Miskolciként milyen érzés miskolci közönség előtt énekelni?

Ez nagyon nehéz dolog ám, mert én imádom Miskolcot. Nagyon szeretem, és nagyon nehéz volt innen eljönni, és még most sem szakadtam el teljesen Miskolctól. Amúgy is mindig van egy drukk az emberben mielőtt a színpadra lépne, de ilyenkor még több van. Ilyenkor jobban akarok teljesíteni, hiszen mégiscsak ismerős arcok állnak az első sorban. Úgyhogy ez nehéz dolog, de remélem, hogy majd jól sikerül megoldanom.

Hogy telt a nyarad?

Fellépésekkel, most is fáj a torkom egy kicsit. Eszméletlenül sok fellépés volt. Az elmúlt 3 évben, amióta beindult ez a retro láz, megduplázódtak a fellépések, úgyhogy gyakorlatilag május elejétől október végéig, nincs egy szabad hétvégém sem. Van, hogy még csütörtökön is fellépéseim vannak, úgyhogy aludni nincs időm, de nagyon örülök neki. Én ezt nagyon szeretem csinálni, tehát nem panaszképp mondom. Volt idő nyáron azért elkészíteni egy új dalt is, ami majd jövő héten fog megjelenni a rádióban, ha minden igaz, videoklipet pedig majd októberben forgatunk. Lesz egy amerikai turné – bár most a hurrikán miatt, még nem tudom, hogyan alakul ez –, a Boney M-mel lesz egy közös turné, ha minden jól megy októbertől november közepéig, és ott szeretnénk forgatni az új klipet az új dalhoz. Ezen kívül készül még két új dal, mert jövőre 20 éves lesz a V-tech, úgyhogy mindenféleképpen készülünk egy ilyen nagy dobásra. A helyszín még kérdés, hogy hol, nem akarok még dobálózni nevekkel.

Milyen érzés, hogy már 20 év van a hátad mögött?

Nagyon furcsa, mert nem érzem magam öregnek, de már sajnos az vagyok.  Én emlékszem még, amikor az Edda bejelentette, hogy 20 éves, és volt jubileumi koncertjük, meg nagylemez jelent meg, és akkor még gyerekként mondtam, hogy „Ú 20 éves egy zenekar, de öregek már!”, most meg én vagyok 20 éves. Most valahol egy gyerek azt mondja, hogy milyen öreg a V-tech.

Hiába volt tegnap vasárnap, és hiába kellett reggel mindenkinek korán kelnie a munkája miatt, mégis szép számmal tette tiszteletét Miskolc fesztiválozó közönsége a Népkertben. Kicsit rockosabb vizekre eveztünk kezdve a Nagyszínpadot nyitó Dorothyval. Őket követte a Bikini, majd a Vengaboys vette birtokába a színpadot. Hiába telt el 30 év, a közönség ugyanolyan ovációval fogadta az előbb említett két zenekart, mint annak idején. A sort az R-GO és az ő gidái zárták pálmafáikkal, safaris szerkóikkal, és fergeteges bulihangulatukkal. Ezalatt a XIXO Színpadon délután a gyerekek kerültek főszerepbe – Kovácsovics Fruzsi gyerekprogramokkal készült a legapróbb fesztiválozóknak. Őt követték a Bestiák, majd a hölgyek szívét ejtette rabul Vastag Csaba, és LL Junior.

Mocsári László képgalériája

– Idén háromnapos volt a Miskolci Sörfesztivál, míg az előző években négy – mondta Hajdú Péter, a fesztivál egyik főszervezője. – Nagyon sokan voltak, nagyon jó hangulatban telt. Abszolút pozitívak a visszajelzések a fesztivállal kapcsolatban. Pénteken körülbelül 14 ezren látogattak ki, szombaton pedig 8 ezren, a mai nap még kérdéses, de remélem, hogy meglesz a 10 ezer.

Beregi László képgalériája I.

– Én azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk a hatodik fesztivállal is – kezdte Kun Bálint Tibor, a fesztivál egyik főszervezője –, bár nyilván még nem teljes a kép, hiszen a mai nap még hátra van. Az elmúlt két nap során nem voltak kevesebben, mint a tavalyi évben, tehát bizakodva nézünk a mai nap elé is. Nyilván a tegnapi esős idő egy picit kedvét szegte néhány embernek – folytatta. – Úgyhogy mi azt gondoljuk, hogy az a hangulat, az a buli, az a miliő, amit szerettünk volna hozni az embereknek, akik ide kijöttek, az változatlanul sikerült. Végezetül hozzátette, hogy mind a fellépők, mind a kereskedők, mind pedig a vendégek részéről csak pozitív visszajelzést kaptak. – Biztonságban vannak, minőségi árut és, minőségi koncerteket kapnak. Én azt gondolom, hogy ez mindenkinek nagyon fontos, és aki kijön, az ezért is szeret visszajönni hozzánk.

Beregi László képgalériája II:

A tavalyi évhez hasonló látogatottsági számokat jósolt Kun Bálint Tibor, véleménye szerint meg fogja közelíteni idén is a 30 és 40 ezer főt a fesztiválon szórakozó közönség létszáma. Kérdésünkre azonban, hogy lesz-e jövőre is Sörfesztivál, sajnos semmi konkrétumot nem tudott nekünk mondani: – Mi azt gondoljuk, hogy ha igény van erre, és a város úgy gondolja, akkor mi szeretettel csináljuk mindezt, hiszen mi örömmel jövünk mindig ide, úgyhogy mi reménykedünk abban, hogy hetedik évben is lesz Sörfesztivál – tette hozzá.

Hajdú Péter sem tudott semmi konkrétummal szolgálni a folytatással kapcsolatos kérdésünkre. Annyit tett hozzá: – Az önkormányzattal jó a kapcsolatunk, és én azt gondolom, hogy az önkormányzat is nyitott arra, hogy folytassuk, de ez majd csak jövőre derül ki – tette hozzá.

Milyen gyakran járnak városunkban?

Egy különleges év ez a 2017-es, mert ebben az évben már másodszor vagyunk Miskolcon. Nagyon jó, mert a közönség mindig fantasztikus itt. Nem véletlen a mondás sem, hogy Miskolc igazi rockváros. Itt a rockzenét mindig nagyon elfogadta a közönség. Én már a 80-as évek elején is koncerteztem itt, és akkor is hatalmas bulik voltak. Remélem, a mai is ugyanilyen buli lesz. Mi felkészültünk: a legjobb nótákat szedtük egy csokorba.

Milyen tervei vannak?

Tulajdonképpen október közepéig tart a nyári turné, utána alszunk két hetet legalább, aztán elkezdjük kidolgozni az új dalokat. Szeretnénk néhányat feltenni az internetre, hogy lássuk, hogy tetszik a közönségnek. Ugyanakkor készülünk a 35 éves jubileumi koncertre, ami a 36. évbe átcsúszik.

Mi lehet a titok, hogy ennyi évet megéltek a színpadon?

Mi a titok? Tulajdonképpen ezt megkérdezték annak idején Paul Mccartneytól is – mint klasszikust próbálom idézni –, ő azt mondta, hogy a megfelelő dolgokat, a megfelelő helyen a megfelelő időben a megfelelő közönségnek kell eljátszani, és ez a siker titka.

Hogyan tudott a zenekar ennyire kortalan maradni? A dallamok is annyira fülbemászóak…

Nem is csak a dallamok. A dallam az egy körítés, hanem a dalokban lévő szellemiség az, ami megfogja a fiatalokat, hiszen ők is megtalálják benne a saját igazságukat. És változatlanul az adott kornak szól mindig. A 30 évvel ezelőtt megírt dal ugyanolyan aktuális, mint annak idején volt.

Amikor a színpadra léptél, még alig lézengett itt egy-két ember, aztán felmentél a színpadra, és olyat rittyentettél ide, hogy pikk-pakk tömeg lett. Milyen érzés volt a Miskolci Sörfesztiválon énekelni? 

Szerintem az előadó feladata bulit csinálni. Sosem lehet a közönségre fogni azt, hogy egy buli nem jó – ahhoz nagyon szélsőségesen rossznak kell lennie annak a napnak. Az előadó azért megy föl a színpadra, hogy valamit adjon. Én nemcsak azért énekelek, mert szeretek énekelni, hanem rengeteg olyan érzést tudok vele átadni – örömöt, bánatot, energiát –, ami el tud jutni az emberekhez.

Hogy telt a nyarad?

Gyorsan! Volt benne azért nyaralás is. Nagyon sokat gyerekeztem. Nekem azért nagyon jó dolgom van, mert hétköznap sokat tudok a gyerekekkel lenni – nyilván ez évközben abban merül ki, hogy hozom-viszem őket, és én vagyok a sofőrszolgálat az edzésekre –, de nyáron azért nagyon sok időt tudok velük így együtt tölteni. De emellett természetesen nagyon sokat dolgoztam.

Milyen terveid vannak? Mire számíthat a közönség?

Most nagyon készülök, november közepén lesz egy koncert, 16-án Budapesten, és egy nagy vegyeskórussal állok majd színpadra, meg a saját pop bandámmal (átdolgoztuk a dalaimat), úgyhogy ez egy új dolog nekem is. Én egyébként végzettségem szerint karvezető vagyok, és szolfézs tanár, tehát tulajdonképpen a kórusozás lenne a szakmám, és nagyon nagyon régen énekeltem kórussal. Nagyon izgalmas, úgyhogy arra most ezerrel készülünk. 

Te relatíve későn futottál be. Mit gondolsz, emiatt kimaradtál-e valamiből? Érezted-e valaha bármilyen hátrányát ennek?

Ennek csak az előnyét élveztem! De nyilván, ha nem futok be, akkor nem lenne ilyen nagy a szám. De így, hogy összejött a dolog, így azt gondolom, hogy nagyon a helyén volt az életemben. Anno indultam a legelső Megasztárba – mondjuk akkor se voltam már olyan nagyon fiatal, 28 lehettem –, és ott azért fordultam vissza (az ötvenbe bekerültem), mert én akkor már nagyon szerettem volna családot, gyerekeket, és nem mertem bevállalni egy tehetségkutatót, meg amivel az jár. Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondoltam 1-2 év múlva, hogy mekkora barom vagyok, hogy visszaléptem, de így, hogy már megvolt a család egyrészt ez így nagyon szépen alakult, meg azt gondolom, hogy harmincon túl az ember sokkal érettebb fejjel ugrik neki egy ilyennek. Ez a szakma nem egyszerű! Nagyon sok idegi, meg lelki megterheléssel jár. Nyilván minden szakmának megvannak a saját nehézségei, de ehhez kell egy nagyon stabil lelki háttér, és szerintem, aki ezt tizenévesen meg tudja lépni, azelőtt le a kalappal. Nem egyszerű.

Hogyan töltődsz fel?

Engem ez a kettősség feltölt, hogy itt a színpadon nagyon mást élek meg, mint otthon családanyaként. Én nagyon szeretem ezt a normális kerékvágást, ami egy anyának a mindennapos feladatai közé tartozik. Ilyenkor kikapcsol a zenei agyam. Itt meg teljesen kikapcsol bennem az anyai, meg a feleség vonal, úgyhogy engem ez feltölt. Illetve, ha tudok aludni, akkor kikapcsolódom. Síelni nagyon szeretek. A hideget, a hegyet szeretem, tehát ha van lehetőségem menni, akkor mondjuk az tölt föl, ha német, vagy svájci hegyek között és kristálytiszta tó mellett lehetek, akkor én ott magamra lelek.

Mi most a legnagyobb kihívás számodra?

Szerintem az anyaság egy folyamatos kihívás. A kisebbikem 7 éves, a nagy 12, tehát már 12 éve gyakorlom az anyaságot, de még mindig bőven van hova fejlődnöm. Az, hogy a gyerekeket az ember úgy egyengesse, hogy nekik boldog életük legyen, az egy folyamatos kihívás, és csodaszép feladat.

Hogyan tudtad megőrizni ezt az alázatot, és kedvességet, ami árad belőled a színpadról?

Szerintem ez pont a család miatt van. Mert valóban a médiában lenni, meg szerepelni, az nagyon könnyen elcsavarja az ember fejét, mert veled készítik az interjút, rád világít a lámpa, téged mutat a kamera, neked tapsikolnak, de ha az ember minden egyes fellépés után visszaalakul a normális életébe, az azért visszarántja. Én most hazamegyek, és fel kell kelni holnap reggel megcsinálni a reggelit, eldönteni mi lesz az ebéd, leellenőrizni, hogy megvannak-e az edzős cuccok, össze van-e készítve hétfőre az iskolatáska, készen van-e a lecke, tehát egy olyan normális életbe megyek vissza a színpadról, ami rendben tartja a lelkemet is. Én nagyon sokáig énekeltem úgy, hogy nem futottam be, és ezért, ami eljött, azért én nagyon hálás vagyok. Meg tudom, hogy mennyi meló van mögötte, és mennyi embernek a munkája van benne. Bolond lennék, ha ezt nem alázattal kezelném.

Milyen érzés volt a miskolci közönség előtt énekelni?

Olyan, mintha haza jönnék. Alapvetően Miskolc és környéke egy olyan terület, ahová bármikor jövünk, mindig nagyon jó a közönség, mindig nagyon jól fogadnak, mindig úgy érzem, hogy „na megérkeztünk”. Amióta van a Miskolci Sörfesztivál, azóta mi minden évben itt vagyunk, és évről évre azt érzem, mintha egy ekkora tömeg arra várna, hogy „na jól van akkor megint itt vagyunk”. És most is ezt tapasztaltam, hála a jó Istennek. Nagyon együtt voltak velünk. Mert az egy dolog, hogy egy nagyon jó hangulatú csapat, akik érezhetően szerethették az egész estét, de hát nagyon szerették azt is, amikor mi megjöttünk, úgyhogy nekünk már megint nagyon jó volt itt.

Milyen volt az elmúlt három hónap számotokra? Hogy telt a nyári időszak?

Köszönöm szépen, nagyon jól. Ahogyan annak ebben a szakmában lennie kell, elfoglaltan, de azért mégiscsak a nyár mindig a legszebb. Nem csak azért, mert én is nyári fílinges vagyok, tehát inkább szeretek szenvedni a melegtől, mint a hidegtől. Az nagyon jó ebben az időszakban, hogy úgy telnek a hetek, hogy az ember észre sem veszi, hogy hol tartunk pontosan – melyik hónap, melyik nap –, csak onnan tudom, hogy éppen melyik város, melyik koncert következik. Ilyenkor csütörtök, péntek, szombat, vasárnap jövünk-megyünk. Hál’ Istennek, amire nagyon büszke vagyok – és amit nagyon szeretnék, hogy még több legyen –, egyre több élő koncertünk van. Most is épp Dunakesziről egy élőkoncertről jöttünk, úgyhogy bízom benne, hogy beérett már a mi jelenlétünk itt, a Miskolci Sörfeszten is ahhoz, hogy esetleg jövőre már egy 1,5 órás igazi, nagy, élővel örvendeztessük meg egymást. Az élőkoncertnél nagyobb dolog egy előadó számára nem lehet.

2018-ra vannak már konkrét terveitek?

Gyakorlatilag a terv mindig ugyanaz: csinálni tovább azt, amit az elmúlt 31 évben. Annak idején, amikor ’86-ban megkaptam a lehetőséget az első dalra, akkor jött életem első, igazi izgalma, hogy „Jesszusom, kellek-e én így, ebben a formában, névvel együtt, dallal együtt, hanggal együtt?” Nagyon nagy sikere lett, hála a jó égnek, a ’86-os Szerelemre születtem-nek. Ennek az lett az eredménye, hogy ’87-ben megjelent azt első lemezem, és azóta én gyakorlatilag nem tervezgetek, hanem hagyom magam sodorni az élet különböző ötletei által. Vannak tervek a jövőre is természetesen: kisebb buli, rengeteg koncert, márciusra egy újabb budapesti nagykoncert – ha már az idei ennyire jól sikerült, akkor én ezt szeretném tovább folytatni, és csinálni, és csinálni. Itt a közeljövő terveiben (ami lehet, hogy ’18 lesz, de az is lehet, hogy csak ’19), van egy musical, és esetlegesen kacsingatunk egy film irányába is.

A mai napig ugyanúgy őrjöng a tömeg, ha meghallja a neved. Mi a titka ennek a sikeres 30 évnek?

Ezt jó lenne a közönségből legalább 10 embertől megkérdezni, hogy ők mit éreznek. erre a választ igazából nem tudhatom. Igazából élem az életemet, ahogy élem, teszem a dolgom, ahogy teszem. Ha szeretném azt mondani, hogy ez mit hoz, akkor úgy gondolom, hogy valamit ezek közül jól csinálok, mert valamiért ez még mindig tetszik, erre még mindig szükség van, és még én is mindig ebből újra és újra kapok energiát. Az biztos, az tény, és azt tudom, hogy nekem az első pillanattól kezdve soha nem volt fontos az, hogy kollegák, zenészek, ítészek mit mondanak. Mindig az érdekelt, hogy amikor ott vagyok egy buliban – legyen az 50 ember, vagy 5000 ember – nagyon jól érezzék magukat. Hiszen, ha "olyan" bulit hagyok magam mögött velük, akkor egy legközelebbi alkalommal, amikor szóba kerül a nevem, akkor biztos, hogy ott lesznek, mert tudják, hogy a múltkor nagyon jól érezték magukat. És mivel én ezt az elméletet élem, és ezzel az ideológiával élek, én azt gondolom, hogy 31 év után újra és újra visszagyűrűzik. Tehát, ha jót hagysz magad után, akkor szeretni fognak legközelebb is.

Milyen gyakran jártok Miskolcon?

Qka: Nem gyakoriság kérdése, minőség inkább. Tehát, amikor jövünk Miskolcra, akkor itt minőségi buli van és minőségi szórakoztatás. Egyébként az Egyetemvárost nagyon szeretjük! Most is, mikor jöttünk be a városba, akkor vacilláltam, hogy elkanyarodjak-e egyből balra föl az egyetemi részre, de nem, jöttünk tovább a Népkertbe, hiszen itt is jó bulik szoktak lenni. Itt már szerintem harmadik alkalommal vagyunk, vagy második, de voltunk már itt, az a lényeg, és látjuk, hogy a Sörfesztivált szeretik a városiak. De Miskolchoz köthető az egyik legjobb élőzenekaros koncertünk is, amikor még régen a Bahnhof nevű szórakozóhely létezett, akkor ott olyan teltház volt, hogy annyira meleg volt, hogy egy szál alsógatyában toltuk végig a koncertet.

Hogy telt a nyaratok, srácok?

Ricsipí: Nagyon jó volt a nyár! Direkt tettünk bele 2*1 hét pihenést, mert tudjuk jól, hogy a nyár főszezon, mint minden más zenekarnál, nálunk is. Tudtuk, hogy ahhoz, hogy minőségi fellépést tudjunk minden alkalommal prezentálni, az kell, hogy igenis rá kell pihenni a bulikra. Az igazán nagy fesztiválokon mindenhol felléptünk. Az is picikét meglepő volt számunkra – persze álszerény vagyok  –, de mindenhol óriási sikert arattunk.

Qka: Sőt nálunk most már valahol úgy működnek, mint nagyjából a menő fesztiválokon, hogy vannak olyan fix időpontok, amikor megyünk fellépni – kivéve azt a 2*1 hetet, amit magunkra szántunk –, és most már nem elég az egy szint, hanem kell rá egy VIP szintet is emelni. Úgyhogy nálunk is, amikor már tele volt a naptár, akkor elkezdtek még emelkedni, hogy akkor aznap még egy buli, még két buli, még három buli – tehát ott bizony szép tornyok alakultak ki. Úgyhogy nincs panaszkodás a részünkről, szuper volt a nyár!

Milyen terveitek vannak?

Ricsipí: Azt vettük észre, hogy a szeptemberünk több szempontból durvább, mint a nyár, mert egyszerűen nem akarják az emberek abbahagyni a fesztiválozást.

Qka: Nagyjából ott tartunk, hogy már 2018-ra is vannak nagyon szép lekötéseink, tehát nincs panaszkodás.

Ricsipí: Ettől függetlenül, ami friss és új dolog, leforgattunk egy videoklipet ebben a nagy sűrűségben. Már csak az a kérdés, hogy mikor fogjuk megvágni, mert ezt videoklipet mi is rendezzük, kivételesen. Néhány év kihagyás után, most újra elkezdtük saját magunknak rendezni a videoklipeket. Tervezzük azért, hogy szeptember végén, október elején azért el fog készülni. Abszolút nem állunk le – új számok, TV műsorok, minden ami kell.

Elég old scool hip-hop ikonnak számítotok, ti megéltétek a kazettás korszakot, VHS, internet. Melyik jött be leginkább?

Ricsipí: Mindegyiket másért lehet szeretni és másért lehet utálni. Régen, amit nagyon lehetett utálni, hogy nagyon nehezen lehetett beszerezni például a zenéket…

Qka: Most meg túl könnyen.

Ricsipí: Most ugye mindenki utálja, hogy itt van az internet – tehát, hogy mindenki a telefonját nyomkodja –, régen meg az volt a baj, hogy nem volt a kezünkben ilyen technika. Mi általában a pozitív oldalát látjuk a dolgoknak. Szerintem a mostani korban is van olyan dolog, amit lehet szeretni. Mi pedig próbálunk azért egy picikét fejlődni – na persze nem nagyon, tehát nem visszük túlzásba, mert szeretnénk saját magunkhoz hűek maradni –, de szerintem a mi zenénknek meg szövegeinknek van egyfajta stílusa, azért fel lehet ismerni, ha az ember hall minket a rádióban.

Qka: Írtunk egyébként erről egy dalt, a 80-as, 90-as, 2000-es éveket összefoglalva, hogy „minden változik, de a lényeg nem”. Tehát gyakorlatilag ebben is benne van, hogy minden kort szeretünk azért, amilyen. Mindegyik egy picit más, de mindegyik szerethető, és jó, és élhető, és mindegyikben van pozitív sugárzás, amit mi szeretünk.

Milyen házigazdának lenni? Milyen érzés, hogy most nem ti vagytok a főszerepben?

Qka: Nem, nem, nem, ezt rosszul látod, hogy nem rólunk szól. Ez csak rólunk szól!  Gyakorlatilag, most mi vagyunk a fő falat, és a többiek a köret.  Nem, mi mindenkit imádunk, szeretünk! Jó a házigazda szerep. Ez olyan pont, mint a rappelés. Tehát egy jó házigazdának nem kell túl sok mindent csinálnia. Tehát nem szabad túl soknak se lennie, viszont elbújnia sem szabad, viszont ritmusérzékének kell lennie. Ha pl. tudjuk azt, hogy 8-kor kezdődik egy esemény, és 1 órakor van vége, akkor nekünk kell játszani az idővel, a ritmussal, a közönséggel, hogy mennyire fárasszuk ki őket, mennyire hangoljuk rá őket egy-egy előadóra. Mikor van az, hogy pl. késik a főfellépő és akkor picit meg kell oldani ezt a szituációt, de ez mind a mi feladatunk, és mi ezt vállaljuk, szeretjük, ez egy jó kihívás. Ez így ébren tart.

A vasárnapi program

Nagyszínpad
17:00-18:00 Dorothy
18:30-20:00 Bikini
20:30-21:15 Vengaboys
22:00-23:30 R-Go

Xixo színpad
16:00-16:30 Gyerekprogram
16:30-17:00 Kovácsovics Fruzsina
18:00-18:45 Bestiák
19:45-20:30 Vastag Csaba
21:00-22:00 LL Junior.

A délután Wolf Katival kezdődött a XIXO Színpadon. Mielőtt felment volna a színpadra, csak néhány esernyős ember lézengett ott – talán még tegnap estéről itt ragadva –, ám amint megcsendült Wolf Kati hangja a színpadon, bizony elkezdtek gyülekezni az emberek. A színpadról áradó kedvesség magával ragadott mindenkit, és mire észbe kaptunk volna, már tömeg volt – az eső ellenére – a XIXO Színpad körül. Wolf Kati után a Kántor Band, Audioshake, majd Sipos F. Tamás vette birtokba a színpadot.

Ezt követően információkat kaptunk, hogy a Saragossa Band rajtuk kívül álló okok miatt késni fog, így egy kis újratervezés következett a Nagyszínpadon. A Kozmix – aki korábban nem is volt a fesztivál fellépőinek listáján – a megfelelő időben a színpadon termett, és olyan bulit rittyentett, hogy a közönség nem győzött ordítani. A srácok ennyi év elteltével is valami olyan fantasztikus erő birtokában vannak, aminek köszönhetően minden más megszűnik létezni, ha ők a színpadon megőrülnek. Egy biztos, mindenki megjegyezte, „ki van a házban”.

– Kicsit szomorúak is vagyunk, hogy el kell mennünk, nagyon szívesen maradtunk volna – mondta Lányi Lala –, de mi csak ilyen meglepetés beugró csapat voltunk a ma estére. Nekünk is meglepetés volt, meg a közönségnek is. Annak viszont kimondottan örülök, hogy nem kifejezetten Kozmix tábor van itt, mégis élik a dalokat, és mekkora buli lett belőle – tette hozzá. Lala azt is elárulta nekünk, hogy éppen folyamatban van a szervezése egy miskolci bulinak, úgyhogy ha valaki úgy érzi, nem kapott tegnap elég Kozmixot, az készüljön, mert a srácok hamarosan újra berobbannak az Acélvárosba.

A Kozmix után az est házigazdái, az Animal Cannibals tagjai vették át a színpadot. A srácok nemcsak szuper hangulatot varázsoltak zenéikkel a színpadra, de fantasztikus házigazdái voltak az estének. Náluk idiótább emberekkel már rég találkoztam, és ezt a lehető legnagyobb bókként értelmezzétek. Minden helyzetet megoldottak, tudták, mikor kell magukra vonniuk a közönség figyelmét, és még egy lánykérésben is segédkeztek az est folyamán. Aztán pontban 10 órakor színpadra állt a Saragossa Band, akik a 40. születésnapjuk alkalmából szervezett európai turné keretein belül érkeztek meg a Miskolci Sörfesztiválra – mi voltunk az első magyarországi helyszínük.

Végh Csaba képgalériája!

A Saragossa Band-et sikerült elcsípnünk néhány szóra. Elmondták, hogy '83-ban itt kezdték nálunk a kelet-európai karrierjüket egy kétnapos koncerttel. Nagyon szeretik Magyarországot! Hozzátették, hogy nincs abban semmilyen titok, hogy ők 40 éve a pályán vannak, csupán szeretnek zenélni, és élvezik, amit csinálnak. Nagyon szeretik, hogy ennyi magyar rajongójuk van, és nagyon szeretnek ide visszajönni. Fantasztikusnak nevezték a miskolci közönséget, és zárásként hozzátették „valami nagyon van itt a miskolci levegőben, a miskolciak ugyanis nagyon tudják, hogyan kell bulizni”.

A Saragossa Band után pedig kezdetét vette az osztálytalálkozó. Happy Gang, Kiki, Kefír, Csordás Tibi, és Zoltán Erika következett a Nagyszínpadon. A közönség szó szerint megőrült ettől az időutazástól. A 90-es évek legnagyobb ikonjai sorakoztak fel az Animal Cannibals osztályában. A közönség egytől-egyig kívülről fújta az összes nótát, legyen szó akár fiatalokról, akár arról a generációról, akik anno ezekre a zenékre élték át életük első buliélményét. A profizmus netovábbja volt, amikor – időhiány miatt – Kefír és Csordás Tibi együtt léptek színpadra. A srácok hangja brutál jól szólt együtt, és olyannyira jót tettek egymásnak a színpadon, hogy nem lepődnék meg, ha a közönség ezek után ácsingózna egy Kefír-Csordás Tibi duóra.

Muszáj megemlítenem, mekkora elismerés jár a Sörfesztivál szervezői gárdájának, hiszen az a profizmus, ahogyan ezt a nem várt késést kezelték, fantasztikus volt. Le a kalappal! A közönség semmit sem vett észre – azon kívül persze, hogy jelenleg éppen nem az van a színpadon, akinek a program szerint lennie kellene –, hiszen az, amiért jöttek, megtörtént: fantasztikusan jót buliztak! És még a mai nap hátra van…!

Az osztálytalálkozó résztvevői közül egy-kettővel sikerült beszélgetnünk. Hamarosan jönnek az interjúk is.

A vasárnapi program

Nagyszínpad

17:00-18:00 Dorothy

18:30-20:00 Bikini

20:30-21:15 Vengaboys

22:00-23:30 R-Go

Xixo színpad

16:00-16:30 Gyerekprogram

16:30-17:00 Kovácsovics Fruzsina

18:00-18:45 Bestiák

19:45-20:30 Vastag Csaba

21:00-22:00 LL Junior.

Hányadik alkalommal is vagytok itt nálunk, Miskolcon?

Nem tudom pontosan megmondani... Én személy szerint sokadik alkalommal, mert miskolci származású vagyok, de hogy pontosan hányszor zenéltünk már itt, azt sajnos nem tudom megmondani, ugyanis hetente többször vagyunk az ország különböző pontjain, most már hosszú-hosszú évek óta. A Factoryba folyamatosan szoktunk járni, régebben az egyetemen is megfordultunk, jövünk ide elég gyakran, évente legalább egyszer tuti, hogy megfordulunk Miskolcon.

Milyen nyári élményeitek vannak?

A nyarunk nagyon, nagyon, nagyon tele volt. Rengeteg koncertünk volt. Minden szóösszetételben, amiben benne volt a fesztivál szócska, mi ott voltunk, és ez még tart is kb. szeptember végéig. Tényleg nagyon erős nyár volt, átlagban heti 4-5 koncerttel. Kicsit ki is vagyunk facsarva...

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Az elkövetkezőkben ki szeretnénk hozni a Fel trilógia harmadik szemelvényét, tehát ki fog jönni egy nagylemez, illetve jövő év elején szeretnénk egy best of dupla lemezt kihozni, mert akkor leszünk 15 évesek, és a jövő év végén szeretnénk az Arénában megünnepelni, hogy 15 éves ez a formáció.

Milyen érzés ez, hogy most már 15 éve együtt zenéltek?

Nagyon jó érzés! De szinte fel se tűnik, egyszer csak így felocsúdunk, hogy „ú most már ennyi az idő?!”.

Nagyon sok helyen olvastam, hogy ti tipikusan a lányok kedvencei vagytok. Mit gondolsz, miért szerethetnek titeket ennyire a leányzók?

Nem tudom. Mátét nagyon szeretik a lányok, az biztos. Igazából lehet, hogy azért, mert attól függetlenül, hogy mi azt csinálunk, amit, és nagyon sokszor a figyelem középpontjában vagyunk, megmaradtunk ugyanolyan punk, rock and roll, két lábbal a földön járó embereknek, mint amilyenek voltunk tizenvalahány évesen. A saját kis ösvényünkön próbáljuk terelgetni saját magunkat.

Nem vagytok az a fajta zenekar, akik minden TV csatornán, és minden pletyka lap címlapján ott virítana. Ez egy tudatos döntés volt?

A legelső, kezdeti stádiumtól kezdve úgy álltunk hozzá, hogy szeretnénk, ha megmaradhatnánk zenekarnak, és nem egy ilyen bulvár, celeb vonalon mozognánk. Nem szeretnénk, ha visszamosolyognánk a Blikk címlapjáról. Ez nem a mi pályánk! Minket a kereskedelmi csatornákon sem lehet nagyon megtalálni. Semmilyen tv-s kvízműsorban.

Hívnak még azért titeket, vagy már kezdik megszokni a szerkesztők, hogy ilyesmiben ti nem vagytok benne?

Most már kezdenek hozzászokni. Tavaly hívtak engem X Faktor zsűrinek, de hát mosolyogtam, hogy „Jézusom, mit keresnivalóm van ott?”. Amit mi szeretnénk, ha kereskedelmi csatorna képernyőjén vagyunk, akkor az csak és kizárólag arról szóljon, amit mi csinálunk, a Punnany Massif-ról. Nem kell nekünk ez a cukormáz és pompa. Mi ezzel meg vagyunk elégedve, ezzel a szinttel, amin vagyunk, és szeretnénk ezen is maradni.

Mennyire vagytok összenőve a próbákon kívül?

Tízfős a zenekar, így akarva akaratlanul időközönként vannak bizonyos klikkek. Vannak, akik jobban el vannak egymással, vannak, akik kevésbé, de úgy állunk hozzá, hogy a Punnany a közös gyerekünk, és amikor erről van szó, akkor mindenki beleadja a 100 százalékot, de azért ha van egy kis szabadidőnk, akkor jó néha külön lenni. Mint egy házasság, hogy tök jól megvagyunk, de azért legyen meg a saját kis szféránk.

Van példaképetek?

Érdekes kérdés, mert gyerekkoromban volt példaképem. Stalone, Schwarzenegger, Rambo, vagy voltak zenészek, amikor még VHS-en vettem fel a tvről, csak már amikor ez a szerelem avanzsálódott munkává és mi is előadók vagyunk, így picit más. Rájöttünk arra, hogy ők is ugyanúgy emberek, úgyhogy kifejezetten példaképek nincsenek. Vannak olyan formulák, amik szimpatikusak, mert működni tudnak hosszú évtizedeken keresztül, és reméljük, hogy majd mi is egy ilyen formula leszünk, és majd a későbbiek során valaki belőlünk fog erőt meríteni.

Milyen érzés volt a Sörfesztivál színpadán, a miskolci közönség előtt zenélni?

Annyira szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk ma este, mert 6 órakor egy ilyen közönséget kapni egy fesztivál nyitó estéjén, az mindig nagyon nehéz, és ettől kihívás az egész. De azt gondolom, hogy csodálatos közönség voltatok, és sikerült a küldetést teljesíteni.

Készültetek-e valami különlegességgel, vagy minden koncert különleges számotokra?

Abszolút! Én azt gondolom, hogy ha színpadra mehet egy zenekar 15 év elteltével, akkor mindenképpen szerencsésnek mondhatja magát, vagy legalábbis mi alázattal fogadjuk ezt. Az egész évünk különleges, mert a rengeteg koncert mellett elkészült a 4. nagylemezünk, ami októberben jelenik meg, úgyhogy óriási vállalás volt az, hogy a heti 5-6 koncert mellett még a Szombathelyhez „legközelebb” eső városban, Debrecenben stúdióztunk, és ott rögzítettük az új nagylemezt. De elkészült és csodálatos lett, úgyhogy én azt gondolom, hogy miden idők legjobb Ocho lemeze érkezik októberben.

Milyen terveitek vannak?

Az októberi megjelenés után megyünk Budapestre az Akváriumba egy lemezbemutató turnéra, és utána végigverjük az országot a klubokban, és utána a fővárosban egy nagy, szabadtéri, 15 éves, jubileumi koncertet tervezünk. Rengeteg munka vár még ránk. Szeretnénk még klipet is forgatni. A lemeznek az előfutára a Dönts! című dalunk, ami nagyon hangos, és azt gondolom, hogy jól beveri az ajtókat, hogy „Megérkeztünk!”, emellé készült is egy videoklip, ami a youtube-csatornánkon elérhető. Én azt gondolom, hogy ha a ’18-as évünk ilyen kerek lesz, mint ez az év volt, akkor nem lesz nagyon nagy baj.

Mindannyiótoknak van polgári foglalkozása is. Hogyan tudjátok ezt összeegyeztetni ezzel a sok munkával?

Nézd, az, hogy megtartsuk a civil életünket, mindannyiunk számára fontos volt, mert egyrészt földön tartja az embert, másrészt nem kell megfeszülni amiatt, hogy elmossa az eső a koncertet, vagy sem, hanem úgy tudunk felmenni a színpadra, hogy az életünket tudjuk adni érte. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem facsarja ki az embert, mert persze, hogy nehéz összeegyeztetni, de mégis például ez a mai este is annyit adott, amiből el lehet döcögni akár fél éven keresztül is. De ilyen volt az augusztusi utolsó nagy menetelésünk is, amikor 10 napból 8 koncert volt, ahol volt Erdélytől elkezdve minden. De én azt gondolom, hogy a gyerekeknek a világa (mert Gergő gyerekeket tanít úszni – a szerk.) annyira őszinte világ, hogy azt nem szeretném otthagyni, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni, a zenétől meg úgyse tud elrángatni senki, max amikor majd elmegy a közönség a koncertről.

Milyen érzés, hogy 15 év van már mögöttetek?

Filóztunk azon, amikor a Sziget fesztivál nagyszínpadán játszottunk Robbie Williams előtt, hogy tartsunk-e bulit, ünnepeljük-e meg, de inkább belevetettük magunkat a munkába. És ez a jubileumi év is nekünk azt jelenti, hogy inkább elmentünk studiózni, csináltunk egy lemezt, és készültünk a koncertekre próbákkal, úgyhogy nem vagyunk ilyen nagyon ünneplősek, mi a befektetett munkában hiszünk. Hiszen az emberek minket választva belenyúlnak a pénztárcájukba, időt szakítanak ránk, akkor azt gondolom, az a minimum, hogy megérdemlik, hogy igényes zenével jól szórakozzanak. Úgyhogy nem vagyunk mi ilyen siker elemző zenekar, inkább a munkában hiszünk, meg a rengeteg koncertben.

Azt mindig látjuk, hogy a színpadon egyenesen megőrültök, de hogyan töltődtök föl egy-egy koncert előtt? Hogy nem merül le bennetek az elem?

Én személy szerint úgy működök, hogy a buszban nagyon el tudok veszni, rengeteg párnám van. Még 5-6 évvel ezelőtt én voltam az egyik partyarc, nem bírtam lefeküdni aludni, most az első vagyok, aki elájul. De én azt gondolom – így 40 felett –, hogy mindennek megvan a helye és az ideje, és most már tényleg úgy fogom fel véres komolysággal, hogy a közönség megérdemli, hogy én szórakoztassam őket, és ne fordítva legyen. Úgyhogy, mikor megszólal a zenekar, bármilyen fáradt vagyok, egyszerűen nem tudom nem élvezni. Én annyira szeretem ezt a létet, a próbatermünknek a büdösségét, a poros szőnyegnek az illatát, meg ahogy megszólal a basszus, a lábdob, ha ketten vannak, nekem az ugyanolyan élmény. Én nem tudom, miből vagyok, de szerintem a többiek is így vannak összerakva genetikailag, és talán ezért tudunk így együtt lenni és zenélni.

Honnan jött ez az angol-spanyol-magyar vonal?

Azt gondoltam anno, hogy a zene nem biztos, hogy az országhatárok közé akarja magát szorítani. Teljesen félvállról veszi, hogy milyen országban élünk, oda akar érni az emberekhez. És ezen a hullámon maradva, amikor úgy gondoltam, hogy ennek a dalnak egy angol szöveg illik jobban, vagy egy spanyol, akkor nem akartam volna megerőszakolni valami rossz szöveggel, hanem inkább elmentem spanyolul, vagy angolul tanulni, és akkor megcsináltuk úgy. Én hiszek a zenei bejárati ajtóban, ahol meg kell hajolni, és le kell venni a cipőt, én azt gondolom, hogy ez csupán ezt jelenti nálunk, semmi mást.

Így, hogy ennyien vagytok, hogy néz ki egy-egy új szám írása? Mindenki beletesz valamit, vagy valaki hoz egy ötletet, és azt színezitek tovább?

Amennyire bonyolult, annyira egyszerű. Van, amikor egy énekdallamot hangszerelünk meg, van, amikor a gitár riff lesz megénekelve ilyen kamu angollal, van amikor a billentyű témából jön valami, vagy egészen egyszerűen ritmusból kialakul valami. Ami nagyon jól működik, hogy mindenki megérzi azt, hogy ha én egy ének témát bedúdolok, mert az jutott eszembe, és hangulatot festek köré – mert nem vagyok hangszeres ember –, akkor mindenki érti, hogy mire gondolhatok nagyjából, és ezt ők meghangszerelik. De, amikor megindul a zenekar egy jammelés során, akkor én szoktam mondani, hogy akkor „ezt most csípjük ki, mert erre van egy énekdallam”, és akkor én azt megéneklem, és afelé megy majd az egész. Ezt így megtanultuk kezelni, meg tisztelettel bánni mindenkinek az ötletével, úgyhogy ez nagyon érdekes, és élménydús utazás.

Mennyire vagytok társak az életben is?

Annyit vagyunk együtt a buszban, hogy többet voltunk idén együtt, mint a családunkkal. Ennek ellenére mégis, amikor éjjel kiszállunk a buszból – például az augusztusi koncertek után –, akkor már éjjel jönnek a közös messenger csoportba az üzenetek, hogy „Fürdök”, vagy „WC-n vagyok”, vagy a „Gyerekemet betakartam”, és akkor mindig így elmosolyodok, hogy akármennyire meguntuk egymást, 5 perc múlva már megy azért egy kép, vagy valami. Úgyhogy én akkor leszek nagyon boldog, hogy ha ez a család tud bővülni, és tényleg helye van ennek a zenének rengeteg színpadon még.