Újfent ellepték Miskolc főutcáját a sportos külföldiek
Gyalog indultam neki a főutcának, fülledt, izzasztó nyári este volt, amikor még a levegő is rátapadt az ember bőrére. Tömeg volt! Mit tömeg? Emberáradat! Mintha egy hegyomlás lódult volna neki. Semmit sem láttam – és ez nemcsak azért volt, mert nem ütöm meg a 160 centit –, hanem azért is, mert amerre csak néztem, mendenhonnan arcukat piros-fehér-zöld színűre festett emberek tódultak lelkesen, vidáman, nemzeti színű sállal, könnyed nyári itókával a kézben. Nem ismerték egymást, mégis ugyanazt a dallamot skandálták, ugyanúgy pacsiztak össze vadidegen társaikkal, és ugyanabba az irányba haladtak mindannyian. Mintha mind egy zárt és különleges csoport tagjai lennének. Végül is azok: szurkolók!
Emlékezhetünk: 2016 nyarán, a labdarúgó Eb idején is egy emberként üvöltött a város a Szinva terasz kivetítője előtt. Mindenki összegyűlt a miskolci kivetítők előtt, még azok is, akik korábban azt sem tudták, mi az a foci. Együtt sírtunk vagy ordítottunk a legnagyobb ultrákkal. Ám a meccsnézés ezen fajtája még mindig nem elégíti ki teljesen a szurkolás iránti vágyat. Azt, amikor a pálya lelátóján, izzadt tenyérrel skandálod a tömeg által vezényelt rigmusokat, vagy feszült figyelemmel kapkodod a fejed nehogy lemaradj valamelyik helyzetről. Ez az az életérzés, amelyet a héten biztos, hogy nem kell mellőzniük a kosárlabda szerelmeseinek, mivel az egyetemi kosárlabda Eb mérkőzéseinek az Acélváros ad otthont.
Pár héttel ezelőtt két keréken szurkolhattunk, városunkba karikázott a Tour de Hongrie egyik etapja, amit Miskolc egy nem mindennapi kísérőrendezvénnyel is megfejelt. Véradás, játékok, koncertek, tűzzsonglőrök, óriás biciklitározó…megannyi kellék, amivel a kétkerekű iránti szerelem elmélyítése volt a cél.
Most egy kicsit gömbölydedebb területre eveztünk, és míg a hónap első napja a bringáról szólt, ezen a héten már egy másik sportágra figyelhetünk. Utcabálokat megszégyenítő felvonulással nyitották meg vasárnap az ifjú titánok labdajátékát, a Hősök teréről masíroztak keresztül a Déryné utcán, egészen a Szent István térig. Élőzene, mazsorettek, akrobaták a palánk alatt, felett és mellett - no meg langaléta fiatalok Európa különböző pontjairól. Így rajtolt el a kosár Eb Miskolcon. Három helyszín, 16 férfi és 12 női csapat, egy város, megannyi szurkoló július 16 és 23. között.
A Széchenyi utcán hemzsegnek a turisták, minden második sarkon megcsillan egy-egy „sorry” vagy „thank you”. Határozottan sport- és nyaralóváros benyomását kelti most Miskolc. Igencsak megugrott az elmúlt pár napban az egy négyzetméterre eső külföldiek aránya. Európa számos országából érkeztek hozzánk fiatalok, akiket elkísértek barátaik, családtagjaik, fanatikus szurkolóik. Ők pedig hazatérve magukkal viszik, tovább adják Miskolc jó hírét, arra buzdítva ismerőseiket, ők is látogassanak el hozzánk, tekintsék meg a város csodáit.
„Egy és csak egy hely van itt a világon..." – A Miskolc Bolt kincsei (videóval)
A miskolciak az anyatejjel szívják magukba a lokálpatriotizmust. Azok, akik nem az Acélváros falai között nevelkedtek, nem ismerik a Vasgyárat, nem tudják, hogyan lehet az Avasi-kilátóból lesétálni az Erzsébet térre, nem mulattak át egy bormámoros éjszakát az Avasi pincesoron, vagy csobbantak egyet a Miskolci Egyetem főépülete előtt ékeskedő szökőkútban, nem tudhatják, mi az az igazi miskolci életérzés. S hogy amikor távol vagyunk, mitől van a csontig hatoló hiányérzet, amikor semmi másra nem tudsz gondolni, csak a Diósgyőri vár sziluettjére, a kocsonya ízére a szádban, és egész nap csak a Bíborszél Miskolc című nótája kattog a fejedben. A honvágy ezen fajtája a semmiből tör az emberre. Arra az emberre, akinek valamilyen oknál fogva el kellett hagynia hőn szeretett városkáját. Nekik szeretném üzenni: nem csak a szívetekben vihetitek magatokkal Miskolcot!
A belváros szívében, a Miskolc Bolt és Café repertoárjában minden szerepel, amit magaddal cipelhetsz, ha a távolban is meg akarod idézni a városodat, és igazi miskolcikumokkal szeretnéd teleaggatni barátaid szobáját. Bevásárlás indul!
Érdemes a helyszínen felhörpinteni egy igazi Miskolc kávét is. Egyrészt megdobja a vércukorszintedet, másrészt egyből posztolhatsz egy selfie-t a facebook oldaladra ezzel a lokálpatrióta koffeinbombával. Az sem utolsó dolog, hogy mindeközben végigpásztázhatod a bolt kínálatát. Amint bepusziltad ezt a fűszeres csodát, már indulhatsz is a bolt azon részébe, ahol a polcokon megannyi Miskolc felirat díszeleg. Szeretnék megkérni minden fanatikus Miskolc rajongót, hogy csak kis dózisokban adagolja ezt a sok miskolci kincset a szervezetének!
Az egyik legmiskolcibb városrész a főutca. Ez a hosszú, színes, zegzugos, csilingelő, macskaköves csoda. A bolt egyik polcán, a legalsó részen, ahová a rutintalan vásárló nem is biztos, hogy lehajolna, ott pislog a Dobrossy István: Házak, emberek, történetek kötet melléklete. Ez a melléklet egy plakát. Pontosabban egy óriásplakát, amely kétszer olyan hosszú, mint én: 275*35 cm. Figyelem: ügyetlenebb olvasóink ne kíséreljék meg kibontani a plakátot, mert ha egyszer ez elszakad, akkor nincs az a technokol, ami ugyanilyen lenyűgözőre újra összeillesztené. Ha ezt a hirdetővászonnak is beillő posztert teljes hosszában kiteríted, megkapod a Széchenyi utca teljes mását: házastul, feliratostul, teljes miskolci életérzésestül. Imádom!
A csomagunk következő terméke a büxirup kell, hogy legyen. Ez nem csak egy szörp! Ez egyfajta miskolci gumibogyószörp. Na jó nem is, csak bolondozok veletek. De lehetne! Ez valódi gyümölcsből készül, mindenféle adalékanyag-mentesen, mindenféle gyógynövényből. Meglocsolhatod vele a kedvenc nyári koktélodat, löttyinthetsz belőle hőn szeretett fagyidra, vagy feltuningolhatod vele a teádat. Végre egy szirup, amely nem olyan émelyítően édes, hogy megvakulj tőle! Jöhet akác, menta, levendula, galagonya, vagy akár pitypang ízben – a büxirup méltó helyet foglalhat el a csomagunkban.
Gondoltak a legkisebb korosztály képviselőire is. Miska mackót mindenkinek ismernie kell, akinek van öt méteres körzetében csemete. Miska a miskolci kalandozásairól híres és már-már hírhedt plüssmackó, a Tourinform iroda állandó lakója. Értem ezt úgy, hogy ő valóban itt lakik, és tengeti mindennapjait – kivéve persze, ha szerepelnie kell, mert hogy ő ugyebár sztár. No de Miskáról készült egy-két hasonmás, vagyis minden gyerkőc kérhet a Jézuskától karácsonyra egy ilyen macit, így egyértelmű, hogy a miskolci csomagunkba bele kell tuszkolni egy ilyen brumit. Ha már az aprónépnél tartunk, akkor nem árt Milli és Rémi miskolci kalandjait is becsúsztatni a tasakunkba.
S még egy elengedhetetlen kellék: a képeslap. Megnyugtatok mindenkit, nem egy egyszerű képeslapról van szó! Mintha egy kilapított fadarabot tartanál a kezedben. És valóban azt tartasz! Ezek a régiesített képeslapok, amelyek a boltban lapulnak gazdára várva, valóban fából készültek. Meg vannak mentve az elázástól, a szakadástól, vagy éppen attól, hogy az évek alatt megbarnuljanak. Sosem láttam még ilyen különleges képeslapot, de Miskolc megcsinálta!
Bögrék, térképek, szemüvegtörlők, puzzle, memóriajáték, Sándor Zsolt borai, hűtőmágnesek, csokik, fokosok, pólók, ékszerek, sapka… megannyi Miskolcot hirdető, és Miskolcra emlékeztető bigyó, amelyek közül legalább egyre mindenképp szüksége van mindenkinek. Ha miskolci vagy, akkor a város iránti fanatikus rajongásod miatt, ha nem vagy miskolci, akkor azért, hogy megértsd, ez „nem csak egy város, utcák és emberek”.
Mindegy, bárhol is folytatod, neked Miskolc mindig az otthonod!
"Hogy a kilója?" - Piaci körképünk, nyár derekán
Most az egyszer még elnézzük nektek, ha eddig nem kóstoltátok meg az idei termést, de most már határozottan eljött az ideje, hogy a nyakatokba vegyétek a várost szombat reggel, és a hajnali órákban lebandukoljatok a város szívében lüktető piacra, vagy hivatalosabb nevén a Búza téri őstermelői piacra. Mielőtt azonban nekilódulnátok, lenne egy-két tanácsunk a „piacszüzeknek”.
Ha azt hiszitek, hogy ez egy nézelődős, nyugodt, és legfőképp lassú bevásárló körút lesz, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak titeket. Itt nincs nézelődés, nincs tötyögés-lötyögés, nincs fogdosás, se nyomkodás - itt bizony tempó van, srácok!
A legnagyobb hiba, amit egy igazi amatőr elkövethet, ha nincs terve. Piacra konkrét tervvel kell érkezni, különben a rengeteg szín- és hanghatás olyannyira elvonja majd a figyelmeteket, hogy azt sem fogjátok tudni, melyik paradicsomos stand mellett jöttetek be. Tehát mindenképpen legyen bevásárlólista! Abban az esetben, ha nincs ilyen, könnyedén megeshet, hogy amikor otthon már odatettétek a hagymát pirulni, akkor döbbentek rá, hogy mindent vettetek, csak épp burgonya nincs a paprikás krumplihoz. Megtörtént eseten alapul a sztori!
A következő pont a piaci protokollban: ne nyúlj semmihez! Abban az esetben, ha nem szeretnél záros határidőn belül elhalálozni, ne kapkodj az áruhoz! Higgyétek el, tudom, mennyire nehéz megállni a nyomkodást vagy azt, hogy kézbe vegyük a portékát. Nekem is ez a fétisem, én is a "fogdosós" fajta vagyok, de a kereskedők erre harapnak a legjobban. Érthető! Hiszen ha otthagyjuk az ujjaink apró, ám annál károsabb lenyomatát a gyümölcsökön, akkor bizony a fránya őszibarack bebarnul és az áru eladhatatlanná válik. Sokkal nagyobb sikeretek lesz, ha kérdezősködtök. Ha érdekel, hogy mennyire puha a barack, akkor kérdezz rá, vagy ha szeretnéd a nózidhoz emelni és megszaglászni, akkor kérj rá engedélyt.
Itt jön a képbe az alku kérdése. Nagyszüleinktől megtanulhattuk: „a piacon alkudni kell”. Természetesen vannak olyan analfabéták, mint én, akik fizikailag képtelenek erre a folyamatra. Megnyugtatok minden hasonló cipőben járó miskolcit, nem főbenjáró bűn, ha lemarad ez a lépés a piaci napotokból. Azonban ha valaki mégis ellenállhatatlan vágyat érez, és alkudni szeretne, azt ajánlom, inkább a kinti részen próbálkozzon. Az árucsarnokban ez a piaci viselkedési forma nem annyira bevett szokás.
Amennyiben pedig átgrasszáltatok a piac gyümölcsös végéből a húsos szekcióba, s onnan vissza a virágos részre, a tejtermékeken át, akkor jön az igazi hagyomány: a lángos. Nincs igazi piacozás olajos, fokhagymás, sajtos-tejfölös lángos nélkül. Ez az illat áthatja a piac egész területét. Kihagyhatatlan! Egyik strandon sem esik olyan jól ez az olajtól tocsogó gasztronómiai csoda, mint a Búza tér kellős közepén, egy talponálló asztalkára támaszkodva, a lábaid között a frissen vásárolt zöldségekkel.
Szóval a kereskedelem minden típusa fellelhető a Búza téri vásártéren! Én azokat a cuki, törékeny néniket szeretem igazán, akik pár évtizeddel szinte visszarepítenek a múltba, amikor megkérdezik: „Mit adhatok, kedveském?” Imádom! Annyira édes, hogy el is felejtem, tulajdonképpen akarok-e főzni ma tököt, vagy csak egy pár szál répára lenne szükségem a húslevesbe... ezzel engem, mint naiv vásárlót megvett a néni. Van azonban a másik véglet is: aki elől onnantól kezdve, hogy feltűntünk a látóterében, nincs menekvés. Folyamatosan kurjongatni fog utánunk: friss az eper… tessék a friss házi epret…olcsón adom kilóját! Amíg ő lát téged, addig te hallani fogod őt... Viszont szerencsére van olyan típusú kereskedő is, aki csak akkor válaszol, ha kérdezed, és csak annyit felel, amire szükséged van.
S hogy milyen módszer alapján cikázzunk a sorok között? Én az össze-vissza kolbászolós típus vagyok. Példának okáért, ha paradicsomot akarok venni, akkor az utolsó kofánál is meg kell néznem, hogy mennyibe kerül, milyen a színe, az alakja és az illata. Nem feltétlenül az én módszerem a leghatékonyabb, hiszen minden alkalommal kifelejtek valamit, vagy eltévedek, vagy nem találom meg, amit korábban kinéztem. Célszerűbb inkább szépen sorban haladni, vagy csak céltudatosan lépdelni a kiválasztott termék felé.
A piac mindig zsizseg, pezseg, hangos, soha nincs megállás. Helyi termékek, helyi termelőktől, Miskolc legforgalmasabb pontján, „holnap hajnalig”… de leginkább délután 5 óráig.
"Hová menjünk, milyen tájra? Hegyre talán, vagy pusztára?..."
Megnyugtató látni, hogy az időtöltés ezen formáját már igen jól űzi a fiatalabb generáció is, és hogy felfedezték Miskolc romkocsmáit, és szórakozóhelyeit, no de mi a helyzet a napközbeni időtöltéssel? Hova menjünk, mit csináljunk nyáron fényes nappal?
Első körben kanyarodjunk be a főutca legkreatívabb fagylaltozójába, a Yummyba. Ez nem is egy fagylaltozó, sokkal inkább egy kreatív játszóház korhatár nélkül. Új értelmet nyert a „kérek egy gombóc vanília fagyit” kijelentés. Itt nem csupán különböző ízesítésű gombócok közül választhatsz – főleg mivel gépfagyiról van szó – hanem kiélheted a fagyizás iránti legnagyobb pereverziódat is. Gumicukor, pillecukor, csokoládé, karamell, kandírozott gyümölcsök, zizi, müsli és még sorolhatnám, hogy mennyi élvezeti cikk közül választhatsz, ha szeretnéd minden földi jóval megpakolni a fagyikelyhedet. És akkor még az önteteket nem is említettem! Szóval, ha bekukkantasz a Yummyba, garantált a plusz 5 kg, de néha néha ér csalni a diétában lányok.
Most pedig akkor dolgozzuk le ezt a cukorbombát! Üljünk fel a 20-as buszra a centrumnál – oké ettől még nem fogunk fogyni – na de majd Tapolcán a bobozás megteszi hatását. Amint bebattyogtunk a buszmegállótól a bobpályáig, elkezdhetünk gondolkodni, hogy ki üljön hátul, vagyis hogy ki kezelje a fék kérdését a masinán. Én minden hölgynek ajánlom, hogy ha ez egy randi, akkor természetesen engedjük át a srácoknak az irányítást, főleg mivel nem biztos, hogy annyira élveznék a fiúk, ha összekuporodva kellene lecsúszniuk a magasból az első „ülésen”. Abban az esetben viszont, ha ez nem randi csupán baráti bobozgatás, azt javaslom sose engedjétek ki a kezetek közül az irányítást. Én nem egyszer jártam már úgy, hogy ezen a pár száz méter magasságból leszáguldó bobon konkrétan halálfélelmem volt, mert a drága cimborám a féket, mint olyat nem igazán használta. Jó tanács: ne vigyetek magatokkal táskát, napszemüveget a fejtetőn, és a papucs sem túl jó választás ezen a sporteszközön.
No ha ezzel is megvolnánk természetesen ér romantikázni a miskolctapolcai kis tavacskánál; körbesétálni, kézenfogva, hattyúkat nézegetve, majd betérni egy jó lángosra a büfésorra. Amennyiben még mindig szeretnétek Tapolca hűs árnyékában ejtőzni, úgy azt javaslom az egész napos mókázás után kanyarodjatok be a Barlangfürdőbe egy kis éjszakai pancsolásra. Ez a hely ugyanis nem csak egy szimpla strand, hanem az egyik legnagyobb nyári élményed is egyben. Ez nem csak medencék halmaza, hanem különböző tematikájú termek kiépített úthálózata. Figyelem: könnyű eltévedni! Legalábbis számomra. A barlang, mint olyan, nem egy könnyen kiismerhető helyiség, úgyhogy próbáljatok meg nem leszakadni a többiektől éjszakai fürdőzés közben. Ha szerencsétek van, akkor egy olyan nyári estét fogtok majd ki, amikor valami különleges zenés desszerttel is készül a Barlangfürdő számotokra és akkor még élvezhetőbbé válik majd ez az esti móka.
Ha már kellőképpen kiáztatok, és eltévedtetek legalább háromszor a barlangban, akkor azt hiszem ideje hazamenni, vagy legalábbis vissza a városba, ahol megannyi pub és romkocsma közül válogathattok…de erről majd legközelebb.
"...Akár erdő akár folyó, Gyönyörű a vakáció!"
Új, biztonságos autóbuszmegálló Bükkszentlászlón
Mint ismert, a buszmegállók környékét fokozott figyelemmel kell megközelíteniük a személyautók sofőrjeinek, mert a leszálló utasok nagyon hirtelen kiléphetnek a busz takarásából. A figyelem pedig Bükkszentlászlón még fokozottabb kell hogy legyen, mert van olyan megállóhely, amely közvetlenül a hegy oldalába készteti az utasokat a leszállásra. Mostantól azonban megszűnt ez a veszélyforrás, nagyobb biztonságban vannak azok a bükkszentlászlói lakosok, akik busszal közlekednek.
Nem csupán a járdaszigetet alakították ki, és az utat aszfaltozták le - fedett váróterem is került az új megállóba. Gazdusné Pankucsi Katalin elmondta, a mai nappal befejeződtek a munkálatok, és reményei szerint, már a jövő hét elején birtokba veheti Bükkszentlászló buszos lakossága az új megállót.
Az autóbuszöböl kialakítása körülbelül hárommillió forintba került, amit a városi költségvetésből finanszíroztak.
Új utcanevek Miskolcon
A Víkendtelep utcán történő átalakítások miatt, egy bizonyos szakasz eddig a „kivett út” nevet viselte, ám most Teréz utca néven került a nyilvántartásba, míg az utca többi fennmaradó szakasza továbbra is a Víkendtelep nevet viseli.
A belváros északi részén elterülő „közút” szakasz, a Közdomb utca nevet tudhatja magáénak. Ez az útszakasz a Közdomb utca természetes folytatása, így nem fog túl nagy zavart okozni az utca nevének memorizálása.
A Bábonyibérc területén elterülő „saját használatú út”-ként nyilvántartott terület is büszkélkedhet most már saját utcanévvel. A Fácán dűlő elnevezést kapta ez az útszakasz. A következő utca, amely nevet kapott, Miskolctapolcához tartozik. Az eddig „közút”-ként ismert terület, mostantól a Cinege utca névre hallgat.
Bővült a miskolci Észak-Ferr Kft. termelési kapacitása (Képgalériával)
Tóth Endre ügyvezető igazgató elmondása szerint a két gépsor próbája során minden a legnagyobb rendben zajlott. Kiemelte, a MÁV 2020-ig 900 kilométerrel szeretné bővíteni a hazai vasúthálózatot, s ebből bőven szeretnék kivenni a részüket. - Az új gépsoroknak köszönhetően képes is lesz erre az Észak-Ferr Kft. - hangsúlyozta az igazgató.
- A megye és Miskolc gazdasága is nagyban függ az új innovációktól - erről Bihall Tamás, a BOKIK elnöke szólt köszöntő beszédében. Mint mondta, a beruházás példa lehet minden hasonló vállalkozás számára. Rendkívül fontos, hogy ne csak az idetelepülő nagy, nemzetközi vállalatok, hanem a helyi cégek is fejlődjenek.
Mint elhangzott, a jövőbeni nagyobb munkák, és megrendelések elnyerése érdekében vált szükségessé 18 csévés acélhuzal gyártó-, valamint az alumíniumhúzó gépsor beszerzése. A termelés kapacitása így elérheti az évi 1000 tonnát.
Barkóczi István, az Észak-Ferr Kft. tulajdonosa arról szólt, hogy a vállalkozás a Fux Zrt. cégcsoportból vált ki. Profilja nagyon fontos piaci szegmenseket érint, ez pedig a vasúti felsővezeték és az emeléstechnika. - Célunk egy olyan közepes nagyságú vállalat kialakítása, melynek a sikere a gyorsaságban és a specifikusságban rejlik. Szeretnénk eérni, hogy a közép-európai vasútépítésekhez mi szállíthassuk a felsővezetékeket - emelte ki.
A cég a beruházást önerőből, valamint az Európai Unió és a Magyar Állam által biztosított támogatásból hajtotta végre. A Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése” című pályázaton 67,5 millió forint vissza nem térítendő forrást nyert az Észak-Ferr Kft.
Újabb perontetőt újítanak fel a Tiszai pályaudvaron
Az állagmegóvás érdekében korábban ideiglenes alátámasztásokat építettek be a perontetők alá, múlt év júliusában pedig elvégezték a D peron - 8-9-es vágányok közötti - tetejének felújítását.
Megerősítették a perontető szerkezetét, elvégezték az újbóli szigeteléseket, megújult a csapadékvíz levezetésére szolgáló csatorna is. A kivitelezés 2016. augusztus 28-án fejeződött be. A kivitelező cég ezért a munkájáért az "Év tetője" szakmai pályázaton nívódíjban részesült a lapos tető kategóriában. A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága megkeresésünkre úgy nyilatkozott: a felújított perontetők lehetővé teszik a pályaudvarra érkező és onnan induló utasok magasabb színvonalú kiszolgálását. Mint írták, a MÁV 2017-es és 2018-as beruházási terveiben szerepel a B és a C peronokon lévő tetők felújítása is.
Jelenleg a C jelű perontető munkálatait végzik, amely június 30-án kezdődött és várhatóan november 30-án fejeződik be. A B perontető karbantartási munkálataira későbbi időpontban kerül majd sor. A felújítás költségeit az ingatlankarbantartási keretösszegből finanszírozzák.
Mint megtudtuk, a perontetők karbantartási munkálatai a vonatközlekedést nem akadályozzák s nem is befolyásolják, vonatkéséssel nem kell számolniuk az utasoknak.
Megújul, energiatakarékosabb lesz a Szabó Lőrinc iskola
A beruházás keretében a mai igényeknek megfelelő, takarékos energiafelhasználású épületet alakítanak ki, csökken a kibocsátott szén-dioxid éves mennyisége is.
Molnár Péter önkormányzati képviselő elmondása szerint az iskola 35 évvel ezelőtt épült, s a kisebb munkáktól eltekintve azóta nem volt korszerűsítve. A tervek szerint a felújítási munkák még a tanév megkezdése előtt befejeződnek, a projekt során a homlokzat és a zárófödém utólagos hőszigetelést kap. Kicserélik a nyílászárókat és a radiátorokat, megújul az épület fűtési és szellőztetési rendszere, és napelemes rendszert alakítanak ki az épület tetején.
– Több mint tíz centiméter vastag, grafitos hőszigetelő rendszert és műanyag nyílászárókat építenek be – tájékoztatott Obeda Roland építésvezető. – A iskolaépület energetikai korszerűsítése után négy akadálymentesített rámpát is felszerelünk a tornaterem épületében, és akadálymentesítjük a tanév megkezdése előtt a mosdót is.
A projekt 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A támogatás összege meghaladja a bruttó 364,5 millió forintot.
Kutyaugatástól volt zajos a gát (Képgalériával)
- Körülbelül 280 kutya és 20-25 cica van a menhelyünkön – tájékoztatott Horváth Rita, a menhely vezetője. – 2016-ban 610 kutyus került be hozzánk, és 134 macska. Közülük 336 eb talált hazánkban gazdira, és 162 kutya pedig külföldi otthonra lelt. Van egy német társszervezetünk, akik kéthavonta visznek tőlünk hozzávetőlegesen 15-25 kutyust új otthonukba. Mindig szeptemberben van egy találkozónk, ahol az örökbefogadott ebekkel találkozhatunk.
A MÁSA egyetlen bevételi forrása az 1 százalékos adó felajánlás, sajnos ezen kívül semmiféle más bevételi forrással nem rendelkezik, így a kutyabarátok adományát mindig szívesen fogadják.
– Ezt a közel 350 menhelylakót 12 alkalmazott látja el nap mint nap, és ha már csak a 12 alkalmazott bérére és a közterhekre gondolunk, akkor könnyedén kiszámolhatjuk, hogy ez körülbelül egy havi 3 milliós kiadást jelent a menhelynek a rezsiköltséggel együtt. – mondta Kisfalvi Nyina, a MÁSA elnöke. – Az állatmentő szolgálatunk a legköltségesebb, hiszen ha találunk egy balesetes állatot, akkor azonnal cselekednünk kell. Nyíregyházán végzik ezeknek a csonttörött állatoknak a megmentését, ami körülbelül 60 és 120 ezer forint költségünkbe kerül. A menhely csupán 8-12 ezer forint adományt kér az örökbefogadásért cserébe, amely összeg még az oltásokat, az ivartalanítást és parazitamentesítést sem fedezik, így sajnos állandó anyagi problémákkal küzdünk. Enyhíthetne a helyzetünkön, ha a nyári hónapokra – amíg nem derül ki, hogy az adó 1 százalék pontosan mennyi támogatást jelent számunkra – folyószámlahitelt vehetnénk fel, de sajnos a terület, amelyre felépítettük a menhelyet, nem a MÁSA nevén van, hanem az önkormányzatén. Évek óta nem tudunk birtokba kerülni a 2008-as közgyűlési határozat alapján, így ez a megoldás kivitelezhetetlennek látszik.
Kíbel Renáta már négy éve jár párjával együtt a MÁSA kutyagolására. Minden hónapban oszlopos tagjai a sétáltatók táborának.
– Háromszor szoktunk kimenni sétálni általában ugyanazokkal a kutyusokkal hónapról hónapra. Otthon is van két kutyánk, mind a kettő befogadott, de sajnos már többet nem tudunk magunkhoz venni. Nagyon szeretünk ide járni. Rengeteg olyan kutyus van, akit rendszeresen sétáltattunk, de időközben örökbefogadták őket. Ez a legnagyobb öröm számunkra – mondja.
A Miskolci Állatsegítő Alapítványnál minden kutyus élete biztonságban van, hiszen férőhelyhiány miatt itt nincs eutanázia.
– Először vagyok itt. Párom lepett meg vele. Én inkább cicapárti vagyok, de nagyon szeretem a kutyákat is, csak sajnos a cicákat nem lehet sétáltatni – mondja Görzsöny Emese. – Nagyon jól érzem itt magam, és nagyon jó érzés legalább egy pár percre örömet szerezni ezeknek a kutyusoknak.
Ha valaki beleszeretett a nap folyamán valamelyik menhelylakóba, vagy a kutyagolástól függetlenül szeretne örökbe fogadni egy kis kedvencet, akkor nincs más dolga, mint a személyi igazolványával és 8-12 ezer forint adománnyal a kezében ellátogatni a Miskolci Állatsegítő Alapítvány menhelyére, a Sajószigeti útra, egy pénteki, egy szombati vagy pedig egy vasárnapi napon.
Zoi egy 2,5 hónapos életvidám, bújós kislány kölyökkutyus. Ha szeretnél minden este az öledben egy csipogó hangú, kunkori szőrű pajtással elaludni a TV előtt, akkor vidd magaddal ezt a fekete-fehér csodamamuszt! Zoi a legidősebb társait megszégyenítő bátorsággal ugat meg minden kutyust a menhelyen, de természetesen csak tisztes távolságból.
Dominó a menhely oszlopos tagja. 2012 óta lakik ebben az átmeneti otthonban. Ő egy ivartalanított kislány foxi kutyus. A legnagyobb magasugró bajnok a csapatban. Szinte minden kerítésen ki tud mászni, így benti, bérházi kutyusnak ajánlom. Rendkívül barátságos, apróbb termete miatt kisgyermekes családok is nyugodt szívvel fogadhatják be otthonukba, hiszen nem rendelkezik olyan testi adottságokkal, amelyek révén felboríthatna bárkit is.
Tánya 2010 óta van a menhelyen. Rendkívül rossz állapotban került a MÁSA kezei közé. Hál’ Istennek mára már szedett magára jó pár kilót, így a korábbi rossz emlékeknek nyoma sincs. Ő is ivartalanítva van. Tányát kertes ház őrzőjének ajánlom leginkább. Rendkívül barátságos és könnyen sétáltatható kutyus, aki bárhol és bármikor képes barátokat szerezni. Ha félsz éjszaka a sötétben sétálni, akkor Tánya a neked való társ, bárkitől és bárhol képes téged megvédeni.