2024. május 07. Gizella

"Köszönjük, visszajövünk" – külföldiek Miskolcról

Lead: 
Nemrég összegyűjtötte a boon a külföldiek legnegatívabb véleményeit a Tripadvisor nevű internetes turisztikai fórumról. Megnéztük mi is, és egészen mást találtunk. A turisták nagy többsége imádja Miskolcot. Nem csoda, ha a szakmai statisztikák szerint is jelenleg az egyik legnépszerűbb magyar turistacélpont a város.
Törzs: 

Nehéz küzdelem az imázsépítés. Közhely, hogy a negatív hírre sokkal többen kapják fel a fejüket, s egy-egy ilyen vélemény, tudósítás, pletyka nagyságrendekkel komolyabb hatást gyakorol az emberekre, mintha valakiről – vagy most adott esetben egy városról – pozitív hangon szólnak.

Miskolc nincs könnyű helyzetben. A komoly ipari hagyományokkal rendelkező megyeszékhely most újraépíti magát, ezért sokat költ a kultúrára, a sportra, a fesztiválokra, a közösségi életre és a meglévő természeti és épített értékeire. Így egy modern, élhető, XXI. századi város képét mutatja fel az ide érkező turistáknak.

allatkert_150321_vcs_4.jpg

A hazai média véleményformálói természetesen nem mindig veszik figyelembe, értékelik a város ezen törekvését. Miért is tennék, ha a botrány és a negatív felhang több kattintást hoz, vagy egy-egy ilyen szalagcím miatt hirtelen megugrik a lap példányszáma…

Vannak persze objektív mutatók is, amik egy-egy város népszerűségét mutatják. Nemrégiben tette közzé a legnagyobb idegenforgalommal foglalkozó internetes szakportál, a szállás.hu hazai idegenforgalmi adatait: eszerint Miskolc, illetve Miskolctapolca bekerült a legnépszerűbb turisztikai célállomások közé – olyan népszerű fürdőhelyeket előzött meg ezen a ranglistán, mint például Hévíz, Zalakaros, vagy Sárvár.

barlangfurdo_130312_ja.jpg

Vannak aztán olyan fórumok, ahol nem a fent említett publicisták, hanem azok írhatják meg véleményüket egy adott helyről, akik vendégként ott töltöttek néhány napot. Ezek természetesen már szubjektív vélemények, kritika ugyanúgy megtalálható köztük, mint dicsérő szó.

A Tripadvisor ilyen fórum. Miskolc kapcsán például Lillafüredet, a Barlangfürdőt, a Diósgyőri várat, az állatkertet vagy éppen a Deszkatemplomot értékelték az ide látogató turisták, köztük több külföldi is. Rengeteg véleményt olvashatunk – a magyar mellett – angol, orosz vagy éppen spanyol nyelven.

barlangfurdo_150131_fkcs_14.jpg

A legtöbb értékelést – szerdáig szám szerint 167-et – a Barlangfürdőről írtak a vendégek. Közülük 83-an kiválónak, 51-en nagyon jónak értékelték a miskolctapolcai nevezetességet. Bőven akadt látogató, aki egy olyan „fantasztikus helynek” írta le, ahová mindenkinek el kell látogatnia, aki kikapcsolódásra vágyik. Sokan dicsérik az ottani árakat, illetve az ár/érték arányt. Volt olyan külföldi vendég, aki már többször járt a Barlangfürdőben, s véleménye továbbra is az, hogy ez egy „zseniális hely”. Egy amerikai házaspár szerint „egyedülálló élmény” volt a fürdő, ahová lehetőség szerint visszatérnek majd.

viragos_fuggokert_140829ml_23.jpg

Lillafüredet több mint 50-en értékelték. „A város legszebb része”, „lenyűgöző”, szólnak a méltató szavak, és sokan dicsérik a függőkert teraszait, a Palotaszállót, a vízesést, a túraútvonalakat, a kisvasutat. Néhányan a közlekedés miatt panaszkodtak, de volt, akinek ezzel sem volt gondja.

Nagyon jónak vagy kiválónak értékelte a Diósgyőri várat a látogatók többsége. Elismerő hangon szólnak a rekonstrukcióról, az interaktív kijelzőkről, a jó megközelíthetőségről és a várbeli programokról.

diosgyori_forgatag_150405ml_3.jpg

Le kell szögezni: egy vendéglátó hely, egy város számára a vendégek véleménye nagyon fontos. Ők fogják ajánlani a települést ismerősüknek, barátjuknak, rokonaiknak, ők térnek vissza, ha elégedettek voltak a szolgáltatásokkal és ők formálnak véleményt az olyan fórumokon, mint például a Tripadvisor. Érdemes tehát odafigyelni az építő jellegű kritikáikra – a pozitív vélemények pedig csak újabb megerősítést adnak ahhoz, hogy igenis vannak értékeink, és van mire alapozni Miskolc jövőjét.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
"Köszönjük, visszajövünk" – külföldiek Miskolcról
Címlap lead: 
Nemrég összegyűjtötte a boon a külföldiek legnegatívabb véleményeit a Tripadvisor nevű internetes turisztikai fórumról. Megnéztük mi is és egészen mást találtunk.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Orbán Viktor: "ezekkel a fejlesztésekkel Miskolc tekintélyes lépést tesz előre"

Lead: 
Egyebek mellett a Miskolcot Kassával összekötő autópálya megépítéséről, a városi térfigyelő kamerák számának legalább ötszázra növeléséről, egy új, ezer hektáros ipari terület létrehozásáról, a Diósgyőri vár további fejlesztéséről és a Miskolctapolcai strandfürdő második üteméről írt alá együttműködési megállapodást Magyarország miniszterelnöke kedden Miskolcon a város polgármesterével.
Törzs: 

orban_viktor_150421ml_20.jpg

Az aláírást követő tájékoztatón Kriza Ákos kiemelte: a városvezetés tavaly októberben megígérte a miskolciaknak, hogy közösséget építenek. Ennek pedig egyik fundamentuma – fűzte hozzá Miskolc polgármestere –, hogy mindig a közérdeket helyezik előtérbe.

– A választott vezetők mindig a jó gazda gondosságával kell, hogy gazdálkodjanak, és az idők szavát megérezve tudniuk kell változtatni, hogy fejlesztéseiket nagy dinamikával tudják megindítani – mondta a városvezető.

orban_viktor_150421ml_23.jpg

Kriza Ákos kiemelte: Miskolcon elkezdték az alapokat építeni, és „sem miniszterelnök úr, sem én nem vagyok olyan ember, aki ha valamit megígér, nem teljesíti azt”. Ezért tud Miskolc teljes erejével és dinamikájával, minden erőforrásával a kormány Modern város programjába bekapcsolódni, fűzte hozzá.

A polgármester – miután röviden szólt a városvezetés korábbi vállalásairól, melyeket azóta teljesítettek– pontokba szedve ismertette a ma aláírt együttműködési megállapodás fejezeteit.

Az első fejezet a Miskolc-Kassa tengely megerősítéséről szól, a két várost autópálya fogja összekötni. Az együttműködés második fejezete az „okos városhoz” kapcsolódik, amit Miskolcon már elindítottak – ezt a programot folytatják, kiterjesztik a kormány támogatásával. A harmadik fejezet – a polgármester elmondása szerint az egyik legfontosabb a város szempontjából – az iparterületek fejlesztésében és a hozzájuk kapcsolódó közlekedésfejlesztésben támogatja a várost. A negyedik rész a kutatás-fejlesztés-innováció megerősítéséről és támogatásáról, valamint a duális képzés kiterjesztéséről szól. Az ötödik fejezet a turisztikai fejlesztésekről: Miskolctapolca bővítése, új wellness-központ kialakítása az I. ütemhez kapcsolódóan és a Diósgyőri vár építésének befejezése áll ebben a részben.

– „Mottónk tehát a régi: megígértük, teljesítjük! Így volt a múltban, így van a jelenben és így lesz a jövőben is. Közösséget csak így lehet építeni és együtt erősödhetünk" – zárta szavait Miskolc polgármestere.

orban_viktor_150421ml_02.jpg

A Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a város és a megye vezetői, képviselők, intézmény- és cégvezetők valamint egyházi méltóságok jelenlétében aláírt együttműködési megállapodás „pénzügyi tételeit” Orbán Viktor ismertette. A Modern városok program keretében a borsodi megyeszékhelyre látogató miniszterelnök felidézte: Sopron, Eger és Zalaegerszeg után Miskolc polgármesterével született meg ma a megállapodás. Összesen 23 megyei jogú várossal köt a kormány együttműködést.

–„A szerződés hátterét az ország általános gazdasági fejlődése adja, valamint az a körülmény, hogy a munka értéke Magyarországon évről évre nő” – hangsúlyozta a kormányfő.

A Kassa-Miskolc Euro-régió mintegy 1 millió embert foglal magába – indokolt tehát, hogy a két várost autópálya kösse össze. Amint a miniszterelnök ismertette, a Miskolcot Tornyosnémetivel összekötő pálya mintegy 150 milliárd forintból valósul meg, és 2018-19-re el is készülhet a beruházás.

– „Ez is illeszkedik abba a filozófiába, amit ebben a ciklusban a kormányzat követ: azt szeretnénk elérni, hogy mindenki, minden egyes ember, minden egyes család, minden egyes település egyet előre léphessen. Ahhoz, hogy Miskolc ezt megtegye, ezt az autópályát meg kell építeni” – szögezte le Orbán Viktor.

Az „okos város” fejezetben egy gyors és hatékony városüzemeltetési rendszer kialakításáról van szó, ami az emberek számára olcsóbbá, kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a városi szolgáltatásokat. A miniszterelnök rámutatott: ebben a pontban Miskolc mintavárosként szerepel a kormány programjában, itt indult a Digitális Miskolc program, aminek keretében mintegy 17 ezer laptopot osztottak ki a lakosok körében.

A szerteágazó digitalizációs programból Orbán Viktor külön kiemelte: ma körülbelül 150 kamera van kinn a város közterületein, ezek számát 500-ra fogják emelni. A miniszterelnök hozzátette: a város polgármestere 600-at célzott meg – „az 500 biztos, a 600 sem lehetetlen”, mondta a kormányfő. Orbán Viktor méltányolta a városvezetés erőfeszítéseit, melyeket a közbiztonság javítása érdekében tettek.

orban_varoshaza_150421ml_34.jpg

Az iparterület kérdésében a miniszterelnök ismertette: állami forrásból egy mintegy ezer hektáros terület létrehozásáról van szó, ami Magyarország egyik legnagyobb új ipari területe lesz.

– Beszélhetünk erről úgy is, mint egy ipari parkról, ahová beruházások érkeznek majd. Már hazai és külföldi befektetőkkel is tárgyalunk. Csak a kész, megállapodás közeli helyzetben lévő tárgyalások 3 ezer új munkahelyet vetítenek előre, az ipari park ezt a számot jelentősen, másfél-kétszeresére fogja növelni – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Beszélhetünk ugyanakkor tágabb összefüggésben is erről a területről – folytatta a miniszterelnök –: „egy hatalmas, új ipari központ jön létre, amely esélyt ad arra Miskolcnak, hogy bekerüljön abba a klubba, amelynek városaiban teljes foglalkoztatás van”. Ilyen például Győr, Szombathely, Tatabánya vagy Székesfehérvár.

– „Nem csupán egy ipari terület lesz, hanem Miskolc ipari jövője, annak az esélye, hogy ismét ipari fellegvár legyen a város” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki kiemelte a duális képzés fontosságát is, örömének adva hangot, hogy a Miskolci Egyetem több vállalattal is együttműködik a képzés bevezetésében.

A miskolctapolcai fejlesztéssel kapcsolatban a miniszterelnök emlékeztetett: a strandfürdő I. ütemének megvalósulását mintegy 3 milliárd forinttal támogatta a kormány. Ma megállapodtak arról, hogy a fejlesztés II. ütemének elkészültét a kormány 5 milliárd forinttal támogatni fogja. A tervek szerint 2017 végére ez a beruházás is elkészülhet.

– „Egy városnak fénye, ragyogása, nagysága is kell, hogy legyen, amire büszke lehet. Véleményem szerint ez egy ilyen beruházás lesz, és erre nemcsak a miskolciak, de egész Magyarország büszke lehet majd” – emelte ki a kormányfő, aki ismertette azt is, hogy a Diósgyőri várat 6 milliárdból fejlesztik, ebből 4,5 milliárdot a magyar kormány áll.

– „Ezekkel a beruházásokkal Miskolc nem tyúklépést, hanem sokkal inkább komoly, tekintélyes lépést tesz előre, visszanyerheti régi fényét" – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A tájékoztatás végén – méltányolva az eddigi erőfeszítéseket – a miniszterelnök felhívta a városvezetés, a vendégek és a miskolciak figyelmét, hogy tegyenek meg mindent a kárpátaljai magyarok élethelyzetének javítása érdekében.

A miniszterelnök délután exkluzív interjút ad a Miskolc Televíziónak, amit nézőink este fél 7-től láthatnak, de a beszélgetés fontosabb részleteit a minap.hu-n olvashatják majd.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Megérkezett Orbán Viktor Miskolcra
Címlap cím: 
Orbán Viktor szerint jelentős fejlődés előtt áll Miskolc
Címlap lead: 
Egyebek mellett a Miskolcot Kassával összekötő autópálya megépítéséről, a városi térfigyelő kamerák számának legalább ötszázra növeléséről, egy új, ezer hektáros ipari terület létrehozásáról, a Diósgyőri vár további fejlesztéséről és a Miskolctapolcai strandfürdő második üteméről írt alá együttműködési megállapodást Magyarország miniszterelnöke kedden Miskolcon a város polgármesterével.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Világ- és Európa-bajnoki döntősök mellett a magaslati levegővel is megküzdöttek

Lead: 
A franciaországi Megève városában, mintegy 1500 méterrel a tengerszint fölött edzőtáborozott és vett részt egy versenyen Süttő Roland és Tombácz Anikó. A nemrégiben megkezdett profi pályafutása második nemzetközi megmérettetésén ismét remekül szerepelt a miskolci páros.
Törzs: 

Újabb edzőtábor és verseny – csak kapkodjuk a fejünket, hol tűnik fel éppen Süttő Roland és Tombácz Anikó, hogy a profik mezőnyében is bizonyítsák tudásukat és rátermettségüket. Miután februárban kategóriát váltottak, s megnyerték a Profi Latin Magyar Bajnokságot, a március már Olaszországban érte őket. Pieve di Centóban berobbantak a nemzetközi mezőnybe, hiszen a dobogóról éppen csak lecsúszva, a negyedik helyen zártak – kezdésként nem rossz, sőt...

sutto_tombacz_franciao_1504.jpg

Április, Franciaország, WDSF Profi Latin Open – a páros elmondása szerint egy, az olaszországinál sokkal erősebb mezőnyben kellett helyt állniuk. Mint mondták, ezúttal is reménykedtek a döntős szereplésben, s nem is vallottak szégyent: bár a versenyen több Világ- és Európa-bajnoki döntős páros is indult, Süttő Rolandéknak sikerült a legjobbak közé beverekedniük magukat, bejutottak a döntőbe, ahol a 6. helyen végeztek – az eredményt nagy sikerként könyvelték el. Nagy fegyvertény, hogy egy olyan párost is maguk mögé tudtak utasítani, akiket a világranglista első tíz legjobb párosa között tartanak számon.

Mint Anikó is rámutatott, a franciaországi megmérettetésen – az erős mezőny mellett – nehézséget jelentett az is, hogy Megève városa a tengerszint fölött kb. 1500 méterrel fekszik. „Ezt megéreztük mi is, nehezebben kaptunk levegőt tánc közben, ilyenkor nagyobb megterhelésnek van kitéve a szervezet”, mondta.

sutto_tombacz_franciao_1504_1.jpg

A versenyt egyébként egy nemzetközi edzőtábor előzte meg, ahol több elismert trénerrel és pontozóval ismerkedtek meg. Sok közös órát tartottak, de külön is foglalkoztak a miskolciakkal, akik így rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek a két nap során.

„Mind a szakmai fejlődésünket illetően, mind sportdiplomáciai szempontból rendkívül hasznos egy-egy ilyen edzőtábor” – hangsúlyozta a páros. Külön öröm volt számukra, hogy az edzőtábort lezáró gálaesten is felléphettek.

Rolandék hamarosan Németországba utaznak, ahol egy háromnapos edzőtábor vár rájuk, itt ezúttal 40 tanár foglalkozik majd a résztvevőkkel. Ez már a májusban esedékes Európa-bajnokságra való felkészülést jelenti, amit Csehországban rendeznek meg.

tancosok.jpg

A fotón a Ködmön és a Miskocz-Revital TSE egyéni versenyzői és a Ködmön Hobby Formációs csoportja látható. Az egyéni versenyzők trénerei: Süttő Roland és Tombácz Anikó, a Ködmön Hobby csoport trénere és koreográfusa: Simon Csaba.

Persze a versenyek közötti időben sem pihen a páros: folyamatosan oktatják a fiatal versenyzőiket, hogy egyszer valamelyikük náluk is magasabbra jusson a magyar és a nemzetközi táncéletben.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Világ- és Európa-bajnoki döntősök mellett a magaslati levegővel is megküzdöttek
Címlap lead: 
A franciaországi Megève városában, mintegy 1500 méterrel a tengerszint fölött edzőtáborozott és vett részt egy versenyen Süttő Roland és Tombácz Anikó. A nemrégiben megkezdett profi pályafutása második nemzetközi megmérettetésén ismét remekül szerepelt a miskolci páros.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Franciaországban is bemutathatja Shakespeare-adaptációját a Montázs

Lead: 
Franciaországba utazik nyáron a Montázs diákszínjátszó csoportja, a Miskolci Nemzeti Színház Shakespeare-évadához készült előadásukat egy nemzetközi fesztivál közönségének is bemutatják.
Törzs: 

shakespeare_othello_141123_vcs_5.jpg

Fotó: Végh Csaba

A Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület is jelentkezett a nemzetközi fesztivál felhívására, küldtek egy munkaanyagot a Shakespeare-évadra készült előadásukról, s ez alapján meg is kapták a felkérést a szervezőktől a részvételre. „Kellünk nekik oda nyáron”, fűzte hozzá Püspöki Péter. A Montázs elnöke ismertette, az ifjúsági fesztivál Tournon sur Rhône-ban bő egy hétig tart, rengeteg előadással, performance-szal és egyéb, kísérőrendezvényekkel tisztelegnek Shakespeare emléke előtt.

Mint korábban portálunk is beszámolt róla, még novemberben mutatták be Püspöki Péterék az Othello-adaptációt a Miskolci Nemzeti Színház Shakespeare-napján. Az előadás az ID címet kapta, s mint az egyesület elnöke is rámutatott: az ID Sidmund Freud rendszerében a tudatalatti megnevezése. Az ösztönén pedig zsigeri szinten gyűlöl és szeret.

„Nagyon markáns az előadásunk koncepciója: Jago a mi darabunkban sokkal erőteljesebb, mint az eredeti drámában. A zsigeri szinten megmutatkozó gyűlöletet akartuk képiessé tenni, ezért jelenik meg nálunk két alakban: egy lekötözött, mozogni sem képes, torz, gnóm alakban a gyűlölet archetípusaként, és egy másikban, aki játékmesterként mozgatja a szálakat.” – magyarázta Püspöki Péter.

shakespeare_othello_141123_vcs_7.jpg

Az előadás egy hatalmas vastraverzen játszódik, ennek talapzatához van kötözve Jago. Ez az oszlop jelképezi Othellót, mindazt, amit ő elért: a nagyságot, a dicsőséget, a hatalmat, a sikert. Jago irigyli ezt a sikert, és úgy érzi, őt illetné meg valami ebből, ezért ezt szét akarja rombolni. Az előadásban valóban szövi a szálakat: mintegy 60-70 méternyi zöld fonalat húznak ki a darab során, ezek fokozatosan behálóznak mindenkit, Othellót, Desdemónát, a többi szereplőt, sőt magát Jagot is.

„Nagyon erős képi metaforikára épül az előadás: a behálózottság, a megkötözöttség, a görcs, a küszködés, a bezártság önmagunk oszlopába mind megjelenik a darabbal. A szöveg helyett sokkal inkább a képi metafora szervezi tehát az előadásunkat” – fűzte hozzá a Montázs elnöke.

A 14-18 éves diákok – fiatal koruk ellenére – nagyon is pontosan érzik Püspöki Péter elmondása szerint, miről is szól a darab.

„Nem meglepő, mert azt hiszem, hogy egy klasszikus attól klasszikus, hogy a mondanivalója kortól, társadalmi státusztól, de még életkortól is sok esetben független. A gyűlölet, a féltékenység, az irigység olyan elemi érzések, amik mindannyiunkban benne vannak” – s így a diákok is nagyon pontosan rátalálnak az életükben ezekre a párhuzamokra. A csoportvezető elmondása szerint sokkal nehezebb a feladat, hogy ezt a színészi eszközök segítségével kellő pontossággal meg tudják jeleníteni. „Azt hiszem, hogy ebben a pillanatban többet tudunk a darabról, mint amit meg tudunk mutatni”, fogalmazott Püspöki Péter.

shakespeare_othello_141123_vcs_2.jpg

A Montázs tehát egy nagyon izgalmas és modern alternatív színházi Shakespeare-adaptációt talált meg az Othellora, elmondásuk szerint nagyon szeretnék ezt életük eddigi legjobb előadásává formálni.

„Szeretnénk nagyon büszkék lenni Franciaországban, érezni, hogy valami szépet csináltunk”, mondta a csoport vezetője. A nyári utazásig azonban azt tervezik, hogy többször is színpadra viszik a darabot, s szeretnének még többet beszélgetni a bemutatók után Shakespeare-ről, a másságról, az idegengyűlöletről, mert – mint ahogy Püspöki Péter is fogalmazott – „mérhetetlenül gazdag az, ami benne van Shakespeare életművében”.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Franciaországban a Montázs Shakespeare-adaptációja
Címlap lead: 
Franciaországba utazik nyáron a Montázs diákszínjátszó csoportja, a Miskolci Nemzeti Színház Shakespeare-évadához készült előadásukat egy nemzetközi fesztivál közönségének is bemutatják.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Akiket a mozdony füstje megcsapott – vasútmodellezők Miskolcon

Lead: 
Börzét tartott vasárnap a Miskolci Vasútmodellezők Egyesülete a Vörösmarty Művelődési Házban. A hét éve fennálló szervezet titkárától megtudtuk, egy-egy modell értéke akár a 100 ezer forintot is elérheti.
Törzs: 

„A családunkban senki nem dolgozott a vasútnál, mégis, azt mondhatom: aki egyszer beleszeret ezekbe a járművekbe, az nagyon tud rajongani értük. Mondhatom, engem is már fiatalon megcsapott a mozdony füstje” – mondta el érdeklődésünkre Bikki Attila.

Aki nagy szeretettel mustrálgatja a hatalmas monstrumokat, előbb-utóbb megtanulja megkülönböztetni az egyes típusokat, kívülről fújja azok tulajdonságait, majd eljut odáig, hogy otthonra, magának is szeretne egy hasonlót – s elkezdi beszerezni azokat az alkatrészeket, amikből kicsiben modellezni tudja a vasúti járműveket.

vasutmodell_150412_fkcs_10.jpg

Majd ha ezzel megvan, elkezd köré terepasztalt építeni. Az aprólékos kidolgozásnak gyakorlatilag soha nincs vége. Mint az egyesületi titkár is rámutatott, egy vasútmodellező soha nem érzi azt, hogy készen van egy „műve”; mindig finomít, csiszol, kiegészít a terepasztalon, s így válik egyre részletgazdagabbá egy-egy vasúti környezet.

vasutmodell_150412_fkcs_7.jpg

A miskolci egyesületet 2008-ban alapította egy baráti társaság, hiánypótló céllal is. Bikki Attilától megtudtuk, a környékünkön nincs még egy ilyen szervezet, egészen Debrecenig kell utaznia annak, aki vasútmodellezésbe fogna vagy új alkatrészeket keres. A miskolciak kitartását és szenvedélyét egyébként már az országban is ismerik, rendszeresen meghívást kapnak az országos rendezvényekre – elismertségük azonban abból szűrhető le, hogy a rendszeres miskolci börzéikre külföldről is érkeznek árusok és vasútmodellezők.

vasutmodell_150412_fkcs_2.jpg

Az érdeklődők között természetesen sok gyermek megtalálható és néha bizony a gyengébbik nem képviselői is fel-feltűnnek egy-egy börzén, a látogatók zöme azonban a középkorosztályból kerül ki. A titkár felhívta arra is a figyelmet, hogy szívesen várnak újabb tagokat az egyesületbe, olyanokat, akik komolyan érdeklődnek a vasútmodellezés iránt.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Akiket a mozdony füstje megcsapott – vasútmodellezők Miskolcon
Címlap lead: 
Börzét tartott vasárnap a Miskolci Vasútmodellezők Egyesülete a Vörösmarty Művelődési Házban. A hét éve fennálló szervezet titkárától megtudtuk, egy-egy modell értéke akár a 100 ezer forintot is elérheti.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

„Itt ülök csillámló sziklafalon” – versekkel ünnepelték Miskolcon a költészet napját

Lead: 
Csontos János József Attila-díjas költő mondott ünnepi beszédet az idei költészet napján, a hagyományosan a lillafüredi Óda-táblánál megtartott városi megemlékezésen szombaton. József Attila szobránál pedig mindenki mondhatott egy rövid verset – ezzel együtt, és versekkel ünnepeltek a miskolciak a költészet napján.
Törzs: 
Nem

József Attila születésének 110. évfordulóját ünnepeljük az idén – és 51 éve annak, hogy születésnapja, április 11. egyben a magyar költészet napja is. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által szervezett miskolci megemlékezést ezen a napon tartották meg Lillafüreden, az Óda-táblánál – ott, ahol megszületett a világirodalom egyik legszebb szerelmes verse.

Az idén ünnepi beszédet Csontos János mondta. A József Attila-díjas költő azzal kezdte: „az ember olykor óhatatlanul eltűnődik azon, vannak-e a magyar költészetnek kitüntetett földrajzi pontjai, amelyeket akár be is pötyöghetnénk egy nem létező irodalmi GPS-be. Léteznek-e olyan, egyszerre virtuális és valóságos zarándokhelyeink, ahol megilletődötten áll meg a mindenkori olvasó”. Lillafüred ilyen, ahol József Attila megírta Óda című versét.

Csontos János egyébként számtalan verse és verstöredéke József Attila hatására született. Igazi különlegességnek számít ezek között a Száz év talány, ebben jelentek meg József Attila töredékei – Csontos János kiegészítésével.

A város képviseletében Kiss Gábor köszöntötte az ünneplőket. Az alpolgármester elmondta, költészetről beszélni ma nagy kihívás, hiszen rengeteget változott a világ: a fiatalok zömében nem verseskötetet fognak a kezükbe, hanem valamilyen „okos eszközt”; a felnőtteknek kevesebb idejük jut a művészetekre, s így a versekre; de megváltozott a világ abban is, hogy a világ problémáit, dolgait kevésbé akarjuk irodalmi környezetbe, rímekbe fűzve átadni. A legfontosabb elgondolkodni ezen a napon azon, mi is a költő legfontosabb dolga.

kolteszet_napja_150411_fkcs_2.jpg

– Egy kortárs német költő úgy fogalmazott: semmi más dolga nincs a költőnek, csak az, hogy amit maga körül lát, azt a saját képére formálva rakja össze újra, s ezzel másoknak is egy újfajta élményt nyújtson – mondta Kiss Gábor.

kolteszet_napja_150411_fkcs_8.jpg

A költészet napja jó alkalom arra – emelte ki az alpolgármester –, hogy mindannyian végiggondoljuk: tudunk-e, lehet-e tenni azért, hogy az életünkben, a fiatalok életében ez nagyobb szerepet tudjon kapni.

– Sok helyen ünneplik ma a költészet napját szerte az országban, de úgy gondolom, kevés olyan igazán illő helyszín van, mint Lillafüred, ahol az Óda megszületett. Idén pedig egy rendkívül jó hangulatú programot szerveztek ide, hiszen szép időben sokan eljöttek, és mindenki úgy helyezi el a virágait József Attila szobránál, hogy egy verstöredéket hozott, és ezt mondja, el. Úgy gondolom, ennél szebb megemlékezés nincs a költészet napján – fogalmazott Kiss Gábor.

kolteszet_napja_150411_fkcs_25.jpg

Az ünnepi beszédeket követően Juhász Márton, a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tanulója szavalta el József Attila Óda című költeményét, majd a a városvezetés megjelent tagjai, közintézmények vezetői és magánszemélyek helyezték el koszorúikat a táblánál. Ezt követően József Attila szobránál is mindenki elhelyezhette a megemlékezés virágait – de ezúttal már egy-egy rövid vers kíséretében.

kolteszet_napja_150411_fkcs_27.jpg

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Mondjon mindenki egy verset a költészet napján!
Mindenki verselhet Lillafüreden a költészet napján
Címlap cím: 
Versekkel ünnepelték Miskolcon a költészet napját
Címlap lead: 
Csontos János József Attila-díjas költő mondott ünnepi beszédet az idei költészet napján, a hagyományosan a lillafüredi Óda-táblánál megtartott városi megemlékezésen szombaton. József Attila szobránál pedig mindenki mondhatott egy rövid verset – ezzel együtt, és versekkel ünnepeltek a miskolciak a költészet napján.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Polgármesteri látogatás a miskolci kisvállalkozásnál

Lead: 
A miskolci Metz Művek Kft.-nél tett látogatást pénteken Kriza Ákos. A polgármester megtekintette a Víkend telepi üzemet, az idén 25 éves családi vállalkozás új, modern gépeit.
Törzs: 

metz_kft_150410_ja_3.jpg

fotó: Juhász Ákos

Mint Metz Ferenc cégvezető-tulajdonostól megtudtuk, 2000-ben építették fel az üzemet a Víkend telepen.

metz_kft_150410_ja_4.jpg

Az idén 25 éves cég fő profilja az univerzális rögzítéstechnikák – horgok, szalagok – gyártása. Elsősorban a belföldi piacra termelnek, de jelen vannak egyebek mellett Romániában is. A családi vállalkozás 14 embernek ad munkát. A cég folyamatosan fejleszt: nemrégiben több mint 110 millió forintért vásároltak egy asztali lézervágógépet (50 százalékos pályázati támogatással), de hamarosan a birtokukban lesz a világ egyik legmodernebb dróthajlítógépe is.

„Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a gépek üzembe állításával sem szeretnénk csökkenteni a foglalkoztatottak számát” – fűzte hozzá Metz Ferenc.

metz_kft_150410_ja_10.jpg

A fejlesztések döntő részét saját forrásból finanszírozza a cég, de természetesen támaszkodnak a pályázati forrásokra is.

„Reméljük, miután a polgármester közelebbről is megismerte cégünket, jó hírünket viszi majd szerte az országban”, mondta végül a cégvezető-tulajdonos.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Polgármesteri látogatás a miskolci kisvállalkozásnál
Címlap lead: 
A miskolci Metz Művek Kft.-nél tett látogatást pénteken Kriza Ákos. A polgármester megtekintette a Víkend telepi üzemet, az idén 25 éves családi vállalkozás új, modern gépeit.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Új autókkal bővült a MiReHuKöz járműparkja

Lead: 
Három új hulladékgyűjtő autóval bővült a MiReHuKöz gépjárműparkja, az indítókulcsokat csütörtökön adta át a sofőröknek Pfliegler Péter alpolgármester és Majoros Róbert, a vállalat ügyvezető igazgatója. Ezzel újabb lépést tett Miskolc a „zöld várossá” válás útján.
Törzs: 

uj_kukasauto_150409_fkcs_10.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Még 2014-ben hirdette meg a Vidékfejlesztési Minisztérium azt a pályázatot, amin Miskolc több mint 144 millió forintot nyert el a Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása című pályázatával. Száz százalékos támogatás mellett az összegből három új hulladékgyűjtő gépjárművet vásárolt a MiReHuKöz Nonprofit Kft.

uj_kukasauto_150409_fkcs_1.jpg

Pfliegler Péter és Majoros Róbert a slusszkulcsokkal

– A kormány nagy figyelmet fordít arra, hogy a közszolgáltatások a lehető legolcsóbbak legyenek – emelte ki Pfliegler Péter az autók átadása alkalmával. Miskolc alpolgármestere felhívta arra is a figyelmet, hogy vállalásuk, a Green Cityhez való elkötelezettségük ezzel újra bizonyítást nyert, és az új járműveknek is köszönhetően tovább javul Miskolcon és további 36 településen a hulladék-közszolgáltatás minősége.

A MiReHuKöz ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, a közel 1 milliárd forintos pályázati keret közel 15 százalékát Miskolc nyerte el, ami mutatja: a város kitűnő anyaggal pályázott. Majoros Róbert egyúttal felhívta arra is a figyelmet, hogy csütörtök délelőtt fórumot rendeztek a Városházán a társasházi közös képviselők, valamint a lakásszövetkezetek elnökei számára. Az eseményen arról egyeztettek, hogy náluk is elinduljon a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, ami már esetükben is a sárgaedényes rendszerben történne.

uj_kukasauto_150409_fkcs_7.jpg

– A társasházak ugyanúgy, mint a családi házas övezetekben, térítésmentesen juthatnak hozzá a sárga szelektívhulladék-gyűjtő edényekhez, melyekbe a csomagolási hulladékot gyűjthetik – ismertette az ügyvezető igazgató. Majoros Róbert külön kiemelte végül: a társasházak részéről nagyon pozitív hozzáállást tapasztaltak a kérdésben. „Az itteni társasházak környezettudatos magatartása messze kiemelkedő az országban”, hangsúlyozta.

uj_kukasauto_150409_fkcs_8.jpg

 

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Új autókkal bővült a MiReHuKöz járműparkja
Címlap lead: 
Három új hulladékgyűjtő autóval bővült a MiReHuKöz gépjárműparkja, az indítókulcsokat csütörtökön adta át a sofőröknek Pfliegler Péter alpolgármester és Majoros Róbert, a vállalat ügyvezető igazgatója. Ezzel újabb lépést tett Miskolc a „zöld várossá” válás útján.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Parragh László: komoly átalakítás várható az adórendszerben

Felcím: 
Kamarai küldöttgyűlés Miskolcon
Lead: 
„A kamara javaslatai nagyon sokszor beépültek a kormányzati munkába” – emelte ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön Miskolcon. A BOKIK 47. küldöttgyűlésén szó esett a duális képzés előnyeiről és a kormányhivatal feladat-átalakításairól is.
Törzs: 

bokik_150409_fkcs_10.jpg

A küldöttgyűlés vendégei, résztvevői; Fotó: F. Kaderják Csilla

Parragh László előadásában rámutatott: a következő időszak nagy feladata az adózás rendjének átalakítása lesz, de – fűzte hozzá az MKIK elnöke – nem elsődlegesen az adókulcsok átalakításáról van szó, hanem arról, hogy hogyan kell adózni. Hozzátette, a szakmai munka már erőteljesen zajlik, és ebben a kamarának „nagyon markánsan meg fog jelenni a véleménye”.

bokik_150409_fkcs_8.jpg

Parragh László

– „A Kupa Mihály egykori pénzügyminiszter féle adóreformhoz mérhető hasonló átalakítás várható a magyar adórendszerben” – emelte ki Parragh László.

A magyar gazdaság helyzetéről szólva a kamara elnöke elmondta, erőteljesen közelít a német gazdaság növekedéséhez, sőt meg is haladja azt. Emlékeztetett, 2010-ben egy olyan fordulatot sikerült elérni, amelynek eredményeképpen gyarapodik a beruházások száma, jelentősen bővült a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta és az ország eladósodottsága is, valamint évek óta tartani tudjuk a 3 százalék alatti költségvetési hiányt. A nemzetközi hitelminősítők pedig „folyamatosan értékelik föl Magyarországot”.

– A befektetőket azokon a területeken látjuk szívesen, ahol fejlesztés történik, gyártási folyamatok zajlanak. A „spekulatív területeken”, ahol alacsony befektetéssel nagy haszonra lehet szert tenni, ott ma már kisebb a befektetői aktivitás – emelte ki Parragh László.

Az elnök hangsúlyozta azt is, hogy a kamara javaslatai az elmúlt években nagyon sokszor beépültek a kormányzati munkába – mindazt tehát, amit a vállalkozói szféra megfogalmaz, valóban közvetíteni tudják a kormányzat felé.

bokik_150409_fkcs_4.jpg

Parragh László beszélt arról is, hogy a szakképzésben, a felsőoktatási- és felnőttképzésben mára a kamara szerepe megkerülhetetlenné vált. A duális képzésnek köszönhetően pedig a felsőoktatásban, a gazdasági szakokat végző hallgatók is bejárnak munkahelyekre, tapasztalatokat szerezni.

bokik_150409_fkcs_2.jpg

Bihall Tamás

Bihall Tamás is azt emelte ki, hogy a duális képzés bevezetése mind az iskolarendszerű, mind pedig a felsőoktatás területén a magyar gazdaság versenyképességének meghatározó eleme lesz. A BOKIK elnöke – aki az MKIK oktatási és képzési alelnöke is egyben – rámutatott: sok esetben hiányzik a képzett munkaerő a magyar vállalatoknál.

– A szakmájukat értő, az elméletet jól elsajátító fiatalokat vár a magyar gazdaság. A duális képzés arra hivatott, hogy az elméleti tudást és a gyakorlati képzést ötvözve jóval piacképesebb tudás birtokába juttassa a fiatalokat, ezzel segítve a vállalatokat is versenyképességük növelésében – hangsúlyozta a BOKIK elnöke.

A Kamara küldöttgyűlésén részt vett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott is.

bokik_150409_fkcs_6.jpg

Demeter Ervin

– A versenyképes gazdaság eléréséhez versenyképes közigazgatásra van szükség – mondta Demeter Ervin. A kormánymegbízott hozzátette, ezt felismerve már 2010-től nagymértékű reformokat hajtottak végre, melynek célja – hangsúlyozta – a még gyorsabb, hatékonyabb és olcsóbb közigazgatási hatósági eljárások lefolytatása.

Ennek elérését segítették az április elején életbe lépett szervezeti változások is Demeter Ervin elmondása szerint. A kormánymegbízott kiemelte azt is, hogy együttműködési megállapodás keretében rendszeresen cserélnek információt a vállalkozókkal, ők pedig tájékoztatják őket a változásokról.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Parragh László: komoly átalakítás várható az adórendszerben
Címlap lead: 
„A kamara javaslatai nagyon sokszor beépültek a kormányzati munkába” – emelte ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön Miskolcon. A BOKIK 47. küldöttgyűlésén szó esett a duális képzés előnyeiről és a kormányhivatal feladat-átalakításairól is.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Tavaszi tánczsongás az aréna parkettjén

Lead: 
Miskolc ad otthont a Gyermek és Ifjúsági Művészeti Csoportok XIII. Országos Találkozójának április 10-11-én. Az amatőr alternatív zenekarok pénteki fellépése mellett szombaton megrendezik a Diákok Formációs Táncversenyét is, melyet este gálaműsorral zárnak.
Törzs: 

tanczsongas.jpg

Fotó: minap-archív, Mocsári László

Április 10-én, pénteken este 7 órától az Ifjúsági Házban találkoznak az amatőr alternatív zenekarok. Fellépnek az Áll-A-Tok dr. Almássy Sándor vezetésével, a Bronzon, a Warning, valamint Szécsi Viktória és Bácsalmás Gréta.

Április 11-én, szombaton a Generali Arénában rendezik meg a XIII. Diákok Formációs Táncversenyét és gálaműsort. Csóka Edittől, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ifjúsági Ház főtanácsosától megtudtuk, az elmúlt évtizedekben több alkalommal rendeztek már táncversenyt, többek között Nemzetközi Formációs Táncfesztivált és Európa-bajnokságot is.

A program délután 5 órakor kezdődik, amatőr modern és jazz tánccsoportok és diák társastánc-formációk versenyével. Művelődési házak, művészeti iskolák gyermek- és ifjúsági művészeti csoportjai a résztvevők, létszámuk várhatóan mintegy 200 fő. A versenyző csoportok mellett a Savaria Szombathely, a Bonita Veszprém és a DuDance Pécel gyermekcsoportjait is láthatja a közönség.

A zsűri tagja lesz Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, önkormányzati képviselő, Nébliné Babik Katalin, a miskolci polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezető főtanácsosa, valamint Fügeczkyné Balogh Mária és Gergely Petronella táncpedagógus.

A Standard és Latin Formációs Gálaműsort este 8 órakor nyitja meg Kiss Gábor alpolgármester, majd Simon Fruzsina énekel. A gálaműsorban fellépnek a délutáni verseny legjobbjai és a meghívott vendégek, a Botafogó Táncegyüttes Budapest, a Savaria Szombathely, a Bonita Veszprém, a DuDance Pécelről, a házigazda KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes és a Miskolci Mazsorettek, valamint egyéni kűrbemutatókban is gyönyörködhet a közönség.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Tavaszi tánczsongás az aréna parkettjén
Címlap lead: 
Miskolc ad otthont a Gyermek és Ifjúsági Művészeti Csoportok XIII. Országos Találkozójának április 10-11-én. Az amatőr alternatív zenekarok pénteki fellépése mellett szombaton megrendezik a Diákok Formációs Táncversenyét is, melyet este gálaműsorral zárnak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak