Az utóbbinak nincs sok választása, ha nem akar idő előtt a temetőben kikötni, becsomagol és elmenekül. Az előbbi viszont polgármesterré is válhat, mint Sadiq Kahn. Angyali naívság az egyik oldalon, horror a másikon.         

Sadiq Kahn londoni polgármesterré választása lehetne jó hír is. A tökéletes integráció egyik szép eseteként nézhetünk rá. A beszédeit azonban muzulmán köszöntéssel kezdi és ez, valljuk meg, zavarba hozza a keresztény európait. Mindenesetre Kahntól még nem hallottunk olyan egyértelmű megnyilvánulást, mint a rotterdami polgármestertől, Ahmed Aboutalebtől, aki a Charli Hebdo elleni terrortámadás után az arab fundamentalistáknak címezve kijelentette: „Ha nem tudtok mit kezdeni a szabadsággal, az Isten szerelmére, pakoljatok és tűnjetek el.”

Láthatóan legalább két iszlám létezik, és a nyugat-európai országokban most abban reménykednek, hogy a mérsékeltek segítségével megsemmisíthető az őrült dzsihadisták sajnos nem elhanyagolható tábora. Ehhez persze az szükséges, hogy alaposan és módszeresen ki lehessen válogatni a normálisak közül a szövetségeseket, anélkül, hogy folyton a terroristák csapdájába esnénk.

Egyelőre azonban inkább a nehézségek láthatóak, amint azt például a Törökországgal szemben folytatott, finoman szólva is abszurd politika mutatja. Törökország a megalomán és paranoiás elnöke vezetésével visszatér a saját genocid múltjához, amikor megint hozzá lát a kurdok szisztematikus gyilkolásának. A Nyugat mindezt passzívan szemléli, a törökök számára hasznos idiótává átváltozva. Persze mindennek meg van a maga oka, amint azt Leibniz szépen megfogalmazta a maga idejében. A törökök egyfajta kulcsszerepet kaptak a Nato-ban, és ez elég ahhoz, hogy a mindenkori amerikai elnök jóindulatúan szemlélje Ankara mindenkori politikáját. Aktuálisan  Barack Obama Recep Tayyip Erdogan minden diktatórikus lépését elnézi, beleértve az Iszlám Állammal való cinkosságot is, miközben, jegyezzük azért meg zárójelben, hogy mi magyarok „aggódó leckéztetésben” részesülünk a demokrácia állapotát illetően a legkülönbözőbb amerikai fórumokon. Nevetséges, de valamiért nincs kedvünk nevetni.

De az Egyesült Államok elnöke az emberi jogok egyiptomi helyzete miatt is sűrűn aggódik, miközben magasról tesz rá, ha Ankara „szultánja” vét ellenük.   

Említsük meg az egyik utóbbi esetet, amikor a török „igazságszolgáltatás” több év letöltendő börtönre ítélt két török újságírót, akik bizonyítékokat találtak arra, hogy a török titkosszolgálat fegyvert szállított az őrült dzsihadistáknak, akiket nem tudni miért az egész világon, familiáris módon, csak per Daech-nek neveznek.

Ha a nevetségessé válás halálos lenne, akkor az európai vezetők már régen halottak lennének, hiszen mostanáig a török elnök minden zsarolásának nyuszi módra engedtek. Aztán Erdogan, köszönet helyett, bemutatott egyet. Európa azonban nem csak sok milliárd eurót vesztett az ügyön. A másik sokkal nagyobb veszteség, hogy az európai migránsválságot jelenleg olyan állam kezeli, amely régen elvesztett a hitelét az egész világ szemében.

A 75 milliós Törökország jelenleg 2,5 millió menekültet fogad, miközben a 4,5 milliós Libanon 1,1 milliót. A törökök 6 milliárd eurót kaptak az EU-tól, Libanon semmit. Valami hibádzik, keressük meg, hogy hol.

Addig, amíg Erdogan ezt teheti az európai vezetőkkel, nagyon messze vagyunk a „megszálottak” legyőzésétől.