ami hozzájárul ahhoz, hogy csökkenthető az autók fogyasztása és károsanyag-kibocsátása.

– Miskolcot választottuk ki az új gyárunk helyszínéül, számos érv szól a város mellett: nagyon jól kiépített infrastruktúrával rendelkezik, jól képzett szakembereket tudunk itt alkalmazni. Ugyanakkor számunkra fontos az is, hogy Miskolc környezetbarát megoldásokra törekszik a hétköznapokban is – hangsúlyozta Makoto Yoda, hozzátéve: új fejezet kezdődik a cég történetében, és reményeik szerint a következő 100 évben is a világ élvonalába tartozó technológiákat tudnak majd biztosítani partnereik számára. A kiotói székhelyű cég magyarországi leányvállalatát, a miskolci székhelyű GS Yuasa Magyarország Kft.-t 2017. október 30-án jegyezték be.

gs_yuasa_180111_vcs_06.jpg

Kiss János alpolgármester: „Miskolc gazdasága az elmúlt hét évben 60 százalékkal bővült”

Miskolc legújabb befektetőjét Kiss János üdvözölte. Az alpolgármester úgy fogalmazott, a város mindig hálás azoknak, akik Miskolc újraiparosítását támogatják. Hiszen – mutatott rá – azt az ipari kapacitást kell újrateremteni, amit a rendszerváltás után szinte teljesen leromboltak.

– Az volt a feladatunk, hogy új és korszerű termelőkapacitásokat építsünk ki, új munkahelyeket hozzunk létre, a miskolciaknak tisztességes megélhetést, a vállalkozásoknak pedig fejlődésre alkalmas üzleti környezetet alakítsunk ki. A hátrányból előnyt igyekszünk kovácsolni; a terv az, hogy a régi iparágak helyére 21. századi gyártási technológiákat hozzunk a városba. Az egyetemre, a mérnöki-műszaki hagyományokra tudunk alapozni. Azon dolgozunk, hogy ehhez megteremtsük az infrastrukturális hátteret, fejlesszük az ipari parkokat, erősítsük a szakképzést, vagy például fejlesszük a közösségi közlekedést – mindez pedig azt jelenti, hogy készek vagyunk fogadni az ide települni szándékozó nagy nemzetközi cégeket – mutatott rá az alpolgármester.

gs_yuasa_180111_vcs_05.jpg

Kiss János hozzátette, az erőfeszítések nem voltak hiábavalóak: Miskolc gazdasága az elmúlt hét évben 60 százalékkal bővült, csak tavaly mintegy hét százalékkal. 7 év alatt több mint 5 ezer munkahely jött létre, a gazdasági teljesítmény tekintetében pedig negyedik Miskolc a megyei jogú városok között. Fontos ugyanakkor, hogy a demográfiai folyamatok is kedvezőek: az alpolgármester úgy fogalmazott, „27 év után fordítani tudtunk, a tavalyi volt az első év, amikor úgy zártunk, hogy Miskolcnak nem volt elvándorlási vesztesége. Ez azt is üzeni, hogy nemcsak a gazdaság szavazott bizalmat Miskolcnak, hanem az itt élők is.”

A japán céget méltatva leszögezte az alpolgármester, a GS Yuasa a globális világpiac egyik fontos szereplője, és az ipari technológia új szintjét hozza el Miskolcra. Képes nagy hatékonysággal, nagy termelékenységgel működni, és képes arra, hogy magas hozzáadott értéket állítson elő. Kiss János idézte Henry Fordot: azért érdemes magas hozzáadott értékű termékeket előállítani, mert a valóságban nem a munkaadó fizeti a béreket, hanem a termék.

– Bízunk abban, hogy a GS Yuasa Miskolcon gyártott akkumulátorai betöltik ezt a szerepet, és hogy nemcsak az autókat töltik majd fel világszerte, hanem jelképesen Miskolc „feltöltéséhez” is hozzájárulnak. Bízunk abban is, hogy a következő 100 évben is jó partnere lesz egymásnak a cég és a Miskolc – zárta szavait az alpolgármester.

gs_yuasa_180111_vcs_14.jpg

Szijjártó Péter: „A japán cég üzeme mintegy 8,8 milliárd forintos beruházással jön létre Miskolcon”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra mutatott rá, hogy az új világgazdasági helyzetben a magyar gazdaság is új korszakba lépett, amikor az új munkahelyek teremtése során már a hozzáadott értékre, a magas technológiai színvonalra is nagy hangsúlyt helyez. Ezt az új minőséget – folytatta a miniszter –, úgy tudták elérni, hogy a munkanélküliségi mutató rekord alacsony szinten áll, alig 3,8 százalékos, és mintegy 4,4 millió ember dolgozik Magyarországon, gyakorlatilag közel a teljes foglalkoztatottság.

– Az autóipar a magyar gazdaság zászlóshajója, sikere azon múlik, hogy milyen gyorsan tud átállni az önvezető autók, az elektromos járművek új korszakára – fogalmazott Szijjártó Péter. – Fontos tehát, hogy az új technológiák bevezetésére minél több high-tech vállalat válassza hazánkat. A japán ipar egyik ilyen vállalata döntött úgy, hogy egy teljesen új termék, a lítiumionos akkumulátorok gyártását Japánon kívül Miskolcon kezdi meg. Szeretném hangsúlyozni, hogy a világpiac második számú vállalata döntött úgy, hogy itt települ le.

gs_yuasa_180111_vcs_27.jpg

A japán cég üzeme mintegy 8,8 milliárd forintos beruházással jön létre Miskolcon, a magyar kormány 465 millió vissza nem térítendő támogatást biztosít ehhez. A beruházás mintegy négyszáz új munkahelyet hoz a városba.

gs_yuasa_180111_vcs_32.jpg

Szijjártó Péter kiemelte, ez a beruházás is világosan mutatja, hogy a kormányzati intézkedések a magyar beruházási környezetet Európában a legvonzóbbá teszik. Minden korábbi rekord megdőlt: míg két éve 71 beruházás érkezett Magyarországra, addig tavaly 96 – ez minden idők legjobb eredménye. Tavaly 3,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett hazánkba, ez a 2015-ös adat két és félszerese. Az így létrejött munkahelyeken az átlagbér tavaly előtt 255 ezer forint, tavaly pedig 304 ezer forint volt, ami azt bizonyítja, hogy növekvő fizetések mellett is lehet versenyképes befektetési környezetet teremteni – mutatott rá a tárcavezető, hozzátéve végül: Magyarországon 170 japán cég 26 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést.

gs_yuasa_180111_vcs_38.jpg

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Négyszáz újabb munkahely – high-tech japán cég települ Miskolcra!
Címlap lead: 
Az elektromos autókhoz tartozó lítiumionos akkumulátorokat gyártó, high-tech japán cég települ Miskolcra – jelentették be csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A GS Yuasa csoport miskolci üzeme mintegy 400 embernek ad majd munkát. Az építkezés februárban kezdődik.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Februárban érkeznek a Seuso-kincsek Miskolcra, a múzeum már készül a kiállításra

Lead: 
Február 27-étől húsz napon át csodálhatjuk meg Miskolcon a késő római császárkor egyik legjelentősebb, páratlan ezüstkincsét. A Seuso-kincs néven ismert műtárgyegyüttes befogadására és kiállítására már készül a miskolci Herman Ottó Múzeum: a képtár kiállítási anyagát májusig „elköltöztették”, hogy a biztonsági és műtárgyvédelmi szabályoknak messzemenőkig meg tudjon felelni a kiállítótér.
Törzs: 

A festmények lekerültek a falakról, a műtárgyak is bedobozolva, teljesen üres már a múzeum képtára, amit január 8-ával átmenetileg bezártak. A gyakori múzeumlátogatók, de talán mondhatjuk: az izgalmas (és nem mellesleg felbecsülhetetlen értékű) kincsek, nemzeti értékeink iránt lelkesedők azonban ezúttal talán nem bánkódnak, hiszen egy páratlan gyűjtemény érkezik Miskolcra februárban!

seuso_elokeszulet_180109ml_10.jpg

Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum igazgatója: a Seuso-kincs a koronázási ékszerek után a legjelentősebb és legértékesebb műkincsegyüttesünk. Fotó: Mocsári László

– A Seuso-kincs a koronázási ékszerek után a legjelentősebb és legértékesebb műkincsegyüttesünk – mutatott rá érdeklődésünkre Tóth Arnold, a kiállító Herman Ottó Múzeum igazgatója, hozzátéve: nagy büszkeség a városnak és múzeumának, hogy azon hat település közé került Miskolc, ahová elviszi vándorkiállítását a Magyar Nemzeti Múzeum. (Székesfehérvár után Zalaegerszegen, Kaposvárott és Kecskeméten volt látható a Seuso-kincs, Miskolc után pedig Nyíregyháza következik, itt ér véget az országot körüljáró vándorkiállítás.)

seuso_elokeszulet_180109ml_7.jpg

A képtár május elejéig-közepéig tart zárva, az ugyanitt található Pannon-Tenger Múzeumban az utolsó látogatási nap január 31. lesz – tájékoztatott Vass Nóra. A múzeum osztályvezetője elmondja azt is, hogy átalakítják a kiállítótermet a Seuso-kincsek fogadásához, hiszen nagyon sok biztonsági és műtárgyvédelmi szabálynak kell megfelelni, a páratartalomtól kezdve a hőmérsékleten át a világításig szigorú feltételeket támaszt a Magyar Nemzeti Múzeum a kiállító intézménnyel szemben.

seuso_elokeszulet_180109ml_13.jpg

Február 27-én nyitják meg a kiállítást a közönség számára, 20 napon át meghosszabbított nyitvatartással, reggel 9 órától este 9-ig tekinthetik meg a miskolciak és az ide érkezők a gyönyörű műtárgyegyüttest.

A Seuso-kincs ezüstedényei minden bizonnyal saját koruk művészetének is csúcsdarabjai – olvasható a Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítását bemutató oldalán. A 14 nagyméretű ezüstedény össztömege 68,5 kg. Az ezüstműves remekművek saját korukban összesen 2040 solidust érhettek. Ez azért is meghökkentő, mivel a 4. században egyetlen solidusból 350 liter búzát vagy 109 liter bort lehetett vásárolni!

seuso.jpg

A Seuso-kincset két, ételek tálalására szolgáló nagyméretű lapos tál, két további tálaló és valószínűleg dísztálként is használt tál, egy mosdáshoz használt mély tál és két hozzá tartozó, geometrikus díszítésű kancsó, továbbá egy dionüszoszi ábrázolásokkal, egy állatalakokkal és egy görög mitológiai ábrázolással díszített kancsó alkotja. Két vödör, egy illatszeres tégelyek tárolására szolgáló doboz, valamint egy amfora is része az együttesnek.

A kincseket a 4. század utolsó évtizedeiben vagy az 5. század elején rejthették el, feltehetően egy háborús konfliktus elől menekülve. Az ezüstedényeket egy rézüstben helyezték el úgy, hogy a nagy tálakat az üst aljába, lefelé fordítva egymásra, majd a kisebb edényeket a tetejükre fektették.

seuso-kincsek.jpg

A római császárkor késői szakaszából (4-5. század) származó kincslelet nevét az úgynevezett Seuso-tál feliratán megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki a Római Birodalom latin és görög kultúrán nevelkedett gazdag elitjéhez tartozott. Nevét más történeti forrás nem őrizte meg, de elképzelhető, hogy a hivatali apparátus tagjaként vagy a hadsereg tisztjeként császári szolgálatban állt. Családjának vagyonához nemcsak ezüstedények, hanem egy Balaton környékén fekvő nagybirtok és villa is hozzátartozhatott.

A késő császárkorból ismert mintegy harminc, lakoma-készlet darabjait is tartalmazó nemesfém kincslelet között a Seuso-kincs mind művészi, mind anyagi értékét tekintve kiemelkedő helyet foglal el. A kiállításon bemutatott ezüstkészlet össztömegével a fennmaradt késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsleletek között a legértékesebbnek számít.

seuso_elokeszulet_180109ml_4.jpg

Vass Nóra osztályvezető: február elejétől lehet regisztrálni a kiállításra

Vass Nóra felhívta arra is a figyelmet, hogy február elejétől lesz elérhető az az online felület, ahol a kiállításra előzetesen tudunk majd regisztrálni. Egyben biztatott is mindenkit, hogy éljenek ezzel, illetve az elővételi jegyvásárlás lehetőségével élni, hiszen nagy az érdeklődés a kiállítás iránt, az eddigi helyszíneken tapasztaltak is ezt támasztják alá.

seuso_elokeszulet_180109ml_15.jpg

– A látogatóknak több szabályt kell betartaniuk, mint általában; például meg van az is határozva, hogy egy-egy csoport mennyi időt tölthet a kiállítótérben. Ez a fogadható látogatószámot is meghatározza: 5-7 ezer fővel indulnak a kiállítások az első héten, és összességében 15-20 ezer fős látogatószám várható – ecseteli az osztályvezető.

A Seuso-kiállításra időpontot foglalni február 1-től lehet, erről bővebb információval január második felében szolgál majd a Herman Ottó Múzeum.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Februárban érkeznek a Seuso-kincsek Miskolcra, a múzeum már készül a kiállításra
Címlap lead: 
Február 27-étől húsz napon át csodálhatjuk meg Miskolcon a késő római császárkor egyik legjelentősebb, páratlan ezüstkincsét. A Seuso-kincs néven ismert műtárgyegyüttes befogadására és kiállítására már készül a miskolci Herman Ottó Múzeum: a képtár kiállítási anyagát májusig „elköltöztették”, hogy a biztonsági és műtárgyvédelmi szabályoknak messzemenőkig meg tudjon felelni a kiállítótér.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Komolyan veszik a folytatást is az alapszakaszgyőztes „Macik”

Lead: 
Megnyerte az Erste Liga alapszakaszát a DVTK Jegesmedvék csapata, de a szolid ünneplés után már a következő feladatokra koncentrálnak Mikael Tisell vezetőedző fiai: előbb az Erste Ligában fogadják Brassó és Ferencváros csapatát, majd jön a nyitraiak elleni Visegrád Kupa-döntő!
Törzs: 

A mérkőzéseket felvezető csütörtöki sajtótájékoztató alkalmával Mikael Tisell vezetőedző leszögezte, mindig az éppen következő mérkőzésre koncentrálnak, most tehát a pénteki, Brassó elleni derbire. Rámutatott, ez, és a Ferencváros elleni találkozó jó felkészülést jelenthet a Visegrád Kupára, amire az alapszakasz-győzelem után az edzői stábbal már kétségtelenül jobban és nyugodtabban tudnak készülni.

mikael_tisell.jpg

Fotó: Végh Csaba

A vezetőedző elmondta, komolyan veszik mind a pénteki (kezdés: 18:30, Miskolci Jégcsarnok), mind a vasárnapi (18:00, szintén Miskolci Jégcsarnok) mérkőzést. Megtudhattuk, hogy mindenki egészségesen várja a brassóiakat és a Fradit, így a meccsek alkalmat adnak arra is, hogy kipróbáljanak más felállásokat is, de természetesen hatalmas változtatásokra nem kell számítani.

Galanisz Nikandrosz is azt hangsúlyozta, hogy előbb az Erste Liga soron következő meccseit kell megnyerni, és fontos lenne ezekkel a sikerekkel nekifutni a Visegrád Kupa döntőjének. A Nyitrát szerdán fogadják a Jegesmedvék, kezdés: 19:00.

galanisz_nikandrosz_180104_vcs_2.jpg

– Ez a mérkőzés egyelőre még nem is téma az öltözőben, mindenki a hétvégére koncentrál. Aztán lesz majd két teljes napunk a döntő szerdai első felvonásáig, hogy felkészüljünk a nyitraiak játékából – ecsetelte.

Galanisz Nikandrosz kérdésre kitért arra is, hogy bár az alapszakasz-győzelem nagy teljesítmény, de nem szabad elkényelmesedni a középszakasz előtt, mivel komoly meccsek várnak a következő napokban a csapatra.

– Nagy ünneplés nem volt az alapszakasz megnyerése után. Persze örülünk neki, koccintottunk egyet rá, de semmi komolyabb ünneplésre nem gondoltunk. Készülünk a következő kihívásokra – tette hozzá.

jegesmedvek_sajtotajekoztato_180104_vcs_3.jpg

Erste Liga, program:

január 5., péntek
18:30 DVTK Jegesmedvék - ASC Corona Braşov

január 7., vasárnap
18:00 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Komolyan veszik a folytatást is az alapszakaszgyőztes „Macik”
Címlap lead: 
Megnyerte az Erste Liga alapszakaszát a DVTK Jegesmedvék csapata, de a szolid ünneplés után már a következő feladatokra koncentrálnak Mikael Tisell vezetőedző fiai: előbb az Erste Ligában fogadják Brassó és Ferencváros csapatát, majd jön a nyitraiak elleni Visegrád Kupa-döntő!
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Leány U17-es Röplabda Eb – Miskolcon vetnének véget a pechszériának

Lead: 
Péntektől Miskolcon vívhatja ki az Eb-szereplést leány röplabdaválogatottunk, ehhez a török, a szlovák és a portugál korosztályos csapatokat kell legyőznie Kőnig Gábor szövetségi kapitány tanítványainak. Mint a sporteseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelték, a legendás sportszeretetükről ismert miskolciak egy újabb nagyszerű tornán szurkolhatnak legjobbjainknak.
Törzs: 

Leány ifjúsági (U17-es) röplabda-válogatottunk péntektől vasárnapig Miskolcon, a Generali Arénában méreti meg magát Portugália, Szlovákia és Törökország csapata ellen, Európa-bajnoki selejtezőn.

A sajtótájékoztatón Szabados István, a Magyar Röplabda Szövetség utánpótlás szakmai igazgatója úgy fogalmazott: különösen fontos a csapat számára, hogy hazai pályán vívhatja meg az Eb-selejtezőt, bíznak a jó szereplésben.

– Az ellenfelek ismeretében reális esélyünk van arra, hogy továbbjussunk. A felkészülés már régóta tart, jó körülmények között tudtunk készülni. Biztos vagyok benne, hogy a helyszín jól fogja kiszolgálni a csapatokat és a nézőket – húzta alá a szakmai igazgató.

u17_noi_roplabda_180104_vcs_3.jpg

Fotó: Végh Csaba

A fiatal sportolók a miskolci sportcsarnokot már megismerték, belakták, az akklimatizáció fontos egy selejtezősorozat megkezdése előtt az U17-es csapat szövetségi kapitányának meglátása szerint. Kőnig Gábor külön köszönetet mondott Toma Sándornak, a DVTK női röplabdacsapata szakmai igazgatójának, hogy egy felkészülési mérkőzés erejéig összehívta a lányait (a meccset a válogatott nyerte 3-0 arányban).

– Nekünk fontos volt, hogy játszunk még egy meccset a fontos selejtező előtt. Úgy gondolom, minden körülmény adott a sikeres szerepléshez – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.

A magyar válogatott tavaly csak egy hajszállal (rosszabb szettaránnyal) maradt le az első ízben megrendezett serdülő Európa-bajnokságról, a múlt heti MEVZA-tornán pedig hármas körbeverés után (ugyancsak rosszabb szettaránnyal) maradtak le az elődöntőbe kerülésről. Ennyi pech után most már a szerencse is melléjük állhatna, a lányok mindenesetre mindent meg fognak tenni a győzelemért, tolmácsolta csapattársai véleményét is Boskó Ágnes. A csapatkapitány elmondta, nagyon lelkesen készülnek a megmérettetésre, persze – tette hozzá a Linamar-Békéscsabai RSE játékosa – mindenkiben van egy bizonyos izgatottság a hazai pálya miatt, de ez természetes.

u17_noi_roplabda_180104_vcs_5.jpg

– Lelkes, hajtós, küzdős a csapatunk, de ügyelnünk kell arra, hogy maximálisan koncentráljunk végig minden mérkőzésen. Nagyon várjuk már a mérkőzéseket, és bízunk abban, hogy sikerül továbbjutnunk. Remélem, hogy ebben szurkolóink is segítenek majd – mondta.

A röplabda Eb-selejtezőt a DVTK is támogatja. Szabó Tamás, a klub stratégiai igazgatója úgy fogalmazott, a szövetség döntésében talán az is közre játszott, hogy látják: azzal, hogy a DVTK felkarolta a női röplabdát, újra van perspektíva helyi szinten a sportágban. Az is a deklarált céljuk, hogy stabil NB I.-es csapatot alakítsanak ki Miskolcon, és majd idővel az élmezőnybe kerüljenek.

Miskolc a röplabda Eb-selejtezővel egy újabb rangos tornának ad otthont. Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos megköszönte a szövetségnek, hogy a város pályázatát elfogadva Miskolcot jelölték ki helyszínként a torna lebonyolítására.

– Miskolc és a város polgárai legendásan híresek a sportszeretetükről. A röplabda nagyon népszerű nálunk, hiszen négy sportszervezet foglalkozik ezzel, de az általános és középiskolákban is egyre többen űzik ezt a sportágat – mutatott rá a polgármesteri biztos, aki hangsúlyozta annak fontosságát, hogy minél több rangos sporteseménynek adjon otthont Miskolc. Külön kiemelte a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárversenyt, aminek házigazdái leszünk, a Spartan Race először érkezik Miskolcra egy kétszer négyezer fős versennyel, valamint a Városvédő Futást is megrendezik Miskolcon.

u17_noi_roplabda_180104_vcs_6.jpg

A leány csapat és vezetői, valamint a szervezők és támogatók is bíznak abban, hogy minél többen jegyet váltanak a mérkőzésekre, és buzdítják a magyar válogatottat. A csapat meccsei mindhárom nap 17:30-kor kezdődnek (előtte 15 órától mindig a riválisok mérkőznek) a Generali Arénában.

A bulgáriai Eb-re – a házigazda mellett – 11 csapat jut ki: a 8 csoportelső mellett a legjobb három csoportmásodik is kvalifikálja magát. A magyar válogatottnál bíznak abban, hogy megnyerik a selejtezőt, és nem kell a szerencsére bízni az Eb-részvételt.

Leány U17-es Eb-selejtező, Miskolc, program:

Január 5., péntek
17:30 Magyarország – Portugália

Január 6., szombat
17:30 Magyarország – Szlovákia

Január 7., vasárnap
17:30 Magyarország – Törökország.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Leány U17-es Röplabda Eb – Miskolcon vetnének véget a pechszériának
Címlap lead: 
Péntektől Miskolcon vívhatja ki az Eb-szereplést leány röplabdaválogatottunk, ehhez a török, a szlovák és a portugál korosztályos csapatokat kell legyőznie Kőnig Gábor szövetségi kapitány tanítványainak. Mint a sporteseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelték, a legendás sportszeretetükről ismert miskolciak egy újabb nagyszerű tornán szurkolhatnak legjobbjainknak.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

„Vigyázzunk az adventi gyertyák fényére az év minden napján”

Lead: 
Kriza Ákos polgármester és Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja gyújtotta meg a lángot a szeretet gyertyáján szombat délután a Szent István téren felállított adventi koszorún. A városvezető úgy fogalmazott ünnepi beszédében: „vigyázzunk az adventi gyertyák fényére az év minden napján, hogy megőrizhessük a szeretetnek, a segítségnyújtásnak, az összetartozás fontosságának az üzenetét.”
Törzs: 

A Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium tanulói szolgáltak műsorral – verssel, énekkel – a negyedik gyertya meggyújtásánál.

adventi_gyertyagyujtas_171223ml_16.jpg

Adventi gondolatait ezúttal Sándor Frigyes osztotta meg a téren összegyűlt ünneplőkkel. Az evangélikus esperes rámutatott, Jézus érkezésére emlékezteti az embereket a koszorún lévő gyertyák egymás utáni meggyújtása. A mi urunk magát „a világ világosságának” mondta, a fénynek, s ezzel üzenni akart nekünk: nélküle „nem tudunk biztosan tájékozódni, és nem tudunk megfelelően élni sem”.

adventi_gyertyagyujtas_171223ml_9.jpg

– Amikor Jézus eljött közénk erre a Földre, akkor egy egészen különleges „programot” hirdetett meg: a szeretet országának közelségét – fogalmazott az evangélikus esperes.

adventi_gyertyagyujtas_171223ml_12.jpg

Azzal folytatta, hogy talán sokan vannak olyanok, akik egyedül kell, hogy töltsék a karácsonyt, s nincs kivel megosztaniuk a vacsorájukat.

– Mi egy dolgot tehetünk: megszólítjuk a másik embert, és megpróbáljuk szeretni egymást. Ez egy olyan „program”, amit az egyház, de minden keresztény ember is megkapott küldetésként. A gyertya arra emlékeztet, hogy szólítsuk meg a másik embert. Mert a szeretet cselekedet, s a cselekvéshez fény kell – húzta alá Sándor Frigyes.

adventi_gyertyagyujtas_171223ml_10.jpg

Kriza Ákos polgármester ünnepi beszédét azzal kezdte: „a hit, a remény, az öröm és a szeretet fénye adjon boldog ünnepet minden miskolcinak”.

adventi_gyertyagyujtas_171223ml_19.jpg

– Olyan ünnepet, amely nem reked meg a külsőségekben, hanem lélekben is megtisztulást és erőt ad. A gyertyák fényében, az ünnep különleges varázsában feledjük el világi feladatainkat és gondjainkat. Erősítsük meg magunkat, hogy a feltétel nélküli jó szándékot életünk részéve tudjuk tenni – hangsúlyozta a városvezető.

A karácsonyra való lelki felkészüléshez Wass Albert szavait idézte a polgármester:

Az igazi szeretet az az isteni erőforrás, amely nélkül nincs se élet, se békesség, se szabadság, se jólét, se igazság, se semmi más érdemes emberi megnyilvánulás. Az a szeretet, amely egybeolvaszt testvért a testvérrel, magyart a magyarral. Mely megértést és békességet teremt a civódás helyett, egységet a széthúzók között, építő szándékot a rombolók szívében, és közös nagy emberi mozdulatokhoz erőt ad a leggyöngébbeknek is.

adventi_gyertyagyujtas_171223ml_23.jpg

– Az önzetlen segítségre, a támogatásra mindig nagy szükség van – emelte ki Kriza Ákos. – Segítettünk a rászoruló családoknak, ajándékokat gyűjtöttünk a gyermekeknek, hogy örömükben viszontláthassuk azt a szeretetet, amellyel a csomagok készültek. Sokan segítették ezt a munkát, biztonságos és szeretetteljes közösségként, törődést, együttérzést és nagylelkűséget mutatva. Ez hoz igazi fényt az életünkbe – mutatott rá.

„Vigyázzunk hát az adventi gyertyák fényére az év minden napján, hogy megőrizhessük a szeretetnek, a segítségnyújtásnak, az összetartozás fontosságának az üzenetét” – hangoztatta Miskolc polgármestere.

adventi_gyertyagyujtas_171223ml_50.jpg

– Szeretet, béke, meghitt nyugalom – bízom benne, hogy mindezek jegyében telnek majd az előttünk álló napok. Kívánom, hogy minden miskolci családban, és minden otthonban így legyen. Legyen időnk visszatérni azokhoz az értékekhez, amelyekről a hétköznapok rohanásában elfeledkezünk talán. Szeretetteljes, kegyelemben gazdag, boldog és áldott karácsonyt kívánok önöknek, minden miskolci polgárnak – zárta szavait Kriza Ákos.

adventi_gyertyagyujtas_171223ml_41.jpg

A polgármester aztán Deák Csabával, a Miskolci Egyetem kancellárjával közösen, a betlehemi lángról gyújtotta meg a szeretet gyertyáját Miskolc adventi koszorúján.

adventi_gyertyagyujtas_171223ml_54.jpg

Majd a városvezető meghívott mindenkit egy pohár forró teára és egy „Advent Miskolc”-os mézeskalácsra. A cserkészek segítségével pedig mécsesekben a betlehemi lángot osztották szét, hogy mindenki hazavihesse otthonába a szeretet lángját.

A december 1-jén kezdődött Advent Miskolc programsorozat ezzel véget ért.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
„Vigyázzunk az adventi gyertyák fényére az év minden napján” (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Kriza Ákos polgármester és Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja gyújtotta meg a lángot a szeretet gyertyáján szombat délután a Szent István téren felállított adventi koszorún. A városvezető úgy fogalmazott ünnepi beszédében: „vigyázzunk az adventi gyertyák fényére az év minden napján, hogy megőrizhessük a szeretetnek, a segítségnyújtásnak, az összetartozás fontosságának az üzenetét.”
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Borsodi Bányász – az ökölvívók megcélozzák az elitet

Lead: 
Évet értékeltek és elismeréseket adtak át a Miskolc Városi Sportiskola – M1 Fitness Ökölvívó szakosztályának pénteki záró bankettjén. Bejelentették ugyanakkor azt is, hogy újjáélesztik a borsodi bányász ökölvívó hagyományokat, a cél: felzárkózni a világ élvonalához!
Törzs: 

Felfigyeltek ránk, mindenki láthatja, hogy kiváló sportolóinak vannak, így nagyon bizakodó vagyok, hogy jövőre még jobb eredményekkel büszkélkedhetünk majd – fogalmazott az egyik belvárosi étteremben megtartott záró banketten Mohácsi Gábor, az M1 Fitness Szolgáltató Kft. ügyvezetője. – Ha a terveink megvalósulnak, ismét hozzá méltó helyre kerül az ökölvívás Miskolcon. Mindannyian: vezetők, edzők, sportolók és a támogatók azon dolgozunk, hogy sikerre vigyük ezt a sportágat. Köszönöm tehát mindenki munkáját!

okolvivok_sever_171222ml_2.jpg

Fotó: Mocsári László

Váradi Gábor edző is azt hangsúlyozta, hogy ha a szakmai tudás és támogatói kör egymásra talál, ha megvan az összhang, akkor garantált a siker a bokszolóiknál. Évértékelésében úgy fogalmazott, 2017 nem indult jól, és év közben is több versenyt le kellett mondani betegség, sérülés miatt, de összességében elmondható, hogy szép eredményekkel büszkélkedhetnek ebben az évben.

okolvivok_sever_171222ml_7.jpg

Szamkó Zsolt 63 kg-ban megszerezte a junior magyar bajnoki címet, Horváth Milán (66 kg) 2. lett a junior korosztályban, Mester Soma (75 kg) szintén ezüstérmes lett a juniorok között, Csóka Nándor pedig a felnőttek között ért el második helyezést az 56 kg-os súlycsoportban, valamint megszerezte az U22-es Európa-bajnokság 5. helyét. Varga Beáta (48 kg) második lett a diákolimpián, Szamkó Zsolt pedig diákolimpia 3. helyezett. Kocsis Richárd U22-es magyar bajnok lett. De több alkalommal nyertek a regionális versenyeken is. Váradi Gábor kiemelte, hogy december elején Miskolcon rendeztek magyar bajnokságot.

okolvivok_sever_171222ml_5.jpg

A záró banketten Takács István főorvos, Miskolc díszpolgára bejelentette, hogy megalapítják a Borsodi Bányász – Miskolci Ökölvívó Egyesületet, melynek társadalmi elnöki posztjára őt kérték fel. Az ökölvívókkal és edzőikkel kitűnő kapcsolatot ápoló főorvos kiemelte, az így is kitűnő eredményeket szeretnék tovább javítani, még több versenyen elindulni és dobogón végezni. A Lakatos János, Siroki Norbert, Váradi Gábor által edzett fiatalokkal nemzetközi versenyekre neveznek majd.

okolvivok_sever_171222ml_3.jpg

– Az egyesület célja, hogy támogassa a tehetséges fiatalokat, segítsük a felzárkózásukat a világ élvonalához ökölvívásban – húzta alá a társadalmi ügyekért felelős elnök.

Lakatos János edző hangsúlyozta, a Miskolc Városi Sportiskola – M1 Fitness Ökölvívó szakosztályával karöltve kívánnak a jövőben is együtt dolgozni. A junior Eb ezüsttel és vb-bronzzal is büszkélkedő edző emlékeztetett, a Bányász egykor megnyerte az NB I-et is, szeretnék az ilyen kiemelkedő eredményeket megismételni. Ehhez adott az edzői gárda és a kitűnő sportolói állomány.

– Az alapkövet már letettük, most a támogatók körének szélesítése következik – tette hozzá.

okolvivok_sever_171222ml_13.jpg

A miskolci ökölvívókat támogatta:

Orangenet Marketing Kft., Cserpák Mihály
Fair-Montage Kft., Domoszlai Gábor
Vizamo SRO magyarországi fióktelepe
Lakatos János és Varga János, valamint Vince József.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Borsodi Bányász – az ökölvívók megcélozzák az elitet
Címlap lead: 
Évet értékeltek és elismeréseket adtak át a Miskolc Városi Sportiskola – M1 Fitness Ökölvívó szakosztályának pénteki záró bankettjén. Bejelentették ugyanakkor azt is, hogy újjáélesztik a borsodi bányász ökölvívó hagyományokat, a cél: felzárkózni a világ élvonalához!
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak