2021. október 21. Orsolya

A civil szervezetek jelene, jövője, pályázati lehetőségek - Miskolcra érkezett az országos tájékoztató fórum

Lead: 
„A civil szervezetek jelene, jövője” címmel szervezett hétfőn tájékoztató napot a miskolci városházán a Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság, valamint az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum.
Törzs: 

A civil szervezetek a polgári társadalom alap-építőegységei, amelyek jelentősen tudják alakítani a helyi közéletet és a helyi szakmai életet – mondta el a rendezvény elején Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.  - Miskolcon közel kilencszáz civil szervezet működik, amelyekkel az önkormányzat jelentős kapcsolatrendszert épített ki. Számos olyan civil szervezet van, amelyek közfeladatok ellátásában segítik az önkormányzatot, őket természetesen anyagilag is támogatjuk. A város különböző pályázatokat ír ki, amelyekre a szakmai tartalomnak megfelelően jelentkezhetnek civil szervezetek.

civil_190218_vcs_08.jpg

Közfeladat-ellátási szerződéseket kötünk az adott szervezetekkel, amelyek a hajléktalan-ellátástól, egészen a sportszervezetek működéséig segítő-támogató tevékenységet végeznek a helyi közösségek életében – hangsúlyozta Kriza Ákos, hozzátéve: éves szinten 100 millió forintos keret áll rendelkezésre, a civil szervezetek támogatásához. Ezt a keretet általában minden évben ki is merítik. - Nagyon fontos, hogy a kormányzat, az önkormányzatok további párbeszédet kezdjenek a civil szervezetekkel, mert azokat a lehetőségeket, amelyek a civil szférában rejlenek, még távolról sem merítette ki sem a kormányzat, sem az önkormányzatok – tette hozzá Miskolc polgármestere.

civil_190218_vcs_07.jpg

„A civil szervezetek jelene, jövője - Tájékoztató nap” megrendezését a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága kezdeményezte. Miskolc előtt Szombathelyen, Zalaegerszegen, Székesfehérváron és Tatabányán is szerveztek hasonló rendezvényt.  

Minden megyében roadshow-t rendezünk, az egész országot bejárjuk. Első kézből szeretnénk tájékoztatni a magyarokat, a civileket arról, hogy milyen pályázati lehetőségeik vannak a Nemzeti Együttműködési Alap keretein belül – hangsúlyozta a miskolci rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

civil_190218_vcs_16.jpg

Kiemelte, az összevont pályázatok pályázati időszaka még néhány napig tart, majd elkezdődik az egyszerűsített pályázatok szakasza, ez utóbbi főként a vidéki kisebb településeit, illetve ezek civil szervezeteit érinti. Ha éves bevételük nem haladja meg az 5 millió forintot, akkor 200 ezer forint összegig pályázhatnak támogatásra. - Bízunk abban, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is számos pályázat fog érkezni, országosan ebben a megyében működik a harmadik legtöbb civil szervezet – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Palik Zoltán, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület, Civil Információs Centrum szakmai vezetője arról szólt, hogy a bírósági adatok szerint 4040 szervezet van a megyében, ezek közül mintegy 1800-zal vannak állandó kapcsolatban. - Azokat is igyekszünk támogatni más csatornákon, akik nem vesznek igénybe tanácsadási vagy információs segítséget – mondta el a szakmai vezető. Mint mondta, ők a Miniszterelnökséggel kötött szakmai megállapodás alapján támogatják a civil szervezetek működését. Ennek egy kiemelt pontja a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatainak a segítése. Ezekben a napokban az összevont és az egyszerűsített pályázatok kapcsán folyamatos tanácsadást biztosítanak, személyesen, online és telefonon is. - Ez nekünk egy nagyon nyüzsgő időszak, ilyenkor kapjuk a legtöbb információt a megyei civil szektor működéséről, arról, milyen irányokban gondolkodnak akár működés, akár szakmai programok tekintetében – emelte ki Palik Zoltán.

civil_190218_vcs_25.jpg

A rendezvényen előadást tartott még Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője, a civil területet érintő jogszabályi változásokról, Kisida Tamás, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának jogi referense, a civil szervezetek helyzetéről a legújabb statisztikai adatok tükrében, valamint Furka Ágnes, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának döntéstámogatási referense, a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) összevont és egyszerűsített pályázatairól.

civil_190218_vcs_23.jpg

Mint elhangzott, ezek a Tájékoztató napok hangsúlyozottan nem az egyoldalú ismeretátadásra épülnek. A rendezvényen résztvevő, pályázó civil szervezetek kérdéseinek, észrevételeinek gyűjtése és megválaszolása volt a legfontosabb elem. Ugyanakkor a NEA pályázatai iránt jelentős az érdeklődés (a megyéből tavaly 839 pályázatot nyújtottak be). Így a rendezvény alkalmas volt arra is, hogy röviden be lehessen mutatni a kormányzati struktúrában végbement civil szervezeteket érintő változásokat. A Miniszterelnökség 2018. augusztus 1-től vette át a feladatot az Emberi Erőforrások Minisztériumától, ami a civil terület kormányzati súlyának felértékelődését jelenti. E felelősségvállalásnak lényeges eleme a költségvetési források bővülése, illetve, hogy a pénzügyi és a szakma támogatási rendszerek az eddigieknél is hangsúlyosabban a klasszikus értelemben vett civil értékek érvényesülésének segítésére irányulnak.

civil_190218_vcs_22.jpg

Az egyesületek, alapítványok, szövetségek működését és szakmai munkáját támogató Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai 2019. január 16-án jelentek meg és jelenleg is elérhetők a pályázók számára. A NEA támogatási kerete 2019-ben 5, 572 milliárd forintra bővült. Ez 600 millió forinttal több az előző évhez képest.  A támogatási keret növekedése mellett több újdonsága is van a civil támogatási rendszernek.

Új elemet jelent a civil pályázatok körében, hogy a helyi, térségi szinten tevékenykedő szervezetek, amelyek éves bevétele nem éri el az öt millió forintot egyszerűsített formában is tudnak pályázni. Az egyszerűsített pályázás keretében az ezt a formát választó szerveztek legfeljebb 200.000 Ft támogatáshoz juthatnak. E támogatási forma esetében nincs szakmai bírálat. A szervezetek támogatási igényét a keret kimerüléséig a pályázatok beérkezésének sorrendjében – csupán a formai megfelelőséget vizsgálva – elégíti majd a ki a Támogatáskezelő. Az egyszerűsített pályázati felületek kollégiumonként eltérő időpontban 2019. február 25-március 1. között nyílnak meg. A szükséges dokumentumok előzetesen is feltölthetők, illetve a költségvetést, a szervezet múltjának és pályázatban tervezett tevekénységeknek bemutatását is célszerű előre kidolgozni. 

civil_190218_vcs_02.jpg

Megújulnak a NEA rendszerének hagyományos pályázatai is. A működési célú támogatások mellett megjelent az összevont pályázás lehetősége. Ennek lényege, hogy a szervezetek egy pályázat keretében igényelhetnek támogatást a működésükhöz és a szakmai programjaikhoz. Arra azonban figyelniük kell, hogy választaniuk kell, hogy csak a működési feltételeik javításához, vagy a működésükhöz és a szakmai tevékenységükhöz vegyesen igényelnek támogatást. A Tájékoztató nap időpontjában még négy kollégiumhoz lehet benyújtani az ún. összevont pályázatokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A civil szervezetek jelene, jövője, pályázati lehetőségek - Miskolcra érkezett az országos tájékoztató fórum
Címlap lead: 
„A civil szervezetek jelene, jövője” címmel szervezett hétfőn tájékoztató napot a miskolci városházán a Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság, valamint az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

X. Dunán innen, Tiszán túl tehetségkutató - tizenhat vajdasági produkció jutott a miskolci döntőbe (Videóval)

Lead: 
Első ízben tartottak Vajdaságban elődöntőt a népművészetben tehetséges gyerekek számára Horgoson. A X. Dunán innen, Tiszán túl elnevezésű, Kárpát-medencei ifjúsági tehetségkutató verseny délvidéki elődöntőjére 240 gyerek érkezett Vajdaság számos településéről. Tizenhat produkció jutott tovább a miskolci döntőbe
Törzs: 

Az ifjúsági tehetségkutató versenyen a gyerekek korcsoportokra osztva, mintegy 49 versenyszámban mutatták be produkciójukat négy kategóriában. Csányi Tamara, a rendezvény koordinátora elmondta, hogy a szakmai zsűri minden kategóriában minősítette a gyerekeket, és a kiemelt arany minősítést elérő versenyzők jutottak tovább a miskolci döntőbe.

horgos1.jpg

- Minden kategóriában, minden versenyzőt minősít a zsűri, bronz, ezüst, arany, és kiemelt arany minősítéseket érhetnek el. A kiemelt arany minősítésűek jutnak tovább a miskolci döntőbe, népzene, népdal, néptánc és népmese kategóriákban. Korcsoportonként, hattól tizenkét évesek, illetve tizenháromtól tizennyolc éves korig jelentkezhettek a résztvevők – mesélte Csányi Tamara.

horgos3.jpg

A rendezvény megálmodója Rápóti Fekete Mónika. Elmondása szerint 10 éve indult útjára a Dunán innen, Tiszán túl elnevezésű program, a népi kultúra népszerűsítése érdekében, amelynek válogatóját Vajdaságban most először szervezték meg.

- Máramarosról származom, ahol szórványban vagyunk mi, magyarok, így ez is közrejátszik abban, hogy úgy érzem, ez egy küldetés, amit az őseim diktálnak. Ez a gyerekekről szól, és összefogásból jön létre. Magyar-magyar kapcsolatokat erősít, összehozza a délvidékieket, a kárpátaljaiakat, az erdélyieket és ezért nagyon fontos, hogy találkozzanak a gyerekek ebben a programban – mondta a szervező.

horgos2.jpg

A zsűri értékelése szerint a miskolci döntőn népmese kategóriában Teleki Kata és Szalai Klaudia, népzene kategóriában Tillinkó Luca, Károlyi Egon, Molnár Zsolt és Salamon Ákos, valamint a Mendicus Ifjúsági Tamburazenekar, népdal kategóriában Tillinkó Luca, Fugarassy Anna, a Csicsörke énekcsoport, Kolozsi Anna és Korponai Réka, a Bódorka leánykórus, míg néptánc kategóriában Kozsán Gergely, Károlyi Egon és a Csiperke táncegyüttes képviselheti majd Vajdaságot.

Nem

A rendezvényt a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület és a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület szervezésében valósult meg.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
X. Dunán innen, Tiszán túl tehetségkutató - tizenhat vajdasági produkció jutott a miskolci döntőbe (Videóval)
Címlap lead: 
Első ízben tartottak Vajdaságban elődöntőt a népművészetben tehetséges gyerekek számára Horgoson. A X. Dunán innen, Tiszán túl elnevezésű, Kárpát-medencei ifjúsági tehetségkutató verseny délvidéki elődöntőjére 240 gyerek érkezett Vajdaság számos településéről. Tizenhat produkció jutott tovább a miskolci döntőbe
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Nyolc judoérem Nagykőrösről

Lead: 
A Körös-kupa serdülő judoversenyt február 16-án, szombaton rendezték meg Nagykőrösön. Az MVSC-Miskolci Sportiskola Kálmán Tibor és Gecsei László által felkészített sportolói három arany-, két ezüst- és három bronzérmet érdemeltek ki.
Törzs: 

Eredmények

Leányok:

  • 40 kg: 3. Bazsányi Dorka
  • 44 kg: 5. Takács Nikolett
  • 48 kg: 3. Pongó Melinda
  • 57 kg: 3. Demeter Lilienn
  • 63 kg: 1. Pásztor Eszter, …3. Szabad Mirella
  • +63 kg: 1. Gyulaházi Aida

Fiúk:

  • 50 kg: 7. Bátor Roland
  • 55 kg: 5. Darab Dániel
  • 60 kg: 2. Jandl Dávid, 3. Balázs Bálint, …5. Nagyvári Zsolt
  • 66 kg: 2. Tornai Zoltán, …5. Csorba János
  • +81 kg: 1. Tóth Miron

Ősszetett csapatverseny: 5. MVSC-Miskolci Sportiskola.

 

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Nyolc judoérem Nagykőrösről
Címlap lead: 
A Körös-kupa serdülő judoversenyt február 16-án, szombaton rendezték meg Nagykőrösön. Az MVSC-Miskolci Sportiskola Kálmán Tibor és Gecsei László által felkészített sportolói három arany-, két ezüst- és három bronzérmet érdemeltek ki.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Itt a farsang, áll a bál, beöltözött a vásár (Képgalériával!)

Lead: 
Királynék, méhecskék, tigrisek és boszorkányok kínálták áruikat a farsangi termelői vásáron. Megtelt az Erzsébet tér a februári Miskolci Termelői Napon.
Törzs: 

 

A Miskolci Termelői Nap hagyományos módon minden hónap harmadik vasárnapján kerül megrendezésre az Erzsébet téren. Ez most sem volt másként. Február 17-én farsangi hangulattal várták a kilátogatókat. A megszokott termelői portékákon kívül zenével, kézműves foglalkozással és farsangi finomságokkal is találkozhattak a vásárlók a télbúcsúztató piacon. A karneváli atmoszférát a vidám hangulatú zenét játszó Agyagbanda zenekar biztosította.

termeloi_nap_20190217_bl_002_web.jpg

A vásár már évek óta vonzza az idősebb és a fiatalabb korosztályt egyaránt, hiszen az egészséges falatok akár a helyszínen is megkóstolhatóak, mielőtt az ember hazavisz egy jó adagot a kínált sajt- vagy húsáruból, italból, de akár a helyi termelők különlegességeiből is. Ilyen különlegesség például az édes méz vagy a csípős chilli... 

termeloi_nap_20190217_bl_017_web.jpg

A legkisebb gyerekek szívesen táncolnak a zene hallatán, míg az ügyes kezű nagyobbacskák kipróbálhatják kreativitásukat, a februári vásáron egy-egy álarcot készítve, hogy hódoljanak a farsangi hangulatnak. A kereskedők a méz mellett gondoskodtak édesebbnél édesebb ízekről sütemények formájában is, a mézes mellett volt tehát nagymamáink házi finomságai közül is bőven a standon. Az utánozhatatlan ízvilágú, tartósítószer-mentes szörpökről már nem is beszélve, ami akár a menta zamatát is kínálták kóstolóiknak.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Itt a farsang, áll a bál, beöltözött a vásár (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Királynék, méhecskék, tigrisek és boszorkányok kínálták áruikat a farsangi termelői vásáron. Megtelt az Erzsébet tér a februári Miskolci Termelői Napon.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ütőhangszeres versennyel emlékeztek hétvégén Vrana Józsefre, a legendás művésztanárra (Képgalériával!)

Lead: 
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatási Hivatala által kiírt XIII. Országos Ütőhangszeres Versenyt rendezte meg a Miskolci Tankerületi Központ Bartók Béla Zene-, és Táncművészeti Szakgimnáziuma hétvégén.
Törzs: 

Tíz művészeti közpiskola harminckét versenyzője négy korcsoportban mérte össze tudását. Az országos versenyt pénteken este László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója nyitotta meg, utána pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak fellépése következett.

utohangszeres_verseny_20190216_bl_005_web.jpg

Szombaton az előírt kötelező műveket mutatták be a verseny résztvevői, vasárnap a szabadon választott művekkel léptek fel a zsűri előtt. A minisztérium által felkért zsűri elnöke Joó Szabolcs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanára, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művésze. A zsűri tagjai között volt még Szabó István, a Debreceni Egyetem művésztanára és Sárkány Zsolt ütőhangszeres művész. A zsűri titkára Bárány Zoltán, a Miskolci Bartók Béla Zene-, és Tánművészeti Szakgimnázium igazgatóhelyettese.

utohangszeres_verseny_20190216_bl_008_web.jpg

Az idei országos versenyt Vrana József legendás művésztanáruk emlékének szentelték, akinek munkássága elsősorban Miskolchoz kötődik, hiszen a klasszikus ütőhangszeres oktatás alap-, közép- és felsőfokú bevezetésének alapító tanára. Országosan is elismert zenepadgógusi tevékenységében az ütőhangszeres oktatás kerettanterveinek, módszertanának kidolgozója, az első Országos Ütőhangszeres Verseny szervezője volt. 

utohangszeres_verseny_20190216_bl_001_web.jpg

A hétévégét átfogó versenyt hangszeres kiállítás, szakmai bemutató és szakmai találkozó egészítette ki.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ütőhangszeres versennyel emlékeztek hétvégén Vrana Józsefre, a legendás művésztanárra (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatási Hivatala által kiírt XIII. Országos Ütőhangszeres Versenyt rendezte meg a Miskolci Tankerületi Központ Bartók Béla Zene-, és Táncművészeti Szakgimnáziuma hétvégén.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A hat küzdőtér reggeltől estig megtelt - minden miskolci jól szerepelt

Lead: 
A budapesti Láng Sportcsarnok adott otthont ismét a Kodomo kupa motivációs versenynek, melyet immár a 26. alkalommal rendeztek meg február 16-án.
Törzs: 

karate_kata_tatami_kicsi.jpg

Kovács Száva

A megmérettetésre tíz karatékával érkezett a miskolci Justitia Fuji-Yama SE, akiket Kis Virág edzőként segített. A rendezvényen több mint hétszáz nevezéssel vettek részt az ország különböző pontjairól.

Eredmények:

6 éves lány kata: 2. Huszár Bianka

7 éves fiú kata 9. kyu: 2. Kerepesi Dávid

9 éves fiú kata 9. kyu: 1. Lezsák Mátyás

9 éves fiú kata 8. kyu: 1. Svercsok Zsombor

11 éves fiú kata 8. kyu: 1. Sebestyén Botond

11 éves fiú kata 6-1. kyu: 5. Balogh Dorián

12-13 éves lány kata 10-7. kyu: 1. Svercsok Diána

12-13 éves lány kata 6-1. kyu: 2. Kovács Száva

12-13 éves fiú kata 6-1. kyu: 1. Bérczes Botond

12-13 éves fiú kata 6-1. kyu: 3. Elekes Máté

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A hat küzdőtér reggeltől estig megtelt - minden miskolci jól szerepelt
Címlap lead: 
A budapesti Láng Sportcsarnok adott otthont ismét a Kodomo kupa motivációs versenynek, melyet immár a 26. alkalommal rendeztek meg február 16-án.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A HELL ENERGY-vel szemben nincs végrehajtás folyamatban - Közlemény

Lead: 
A HELL ENERGY Magyarország Kft. az alábbi tájékoztatást adta ki a 2019. február 15-én az mfor.hu portálon Bírósági végrehajtás indult a Hell energiaital gyártója ellen címen megjelent, majd más médiumok által is átvételre került hírekkel kapcsolatban.
Törzs: 

A HELL ENERGY Magyarország Kft.-vel szemben nincs végrehajtás folyamatban. Cégünk kúriai felülvizsgálatot kezdeményezett a végrehajtás alapját képező jogerős bírósági ítélettel szemben annak megalapozatlansága és téves következtetései miatt, és kértük a végrehajtás felfüggesztését is. Amíg a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmünk a kúria elbírálása alatt volt, addig a végrehajtó az eljárását megindította. A megindított végrehajtás során a 12 millió forint értékű követelés társaságunk részéről január közepén teljes mértékben kiegyenlítésre került. A végrehajtó az eljárását 2019. január 31. napján befejezetté nyilvánította. Mindezekből okszerűen következik, hogy a cégnyilvántartásban 2019. február 4-én megjelent végrehajtási jog bejegyzésére törvénytelenül került sor.

hell_magasraktar.jpg

A befektetői csoportra vonatkozó hírrel, hogy nevezetesen társaságunkat fel akarják vásárolni, a következő tényeket szögezzük le:

A HELL ENERGY Magyarország Kft. jelenleg is ugyanannak a 100 százalékban magyar tulajdonosi körnek a kezében van, akik 2006-ban a céget alapították. A HELL tulajdonosainak nem áll szándékában eladni a céget, sem jelenleg, sem pedig a későbbiek folyamán. Ez számukra elvi, és nem üzleti kérdés.

A HELL ENERGY kiemelkedően sikeres vállalat, amely az elmúlt 8 évben mintegy 70 milliárd forint értékben valósított meg olyan beruházásokat, amellyel a cégcsoport felkerült a világ gazdasági térképére. A HELL az elmúlt 10 évben megtízszerezte árbevételét, és több mint 1500 család megélhetését biztosítja. Világviszonylatban is egyedülállóan, kizárólag a HELL ENERGY rendelkezik a piacvezető nemzetközileg is elismert brand, a legfejlettebb töltőüzem és a legmodernebb alumínium italdobozgyár hármasával. Ezzel is biztosítva azt, hogy a fogyasztói a legmagasabb minőséget elérhető áron kapják meg, legyenek akár a világ bármely pontján.

„A HELL ENERGY által az elmúlt években sikeresen felépített globális stratégia, valamint a stabil gazdasági alap lehetővé teszi számunkra, hogy az eredeti tulajdonosi struktúrát megtartva, családi cégként építhessük tovább a jövőt. Büszkeséggel tölt el minket, hogy a befektetők érdeklődnek az egyedülálló teljesítményünk iránt, ám eddig semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptunk, ezért ez a kérdés nincs is napirenden a cégcsoport életében.” - nyilatkozta a cég ügyvezetése. “Kitartunk azon törekvésünk mellett, hogy a külföldi piacokon realizált profitot Magyarországon fektessük be, és újabb munkahelyeket teremtsünk. Ezen elhivatottságunkat mi sem mutatja jobban a közelmúltban befejezett 30 milliárdos beruházásunk, amelynek lezárásaként átadtuk a világ egyik legmodernebb automata magasraktárát.”

 

 

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A HELL ENERGY-vel szemben nincs végrehajtás folyamatban - Közlemény
Címlap lead: 
A HELL ENERGY Magyarország Kft. az alábbi tájékoztatást adta ki a 2019. február 15-én az mfor.hu portálon Bírósági végrehajtás indult a Hell energiaital gyártója ellen címen megjelent, majd más médiumok által is átvételre került hírekkel kapcsolatban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Odútakarítás a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban (Képgalériával!)

Lead: 
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja már készül a tavaszra. Február 16-án, szombaton 10 órától a madárvédelmi munkák közül – az egyébként minden évben szükséges – odútakarításra került sor a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban.
Törzs: 

A Miskolci Állatkertben 15 éve működik a mesterséges költő- és odútelep, amely idén is megérett a nagy felújításra. A Miskolci Állatkert és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai végezték el az odúellenőrzést, aminek legfontosabb célja az elöregedett, hiányos, törött odúk cseréje, az elmozdult odúk megigazítása. Ezek ugyanis, ha nincsenek rendben, akkor fokozott veszélyt jelenthetnek a madarakra, mert akár teljes fészekaljak pusztulását is okozhatják.

odutakaritas_miskolczoo_20190216_bl_008_cor.jpg

A takarítás is nagyon fontos, még a költési idő előtt, mivel az előző évi fészekanyagot, és az odúkat télen menedékként használó madarak által összegyűjtött hulladékokat is el kell távolítani, ahogy a megtelepedett parazitákat is ilyenkor kirajkák a madárotthonokból.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Odútakarítás a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban (Képgalériával!)
Címlap lead: 
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja már készül a tavaszra. Február 16-án, szombaton 10 órától a madárvédelmi munkák közül – az egyébként minden évben szükséges – odútakarításra került sor a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Miskolci középiskolások mérték össze a tudásukat - I. világháborús történelmi verseny a városháza dísztermében

Lead: 
Kilenc csapat, összesen harminchat miskolci középiskolás diák érkezett pénteken délelőtt a miskolci városháza dísztermébe, hogy számot adjon helytörténeti tudásáról a Célpont Közösségi Tér által szervezett, történelmi vetélkedőn. A téma az I. világháború volt.
Törzs: 

tortenelmi_vetelkedo_pr_20190215_4.jpg

Fotó: Parai Roland

A megnyitó ünnepségen elhangzott, meghosszabbították a tavalyi centenáriumi emlékévet, így a megemlékezés-sorozat idén folytatódhat. – Az I. világháború a békeszerződés aláírásával ért véget, ez pedig nem 1918-ban volt – hangsúlyozta beszédében Pollmann Ferenc, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze. – Az I. világháború és annak lezárása a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménysorozata volt, hatása máig tart - mondta el a zsűri elnöke, aki szerint az évfordulós  megemlékezések során, számos olyan új információ, történelmi adat is előkerülhet, amelyek korábban elsikkadtak.

tortenelmi_vetelkedo_pr_20190215_2.jpg

A helytörténet megismertetése a célja Célpont Közösségi Tér nevű civil szervezetnek is, amely mintegy húsz éve működik, és ma már napi szintem szervez programokat, szinte minden korosztály számára. A városházán rendezett versenyre elhozták a Herman Ottó Múzeum időszaki vándorkiállítását is, amely a miskolci illetékességű 10-es honvéd ezredről mutat be összefoglalót.

Csorba Rita irodavezetőtől megtudtuk, a történelmi versenyt már negyedik alkalommal rendezik meg. – Leginkább a diákok helytörténeti tudására vagyunk kíváncsiak,  első két feladatot például a várost járva kellett teljesíteniük. Általában kilenc négyfős csapat jelentkezik a versenyre, idén is így voilt - tette hozzá.

tortenelmi_vetelkedo_pr_20190215_1.jpg

A zsűri tagja volt Majorszki András, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke is. – Fontos, hogy a diákok részletesen megismerjék az I. világháború eseményeit, hiszen enélkül nem igazán érthetők meg a II. világháború ok-okozati összefüggései sem. Külön örömmel tölt el, hogy a vetélkedőn ilyen sokféle iskola képviselteti magát – nyilatkozta. A miskolci gimnáziumok közül képviseltette magát a rendezvényen a Fráter, a Balázs Győző, a Fényi Gyula és a Herman Ottó Gimnázium, a szakközepek közül pedig jelen voltak a Baross, a Kandó és a Bláthy diákjai is.

tortenelmi_vetelkedo_pr_20190215_11.jpg

A diákoknak első körben egy feladatlapot kellett megoldaniuk, majd bemutatták a magukkal hozott prezentációt. Végül villámkérdésekre kellett válaszolniuk a kiállítás anyagával, és egy levetített filmmel kapcsolatban. A legjobb csapat nyolcvanezer forintos utalványt nyert, a versenyen a legjobb csapatokat felkészítő tanárok is pénzjutalmat kaptak.

A verseny eredménye:

I. helyezett: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma

II. helyezett: Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziuma

III. helyezett: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Miskolci középiskolások mérték össze a tudásukat - I. világháborús történelmi verseny a városháza dísztermében
Címlap lead: 
Kilenc csapat, összesen harminchat miskolci középiskolás diák érkezett pénteken délelőtt a miskolci városháza dísztermébe, hogy számot adjon helytörténeti tudásáról a Célpont Közösségi Tér által szervezett, történelmi vetélkedőn. A téma az I. világháború volt.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A tatamin találkoztak a bajtársak – Judo bajnokság a Rendészeti Szakgimnáziumban

Lead: 
Országos Tanintézeti Judo Bajnokságot rendeztek csütörtökön a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium Sportcsarnokában. A megmérettetésen a Belügyminisztérium hat intézményének száz tanulója lépett tatamira.
Törzs: 

judo_rendeszeti_190214ml_27.jpg

Rák László, rendőr alezredes, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a Tanintézeti Judo Bajnokságon a Belügyminisztérium hat oktatási intézménye vett részt. A versenyt tizenkét – öt női és hét férfi - súlycsoportban szervezték meg, 35 nő és 65 férfi lépett tatamira, hogy megküzdjön a bajnoki címekért. A bajnokság célja a sportszerű küzdelmek mellett, hogy egyrészt sportbatárságok születessenek, másrészt versenyszerű körülmények között mérettessék meg magukat a tanintézmények sportolói.

judo_rendeszeti_190214ml_1.jpg

- A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium hagyományosan szervezi meg ezt a versenyt. Ezek a versenyzők a tatamin ugyan ellenfelek, de amikor szolgálatot fognak teljesíteni, akkor egymást segítve kell, hogy dolgozzanak – hangsúlyozta Rák László.

Országos Tanintézeti Judo Bajnokságon döntően amatőr sportolók szálltak versenybe, mindössze néhány igazolt versenyző is volt a mezőnyben. Jelentős részük a rendészeti képzés küszöbén kezdte el ezt a sportágat űzni, és jutottak el olyan szintre, hogy egy országos megmérettetésre el tudtak jönni.

judo_rendeszeti_190214ml_14.jpg

- Bátorság és sok-sok munka kellett ehhez. Azt a küzdősportot választották, amely talán a legközelebb esik a rendőri önvédelemhez, amelyre leginkább épít az oktatott tananyag is. Amit itt megmutatnak, az egészen biztos, hogy a szakmai életük során is hasznosítható lesz - mondta el a versenyzőkhöz intézett megnyitó beszédében a Bagi István rendőr ezredes, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója. 

judo_rendeszeti_190214ml_34.jpg

 

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A tatamin találkoztak a bajtársak – Judo bajnokság a Rendészeti Szakgimnáziumban
Címlap lead: 
Országos Tanintézeti Judo Bajnokságot rendeztek csütörtökön a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium Sportcsarnokában. A megmérettetésen a Belügyminisztérium hat intézményének száz tanulója lépett tatamira.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak