2024. május 07. Gizella

Miskolcon a Szekszárdi Német Színház

Lead: 
Vasárnap Miskolcon vendégszerepel a Szekszárdi Német Színház, mely mindjárt két színdarabot – a Kócos Petit és a Beatles a fedélzeten-t – is bemutat a miskolciaknak a Művészetek Házában.
Törzs: 

Mint a társulat honlapján is olvasható, a Magyarországi Német Színház Szekszárd városközpontjának egyik legszebb épületében, a szecessziós stílusban épült egykori Világ Mozgó moziban talált otthonra. Az immáron 30 éve működő intézmény Magyarország egyetlen professzionális német nyelvű színháza, s egyben Tolna Megye egyetlen teátruma.

Elsődleges feladatai között tartja a színház a német nyelv ápolását és közvetítését, valamint a magyarországi németség kulturális értékeinek megőrzését. Ugyanakkor a német kisebbség és a magyar lakosság közötti kulturális párbeszéd nyílt fórumaként is működik. Sokszínűségéről tanúskodik, hogy a magyar szöveg vetítésének köszönhetően a németül nem tudó közönség számára is elérhetővé teszi a színházi élményt.

A magyarországi németség szórványos elhelyezkedése miatt igen nagy a tájelőadások jelentősége – hangsúlyozzák. Évadonként ezért két előadást kifejezetten turnédarabnak terveznek, kevés szereplővel, könnyen szállítható díszlettel, hogy azokhoz is eljuthassanak egy-egy vendégelőadás alkalmával, akik nem tudnak ellátogatni Szekszárdra.

A miskolci színházrajongók is így találkozhatnak vasárnap a Szekszárdi Német Színházzal, akik rögtön két színdarabbal is megörvendeztetik a Művészetek Háza közönségét. Délután 3 órától a Kócos Peti című előadás látható. Heinrich Hoffman 1845-ben keletkezett műve képes ajándékkönyvnek készült a szerző gyerekei számára. A frankfurti orvos-pszichiáter karácsonyra valami hasznosat és érdekeset keresett, hiába. Nem találta meg azt a nevelő és egyszersmind szórakoztató könyvet, amit gyermekeinek örömmel adott volna. Ezért inkább maga készített egyet. És a könyv pedig személyes lett, őszinte, végig áthatja egyfajta közvetlenség, ami csak akkor fogja el az embert, amikor fesztelenül társalog gyerekeivel, nevetgél, és nem készül arra, hogy ezt majd a világ is látni fogja, és megítéli. Mert ezzel a könyvecskével ez történt. Kikerült a családból, és Németország máig egyik legismertebb gyerekkönyve lett, s már nem csak a Hoffman család tudott nevetni a folyton az ujját szopó fiú csúfos pórul jártán. Nem csak a kis Suze komolyodott el, amikor elmesélték neki, mi lett a kislánnyal, aki a tűzzel játszott.

A másik darabot este 7 órától tekinthetik meg az érdeklődők. A Beatles a fedélzeten rendkívül szórakoztató színdarabnak ígérkezik, melyben Babette, Jeannette és Raclette, a szétesőben lévő Jet-Baguette légitársaság három légikisasszonya kíséri el a nézőket a Budapestről Párizsba tartó útjukra. Az úton minden balul üt ki: a pilóta némi alkoholtól ütötte ki kissé magát, a másodpilóta viszont teljesen, ugyanis holtan fekszik a poggyásztartóban. A felszolgálandó szendvicsek elfogytak, a repülőgép ócska, az egyik hajtómű meghibásodik és a Bodeni-tóra tervezett kényszerleszállás szó szerint vízbe fullad. A bátor légikísérők azonban kézben tartják az eseményeket, és minden problémára a hozzá illő Beatles dallal reagálnak. Babette, Jeanette és Raclette humoros párbeszédei és szórakoztató táncbetétei a katasztrófaútból mennyei szórakozást varázsolnak.

A program szervezője a miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat. Az előadások német nyelven hangzanak el, de az eseményeket kivetítőn, magyar nyelven is olvashatjuk.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Miskolcon a Szekszárdi Német Színház
Címlap lead: 
Németül mutat be két színdarabot a Szekszárdi Német Színház vasárnap Miskolcon. A színműveket magyar felirattal követheti a közönség a Művészetek Házában.

Sok fiatal egy helyen, csak jó lehet - esküt tettek a miskolci gólyák

Lead: 
Letették az esküt, így hivatalosan is a Miskolci Egyetem polgárai lettek az elsőéves hallgatók a pénteki gólyabálon. Torma András rektor köszöntőjében kiemelte: az eskü egész életükben elkíséri majd őket.
Törzs: 

Több mint 2 ezer új hallgató kezdte meg tanulmányait szeptemberben a Miskolci Egyetemen, annak hét Karán és egy Intézetében. A tanév előtti gólyatábort követően egyre jobban megismerték a hallgatók egymást és az oktatókat, kezdik igazán érezni az egyetem, a szemináriumok és előadások hangulatát a kollégiumi szobákban és a szórakozóhelyeken.

galyabal_141107_fkcs_18.jpg

A 30-as évek hangulatát idézte a nyitótánc.    Fotó: F. Kaderják Csilla

Így aztán a nagy hagyományokkal rendelkező Miskolci Egyetemi Gólyabálon már jó ismerősként köszönthették egymást és felsőéves hallgatótársaikat a gólyák, akik – szintén a hagyományokhoz híven – nyitótáncukkal köszönték meg, hogy befogadta őket az egyetem.

galyabal_141107_fkcs_25.jpg

Torma András, a Miskolci Egyetem rektora

Torma András köszöntőjében gratulált a felvételt nyert elsőéves hallgatónak, majd kiemelte: ezzel egy új közösség tagjaivá váltak. Egy olyan közösségé, ahol aktív diákéletet élhetnek, s ápolhatják a selmeci diákhagyományokat. A rektor hozzátette: az egyetem polgáraivá igazán az esküjük letételével válnak. Végül az egyetem vezetője felhívta arra is a gólyák figyelmét, hogy szívleljék meg az eskü szövegét, mert az egész életükben elkíséri majd őket.

Az elsőéves hallgatók előtt Tóth Bernadett, a Gazdaságtudományi Kar gólyája olvasta fel az eskü szövegét, a többiek őt követve váltak teljes jogú egyetemi polgárrá. Torma András átadott neki egy virágcsokrot, amivel jelképesen minden gólyalánynak gratulált, majd köszöntötte a Miskolci Egyetem legújabb polgárait.

galyabal_141107_fkcs_13.jpg

A hallgatói önkormányzat részéről Jedlicska Tibor elnök mondott pohárköszöntőt. Gratulált az eskütételhez, majd elmondta: számtalan élménnyel gazdagodtak az elsőévesek az elmúlt hónapokban – kezdve az érettségi izgalmaitól, a sikeres felvételi örömén át a gólyatáborig, majd az első zárthelyi dolgozatok megírásáig –, azonban még rengeteg öröm és élmény vár rájuk az egyetemi évek alatt. „Ne feledjétek, a siker kulcsa a te kezetekben van”, zárta pohárköszöntőjét a ME-HÖK elnöke. A gólyabál megnyitó ünnepségét a mindig fantasztikus produkcióval készülő Ködmön Formációs Táncegyüttes bécsi keringője zárta.

A Gólyabál a gólyák köszöntésének egyik rangos eseménye, az ősszel újrainduló tanév egyik kiemelkedő kulturális és közösségi rendezvénye – ennek megfelelően idén is kitettek magukért a szervezők, akik idén is gondoskodtak a hamisítatlan báli hangulatról.

– Sok fiatal egy helyen, csak jó lehet! – fogalmazott a nyitótáncban is szerepet vállaló Tregova Balázs. Az elsőéves politológus hallgató érdeklődésünkre elmondta: azért is választotta a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karát, mert nagyon jókat olvasott róla. Döntését azóta sem bánta meg, hiszen szerinte is gyönyörű az egyetem, a kollégium, és tetszik neki Miskolc is.

galyabal_141107_fkcs_26.jpg

A Miskolci Egyetemi Gólyabálon három helyszínen várták a hallgatókat. Fellépett mások mellett a Kossuth-díjas énekesnő, Kovács Kati, az elektronikus zenét keleti, balkáni és magyar folkelemekkel összeházasító Balkan Fanatik és a „nyári gyerekek”, a Kelemen Kabátban is. Az est során – a fiúk nagy örömére – megválasztották a Bál szépét, volt tombola, készültek a bulifotók – az elsőévesek pedig egy újabb szeletét ismerték meg a Gólyabállal az egyetemi életnek.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Esküt tettek a miskolci gólyák
Címlap lead: 
Letették az esküt, így hivatalosan is a Miskolci Egyetem polgárai lettek az elsőéves hallgatók a pénteki gólyabálon. Torma András rektor köszöntőjében kiemelte: az eskü egész életükben elkíséri majd őket.
Elsődleges hír rovat: 

Porckárosodásokról tanácskoztak Miskolcon

Lead: 
Számos, nemzetközileg is elismert innováció fűződik magyar kutatók nevéhez a porcfelszínképzés területén, ahol az elmúlt 20-25 évben forradalmi változások mentek végbe. A kimagasló eredményeket tudományos továbbképző konferencián mutatták be pénteken a MAB Székházban.
Törzs: 

„Az ízületi porckárosodások kezelésének új lehetőségei – MISKOLC 2014” címmel tartottak konferenciát pénteken a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának Egészségtudományi Munkabizottsága és a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara, a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke, az Uzsoki Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztálya, valamint a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara közös szervezésében.

orvos_konferencia_141031ml_2.jpg

Barkai László, tudományos és oktatási igazgatóhelyettes     Fotó: Mocsári László

Barkai László, a megyei kórház tudományos és oktatási igazgatóhelyettese köszöntőjében szólt az MTA Miskolci Területi Bizottság Egészségtudományi Munkabizottságának megalakulásáról, de kiemelte a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar szerepét is az egészségtudományok terén. Örömét fejezte ki egyúttal, hogy a konferencián komoly tudományos minősítéssel rendelkező szakemberek is megjelentek, és előadásaikban ismertetik a legfontosabb eredményeket.

orvos_konferencia_141031ml_5.jpg

Berkő Péter, MAB Orvosi és Egészségtudományi Szakbizottságának elnöke

Berkő Péter, a MAB Orvosi és Egészségtudományi Szakbizottság elnöke kiemelte, egy fontos népegészségügyi betegséget járnak körbe a program neves előadói. Örömét fejezte ki ugyanakkor amiatt is, hogy Miskolc egyik legpatinásabb épületében tartanak meg egy ennyire színvonalas tudományos konferenciát. Berkő Péter köszöntője végén azt kívánta a résztvevőknek, hogy tudjanak majd sok információt hasznosítani az elhangzottakból.

Hangody László, az MTA levelező tagja előadásában a porcfelszínképző eljárásokat támogató műtéti lehetőségekről tartott előadást. Még a megnyitó ünnepség előtt érdeklődésünkre elmondta: a konferenciát három egyetem kutatóinak, oktatóinak részvételével rendezték meg. Hozzátette, a tudományos kutatások között vannak átfedések, ami megköveteli az intézmények és a kutatók együttműködését – a konferencia ennek a közös munkának a sikerességét is jelzi.

orvos_konferencia_141031ml.jpg

Dr. Papp Miklós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház ortopéd-sebész főorvosa

Hangody László „forradalmi periódusnak” nevezte a mozgásszervi sebészet elmúlt 20-25 évét, amikor is komoly előrelépések történtek elmondása szerint. Hozzátette, az egyik legfontosabb terület ezen belül a porcfelszínképzés, itt is vezették be a legtöbb innovációt, melyben a magyar kutatók élen jártak, hiszen számos fejlesztés fűződik az ő nevükhöz.

– A magyar kutatók és Magyarország a fejlesztésekben rendkívül fontos és elismert szerepet foglal el – hangsúlyozta Hangody László.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Porckárosodásokról tanácskoztak Miskolcon
Címlap lead: 
Számos, nemzetközileg is elismert innováció fűződik magyar kutatók nevéhez a porcfelszínképzés területén, ahol az elmúlt 20-25 évben forradalmi változások mentek végbe. A kimagasló eredményeket tudományos továbbképző konferencián mutatták be pénteken a MAB Székházban.
Elsődleges hír rovat: 

Polgármesteri találkozó – közösen terveznek

Lead: 
Polgármesteri találkozóra várta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő pénteken a választókerületében található települések vezetőit. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a közös tervezés fontosságát emelte ki az eseményen.
Törzs: 

– Úgy gondolom, jó 4 évet tudhatunk magunk mögött, jól tudtam együtt dolgozni a választókerület polgármestereivel – tekintett vissza a 2010-14. közötti választási ciklusra Csöbör Katalin. Az országgyűlési képviselő negyedévenként hívta össze a települések vezetőit, akik információkat tudtak cserélni, és közös munkájuknak, együttműködésüknek köszönhetően a térség is fejlődött.

polgarmesterek_141003_vcs_06.jpg

– Nagyon bízunk Kriza Ákos polgármester-jelöltségében, abban, hogy tovább tudjuk folytatni az együtt megkezdett munkát – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, aki felhívta arra is a figyelmet, hogy Felsőzsolcán és Sajókeresztúrban is a Fidesz támogatásával indítanak jelöltet. Emlékeztetett azonban arra is Csöbör Katalin, hogy a többi településvezetővel is együtt dolgozott, harcolt a térségért. Ezt az együttműködést a jövőben is folytatni kívánja az országgyűlési képviselő.

polgarmesterek_141003_vcs_10.jpg

Tóth Lajos, Kollár Miklós, Zsiros Sándorné, Fedor Vince, Csöbör Katalin, Kriza Ákos és Üveges István     Fotó: Végh Csaba

A rendszeres polgármester-találkozók fontosságát emelte ki Tóth Lajos, Felsőzsolca polgármestere is. Mint mondta, akár gazdasági, akár a hivatalok ügyeit érintő kérdésekről volt szó, a találkozók alkalmával mindent meg tudtak beszélni.

– Egyértelműen azt érezzük, hogy a polgármesterek nincsenek magukra hagyva. Ez a gyakorlat nagyon jó volt a hivatali átszervezéseknél is, melyekben Demeter Ervin kormánymegbízottól is megkaptunk minden segítséget – mondta Tóth Lajos.

polgarmesterek_141003_vcs_07.jpg

A települések közös jövőjének megtervezését emelte ki a találkozók kapcsán Kriza Ákos. A polgármester kiemelte: Miskolc önmagában, a térség nélkül nem életképes, de ez fordítva is igaz, a térség sem életképes Miskolc nélkül. A települések együttműködésének fontosságát hangsúlyozva a városvezető megemlítette az M30-26-os elkerülő utat, melynek megtervezésében közösen vettek részt a környékbeli települések. Kriza Ákos hozzátette ugyanakkor, hogy a munkahelyteremtésben is közösen gondolkodnak, hiszen – mint fogalmazott – „a közös tervezés, a közös koncepció kialakítása elengedhetetlen”.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Polgármesteri találkozó – közösen terveznek
Címlap lead: 
Polgármesteri találkozóra várta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő pénteken a választókerületében található települések vezetőit. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a közös tervezés fontosságát emelte ki az eseményen.
Elsődleges hír rovat: 

Fiatalok, szépkorúak, kismamák – irány az Avasi Közösségi Kávézó

Lead: 
Már nem csak a fészekrakók miatt ismert az avasi lakótelep. Közösségi kávézót nyitnak a II. ütemben, ahova a környéken élőket várják.
Törzs: 

Szabó Adrienne, a Dialóg Egyesület közösségi szociális munkása a minap.hu érdeklődésére elmondta, a város a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a jezsuita rend és az egyesület együtt dolgozik a közös célért. A Szentgyörgy utca 42-44. szám alatti helyiségekben egy olyan közösségi teret kívánnak kialakítani, ahol családok, baráti társaságok, de egyesületek is szervezhetnek programokat, ők töltik meg tehát tartalommal a most még felújítás alatt álló új közösségi teret. 

avasi_kozossegiter_140926ml_1.jpg

Szabó Adrienne arról is beszélt a minap.hu-nak, hogy az avasiak körében nagy az igény egy ilyen közösségi tér iránt. Ezért kezdtek bele a munkába. A tervek szerint fiatalok, szépkorúak, kismamák számára is kitűnő választás lehet majd a kávézó, ahol kulturált körülmények között találkozhatnak egymással az avasi lakók, beszélgethetnek egy jót, klubfoglalkozásokat tarthatnak, vagy éppen baráti találkozókat.

A kávézó mennyezeti elemeit részben a helyiek festik, az Állampolgári Részvétel Hete keretében. A megújuló helyiségekben alig egy hónap múlva már a helyiek dönthetnek arról, milyen programokkal töltik meg a közösségi teret. 

avasi_kozossegiter_140926ml_6.jpg

Fotó: M. L.

A „TÉRerő – közösségi terek, folyamatok és új szociális szolgáltatások az Avason” című programját a Dialóg Egyesület 2013 májusában indította el azzal a céllal, hogy az Avas II. ütemében – a helybeliek igényeivel összhangban – közösségi szolgáltatásokat generáljon.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Fiatalok, szépkorúak, kismamák – irány az Avasi Közösségi Kávézó
Címlap lead: 
Már nem csak a fészekrakók miatt ismert az avasi lakótelep. Közösségi kávézót nyitnak a II. ütemben, ahova a környéken élőket várják.
Elsődleges hír rovat: 

Tudomány testközelből – százakat vonzott a Kutatók éjszakája Miskolcon

Lead: 
Fergeteges programokkal, izgalmas bemutatókkal és kísérletekkel várták a látogatókat a Kutatók éjszakáján a Miskolci Egyetemen. Az eseményen részt vett a Pekingi Egyetem alelnöke is.
Törzs: 

A Miskolci Egyetemen pörgős dobjátékkal kezdődött a Kutatók éjszakája, a Pekingi Vegyipari Egyetem művészcsoportja adta meg az egész estés program hangulatát a felsőoktatási intézmény Díszaulájában, ahol már készen álltak a karok standjai is, hogy érdekes és látványos bemutatók során ismertessék meg az érdeklődőkkel, milyen sokrétű kutatásokat végeznek a régió legnagyobb felsőoktatási intézményében.

A Kutatók éjszakája egyetemi programjait hivatalosan Torma András nyitotta meg. A rektor ismertette: immár 7. alkalommal rendezik meg a tudományos fesztivált. A cél a kezdetekről változatlan, azaz megismertetni az érdeklődőkkel a Miskolci Egyetemen folyó kutatásokat és azok gyakorlati hasznosításának lehetőségeit. Az intézményvezető kiemelte: a Miskolci Egyetem ma már igazi universitasként működik, ahol 7 Karon és 1 Intézetben folyik oktatás, illetve szakemberképzés. Torma András hozzátette, ez a színes képzési profil tükröződik a kutatásokban is, melynek bemutatására tesznek kísérletet péntek éjszaka.

– Az egyetem vezetése úgy ítéli meg, hogy az itt folyó oktató-kutatómunka Miskolc és a régió fejlődésének a záloga – zárta köszöntőjét a rektor.

kutatok_ejszakaja_140926ml_26.jpg

Mazsorettek a Kutatók éjszakáján

Az idei Kutatók éjszakáján is rendkívül színes és izgalmas bemutatókkal, kísérletekkel várta az érdeklődőket a Miskolci Egyetem, ahová rengeteg gyermek, fiatal érkezett, sokan szüleikkel, nagyszüleikkel, baráti társaságukkal. Az egyetem által kínált programok keretében bepillantást nyerhettek látványos fizikai kísérletekbe, megismerkedhettek a lángzenészekkel, forrasztási jelenségeket vizsgálhattak, hallhattak olajipari érdekességeket, és házilag készíthető táblajátékok mellett a kínai kultúrával is közelebbi kapcsolatba kerülhettek.

Loading Video...
Nem
Különleges élmények a Kutatók éjszakáján Videó: Mocsári László

Mint ismert, már egy éve annak, hogy az országban harmadikként Konfuciusz Intézet nyílt a Miskolci Egyetemen. Az Intézet a csütörtöki konferencián ünnepelte meg az első születésnapját. A kínai-magyar kapcsolatok ennél persze régebbi múltra nyúlnak vissza: éppen 65 éve, hogy a két ország baráti kapcsolatot alakított ki egymással, ennek is emléket állított a konferencia, melyen a Pekingi Vegyipari Egyetem és a Magyarországon működő kínai tulajdonú cégek képviseltették magukat.

kutatok_ejszakaja_140926ml_19.jpg

Üveget is fújtak az egyetemen

A Kutatók éjszakája megnyitó ünnepségén köszöntötte a résztvevőket Csen Dongseng is. A pekingi egyetem alelnöke ismertette: 2004 óta több mint 450 Konfuciusz Intézetet hoztak létre világszerte, hallgatóik száma pedig milliós nagyságrendű. Csen Dongseng kiemelte, az intézetekben támogatják egymást, és mélyebb barátságok is létrejöttek már. A pekingi egyetem alelnöke bejelentette, két itteni intézeti hallgatónak ösztöndíjat ajánlottak fel, és az idei szemeszterben – választható kurzusként – elindítják a magyarnyelv-oktatást. A köszöntő végén átnyújtotta ajándékát Torma Andrásnak, a kínai-magyar barátság és hosszú évtizedes együttműködés elismeréseként.

kutatok_ejszakaja_140926ml_05.jpg

Csen Dongseng, a Pekingi Egyetem alelnöke

Kékesi Tamás rektorhelyettes örömét fejezte ki, hogy idén is igen nagy az érdeklődés az egyetemi programok iránt. A rengeteg bemutató, kísérlet és attrakció közül – ha nehezen is, de – kettőt tudott kiemelni. Az egyik az a kínai bemutatók voltak. Mint a rektorhelyettes fogalmazott, a kínai kapcsolattal, az intézet felállításával a Miskolci Egyetem kilépett „a nagy nemzetközi színtérre” is. A másik jelentős attrakció pedig a főépület bejáratánál látható versenyautója, amellyel a miskolci hallgatók részt vettek a Győr-Gönyűi Kikötőben ötödször megrendezett Formula Student Hungary versenyen.

A Miskolci Egyetemen művelt minden tudományterület képviseltette tehát magát – a szlogen szerint fesztiválköntösbe bújtatva eredményeit, kutatásait. Műszaki, természet-, társadalom-, egészség- és bölcsészettudományok szakavatott művelői hallgatóik közreműködésével teremtették meg a szórakozva tanulás lehetőségét, míg a résztvevők a rácsodálkozás élményével is gazdagodhatnak.

Loading Video...
Nem
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetem, valamint az Egyetemi Könyvtár mellett több intézmény csatlakozott idén is a Kutatók éjszakája programjaihoz. Várták az érdeklődőket a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Logisztikai és Gyártástechnikai Intézetben, a Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban, a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesületnél, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalban is.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Tudomány testközelből a Kutatók éjszakáján
Címlap lead: 
Fergeteges programokkal, izgalmas bemutatókkal és kísérletekkel várták a látogatókat a Kutatók éjszakáján a Miskolci Egyetemen. Az eseményen részt vett a Pekingi Egyetem alelnöke is.
Elsődleges hír rovat: 

Kiss Gábor: a Műveszetek Háza Miskolc kulturális zászlóshajója

Lead: 
Rendkívül változatos, vonzó és színes programkínálattal várja látogatóit az új évadban is a Művészetek Háza. Kiss Gábor alpolgármester szerint az intézmény a Miskolci Kulturális Központon belül a zászlóshajó szerepét fogja betölteni.
Törzs: 

Kiss Gábor alpolgármester a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, újraértékelték a városi intézmények kulturális és közművelődési helyzetét és céljait, mert – például a diósgyőri vár megnyitásával is – változnak a feltételek, s olyan újabb kulturális terek nyílnak meg Miskolcon, amik miatt végig kell gondolni az egyes helyek funkcióját, jövőképét.

Az alpolgármester hozzátette: fontosnak tartják a miskolciak tájékoztatását ezekről a fejleményekről, ezért a Művészetek Háza mellett a Miskolci Szimfonikus Zenekar esetében is szólnak majd azokról a rendezvényekről és célokról, amiket a szimfonikusok terveznek az idei évben.

Kiss Gábor a Művészetek Házához visszatérve ismertette, terveik szerint az intézmény a Miskolci Kulturális Központon belül a zászlóshajó szerepét fogja betölteni a közművelődés terén. Ennek eléréséhez vonzó, színes programokat kínálnak a miskolci, régióbeli lakosok számára, így a remények szerint teltházas műsorokat tartanak majd. Az alpolgármester kiemelte, a minőségi elvárásokat a Művészetek Háza minden programelemében érvényesíteni fogják, legyen szó az intézmény saját szervezésű műsoráról vagy „külsős” produkcióról. „Nekünk a ház minden programjával kapcsolatban ezt az igényességet fenn kell tartanunk”, zárta szavait Kiss Gábor. 

muvesztek_haza_190926ml_2.jpg

Fotó: M. L.

Papp Ferenc, a polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezetője méltatta a Művészetek Háza kitűnő adottságait, majd hangsúlyozta: a programoknak is el kell érni azt a színvonalat, ami viszonyítási alap lehet bármely magyarországi kulturális intézmény programjához.

– A Művészetek Házát nyugodtan tekinthetjük akár a fővárosi Művészetek Palotája kistestvérének is, színvonalában, programjai gazdagságában és változatosságában – fogalmazott Papp Ferenc. Hozzátette: figyelnek arra is, hogy a kortárs magyar irodalom, népzene, színház, és „minden, ami a magyar nemzeti kultúrának a kebelén belül ott van”, frissen, minél előbb Miskolcon is látható, hallható legyen.

– Nekünk, akik itt dolgozunk, itt élünk, Miskolc az ország közepe, ehhez mérten kell szerveznünk a programokat – emelte ki a kulturális osztályvezető.

Tallósné Novák Irén, a Művészetek Háza intézményvezetője – mielőtt szólt volna az októberi-novemberi programokról – elmondta, „befogadó házként” jól működő kapcsolatokat ápolnak mások mellett a szimfonikusokkal vagy éppen a Reményi Ede Kamarazenekarral is. Nagy hangsúlyt fektetnek ugyanakkor a művészeti nevelésre is.

Az őszi programkínálatról szólva ismertette, olyan nagy múltú előadóművészek is tiszteletüket teszik Miskolcon, mint például Halász Judit és Koncz Zsuzsa, de olyan fiatal tehetségek műsorát is élvezheti majd a közönség, mint Tom Lumen koncertje. A határtalan jókedv garantált Berecz András ének- és mesemondó önálló estjén is, melyet október 2-án, este 7 órakor tartanak meg.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kiss Gábor: a Műveszetek Háza Miskolc kulturális zászlóshajója
Címlap lead: 
Rendkívül változatos, vonzó és színes programkínálattal várja látogatóit az új évadban is a Művészetek Háza. Kiss Gábor alpolgármester szerint az intézmény a Miskolci Kulturális Központon belül a zászlóshajó szerepét fogja betölteni.
Elsődleges hír rovat: 

Egyházi fenntartásban a Reményi utcai óvoda

Lead: 
A Magyarországi Evangélikus Egyház szeptembertől átvette a Reményi úti óvodát. A miskolci oktatási intézmény ünnepélyes tanévnyitóját hétfőn tartották a belvárosi evangélikus templomban. Fabiny Tamás, az északi egyházkerület püspöke az istentiszteleten kiemelte: szeretnék átadni a gyermekeknek azt a szellemiséget, amit az egyház évszázadok óta képvisel.
Törzs: 

Miskolc evangélikus lakosságának nagyon régi vágya vált valóra azzal, hogy általános és középiskola után egy óvoda, a Reményi utcai intézmény is fenntartásukba került – emelte ki Fellegvári Zoltán, a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola igazgatója.

evangelikus_ovi_140901_fkcs_7.jpg

Az óvoda hagyományait továbbra is megtartja, de a nevelésbe, oktatásba az evangélikus egyház tanításait, a keresztény szemléletmódot is beillesztik. Mint Havasi Zsoltné tagóvoda-vezető ismertette, tapasztalataik már korábban is azt mutatták, hogy a szülők egyre bővülő köre igényli a gyermekek hitoktatását a Reményi utcai óvodában – ennek megfelelően biztosítják is azt számukra.

evangelikus_ovi_140901_fkcs_8.jpg

Jelenleg egyébként négy csoportban több mint 100 gyermekkel működik az óvoda, akik szüleikkel, nagyszüleikkel és az iskolásokkal kiegészülve szépen megtöltötték a belvárosi evangélikus templomot az ünnepélyes tanévnyitó alkalmából. Fabiny Tamás püspök az istentiszteleten kiemelte, nagyszerű összefogásnak köszönhetően, a gyermekek érdekében veszik át az intézményt, hogy azt a szellemiséget, amit az egyház évszázadok óta képvisel, átadhassák nekik.

– Minden, ami jó volt az intézményben – így a felelősségteljes óvodapedagógusok, a nagyszerű körülmények –, változatlanul megmarad. Hoztunk azonban valamit, amit szívesen megosztunk másokkal: ez pedig az áldás, amivel Jézus megáldotta a gyermekeket – fogalmazott Fabiny Tamás. A püspök hozzátette, szeretnék türelmesen, szeretettel és figyelemmel tanítgatni a családokat, hogy Jézust és az ő tanításait minél jobban megismerjék, s hogy így lehessen mindenki útitársa.

evangelikus_ovi_140901_fkcs_9.jpg

Az istentiszteleten az óvoda pedagógusai, vezetői és munkatársai fogadták Isten áldását, majd a gyermekek műsorát követően Fabiny Tamás Buday Barnabás esperessel megáldotta őket is. Ezt követően Kriza Ákos, Miskolc polgármestere köszöntötte az ünnepélyes tanévnyitó résztvevőit. 

– A gyermek Isten ajándéka, valljuk mi, keresztények. Éppen ezért, amikor a történelmi egyházak képviselői azzal a kéréssel fordulnak Miskolc önkormányzatához, hogy valamelyik oktatási, nevelési intézményt adjuk át, akkor rövid mérlegelés után tudunk dönteni. Mert tudjuk, hogy az a többlet, amit az egyházi oktatás és nevelés hozzá tud tenni gyermekeink fejlődéséhez, nagyon sokat jelent – fogalmazott a városvezető.

evangelikus_ovi_140901_fkcs_13.jpg

Kriza Ákos rámutatott arra is: a város oktatási-nevelési intézményeinek immár negyede egyházi fenntartásban van. „Miskolc város közösségének nagy megelégedésére”, fűzte hozzá a polgármester, aki maga is örömét fejezte ki, hogy az evangélikus egyházhoz került az óvoda, hiszen évszázadokon át bizonyította, kiválóan tudja oktatni és nevelni a gyermekeket. A polgármester egyúttal meg is köszönte az evangélikus egyháznak, hogy átvállalták ezt a fontos feladatot.

evangelikus_ovi_140901_fkcs_10.jpg

Fabiny Tamás megköszönte Kriza Ákos és az önkormányzat nyitottságát, amit eddig is tanúsítottak az egyházak iránt. Az evangélikus püspök egyúttal felajánlotta a további együttműködés lehetőségét is a többi felekezettel és az önkormányzattal, kiemelve, az eddig is zökkenőmentes volt, és biztos benne, hogy ez után is így lesz.

evangelikus_ovi_140901_fkcs_15.jpg

Az istentiszteletet követően a tanévnyitó résztvevői átvonultak a Reményi utcára, ahol a püspök megáldotta az immár az evangélikus egyház fenntartásában álló óvodát.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Egyházi fenntartásban a Reményi utcai óvoda
Címlap lead: 
A Magyarországi Evangélikus Egyház szeptembertől átvette a Reményi utcai óvodát. Fabiny Tamás, az északi egyházkerület püspöke a hétfői évnyitó istentiszteleten kiemelte: szeretnék átadni a gyermekeknek azt a szellemiséget, amit az egyház évszázadok óta képvisel.
Elsődleges hír rovat: 

„Ahogy évről évre szaporodnak a búzaszemek, úgy lesz egyre több magyar polgár is”

Lead: 
Pontban ötöt ütött az Avasi Református templom órája, amikor az augusztus 20-ai hagyományoknak megfelelően, elindult az ünnepi menet a Városháza bejáratától. Öröm és büszkeség tölthetett el minden miskolcit, látva, hogy a koronaőrök kíséretében, idén a Szent Korona másolata vezeti a menetet, egészen a Szent István térig, ahová nemzetiszínű szalagok között, az ünneplők gyűrűjében vonultak be a város elöljárói.
Törzs: 

A Szent Koronát a koronaőrök elhelyezték a színpadon, majd Kriza Ákos polgármester átvette az új kenyeret. A Himnusz közös eléneklését követően előbb Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, majd Kriza Ákos mondott ünnepi beszédet (lásd külön cikkünkben). A beszédeket rövid kulturális műsorok kötötték össze. Felléptek a színpadon a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncosai, Pólos Árpád, a kassai Thália Színház színésze pedig Illyés Gyula Árpád című versét szavalta el.

allamalapitas_unnep_140820_vcs_23.jpg

Miután Áder János köztársasági elnök elfogadta honosítási kérelmüket, külhoni magyarok – köztük egy háromgyerekes család – most tettek állampolgári esküt és fogadalmat Miskolcon. Miután neveiket felolvasták, vastapssal köszöntötték őket a miskolciak. Megható pillanat volt – akárcsak az esküt tevők számára az, amikor Kriza Ákostól – miután aláírta – átvehették magyar állampolgársági díszoklevelüket.

allamalapitas_unnep_140820_vcs_30.jpg

„Kedves magyar testvéreim!” – fordult feléjük Miskolc polgármestere, aki arról szólt köszöntve őket magyar állampolgárként, hogy immár negyedik éve sütik meg a Magyarok Kenyerét Pécsett, s ebből az alkalomból a Kárpát-medence minden magyarlakta területéről, minden szegletéből viszik a búzát ehhez. „Ahogy évről évre szaporodnak a búzaszemek, úgy lesz egyre több magyar polgár is”, fogalmazott a városvezető, aki arra kérte a most díszoklevelet átvevőket, hogy éljenek magyar állampolgárságukkal.

allamalapitas_unnep_140820_vcs_32.jpg

Az ünnepélyes díszoklevél-átadást követően a történelmi egyházak képviselői – Sándor Frigyes evangélikus esperes, Mikolai Vince római katolikus esperes, Szőnyi Tamás református esperes, valamint Papp András görög katolikus esperes – megáldották, megszentelték az újkenyeret. Ezt követően Kriza Ákos megszelte azt, s az ünneplőket is megkínálta belőle.

Az ünnepi műsort követően a Miskolc Dixieland Band lépett színpadra, majd részleteket tekinthetnek meg az érdeklődők az „István, a király” című rockoperából. A Miskolci Illés Emlékzenekar mellett Molnár Erik és Varga Andrea színművész működött közre a műsorban. A Bon Bon együttes fellépését követően pedig tűzijáték zárta az idei augusztus 20-át.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Augusztus 20-a felemelő pillanatai
Címlap lead: 
Pontban ötöt ütött az Avasi Református templom órája, amikor az augusztus 20-ai hagyományoknak megfelelően, elindult az ünnepi menet a Városháza bejáratától.
Elsődleges hír rovat: 

Miskolciak a nemzeti ünnepről

Lead: 
Délutánra az olykor szemerkélő eső ellenére is megtelt a Szent István tér augusztus 20-án. A családi programok sokakat vonzottak, Miskolc mellett más nagyvárosokból is. Volt, akiket a népművészeti kirakodóvásár, vagy éppen a csacsifogatolás érdekelt, sokan pedig a közös ünneplés miatt látogattak el a Virágórához. Az ünneplőket arról kérdeztük, számukra mit jelent augusztus 20-a, az Államalapítás és az Új kenyér ünnepe.
Törzs: 

bokane_balmaz_agnes_140820_ja.jpg

Az augusztus 20-ai ünnep számomra azt jelenti, hogy magyarok vagyunk, Magyarország a hazánk. Nekem fontos a történelmünk, az elődeink tettei. Csakúgy, mint március 15-én vagy október 23-án, az ünnepi jelleget tartom fontosnak, de a gyerekek miatt az ünnepi családi programokat is meg szoktuk látogatni – mondta el érdeklődésünkre Bókáné Balmaz Ágnes, aki családjával Szegedről érkezett Miskolcra. Mint mondta, nyaralnak éppen, de természetesen otthon is elmentek volna az augusztus 20-ai programokra, hogy együtt ünnepeljenek a szegediekkel. Kiemelte, fontosnak tartja, hogy a gyerekeknek is elmagyarázza, mit jelent az Államalapítás és az Új kenyér ünnepe.

 

dori_katalin_colette_140820_ja.jpg

Dőri Katalin unokájával sétálgatott éppen a Szent István téren, mikor megszólítottuk. Nagy örömmel mesélte, hogy a négy éves Colette éppen ma ünnepli születésnapját, így még inkább ünnep számukra augusztus 20-a. Hozzátette, most kimondottan a gyerekekről szól számukra az ünnep, de korábban is minden évben részt vettek a miskolci ünnepi programokon. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindig jó érzéssel tölti el az Államalapítás és az Új kenyér ünnepe. Colette azt is elárulta, hogy nagyon várja már az esti tűzijátékot, mert korábban ilyen nagyot még nem látott.

 

kovacs_eva_140820_ja.jpg

Úgy gondolom és azt is tapasztalom, hogy az idősebb korosztály tagjain látni igazán az ünnepi átszellemültséget, a fiatalabbaknál ez már kevésbé van meg – ezt már F. Kovács Éva gyöngyfűző mondta el érdeklődésünkre. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagja kiemelte, fontos ápolni hagyományainkat, hiszen magyarok vagyunk, de vannak olyanok, akik ezt annyira nem érzik át, és nem tesznek érte. 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Miskolciak a nemzeti ünnepről
Címlap lead: 
Délutánra az olykor szemerkélő eső ellenére is megtelt a Szent István tér augusztus 20-án.
Elsődleges hír rovat: 

Oldalak