2024. március 28. Gedeon, Johanna
Ma van a nemzetközi anyanyelvi nap
csalad.hu
|
2019. február 21. 15:53
|
frissítve: 2019. február 22. 16:18
A világon körülbelül kéthetente eltűnik egy nyelv, magával sodorva a hozzátartozó teljes kulturális és szellemi örökséget. Az arányok érzékeltetése végett: a Földön körülbelül 6000 nyelvet beszélnek és ezek fele veszélyeztetett.

Hivatalosan akkor lesz veszélyeztetett egy nyelv, amikor a beszélők száma 100 ezer alá csökken. Persze felmerül a kérdés, hogy a digitális korszakban bármely nyelvet meg lehet őrizni, de a helyzet az, hogy az utolsó anyanyelvi beszélő halálát követően egy nyelv felelevenítése már gyakorlatilag lehetetlen.

A nyelvi sokszínűség tehát komoly veszélyben van, ezért is fontos, hogy minden év február 21-én kicsit elgondolkozzunk azon, mennyit is veszítünk egy-egy nyelv kihalásával.

Az ENSZ adatai szerint a világ lakosságának 40 százaléka él úgy, hogy nincs hozzáférése oktatáshoz, kultúrához az anyanyelvén. Ez Európából, a világ szerencsésebbik feléből nézve szinte hihetetlen adat, pedig igaz. Éppen ezért elsőre talán csak egy újabb szokványos nemzetközi napnak tűnhet az anyanyelvnek szentelt február 21-e, de voltaképpen egyike a legfontosabbaknak, ha nem akarunk teljes nyelveket, kultúrákat és történelmeket a semmibe hullani.

Az UNESCO 1999. november 17-én jelentette be az anyanyelv nemzetközi napjának megünneplését (az ENSZ pedig 2008-at a nyelvek évének nyilvánította). Az ötlet ugyanis Bangladesből származik, február 21-e pedig az a nap, melyen ott ünneplik a helyi bengáli nyelv elismerése melletti kiállást. Nem volt egyszerű dolguk. Az 1950-es évek elején ugyanis Banglades még Pakisztán része volt, így amikor utóbbiban 1952-ben az urdu lett az egyetlen hivatalos nyelv, az egyben a bengáli elnyomását is jelentette.

A bangladesiek az év február 21-re hatalmas tüntetést szerveztek, ami a demonstrálók és a rendfenntartók közötti erőszakba torkollt, öt ember halálához vezetve. Bangladesben azóta február 21-e a bengáli nyelvi mozgalom napja. Jó pár évtizeddel később a már önálló ország Banglades javaslatára nyilvánították az anyanyelv nemzetközi napjává február 21-ét. 2000-ben ünnepelték először és azóta minden évben rendezvényeket, szimpóziumokat tartanak ezen a napon.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat