2024. április 19. Emma
„Nemcsak az MSZP esett szét Miskolcon, a baloldali összefogás is...
2014. július 03. 11:23
|
frissítve: 2014. szeptember 02. 15:02
A miskolci MSZP teljes szétesését, kapkodását mutatja, hogy néhány hónapja még, nagy „dérrel-dúrral” beharangozva, Simon Gábort akarták polgármester-jelöltjüknek. Ám mostanra, a hírek szerint, az egykor négy országgyűlési képviselőt és két minisztert is adó helyi szocialisták a teljes szétesés állapotába jutottak – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Soós Attila, a Fidesz-KDNP miskolci frakciójának szóvivője.

A szóvivő szerint az MSZP szétesését mutatja, hogy friss döntésük szerint már egy pártpolitikust sem tudtak felkérni polgármesterjelöltjüknek. - Várost vezetni ugyanis csak hiteles politikusokkal lehet. Olyan hiteles politikusokkal, akiket a közgyűlésben erős párt, pártok támogatnak. A nagy dérrel-dúrral beharangozott legutóbbi polgármester-jelöltjük ejtése, a pixisből való kiesése igazi beismerő vallomás: a miskolci MSZP-nek nemhogy hiteles politikusai sincsenek ma már, de politikusai sem nagyon... – fogalmazott Soós Attila.

A Fidesz-KDNP frakció szóvivője szerint „arctalan, személyi állományát tekintve kisavazott" lett a több részre szakadt baloldal városunkban is. Legújabb polgármester-jelöltjük mögött pedig semmilyen valóságos politikai erő nem áll. - A Párbeszéd Magyarországért Mozgalom például már ki is farolt az új jelölt mögül - mondta Soós Attila, kiemelve: polgármesternek egy olyan erős emberre van szükség, amelyet erős párt, pártszövetség támogat. Van lobbiereje, képes az elkezdett utat folytatni, munkahelyeket, közbiztonságot teremteni, értékes fejlesztéseket hozni a városba, csökkenteni a munkanélküliséget - amint az az elmúlt négy évben történt. A baloldalon azonban ilyen jelöltet nem látni. Ilyen jelöltje csak a Fidesz-KDNP-nek van - hangoztatta a szóvivő.

– Haladunk tovább a megkezdett úton, folytatjuk a város építését. Tovább dolgozunk a munkahelyteremtésért, a közbiztonság javításáért. Élhető várost szeretnénk, gazdasági és turisztikai fejlesztésekkel. A baloldal részéről pedig várjuk a további fejleményeket… - zárta szavait a miskolci Fidesz-KDNP frakció szóvivője. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat