Lehet erre a kérdésre röviden is válaszolni, éspedig annyival: nem. Sajnos a makrogazdasági elemzőknek, akik egész idejüket előrejelzések készítésével töltik, eddig még nem sikerült egyetlen gazdasági válságot sem előre jelezniük. Hazánkban is dolgozik több „műhely” ezen a területen, de az eredményeik csak arról győzhetnek meg bennünket, hogy ez egy nagyon nehéz diszciplina. Nota bene szerintem a GKI Gazdaságkutató Intézet még a magyar gazdaság várható teljesítményéről sem képes megközelítőleg pontos és használható előrejelzéseket adni, nemhogy a világgazdaságéról. Úgy látom, hogy Vértes Andrásék szemét még politikai hovatartozásuk is erősen elhomályosítja, de ezt hagyjuk most.

Térjünk inkább vissza a világgazdaság, pontosabban a világ pénzpiacainak év elejei turbulenciáira. Amit biztosan állíthatunk az idei esztendő eddig eltelt 12 napjának történései után: minden okunk megvan az aggodalomra. Leginkább a kínai helyzet alakulása miatt. A kínai pénzpiacok például úgy viselkednek ezekben a napokban, mint egy atomreaktor, amely fölött a kezelő személyzet elvesztette az ellenőrzést. Az aggasztó jelenségek Kínában tavaly nyáron kezdődtek. Nem sokat beszélnek róla sehol a pénzügyi médiában, és jó okkal, de tény, hogy a világ második legnagyobb tőzsdéjén, egy ideje az intézményi befektetők csak vehetnek, de tilos eladniuk, ha az adott termékből 5 %-nál nagyobb a részesedésük! Ezt az eddig soha, sehol a világon nem alkalmazott intézkedést támogatja meg maga a kínai állam, amely veszi a legnagyobb vállalatok részvényeit! Milyen eredménnyel? A három nagy tőzsde részvényeiből álló index ebben a helyzetben esett 7-8 százalékot idén már három alkalommal! Volt olyan nap, amikor öt perccel a nyitás után be is zártak, mert már összehozták a mínusz 8 %-ot! Elképesztő, és a világ befektetői tátott szájjal bámulnak, mert ilyet még nem láttak!

Az okokat kereső elemzők többnyire magának a kínai gazdaságnak a lassulásáról beszélnek, ami nyilván önmagában is elegendő ok lehet a pánikra. De a hisztéria mértékét leginkább talán az magyarázza, hogy Kínában már régóta össznemzeti játék lett a tőzsdézés. Tömören, és nyilván felszínesen megfogalmazva, amióta Kínában a kommunisták hatalmon vannak, két nagy korszakot különböztethetünk meg. Az elsőben a hatalom, a befolyás, az ideológia felé fordult az ország, persze ki-ki a maga helyén, a másodikban pedig a pénz, és a pénzcsinálás felé, oda ahová az első korszakban tilos volt. Ma Kínában mindenki a pénzről álmodik, a sok pénzről és a még több pénzről. A politikai karrier feltétele a bármilyen módon összeharácsolt vagyon, és amikor az illető hatalomra került, akkor a megtartásáért kell még több pénzt szereznie. Ha ez nem sikerül, akkor pedig szintén elképesztő módokon távolítják el a hatalomból, és néha az élők közül is az egyelőre még „erős” emberek. A köznépnek pedig marad a tőzsdézés.

A rendszert két dolog tartja össze: a hihetetlen korrupció, és a vágy a meggazdagodásra, mindenesetre a nyugati életmódra. Egyes vélemények szerint a kínai vezetők elsősorban nem is a tőzsde összeomlásától tartanak, hanem a meggazdagodás reményétől megfosztott tömegek lázadásától. A kínaiak ugyanis semmit nem csinálnak ímmel-ámmal, európai ésszel náluk minden mértéktelen.

A mai pénzügyi válsághelyzet két másik eleme, az olajár összezuhanása és az amerikai kamatláb csökkenésének réme a kínai helyzet mellett apróságnak tűnik.

Ezek kezelhető problémák, hiszen az amerikaiak már be is jelentették, hogy ha a gazdaság nem nő elfogadható mértékben, akkor lassítják a kamatemelést, az olajár esésének pedig nyilván van határa.

Befejezésül a fenti globális problémákhoz mérve egy apróságot említek. A magyar pénzpiac a nemzetközi vihar közepette meglepően jól áll a lábán, és ez a múltban egyáltalán nem volt rá jellemző, sőt. Ez pedig nyilvánvalóan jelent valamit.                

(A címlapfotó a korkep.sk oldalról való.)