lemonde.fr A Le Monde francia napilap hírportálja. (2017. jan. 2.)

Újév: Bruno le Roux az új belügyminiszter megpróbálta bagatellizálni a felgyújtott autók számának jelentős növekedését.

Január 1-én, vasárnap az új francia belügyminiszter örömmel jelentette be, hogy a szilveszter éjszaka rendkívüli esemény nélkül lezajlott. A belügyminisztérium számára ennek a napnak évek óta fontos mérőszáma a Franciaország területén felgyújtott személyautók száma. Bernard Le Roux a következő sajtóközleményt tette közzé:

„Ebben az évben a felgyújtott autók számát, igaz, hogy maga a jelenség elfogadhatatlan, sikerült korlátok közé szorítani. Ez 650 gépjárművet jelent, szemben az előző évi 602-vel. Az utóbbi 5 évben a szilveszterkor felgyújtott autók száma 20 %-al csökkent.”

tdg.ch A Tribune de Geneve svájci napilap hírportálja.

Angela Merkel nehéz éven van túl. 

2015. december 31-én a német televízióban elmondott újévi beszédében Angela Merkel a következőt mondta.

„Meg vagyok győződve arról, hogy a nagyszámú menekült befogadásának és integrálásának feladata a jövőre nézve sok lehetőséget jelent nekünk. Evidens módon azokat, akik menedéket keresnek nálunk, be kell fogadnunk.”

Több, mint egy millió migráns érkezett ebben az egyetlen évben Németországba. Merkel bátorságát és erkölcsi nagyságát becsülendő az amerikai Time magazin az év emberének választotta.

Egy év telt el, és a hangulat teljesen megváltozott. Németország a 2016-os évet, kétségek közt, megroggyanva, és a populizmusnak kitéve fejezi be. A kancellár Asszony pedig erősen megviseltnek látszik. Alig fejezte be januárban az újévi beszédét, és kitört a kölni szexuális zaklatások ügye. A nyáron egy sor, idegenek által elkövetett merénylet, illetve merényletkísérlet zaklatta föl az országot. Végül pedig egy tunéziai Daesch szimpatizáns tette föl az i-re a pontot Berlinben a karácsonyi vásár, és 65-70 ember eltaposásával. Merkel ma már elfogadja, hogy a terrorizmussal szemben szigorítani kell a biztonsági intézkedéseket. Már szigorított a menekültjoggal kapcsolatos politikán is, amikor a törökökkel megállapodott bizonyos migránsok cseréjével kapcsolatban.

Idén azonban választások lesznek, és a nacionalista AfD már 15,5 %-on áll.

Nem régebben, mint október 11-én hallhattuk az ellenzéki politika és média egyik hangadójától, Farkasházy Tivadartól, a meglehetősen enigmatikus új jelszót: „Az egyik kilóban számol, a másik literben, a harmadik méterben, a negyedik órában, a közös mértékegység azonban Orbán Viktor.” Hogy ez mit is jelent közelebbről, és hogy mennyiben új program, azt nem árulta el, de azért sejthetjük. Viszont a beszélgetés csúcspontján adott még egy fontos támpontot az ellenzék egyre hisztérikusabb viselkedésének megértéséhez. Ekkor így szólt a szerkesztőnőhöz: tudja Olga „semmit nem szabad felejteni, és mindent föl kell turbózni, mint a helikoptert!” Igen, jól hallottuk, most Farkasházy szólta el magát a nagy nyilvánosságban, és árulta el, hogy immár az ellenzék minden ügyben átvette a „köteles beszéd” óta ismert gyurcsányi módszert! Semmit nem szabad elfelejteni és MINDENT fel kell TURBÓZNI! Fel kell turbózni Rogán helikopterét, fel kell turbózni Matolcsy magánéletét, fel kell turbózni a népszavazást, fel kell turbózni Orbán Ráhel közel-keleti útját, minden Amerikából és Brüsszelből érkező kormánykritikát, és általában a legapróbb hírt is, amit valamilyen módon a Fideszhez lehet kötni. Igaz, nem igaz, pozitív, negatív, ennek semmi, de abszolút semmi jelentősége nincs, fő a turbózás, a lázítás!     

Visszatérve a Népszabadságra, a napilap legalább tíz éve veszteségesen működött, ezt még a főszerkesztője is elismerte az ATV-n. Sőt, Kálmán Olga legnagyobb döbbenetére, még az elmúlt esztendőben is veszteséges volt, mondta a főszerkesztő. Éppen ezért adta el az MSZP alapítványa a maradék 27 százalékot is, amit még tulajdonolt benne.

Tehát, ha jól értjük, akkor most a teljes ellenzék és az alternatív ellenzék azért turbóz, és bujtogatja, ki tudja hányadszor, a Budapesten még meglévő táborát, hogy csináljon végre forradalmat, mert egy magánbefektető nem hajlandó tovább pénzelni egy vastagon veszteséges napilapot. Ez még akkor is igaz, ha a Mediaworks-höz a jobboldalnak van valamilyen köze! A befektető úgy döntött, hogy végre többet fog törődni a vidéki lapjaival, amelyek egyébként nyereségesek, de csak azért, mert az ott dolgozók minimálbér közeli összegeket keresnek. A Népszabadság valamivel több, mint 60 belsős munkatársa viszont havi 300 ezer kezdőfizuért állította elő az évi félmilliárdos veszteséget. Innen nézve érthetetlen, hogy miért nem szüntették meg azonnal, a portfolio megvásárlása után a Népszabadság kiadását. Gondolom tartottak a most látható turbózástól.                        

De ne gondoljuk egy pillanatra sem, bármennyit is halljuk a baloldali és liberális politikusoktól, hogy az ellenzék és az alternatív ellenzék média nélkül maradt. Nem ez, de még az sem igaz, hogy a médiapiac nem kiegyensúlyozott! A következő termékek, (a felsorolás nem teljes) mind a bal- illetve liberális oldalon jelennek meg, ill. működnek. Népszava, nepszava.hu, 168 óra, 168ora.hu, Magyar Narancs, mancs.hu, Élet és Irodalom, HVG, Mozgó Világ, Napi Gazdaság, 444.hu, atlatszo.hu, ATV, RTL, Klubrádió, index.hu, kettosmerce.hu, galamus.hu. Nem biztos, hogy összetudnánk szedni ennyi un. jobboldali médiaterméket. Ebből viszont csak az következhet, hogy az ellenzéknek éppen az fáj, hogy nincs meg többé az ő elsöprő médiafölényük. Mert nagyon hozzászoktak már. A kormánnyal semmi bajuk nem lenne, ha az állami hirdetéseket úgy, mint 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között most is a baloldali és liberális szellemiségű médiatermékek kapnák. A helikopter és minden egyéb turbózásának leginkább ez az oka és értelme.                                

 A fenti mondat tartalmát más szavakkal is leírják a tanulmány szerzői, mely szerint a globális rend alapjai félelmetesen gyengék, azaz, és ezt már én teszem hozzá, mai világunk ijesztően közelít a káoszhoz, amelynek elképzelését a tavaly nyári magyarországi események számunkra is megkönnyítik. Eddig akár egyet is lehet érteni a szerzőkkel, de az okokat nem biztos, hogy jó helyen keresik, amikor a nacionalizmus előretöréséről beszélnek. A nacionalizmus, vagy inkább a nemzetállamok megerősödése reakció a kialakult helyzetre, az okokat azonban magában a globalista, vagy kozmopolita világrend természetében keresném.

A kozmopolita-globalista világrend mintaországa, és legfőbb szorgalmazója az Amerikai Egyesült Államok. Hosszú évtizedek óta halljuk, hogy az amerikai gazdaság dinamikus fejlődésére alapozva az USA társadalma sikeresen valósítja meg a kultúrák olvasztótégelyének ideáját. Így aztán érthető, hogy Európa vezető liberális politikusai, (de sajnos ebben a többi pártcsalád vezetői is egyet értenek velük), kimondva, kimondatlanul az USA-t tekintik példaképnek.

De valóban olyan példás, és követésre méltó mindaz, ami ma az Államokban zajlik, ha a kultúrák együttélését, és a migráció kérdését vesszük górcső alá? A néhány hét múlva tartandó elnökválasztás különös aktualitást ad az elmélkedésnek.

Szeptember 26-án, kedden reggel volt látható a TV5Monde francia nyelvű világadón egy elemző műsor, amelynek témája a magyar idő szerint hétfő éjszaka zajlott első Trump-Clinton vita volt. (C dans l’air).

Az újságírók valamennyien fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy ők természetesen Hilary Clintonnak szurkolnak, és Trumpot komolytalan, sőt katasztrofális jelöltnek tartják, akinek a megválasztása Amerika csődjét jelentené. Amikor azonban részletesebben elemezték a másfél órás elnökjelölti vitát, akkor kénytelenek voltak elismerni, hogy annak eredménye nem volt olyan egyértelmű. Még nem lehet leírni Trumpot a választás végeredményét illetően, mondták. De most nem is ez a lényeges. A „C dans l’air” műsorában bejátszottak több amerikai riportot, valószínűleg színesítendő az amúgy száraz vitát. A színesítés valóban sikerült! Az egyik riport, amely a migráció kérdését körüljáró részt színesítette, az Egyesült Államok és Mexikó határán, valahol Texas államban játszódott. Az újságíró három amerikai farmerrel beszélgetett a 4 méteres kerítés mellett. A farmerek kezében géppisztoly volt és azt magyarázták, hogy itt a határul szolgáló kerítés éppen megszakad, mert nem volt pénz a folytatására, és mivel senki nem őrzi a határt, ők magukra vállalták a feladatot. Az újságíró legnagyobb döbbenetére bevallották, hogy ha a mexikói „menekült” „rossz döntést hoz”, azaz átlép az USA területére, akkor ők lelövik. Aztán a riportfilmben egy hang elmondta, hogy évente 3-400 holttestet találnak az amerikai hatóságok az ilyen nyitott határszakaszokon.

A másik riport a rasszizmus témájához szolgált adalékul. Chicago-ban beszélgetett a francia újságíró egy rapperrel, akinek szemmel láthatóan jól megy sora, luxusautón közlekedik, és egy hatalmas ház előtt parkolt, amelyben lakott. Aztán a revolverére mutatva elmondta, hogy Chicagonak ezt a városrészét a lakók Chirak-nak nevezik, mégpedig azért, mert itt olyan viszonyok uralkodnak, mint Irakban a háború idején. Állandó a lövöldözés. Tehát ez nem no-go városrész, hanem polgárháborús városrész, elég régóta, és megvonta a vállát.

A dologhoz szorosan hozzátartozik, hogy Párizs, London, vagy München még messze van ettől, de a helyzet évről, évre romlik. Hazánkban egyelőre nincsenek no-go zónák, nincsenek polgárháborús zónák, és nincsenek mecsetek sem, ahol péntekenként robbantanának.      

Nem tudom, hogy sikerül-e, és ha igen, akkor meddig sikerül a saját országunkat megtartani ebben az állapotában. Teljesen bezárkózni persze nem lehet, és nem is kell. De a folyamatot mindenképpen kézben kell tartani, a saját kezünkben!                            

A franciák a legfontosabbnak akkor azt tartották, hogy tudassák a dzsihadistákkal: sem a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt kivégzésekkel, sem a november 13-i vérengzéssel nem sikerült őket megosztani. Több millióan tüntettek országszerte csendesen, de világosan jelezve, hogy egységesen kiállnak a terrorizmus ellen, és nem lehet őket megfélemlíteni. A népszerűségét előzőleg teljesen elvesztő Holland elnök pedig még profitált is politikailag a merényletekből. A helyzet mára nagyon megváltozott. A nizzai áldozatok tiszteletére összegyűlt 40 ezres tömegből nem kevesen fütyülték ki Manuel Valls-ot, a franciák miniszterelnökét. Többen pedig „gyilkos”, „gyilkos” kiáltásokkal illették, közvetlenül őt téve felelőssé a vérengzésért.

Úgy néz ki, hogy Franciaországban az embereknek elfogyott a türelmük. És a türelmét vesztett ember nem tud különbséget tenni. Most csak a politikusokat vádolja, de holnap felteszi a kérdést: hogy tudott a rendőrség által lezárt területre bejutni egy kamion este fél tizenegykor, azzal a „dumával”, hogy fagylaltot szállít? De egyre több francia tesz föl kérdéseket a médiában is. Mit keres a francia hadsereg Szíriában, mit keresett Líbiában, és főként Irakban, amelyet az amerikaiak szándékosan félrevezető, azaz hamis titkosszolgálati jelentések után rohantak le? Erősen megosztott a közvélemény a bevándorlás kérdésében is. A Jean-Marie Le Pen által alapított Front National szavazói természetesen már évtizedek óta tiltakoznak mindenféle bevándorlás ellen, de őket az erősen liberális túlsúlyú média vezetésével eddig sikerült lenácizni, lemucsaizni, súlytalanítani. A hazai liberálisainknak volt kitől tanulniuk annak idején… Mindenestre az FN szavazóinak tábora mára országosan is meghaladja a 30 százalékot, és bizonyos régiókban eléri a 45 százalékot. Igazán nem túlzás tehát azt állítani, hogy a francia közvélemény több, mint harmada migráns ellenes.

Ráadásul teljesen új hangokat lehet hallani az állami médiában is! Például egy a terrorizmus elleni harcban aktívan résztvevő vezető állami alkalmazott két nappal a nizzai merénylet után a következőt tudta szó szerint mondani a TV5 egyik vitaműsorában: „Nagyon furcsa politikai vita közepén találjuk magunkat, amennyiben minden muzulmán nem terrorista, de minden terrorista muzulmán, és ezt külön hangsúlyozza is a tette elkövetésekor!” Lehet, hogy tévedek, de az elfogadhatatlan migránsellenességgel vádolt magyar kormány sem állít többet, és ebből vonja le azt a következtetését, hogy az ILLEGÁLIS bevándorlást meg kell állítani, azaz lehetetlenné kell tenni. A magyar kormány nem engedte le a vasfüggönyt, a magyar kormány nem bevándorlás ellenes, a magyar kormány nem muzulmán ellenes, pláne a magyar kormány nem EU-ellenes. A magyar kormány az illegális bevándorlás ellen folytatja a politikáját és mivel az EU tagja, ezért szeretné, ha az EU is elfogadná ezt a politikát. És amíg az Európai Unió vezetői nem ezt teszik, addig a magyar kormány harcol az igazáért. Az Európai Unión belül az EU aktuális vezetői elleni harcnak sajnos nincs túl sok hatásos eszköze, talán az egyik ilyen eszköz lehet az október 2-i népszavazás.

       Az egyik este, amikor a Budapesten a Vigyázó F. utcában nemrég megnyílt Costes Downtown étteremben tapasztalhatták meg az újságíró barátok, hogy immár mi, magyarok is képesek vagyunk a legkényesebb francia ínyeket is kielégítő ízeket kreálni, az egyik este tehát Michel Houellebecq Soumission című regénye volt a vita kiindulópontja. A regény egyébként tavaly jelent meg, és láss csodát, már a magyar fordítása is olvasható. Franciaországban hatalmas könyvészeti siker, öt nap alatt 120 ezer, egy hónap alatt 345 ezer példányban fogyott el. Tehát az egyik vendég, Brigitte a Behódolás című regényről kezdett beszélni, amelynek a műfaja politikai fikció, egyben a várható jövőbe, Franciaország jövőjébe tekintés. Közelebbről a 2022-ben esedékes köztársasági elnökválasztás, pontosabban az ezt követő fiktív változások leírása áll a regény középpontjában. A szerző a hat év múlva tartandó elnökválasztás győzteseként a karizmatikus és intelligens Mohammed Ben Abbest vízionálja. Ben Abbes az egyelőre nem létező Muzulmán Testvériség nevű párt jelöltjeként kerül be nagy küzdelemben a választások második fordulójába, ahol aztán, eleveníti föl Brigitte a regény tartalmát, óriási fölénnyel nyer, miután a Front National jelöltjének győzelmét megakadályozandó, minden hagyományos párt Ben Abbest támogatja. Mindez tökéletesen elképzelhető a mai Franciaországban, mondta Brigitte, miután a Jean-Marie Le Pen által alapított, szélsőségesként megbélyegzett, de ideológiájában sokat szelídült Nemzeti Front közel áll ahhoz, hogy a legerősebb párttá váljon, és miután az arab kisebbség lélekszáma, nem hivatalos becslések szerint elérheti a 15-20 százalékot Franciaországban.

A választásokat megelőzően az országban általánossá váltak az összetűzések a fiatal francia és a fiatal szalafista, arab terroristabarát csoportok között, és itt válik nagyon érdekessé és fontossá, hogy a beszélgetőpartnereim újságírók voltak. Mindezekről a polgárháborús összecsapásokról ugyanis a regény szerzőjének intenciói alapján a francia sajtó nem, vagy csak részben tudósított. Ezen a ponton persze mindenkinek beugranak a tavaly szilveszteri németországi események (is) és leginkább az őket követő általános médiacsend. Francia újságíró barátaim valamennyien egyetértettek abban, hogy nem létezik független újságírás, de abban is, hogy a németországi sajtó és a nemzetközi liberális sajtó összejátszásáról legkésőbb tavaly szilveszterkor hullott le a lepel. A Behódolás szerzője, Michel Houellebecq szerint a francia sajtó adott esetben hasonlóan fog viselkedni, amivel személy szerint én egyetértettem, a vendégeim viszont nem, vagy nem egységesen. Érthető. Ennél azonban talán sokkal érdekesebb a regény folytatása.

Az arab köztársasági elnök megválasztását követően ugyanis Franciaországban megszűntek a polgárháborús villongások, sőt beindult a gazdaság, csökkent a munkanélküliség, lényegében bevezették a sariát, azaz a muzulmán vallási törvénykezést. Az egyetemeket privatizálták, és kizárólag a muzulmán professzorok kaptak állást, bevezették a poligámiát. A regény végén maga a főhős is, az egyetemi tanár, aki a narratívát vitte a regényben, áttér az iszlám hitre.

A francia újságírók a regény történéseinek bekövetkeztét még korainak tartják saját hazájukban 2022-ben, de a kicsit távolibb jövőben nem. Az általános, depresszióba hajló hangulatuk azonban arról árulkodott, hogy a francia nép idegenekkel szembeni ellenállása az utóbbi évtizedekben radikálisan lecsökkent, és a Behódolás szerzője ezt nagyon világosan látja. Éppen ezért írta meg a hatodik regényét, a saját népét szeretné fölrázni véleményem szerint.

Végül, nem tudom elhallgatni, hogy a Párizsból érkező újságírók el voltak ájulva Budapest, és a Balaton szépségétől, hasonlóan a Diósgyőri vártól, a Palotaszállótól, Lillafüredtől. A beszélgetéseink végkicsengése pedig az volt, hogy egyetértenek a magyar migránspolitikával, szeretnék, ha Manuel Valls kormánya is követne bennünket ezen az úton, és egyáltalán nem tartották kizártnak, hogy Magyarország és általánosabban a térségünk egy napon Európa menedékeként fog szerephez jutni.

Általános volt a vélemény, hogy ez a bohóc nem fog sokáig versenyben maradni. Le fog ereszteni, mint egy kipukkadt léggömb, gyorsan helyébe lép majd egy komolyabb jelölt.

A republikánus pártban sokkal inkább Jeb Bush-ban bíztak, a Bush név, biztos érték, szinte egy márkanév. Hat hónap elteltével a bohóc még mindig itt van, aki viszont bedobta a törülközőt az Jeb Bush, akit mára már mindenki el is felejtett. Trump matematikailag még nem nyerte meg a republikánus előválasztást, de óriási esélye van rá. A párt vezetésében pedig már jó ideje pánik jelei mutatkoznak. Miként lehetne megállítani Trump-ot, akinek nincsenek pénzügyi gondjai, még kevésbé skrupulusai, és nem ismer semmiféle tabut.

Mindenesetre a migráció problémája, amellyel kitört a népszerűsége, továbbra is „arat” a középosztályhoz tartozó szavazóknál. Ezek az amerikaiak nem szűnnek meg azzal vádolni a nagyvállalatokat, hogy az olcsó munkaerő megtartása illetve megszerzése érdekében mindent megtesznek a migráció előmozdítása érdekében. Ismerős a téma? Nagyon is! Trump megtudta lovagolni ezt a hullámot, ahogy előtte Európában Le Pen, Nigel Farage, Geert Wilders, és mások.

Még mindig kérdés, hogy ki lesz novemberben a republikánus párt jelöltje az elnökválasztáson. A válasszal pedig várnunk kell március 15-ig. Ha ezen a napon Marco Rubio elveszti a csatát Floridában, a saját államában, akkor Donald Trumpot senki nem tudja megállítani többé. Viszont az is igaz, hogy ebben az esetben minden előrejelzés szerint H. Clinton lesz Amerika új elnöke.

A helyzet azonban még másként is változhat a republikánus jelöltek között.

A legfrissebb hírek szerint március 5-én Ted Cruz a Texas-i szenátor óriási meglepetést okozott azzal, hogy fölényesen győzött Kansas államban és Maine-ben és csak éppen hogy veszítette el Kentucky-t és Louisiane-t.

Szombat este már minden elemző azon törte a fejét, hogy mi lehet az oka Cruz visszatérésének. Az egyik okot abban találták meg, hogy a texasi szenátor az utóbbi napokban hangot váltott, és átvette Trump populista szövegét.

A másik ok Ted Cruz zseniális húzása lehet, amellyel elutasította a republikánus párt vezetőinek taktikáját, amellyel a júliusi konvención meg akarják buktatni Trumpot. Cruz inkább Rubio és Kasich választóit szólította föl, hogy hagyják ott jelöltjüket és szavazzanak inkább rá. Persze Cruz tisztában van azzal, hogy ezek a választók nem fognak hozzá pártolni, viszont a bizonytalanok közül sokakat meggyőzhet.

Lehet még egy harmadik oka annak, hogy Ted Cruz ennyire előre tudott törni szombaton. Most ért be a republikánus vezetők „bárki csak Trump ne” kampánya, és ez kikezdi a sajtómágnás legyőzhetetlenségébe vetett hitet.

Végül még az is lehet, hogy a legtriviálisabb dolog történt: a választók megunták a Trumpot folyamatosan körülvevő botrányszagot, megunták a szünet nélkül az éterbe kiáltott énormitásokat, és szép lassan elfordulnak tőle.

Most már csak egy probléma maradt a republikánus vezetők számára: Ted Cruz nem sokban különbözik Trump-tól. Ő is mélységesen elutasítja a fennálló intézményeket, ő is szeret skandalumot okozni, és a személye igazán nem mondható szeretetre méltónak.

Szerepe az lehet majd júliusban, hogy megakadályozza Trumpot egy esetleges végső győzelem elérésében. A republikánusoknál pedig egyelőre ezzel is megelégednének.

Lehet erre a kérdésre röviden is válaszolni, éspedig annyival: nem. Sajnos a makrogazdasági elemzőknek, akik egész idejüket előrejelzések készítésével töltik, eddig még nem sikerült egyetlen gazdasági válságot sem előre jelezniük. Hazánkban is dolgozik több „műhely” ezen a területen, de az eredményeik csak arról győzhetnek meg bennünket, hogy ez egy nagyon nehéz diszciplina. Nota bene szerintem a GKI Gazdaságkutató Intézet még a magyar gazdaság várható teljesítményéről sem képes megközelítőleg pontos és használható előrejelzéseket adni, nemhogy a világgazdaságéról. Úgy látom, hogy Vértes Andrásék szemét még politikai hovatartozásuk is erősen elhomályosítja, de ezt hagyjuk most.

Térjünk inkább vissza a világgazdaság, pontosabban a világ pénzpiacainak év elejei turbulenciáira. Amit biztosan állíthatunk az idei esztendő eddig eltelt 12 napjának történései után: minden okunk megvan az aggodalomra. Leginkább a kínai helyzet alakulása miatt. A kínai pénzpiacok például úgy viselkednek ezekben a napokban, mint egy atomreaktor, amely fölött a kezelő személyzet elvesztette az ellenőrzést. Az aggasztó jelenségek Kínában tavaly nyáron kezdődtek. Nem sokat beszélnek róla sehol a pénzügyi médiában, és jó okkal, de tény, hogy a világ második legnagyobb tőzsdéjén, egy ideje az intézményi befektetők csak vehetnek, de tilos eladniuk, ha az adott termékből 5 %-nál nagyobb a részesedésük! Ezt az eddig soha, sehol a világon nem alkalmazott intézkedést támogatja meg maga a kínai állam, amely veszi a legnagyobb vállalatok részvényeit! Milyen eredménnyel? A három nagy tőzsde részvényeiből álló index ebben a helyzetben esett 7-8 százalékot idén már három alkalommal! Volt olyan nap, amikor öt perccel a nyitás után be is zártak, mert már összehozták a mínusz 8 %-ot! Elképesztő, és a világ befektetői tátott szájjal bámulnak, mert ilyet még nem láttak!

Az okokat kereső elemzők többnyire magának a kínai gazdaságnak a lassulásáról beszélnek, ami nyilván önmagában is elegendő ok lehet a pánikra. De a hisztéria mértékét leginkább talán az magyarázza, hogy Kínában már régóta össznemzeti játék lett a tőzsdézés. Tömören, és nyilván felszínesen megfogalmazva, amióta Kínában a kommunisták hatalmon vannak, két nagy korszakot különböztethetünk meg. Az elsőben a hatalom, a befolyás, az ideológia felé fordult az ország, persze ki-ki a maga helyén, a másodikban pedig a pénz, és a pénzcsinálás felé, oda ahová az első korszakban tilos volt. Ma Kínában mindenki a pénzről álmodik, a sok pénzről és a még több pénzről. A politikai karrier feltétele a bármilyen módon összeharácsolt vagyon, és amikor az illető hatalomra került, akkor a megtartásáért kell még több pénzt szereznie. Ha ez nem sikerül, akkor pedig szintén elképesztő módokon távolítják el a hatalomból, és néha az élők közül is az egyelőre még „erős” emberek. A köznépnek pedig marad a tőzsdézés.

A rendszert két dolog tartja össze: a hihetetlen korrupció, és a vágy a meggazdagodásra, mindenesetre a nyugati életmódra. Egyes vélemények szerint a kínai vezetők elsősorban nem is a tőzsde összeomlásától tartanak, hanem a meggazdagodás reményétől megfosztott tömegek lázadásától. A kínaiak ugyanis semmit nem csinálnak ímmel-ámmal, európai ésszel náluk minden mértéktelen.

A mai pénzügyi válsághelyzet két másik eleme, az olajár összezuhanása és az amerikai kamatláb csökkenésének réme a kínai helyzet mellett apróságnak tűnik.

Ezek kezelhető problémák, hiszen az amerikaiak már be is jelentették, hogy ha a gazdaság nem nő elfogadható mértékben, akkor lassítják a kamatemelést, az olajár esésének pedig nyilván van határa.

Befejezésül a fenti globális problémákhoz mérve egy apróságot említek. A magyar pénzpiac a nemzetközi vihar közepette meglepően jól áll a lábán, és ez a múltban egyáltalán nem volt rá jellemző, sőt. Ez pedig nyilvánvalóan jelent valamit.                

(A címlapfotó a korkep.sk oldalról való.)

Ha valaki azt állítja így az év vége felé, hogy 2015 a bevándorlásról szólt, akkor lehet, hogy megkérjük, mondjon valami eredetit is. Mert ehhez nem kell, sok abból a bizonyos gógyiból, amiből viszont tudjuk, mi magyarok, rendesen el vagyunk látva. Rendben, de az emberáradat csak nem akar leállni. És épp a minap hallhattuk a ballib kedvenc terrorszakértőjét (az ATV-n!), hogy jövőre se reménykedjünk. Sőt. Jövőre sanszos, hogy valóban elszabadul a pokol, mondta a szakértő. Mindenesetre a törökökkel kötött friss megállapodás nem tűnik túl hatékonynak, és ezt az apokalipszist vizionáló szakértő úr még nem is tudhatta. Naponta még mindig kb. ötezer bevándorló érkezik, ami évente csaknem kétmillió embert jelent.

De végül is mi a bajunk a muzulmán bevándorlókkal? Hiszen hazánk lakossága valóban fogy. Az aktív, dolgozó, adózó emberekből egyre kevesebb lesz, míg a nyugdíjasokból, egyre több. Miből lesz nyugdíjunk? Olvassuk naponta minden gazdasági lapban, amin nem csodálkozunk, hiszen az olcsó munkaerőre a gazdaságnak van szüksége, és a gazdasági média nyilvánvalóan a nagy multinacionális vállalatok szekerét tolja. (Persze tudjuk, hogy a nyugdíjunkért még nem keveset kell majd tenni az eljövő kormányoknak). Ráadásul az idén a szemünk láttára Európába beérkező migránsok túlnyomó többsége fiatalember, és a nyugati médiából az is tudható, hogy ők többnyire tanult, nem ritkán diplomás fiatalok. Mi hát a bajunk velük? Nekem őszintén szólva, nem elsősorban az, amit sűrűn lehet hallani a kormányoldalon, hogy tudniillik a muszlimok teljesen más kultúrából jönnek, és szinte elképzelhetetlen az Európába integrálásuk. Franciaországban, és Németországban végül is muszlimok millióit sikerült integrálni az elmúlt 30-40 évben. A jelenlegi szíriai bevándorlókkal kapcsolatban azonban van egy súlyos probléma.   

A Szíriából érkező, leginkább fiatal férfiakból álló ember áradattal sokkal nagyobb a probléma, és erről elfelejtünk beszélni, erről még a fénysebességgel hadaró, az egész német médiát magába szívó, és mindent azonnal visszaadó Nógrádi Úr sem szólt sehol. Nevezetesen, ezeknek a fiatal embereknek az  elsöprő többsége szunnita muzulmán, és azért menekül az országából, mert a Szíriai vezetés, élén Bashar el Aszaddal a kisebbséget adó alavitákból áll. Márpedig a Közel-Kelet kétségtelen leggazdagabb muszlim államában, Szaud-Arábiában a szunniták vannak abszolút többségben, egyébként Törökországban is. Azt pedig, hogy Oszama ben Ladentől kezdve az Iszlám Állam neve alatt futó gengszterekig minden terroristát Szaud-Arábia támogatott, és támogat a mai napig, ugyancsak nyílt titok a nyugati titkos szolgálatok számára.

Végül idézzük eszünkbe azt az éppoly szomorú, mint ijesztő tényt, hogy Szaud-Arábiába maga is Iszlám Állam (!), amennyiben az államot az iszlám vallás törvényei szerint irányítják. Az igazságszolgáltatás például úgy működik, mint Európában a középkorban. Évente sok száz embert ítélnek halálra és végeznek ki. Lefejezéssel!! A bírósági eljárások önkényesek, a bíró gyakorlatilag elítéltetheti és kivégeztetheti a személyes ellenségét és egyéb visszaélések elképzelésének csak a fantáziánk szab határokat.

Ha azt mondjuk, hogy az un. Iszlám Állam példaképe Szaud-Arábia lehet, akkor nem tévedhetünk sokat. De talán még az is elképzelhető, hogy a szaúdi uralkodó ház egyszerűen a magáénak vallja az IÁ politikáját.

Mindezt tegyük szépen egymás mellé és garantáltan a hideg futkos majd a hátunkon, ha arra gondolunk, hogy a most millió szám Európába érkező szunnita iszlám fiatalok egy napon öntudatra ébrednek, és a szaudiak támogatásával radikalizálódnak. Onnantól nem Európában, hanem az új szunnita kalifátusban fogunk élni, rabszolgaként. 

Lehet, hogy a kormányfő ezt nem is gondolta végig, amikor mereven elutasította az idén meglóduló migráns hullámot, lehet, hogy igen. Mindenesetre Törökországon kívül nem ártana elővenni a szaúdiakat sem, ha nem akarunk még több drámát a kontinensünkön.